Udvarhelyi Híradó, 2006. október (17. évfolyam, 192-213. szám)

2006-10-02 / 192. szám

Udvarhelyi Híradó, 2006. október 2., hétfő Ijedséget okozott a hét végi csőtörés (folytatás az 1. oldalról) Megijedtek a lakók, hisz a víz el volt véve, és azt gon­dolták, hogy a gázvállalat újból elzárta a csapokat és nem tudunk szolgáltatni - közölte lapunkkal Rusz Sándor, az Urbana Rt. igazgatója, aki azzal foly­tatta, hogy egyelőre erről szó sincs, hisz a csütörtöki tárgyalások után, illetve az Urbana által leadott át­iratra még nem érkezett válasz a marosvásárhelyi­ek részéről. Erre az igaz­gató szerint legközelebb hétfőn lehet számítani. Akkor tehát akár hosz­­szabb ideig is meleg víz és esetlegesen fűtés nélkül maradhatunk. A hét végén viszont teljesen más gond­dal kellett szembenézze­nek az Urbana szerelői. A vízkiemelő-állomás és a vámudvar között mintegy fél méteren elszakadt az egyik 600-as fővezeték, a víz kitört, és méternyi ma­gasan az égbe szökött. Mindez szombaton történt - mondja Rusz, a szerelők pedig már akkor nekiáll­tak befoldozni a szaka­dást. A szolgáltatáskiesés az egész várost érintette, ám az alsóbb részeken, a központban és a Kuvar­­negyedben csak később lett érezhető a probléma, mint a többi negyedben. Rusz ígérte, holnap dél­utántól újra lesz hideg­ és meleg vize az egész város­nak. Arra viszont senki nem merne esküdni, hogy a jelenség nem fog újra előfordulni, már csak azért sem, mert a vízki­emelő állomást elhagyó két nagy vezeték az utóbbi időben többször elszakadt.­ ­mtf- Gazdátlan aknafedő a Szentimrében E­gymásra hárítják a felelősséget az illeté­kesek egy hibás kanálisfe­dő ügyében. A Szentimre és a Szent János utcák ke­reszteződésében a forgal­mat akadályozva kijelöl­tek egy balesetveszélyes aknafedőt, a javítás vi­szont már hetek óta várat magára. Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal vá­rosgazdálkodási osztályá­nak vezetője lapunknak elmondta, csupán az eső­vízcsatornák tartoznak a hatáskörükbe, ezt az ak­nafedőt az Urbanának kellene helyreállítania. A városgazdálkodási válla­latnál viszont egy neve el­hallgatását kérő munka­társtól megtudtuk, állás­pontjuk szerint ez esővíz­csatorna, így a polgármes­teri hivatalnak kellene gondoskodnia róla. R.A. Megjavították az Ákosfalva-Nyárádtő útszakaszt Az Erdély nyugati felébe utazók ettől a héttől kezd­ve újból használhatják az Ákosfalva-Nyárádtő út­szakaszt, ugyanis néhány hetes munkálattal teljesen kijavították azt, új aszfalt­­szőnyeg került a régire. Következésképpen a Ma­gyarországra menő autó­buszok is újból ezt az utat használják - tudtuk meg a székelyudvarhelyi állomá­son a buszjáratokat mű­ködtető vállalkozásoktól. Az Ákosfalvánál balra térő megyei út tulajdonképpen kikerüli Marosvásárhelyt és néhány kilométert rövi­dítve Nyárádtőnél tér rá is­mét az E60-as országúbra. Tavalyelőtt a szakasz any­­nyira megrongálódott, hogy majd egy évig az erre­fele járó autók, buszok és kamionok inkább Maros­­vásárhelyt ejtették útjuk­ba, mintsem kitegyék jár­műveiket a megrongáló­dott út okozta károknak. K.Z. ---------- ----- Aktuális 3 Új út épül Ócfalvánál György Béla Zsolt, a me­gyei önkormányzat inf­rastrukturális és beruhá­zási igazgatóságának ve­zetője úgy véli: mindenhol ilyenek kellene legyenek az útépítések, kiterjedve az alapra, a sáncokra, víz­elvezetőkre is. A 13A or­szágúton például kis túl­zással csupán aszfaltoz­nak, de így is kilométeren­ként mintegy 15 milliárd lejes a számla az igazgató értesülései szerint. A 137A-S útépítés azért tör­ténhetett meg, mert az ön­­kormányzat 2005 végén nem tudott elkölteni az utolsó pillanatban Buka­restből érkezett pénzala­pokat, így ezeket mostani beruházásokra fordítot­ták. Az elmúlt években egyébként ez premier: a megyében a tanács ügyke­zelésébe tartozó tevé­kenységi területeken be­ruházás nem volt, csak karbantartás. György Béla Zsolt elmondta, céljuk az, hogy az útépítéssel eljus­sanak legalább Kányádig, ez azonban a jövő zenéje, egyelőre csupán erre az 1,2 kilométerre van pénz, amelyet a székelykeresz­túri Stravia Group neve­zetű vállalkozás épít. A hi­vatalos aszfaltozási szezon két hét múlva lezárul, ez­zel a munkával előrelátha­tólag beleférnek még a határidőbe, de a későbbi­ekben is dolgoznak még az utakon, az immár ha­gyományos követéseket kezdik meg, erre a célra érkeztek most előre be nem kalkulált pénzalapok. Rédai Attila BIME ATI VENIT ISTEN HOZOTT WELCOME (folytatás az 1. oldalról) Ki kuporog a fa tövében? Ú­­gy jó éve cikkeztünk már arról, hogy a városi park L-J szélén, a Küküllő mentén haladó járdán, illetve ösvényen, amely babakocsis kismamák és nyugdíja­sok rendszeres sétálóhelye, az orrfacsaró bűz miatt lehetetlenség nyugodtan végighaladni. Nem túlzás ugyanis, hogy minden fa tövében emberi ürülékkupa­cok tornyosulnak. Azt mondhatnánk hirtelen, hogy a játszótérnek nincsen WC-je, és a kisgyermekeknek is vannak nagy szükségleteik, ám nem kell ahhoz „sza­kinak“ lennünk, hogy megállapítsuk, itt kimondottan felnőtt méretekkel van dolgunk, így hát újra feltesszük a kérdést, csak csendesen, magunkban, hogy kit milyen körülmény sodorhat oda, hogy egy minden korosztály által látogatott, nyilvános, közel sem sűrűn bebozótosított közparkban végezze dolgát? Jelen írásunkat, hogy ne mondják, hogy ízléstelenek vagyunk, nem illusztráljuk, pedig a cél szentesíti az eszközt alapon, akár meg is tehetnénk. ­mlf- R.A. Tucatnyi sérült autóbalesetben M­últ héten tíz autóbal­esethez és egy sze­kérbalesethez riasztották a Hargita Megyei Mentő­­szolgálat egységeit. A szol­gálat diszpécsere elmondta, múlt vasárnaptól tegnapig 12 sérültet szállítottak kór­házba a megyében történt balesetek nyomán, az áldo­zatok között pedig előfor­dultak súlyosabb sérültek is. A diszpécser közlése sze­rint agyvérzéssel 18, szívin­farktussal 5, magas vérnyo­mással 23, szívbetegség mi­att 24 beteget vittek kór­házba múlt héten. Szülő női 24-t szállítottak be. Tö­résekhez 24, traumákhoz 34, gyógyszermérgezések­hez­­ és élelmiszermérge­zéshez szintén 1 alkalom­mal riasztották őket. Testi sértés nyomán 8, ájulás mi­att 27, lázas állapot miatt 38, kutyaharapás miatt 2, égés miatt 4 személyt szállí­tottak be a megyei sür­gősségi osztályokra a men­tőszolgálat egységei. K. E. Áramszünet a Győzelemben és a Fazekasokban A villamossági vállalat értesíté­se szerint ma 8-14 óra között javítási munkála­tok miatt szüne­tel az áramszol­gáltatás Székely­udvarhelyen a Győzelem utca 8, 10, 12, 14-es számú tömbhá­zaiban, a Faze­kasok utca 1-9. szám között il­letve az Építők utca 17-es és 19- es számú tömb­házaiban.

Next