Udvarhelyi Híradó, 2008. május (19. évfolyam, 84-104. szám)

2008-05-01 / 84. szám

Egészség Még egy nap áll a rendelke­zésükre a bekapcsolódáshoz a­­zoknak, akik úgy döntenek, ki­próbálják, legalább egy hónap erejéig, hogy milyen cigaretta nélkül az élet. Az akció amúgy országos szintű, sőt számos más országban is rendsze­resen zajlanak hasonló kam­pányok. Dolgunk mindössze annyi, hogy május másodikáig töltsük ki a részvételi for­manyomtatványt (részletek a www.fumat.ro, illetve a www.quitandwin.ro interne­tes honlapokon), illetve május 2. és 29. között ne dohányoz­zunk egyáltalán. Ez a feladat nehezebb része, ám ha elgon­dolkodunk Szász-Cserei Géza közegészségügyi tanácsadó, az akció helyi szervezőjének az eszmefuttatásán, akkor talán hamar jobb belátásra térnünk. Lélegezz szabadon!______ Erre kér mindenkit Szász- Cserei, majd azzal folytatja, hogy az ember heteket élhet élelem nélkül, napokat víz nélkül, de a lélegzet megállása után csak nagyon keveset: ha az agy nem kap oxigént, 3-5 perc után visszafordíthatat­lanul károsodik. Fontos tehát, hogy minden lélegzetünk friss levegő legyen. Minden perc­ben átlagosan tizenkettőt lélegzünk, óránként 750- 1.000-et, naponta 15.000-et, ez egy év alatt pedig több mint 6.000.000 lélegzetet jelent. Ha mindezt beszorozzuk 60-80- nal vagyis várható élettarta­munkkal, akkor azt is rögtön megtudjuk, hogy hány lélegzetet veszünk életünk során. Szász-Cserei Géza itt jegyzi meg, hogy ez a számítás könnyeb­ben megy a dohányzóknál, a­­kik átlagosan 21 évvel élnek kevesebbet mint a nemdo­hányzók. És ez is kiszámolha­tó: amennyi ideig szívjuk a ci­garettát, annyival rövidül meg életünk. Szálanként 10 perccel és naponta egy dobozzal szá­molva, hatvanéves korunkra ez legalább nyolc év mínuszt jelent, illetve nyolc év gudron­nal, nikotinnal és szén-mono­­xiddal eltöltött időt. Másképpen is számolhatunk: egy doboz ára átlagosan 5 lej, melyből hatvan év alatt 109.500 új lej, vagyis nagyjából 30.000 euró gyűlne össze. Az okos ember nem dohányzik?________ Fiatal tanárok,­ komoly lelké­szek, szerető édesanyák jó pél­dát kell mutassanak a gye­rekeknek, ifjúságnak - mondja a közegészségügyi tanácsadó, aki szerint az okos ember nem dohányzik. Nincs olyan ember, akinek erre szüksége lenne. Öngyilkosság, és csak idő kérdése, hogy az ember lassan, vagy egyszerre lesz öngyilkos, az eredmény ugyanaz - foly­tatta Szász-Cserei, aki szerint a lemondás, leszokás egy olyan döntés, melyet senki nem fog megbánni. Ezzel szemben vi­szont sokan megbánták, hogy rászoktak a dohányzásra. A tanácsadó Udvarhelyen többek között a buszállomá­son, és iskolákban is népsze­rűsítette a kampányt. Sokan dohányoznak, különösen nők, akik nehezebben is szoknak le - sommázta a szakember, aki reméli, a több mint száz ud­varhelyi és környékbeli jelent­kezőből sokan végleg abba­hagyják a dohányzást. -mlf- ■o í­g­y 1000 euró ütheti a markát, ha eldobja a cigarettát Bérmálás, zarándokok, konfirmálás A felnőtt nagykorúság szentségének felvételére a 17 évesek, vagyis a XI. osztályosok készültek. Az ünnepélyes szentmisét a Szent Miklós-plébáni­­atemplomban május 3-án 10 órától dr. Jakubinyi György érsek celebrálja, és 73 fiatal részesül a bérmálás szentségében, a Kis Szent Teréz­­plébániatemplomban ugyanezen a napon 17 órától 70 lány és fiú számára szolgáltatja ki az érsek a fel­nőtt nagykorúság szentségét. A Szent György egyházközségben másodévenként tartanak bérmálást. Május 4-én 11.30 órakor Tamás József püspök mutatja be az ünnepi szentmisét, és 32 ifjú részesül a Szentlélek kegyelmi adományaiban a bérmálás szentsége által. Ma 18 órakor érkezik városunkba a Romániai Kolping Szövetség tag­jaiból, szimpatizánsaiból álló zarán­dokcsoport. A moldvai, bánáti, szat­mári résztvevők mellett mintegy 150-en vesznek részt a gyulafehérvári Főegyházmegyei Kolping Szövetségből. A Limburgi Egyházmegyei Kolping Szövetséget Heiko Litz képzési referens képviseli A Béke útja hívószava rendezvényen, amely Csíksomlyón kezdődött, és Ivóban folytatódik. A békéért gyaloglókat a székelyudvarhelyiek a Márton Áron téren fogadják. A belvárosi református templomban vasárnap 10 órától ünnepi isten­­tisztelet keretében 50 konfirmandus tesz tanúságot biblia- és ének­ismeretből, vallási hitéről az ünnepé­lyes fogadalomtételben, majd az úrvacsoraosztáson először él a szent jegyekkel. Szombaton a presbitérium és családtagok előtt a kikérdezés során számot adnak a két év során szerzett egyháztörténeti, egyház­szervezeti és bibliaismeretekből. (M.M.) Tudtad-e? Évente 3.500.000 személy hal meg dohányzás miatt. A rákos elhalálozások 30 száza­léka szintén a cigarettázás­­hoz köthető. A dohányzás lassú és fájdalmas halált okoz. Terhesség idején a magzatot is károsítja. Bőrünk számára is ártalmas, annak korai öregedéséhez vezet. Ha leszokunk, csökkentjük a szív- és érrendszeri, illetve tüdőmegbetegedések esélyét. ÚTFESTÉS Utászoknak nincs majális A­ z instabil időjárás továbbra is akadályozza a nagyszabású útjavító és karbantartó munkála­tokat. Ennek ellenére kisebb utcákban, rövidebb szakaszokon haladnak a munkálatokkal, ugyanakkor zajlanak a terelőút felújításához szükséges előkészületek is. Az Orbán Balázs utca felmart aszfalt­­rétegeit pótolták a napokban - tudtuk meg Bartha­ Simon Zitától, a pol­gármesteri hivatal munkatársától. A héten a sportpálya előtti töredezett aszfaltréteget is javítják, dolgoznak a Mihail Kogalniceanu utcában, valamint az 1918. december 1. és Malom utcák kereszteződéseiben is. Várhatóan nem szünetel a brigád munkája elsején sem, mondta továbbá Bartha-Simon Zita. A Bethlenfalvi út gödörtöméseit befe­jezték, ám a járdaszakaszt egyelőre nem, mivel csak egy csoport dolgozik, így elsősorban az utcákra koncentrál­nak. Azt még nem lehet biztosan tudni, mikor kezdődik a terelőút újraaszfal­­tozása, egyelőre marják a még használható aszfaltréteget, és kisebb utcákba szállítják pótlásra. A héten a Kisköved utcában, valamint a Kaufland környékén lévő útszakaszok festésével foglalkoznak a munkások, tudtuk meg Cikés Zoltántól, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási főosztályának vezetőjétől. Emellett a gyalogátjárók, parkolóhelyek, bicikliutak festését fris­sítik. A városi könyvtár elé is került átjáró. Nagyon kellett, itt ugyanis nagy a gyalogos forgalom - tette hozzá Ülkei. Kudelász Nobel Felhívás Társam az Udvarhelyi Híradó, lassan tizennyolc éve. Ez idő alatt infor­mációval szolgáltunk Önöknek, lehetett szó közéletről, művészetről, sportról, vagy akár ünnepekről nem csak Székelyudvarhelyen, hanem egész Udvarhelyszék területén. És ezt Önök meghálálták - lapunk olvasóközönsége évről évre gyarapodott. Lapunk eztán is Társként kíván friss információval szolgálni, közös prob­lémákat megoldani. Célunk, hogy minden olvasó elmond­hassa magáról: Társam az Udvarhelyi Híradó! Ezért fokozottan jelen kívánunk lenni az olvasóink közvetlen környezetében zajló eseményeken. Kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal észrevételeikkel, ötleteikkel, panaszaikkal. Önök előtt mindig nyitva állnak információs csatornáink, szerkesztőségünk együttérzően fogadja és kezeli az Önök gondjait, jöjjenek akár személyesen a Szentimre utca 17. szám alá (hétköznapokon 8 és 16 óra között), tárcsázzák a reggel nyolc órától este tíz óráig élő 0266- 218361-es telefonvona­lunkat, jelezzék megjegyzéseiket elekt­ronikus (uh@uh.ro), vagy akár kézzel írott formában. Mert ne feledjék: Társként többre leszünk képesek. Önökkel együtt nem kerülheti el figyelmünket semmilyen jelentős esemény. Mindezzel nem érjük be, nemsokára jelentkezünk nyári akciónk részleteivel. Elöljáróban csak annyit árulunk el, hogy a „TÁRSAK" jelentős szerephez jutnak az akció során. UH

Next