Udvarhelyi Híradó, 2009. szeptember (20. évfolyam, 169-190. szám)
2009-09-01 / 169. szám
RÖVIDEN Közalkalmazottak Beperelik az államot, ha kényszerszabadságot kapnak Ha a korábban bejelentett tíznapos kényszerszabadságot ráerőltetik a költségvetési alkalmazottakra, akkor ők be fogják perelni az államot, mert önszántukból nem fognak fizetetlen szabadságot kivenni - jelentette be Gheorghe Isvoranu, a Spiru Haret szakszervezeti tömörülés elnöke. Ráadásul a tanügy egy olyan speciális helyzetben van, hogy az ott dolgozókat nem is küldhetik el fizetetlen szabadságra, mert akkor a diákok tanárok nélkül maradnának - tette hozzá. A szombati kormányülés után Gheorghe Pogea pénzügyminiszter közölte, minden minisztérium maga dönti el, hogy - a törvényes keretek betartása mellett - milyen eljárást alkalmaz a fizetetlen szabadnapok bevezetésére. Erre azonban jelenleg nincs törvényes lehetőség - véli Isán Lázár, a közalkalmazottak szakszervezetének Hargita megyei elnöke. A közalkalmazottakat beleegyezésük nélkül csak úgy küldhetik fizetetlen szabadságra, ha előtte módosítják a jelenleg érvényben lévő munkatörvénykönyvet, mely azt írja elő, hogy a fizetetlen szabadságot az alkalmazottnak kell kérnie - mondja a szakszervezeti elnök. Egyébként a közalkalmazottak szakszervezetének még nincs is hivatalos álláspontja a tíznapos, fizetetlen kényszerszabadsággal kapcsolatban, mert ennek nincs semmilyen törvényes alapja - tudtuk meg az elnöktől, aki nem hiszi, hogy a kormány a törvényes előírásokat felrúgva kényszerítené rá a fizetetlen szabadnapokat a költségvetési alkalmazottakra. Ellenkező esetben elképzelhető, hogy a közalkalmazottak beperelik a kormányt, de reméli, hogy erre nem kerül sor - mondja Isán Lázár. A kényszerszabadságot törvénymódosítás nélkül csak úgy tudná gyakorlatba ültetni a kormány, ha egyezséget tudna kötni a közalkalmazottak szakszervezeteivel. Erre azonban szintén nem fog sor kerülni - véli az elnök. A tíznapos, fizetetlen kényszerszabadság megyénkben is több ezer embert érintene, ugyanis kb. 3000-4000 közöttire tehető a közalkalmazottak száma. Székhely István Már készül a törvénymódosítás A kormány már kidolgozott egy törvénytervezetet, mely előírja, hogy a szeptember-novemberi időszakban minden közhivatal, valamintintézmény vezetőjének hivatalból jóvá kell hagynia az alkalmazottak számára a tíznapos fizetetlen szabadságot vagy a bér 15,5 százalékának megfelelő munkaprogram-csökkentést. Az intézkedés módját az alkalmazott egyetértésével kell meghatározni. A beleegyezés hiányában vagy abban az esetben, ha az alkalmazott szerint így nem biztosítható a közszolgáltatás folytonossága, a szabadnapok számát és időintervallumát, valamint a munkaprogram csökkentését is a közintézmény vezetője határozza meg úgy, hogy az ne legyen több havi négy napnál, illetve a bércsökkenés ne haladja meg a korábban meghatározott értéket - áll a törvénytervezetben. OortCTTVD Septener . ' 5 A tíznapos, fizetetlen kényszerszabadság miatt beperelhetik a kormányt a közalkalmazottak Euró 4,2231 Dollár 2,9554 100 forint 1,5531 ÉKV 2009. augusztus 31. Árfolyam 1 egységre, lejben SH Ma Székelyudvarhely, Bögöz, Farkaslaka, Kápolnásfalu és Parajd térségében számíthatunk műszeres sebességmérésre. Hibaigazítás Elírás történt tegnapi, Még nem döntöttek a parkolásról című cikkünkben. Udvarhely központjába nem 1517, hanem 1517, tehát tizenöt vagy tizenhét parkolóautomatát szerelnének fel a tervek szerint. Az érintettek elnézését kérjük. “ffíradó I Független információs napilap Alapítva 1877-ben Újraalapítva 1990-ben Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN 1844-430 X SZERKESZTŐSÉG Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Székely Róbert Szerkesztőségi tagok: Aktuális: Bálint István, Katona Zoltán, Máthé László Ferenc, Székely István Művelődés: Barabás Blanka Magazin: Csáki Emese Sport: Józsa Csongor Olvasószerkesztő: Sólyom Erika Korrektúra: Oláh István Fotó: Balázs Attila Tördelők: Csáki Ferenc, Demény Ágnes, Fülöp Lóránt Apróhirdetés: Bombér Melinda Reklám: Péter Levente, Dimény Zsolt ■Előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. ■Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi Hídfőbutikban is felvesznek munkanapokon 8-17 óra között. ■Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. ■A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ■Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. ■Kéziratokat nem érzünk meg, és nem küldünk vissza! A SZERKESZTŐSÉG CÍME: 535600 Székelyudvarhely, Szentimre u. 17. szám, Telefon: 0266-218361 E-mail: uh@udvarhelyi-hirado.ro: marketing@udvarhelyi-hirado.ro hirdetes@udvarhelyi-hirado.ro Fax: 0266-218340 Honlap: www.udvarhelyi-hirado.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. ? Telefonszolgálat: 0266-218361 Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztők fogadják naponta 8-22 óra között! Oroszhegy Idén kevesebb szilvapálinka lesz amarabb beérett a szilva Oroszhegyben és környékén, de kevesebb is lesz belőle idén - az ok a meleg nyár. A szakértők szerint az érés folyamata felgyorsult, így a szilvaszüret is hamarabb lesz, mint a korábbi években. Annyira nem vészes a helyzet, mint két évvel ezelőtt (akkor nagyon kevés szilva termett Oroszhegyben), de a termés kevesebbnek ígérkezik. Nyár elején még közepes termésre számítottak az oroszhegyiek, a helyzet azóta kissé megváltozott, és nem jó irányba: a jelek szerint nem lesz annyi szilva a község területén, mint tavaly, és minősége sem lesz hasonló a tavalyiéhoz. A májusi szárazság, majd a rákövetkező három nyári hónap időjárása azt eredményezte, hogy a szilva hamarabb beérett, és augusztus utolsó napjaiban már kezdett lehullni, ami azért nem jó, mert a lehullott szilva már nem feltétlenül hasznosítható. Ambrus Levente pálinkakészítő (aki idén áprilisban aranyérmet nyert eperfahordóban érlelt ószilvapálinkájával a Gyulán megrendezett nemzetközi pálinkafesztiválon) véleménye szerint sok helyen lehetne szedni már a szilvát - a termésen jól látszik, hogy nem kapott annyi esőt, nem annyira kövérek a gyümölcsök, mint máskor. „Édes, de kicsi” - összegzett Levente, majd hozzátette, hogy a fiatalabb (7-8 éves) fákon inkább megmaradt a termés, mint az idősebbeken. Egyelőre nem nyúltak a fákon lévő szilvákhoz, csak a lehullottakat szedik fel, de két héten belül lehet megrázni a fákat - ez azt is jelenti, hogy idén valamivel hamarabb lesz szilvaszüret Oroszhegyben. A kisebb tömegű szilva kevesebb pálinkát is eredményez, idén tehát nem számíthatunk arra, hogy a pálinkafőzők nagyobb mennyiséget tudjanak készíteni. Bálint Elemér Imre a község polgármestere szerint több kosárnyi szilvát hűtőkbe kell helyezni majd, hogy a szeptember 19-ei szilvafesztiválra legalább kóstolónak legyen gyümölcs. Katona Zoltán Az utóbbi három év szilvatermése 2006-ban átlagos szilvatermés volt Oroszhegyben, egy évvel később viszont a jégverések miatt gyakorlatilag semmi nem termett, még a fesztiválra is máshonnan kellett vásárolni. Tavaly kiváló minőségű szilva termett, ám a mennyiség csak közepes volt.______________________________________ Rendőrség Tegyünk a tolvajok ellen! Egyre „vonzóbbak” a gyakorlott tolvajok számára a pénzváltók és a kisebb vegyesüzletek. A rendőrök tanácsai szerint ajánlatos az ajtók lakatjait is speciális fémburokkal védeni, hogy nehezebben férjenek hozzá az esetleges betörők, ugyanakkor az ablakra helyezett masszív rács is nagyon hasznos lehet. Nagyobb mennyiségű készpénzt lehetőleg ne tartsanak az üzletben éjjel, vagy ha mégis, akkor azt ne a pénztárgépben tárolják. Érdemes két elárusítót alkalmazni, mert a tolvajok egyik leggyakrabban használt módszere az, hogy egyikük eltereli az elárusító figyelmét, miközben a másik lop. A városban havonta négy-öt olyan eset történik, amikor az elárusító figyelmét elterelve lopnak az üzletekből - tudtuk meg Jére Ferenctől a helyi rendőrség parancsnokhelyettesétől. A betörések száma nagyon változó, hiszen volt olyan tavasz, amikor 10-11 esetet regisztráltak, és utána nyolc hónapig egy sem történt, utána ismét jött egy hullám. Idén hatszor törtek be üzletbe a város területén. A tolvajlás leggyakrabban lakásokban fordul elő - a nyitva hagyott ajtók alkalmat adnak a tolvajnak. Ugyanez az autókra is vonatkozik - a közelmúltban történt olyan eset, hogy a parkoló, nyitva hagyott kocsiból pénztárcát és fényképezőgépet loptak el.(K.z.)