Új Barázda, 1921. január (3. évfolyam, 2-24. szám)

1921-01-04 / 2. szám

­ Újabb csapás ]Szomorúan kezdődik a magyar int­­esztendő. Az ántánt elhatározta, hogy a trianoni béke életbelépése után át­veszi Nyugatmagyarországot és azután átadja Ausztriának. Azt akarja tehát az ántánt, hogy ürítsük ki a nyugatmagyar­országi vármegyéket is, hogy Ausz­tria mint új gazda bevonulhasson és urává váljon annak a területnek, amely ezer év óta elválaszt!) ,dlamd­ a magyar államtesthez tartozik. Mennyi keserű panasz törne fel belőlünk erre az igazságtalan és ir­galmatlan intézkedésre, ha volna valaki ezen a nagy világon, aki meghallgatná jajszavunkat ! Nem elég, hogy a szomszéd álla­mok a győzelem jogcímén megcson­kítottak és életképtelenné tettek ben­nü­nket; most már az a szomszéd is zsákmányrészt vesz a boldogtalan Magyarországból, amely mint szö­vetséges társ nemcsak együtt küzdött Magyarországgal, hanem az állam­­szövetségben élvezett nagyobb befo­lyásánál fogva a felelősséget a há­borúért is fokozott mértékben viseli. Azon az után voltunk Ausztriával, hogy Nyugatmagyarország kérdésé­ben békés megegyezésre jussunk, bizakodva a kiegyezés lehetőségé­ben, gazdasági megegyezést is hoz­tunk már létre Ausztriával, mely a napokban életbe lépett volna. Nem volt itt sürgős szükség a kérdésnek kényszerülőn és hatalmi szóval való rendezésére. Bizonyos, hogy míg Ausztria ve­lünk látszólag barátságosan tárgyalt, azalatt az antantot arra sarkalta, hogy kényszert alkalmazzon ellenünk s az ántánt vegye el tőlünk azt, amihez Ausztria nem mert erőszakosan hozzá­nyúlni. Ennek a kétszínű játéknak kell tulajdonítanunk, hogy az Ausztriá­val folytatott kedvező menetű tárgya­lások közepette az ántánt bennünket Nyugatmagyarországból kiparancsol. Elhárítani a csapást nem bírjuk, de levonjuk a következtetéseket. A magyar kormány Ausztriával meg­szakította a gazdasági összeköttetést és felmondja a jó szomszédviszonyt. Legyünk hát egymásnak nyílt ellen­ségei s álljon közöttünk az örök meg­torlás gondolata. Ausztria akarta ezt. Azoktól a nagyhatalmaktól pedig, amelyek azt az újabb testcsonkítást ránk parancsolták, iszonyodva állunk félre, igazságosságukba és emberies gondolkozásukba vetett minden bi­zalmunk szertefoszlott, tőlük mi ebben az életben semmi jót nem várhatunk. De az emberi ítéletet mi meg­­felebbezzük a történelemhez, a jö­vendőhöz, az idők viharaihoz, ame­lyek holnap elsülyeszthetik azt, akit ma felemeltek. Hiába osztják fel a mi ezeréves múltúnk által szentelt rögeinket. Ennek a földnek lelke van, ez megmozdul az idők szavára és lerázza magáról a bitorlókat. ■ V’ .v T*-'' K ! • j * JS/'-. f '■ sxv­­v ■ r \ I * • rfj; /Uv ■ y/ I J* ‘ ' • Hl. évfolyam, 2. szám \ \£, \\Atb: 1$ korona Kedd, 1921. január 4. Főszerkesztő: Meskó Pál __ ^ ___ TM Előfizetési ára: Főmunkatárs: Buday Barna Ifi lil pl IMÉk ImgL Iplla, Jipia HMEBffi' jfiBBL Negyedévre ...... 70 K Felelős szerkeszti: |EM 1? ?rfS ■ #M fg§ , Egy hónapra------25 K Schandl Károly dr. M M m Mj| *fff MJm ffl IS­­ TM ----­DudapasOV^S^mlcn.. t W KPNWM Budape3'- ' ( József 55—40 | József 55—40 Telefon: (wj-88 KISGAZDÁK ES FOLD­MIKESEK POLITIKAI NAPILAPJA Telefon: ­ Aa­lantán­ átveszi a sorugatmagyarországot Áfcrája Ausztriának — Magyarország meg­tagadja a gazdasági megegyezést Ausztriával ! Bős, Január 3. A nagykövetek tanácsa közölve az osztrák kormánnyal a st­ ger­­maini és a trianoni kukaszerződések értelmében Ausztriának járó nyugatmagyarorsági területek kérdésében hozott döntését. E határozat szerint a trianoni békeszerződés életbelépése után a szövetséges hatalmak átveszik Nyugatmagyarországot és azután a soproni szövál­ságért őszi bizottság útján átadják Ausztriának. Ez a kettős átadás a soproni szövet­ségesközi bizottság­ ellenőrzése alatt megy végbe s ez a bizottság már foglalkozik az átvétel és az átadás módozatainak tanalaranyozásával. A bizottságnak ántanttiszteket bocsájtanak rendel­kezésére. A nagykövetek tanácsának Ifyog­almagyarország kérdésében hozott határozatát végrehajtó bizottságban 350-300 tiszt lesz, hogy az antant döntésének némi nyomatékot adjon. Nem léphet életbe a magyar-osztrák gazda­sági egyezmény A magyar kormány tudatja az osztrák külügyminisztériummal, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az osztrák-magyar kereskedelmi és for­galmi egyezményt, amelyről december folyamán a két kormány képviselői tárgyalásokat foly­tattak, a maga ré­széről jóváhagyta és életbe léptesse. A magyar kormány ezekben a gaz­dasági tárgyalásokban azzal a föl­tevéssel vett részt, hogy Ausztria ki­jelenti­­ abbeli készségét, hogy a békeszerződésből folyó kötelezett­ségek teljesítéséről Magyarország­gal barátságos megbeszélést foly­tat, továbbá nagy súlyt helyezett arra, hogy a felmondásra lehetőleg rövid határidőben állapod­nak meg, nem hagyván semmi kétséget a te­kintetben, hogy Magyarország élni fog a felmondásnak ezzel a jogával, ha a nyugatmagyarországi kérdésben más lesz a megoldás, mint az, amit barátságos alapon létrejött megegye­zéssel érnék el. Minthogy ez a leve­­vés nem vált valóra, felmerül annak szükségessége, hogy a nemrég meg­kötött szerződést haladéktalanul fel­mondják, miért is a magyar kor­mány jobbnak látja, hogy a megál­lapodást egyáltalában ne hagyja jóvá. Ausztria népszavazást kivon* Nyugatmagyar­­országon? A bécsi Reichspost írja: Ausztria azt szembé volna,­ ha Ny­ugatma­­gyarország kérdésében másként ala­kult volna a döntés. Ha Magyaror­szág, ami érthető, mély fájdalommal fogadja az antant hatalmi szavát, emlékezzék arra, hogy Ausztria, amióta a nyugatmagyarországi kérdés sző­nyegre került, államfunkcionáriusai és népképviselői útján kijelentette, hogy Ausztria akarata az, hogy Nyugat­magyarország jövőjét népszavazással döntsék el. Ausztria nem hivatkozott a békeszerződéssel kapott jogára, hanem Nyugatmagyarország sorsát a lakosság önrendelkezési jogára akarta bízni. ¡♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦< Békeszerződést kötöttek Fiume megbiscettai Fiuméban ideiglenes kormány alakult. D'Annunzio Franciaországba költözik Az olasz kormánycsapatok és Fiume város megbízottai között december 31-én Abbáziában egyezség jött létre a fegyverszünetre vonatkozólag. Az egyezség szerint Fiume aláveti magát a rapallói szerződésnek. Caviglia tá­bornok nem bünteti meg azokat a legionistákat, akik nem követtek el bűntényt. A megegyezés feltételei a következők: A legionisták kivonulnak, a jogtalanul visszatartott hadi és ke­reskedelmi hajók szabadon kifuthat­nak, Veglia és Arbe szigetét kiürítik, a hadifoglyokat kicserélik, a hadi­anyagot visszaadják Olaszországnak, Fiume városa csupán két polgárőr zászlóaljat tarthat meg. A fiumei hatóságok megbizattak azzal, hogy intézzék el D’Annunzio összes személyes ügyeit, aki hír sze­rint Franciaországba akar költözni. Triesztben ma kezdték meg az első foglyok kicserélését: száz legio­­nistát cseréltek ki százhatvankét sor­katona ellenében, akik a harcok al­kalmával estek fogságba. A legkö­zelebbi intézkedés a helyőrség le­fegyverzése lesz. Amíg ez be nem fejeződik, Fiume blokádja érvényben marad. A leszerelés néhány napot vesz igénybe. Fiuméban ideiglenes kormány ala­kult, amely folytatja a lemondott kormányzóság hivatalos ügyeit. Az új kormány hajtja végre a békefelté­teleket, amelyeket Fiume polgármes­tere fogadott el. A rapallói szerződés ellen azonban — bár csak elvileg — mégis tiltakozni fog. A legutóbbi hírek szerint D’Annunzio addig nem hagyja el Fiumét, amíg az új kor­mány fel nem oldja esküje alól, ami hamarosan meg fog történni. Mi­helyt elhagyja Fiumét, népszavazás­sal fognak dönteni Fiume állam új rendjéről. .­ ­.’’iipriiiiifFii­W(JiliWJaiirrTrtiT|fiiii.ffiiiiiiir ti'^Ti ­Anglia meg van elégedve társország lefegyverzésének haladásával Míg párisi értesülések arról beszél­nek, hogy a szövetségesek állás­pontja a német lefegyverzési kér­désben szigorú és büntető rendsza­bályokat céloz, addig angol részről kevésbbé riasztó hírek érkeznek. An­gol kormánykörökben úgy vélekednek, hogy a lefegyverzési kérdésből nem fognak bonyodalmak fejlődni, mert­­ tisztában vannak vele, hogy valamely túlzott formájú közbelépés rossz kö­vetkezményekkel járhatna. Az angol kormány, ha éberséget szükségesnek is tart, meg van elégedve a német lefegyverzés haladásával. I Ke ret felől ft.|vgyj*x’o szaza# a rend —''biztosítéka Fgyik francia lap a Lengyelországi í vfi-----r ■ ' o/ bán egyedül Magyarul kelő valódi erőnek és a rend ko­moly biztosítékának. Ha Franciaor­szág m­eg akarja védeni Közép-Euró­­pát kelet felöl a bolsevizmus ellen, úgy elsősorban Magyarországra kell támaszkodnia. Zágrábban letörték a kommunisták „általános”” sztrájkját Zágrábból jelentik: A kommunista munkásság újév napján délelőtt álta­lános sztrájkot hirdetett, amelyet azonban csak részlegesen tudtak megvalósítani. A hatóság betiltott egy kommunista gyűlést, bezárta a kommunista szervezetek helyiségeit és lepecsételte az­­ajtókat. Délután összeütközés támadt a rendőrség és a kommunisták közt, akik kővel do­báltak a rendőrökre, mire ezek vak­lövéssel közéjük lőttek, a zavargók erre szétfutottak. A középületeket és a városba vezető utakat katonaság szállotta meg. Este az egész városban rend és nyugalom volt. Pasics alakított kormányt Szerbiában , Belfrádból táviratozzék. A szerb­­Virgens herceg aláírta az új kormány kinevezési okmányát. Az új kormányt I Pasics alakította meg, kabinetjében tárcát kapott hat demokrata és hat szocialista miniszter. (

Next