Új Barázda, 1921. április (3. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-22 / 86. szám

Péntek, 1921. április SS. _______ U­­BA.RAZDA__________ 3 tettéig tekintetének. Treas«öivjaai Permjük­ijáflddr népjóléti­­i&UMKtér tárcáját illetőleg részletes felvilágosítá­sokat adott A munkásbiztosító a­ tör­­ény­­javaslatra vonatkozóan kijelentette, hogy azt a legrövidebb idő alatt akként óhajtja a nemzetgyűlés elé terjeszteni, hogy az önkormányzatban a munkások és munka­adók képviselete mellett a kormány által kinev­ezett szakférfiak is helyet kapjanak. A kötelező biztosítást kiterjeszteni óhajtja a mezőgazdasági munkásokra és közal­kalmazottakra is. A közegészségügy terén különösen súlyt fektet a fertőző betegségek meggátlására.­A rokkantügy terén körül­belül 25.000 elintézetlen ügyet talált, amelyeket­ külön munkaerőkkel fog má­jus közepéig lebonyolítani. A gyermek­védelem terén fejleszteni kívánja az an­ya- és csecsemő­védelmet, gondoskodni kíván a 2­6 éves gyermekek ellátásáról és különösen intézkedéseket keres a megren­dítő gyermekhalandóság leküzdésére. Pröhle Vilmos kilépett a Keresz­tény Egyesülés pártjából Prin­ye Vilmos, Debrecen I. kerületé­nek nemzetgyűlési képsviselője ma levelet intézett Andrássy vd grófhoz, a Ke­resztény Egyesü­ítés pártjának vezéréhez és bejelentené, hogy a párt tagjai sorá­ból kilép. . Minisztertanács foglalkozik a hadifoglyok hazaszállí­tásának kérdésével — Az Áj Barázda* tudósítóidtól — Budapest/április 21. A had­foglyok hozzátartozóinak egyesülete vaa küldötségileg kereste fel a kormányt*-Jrirve közbenjárását az Oroszországban sínylődő hadi­foglyok hazaszállítása érdekében. A küldöttséget Bethlen István gróf mi­niszterelnök és Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter fogadták. Puffy Pál helyettes államtitkár, a küldöttség szónoka megrendítő sza­vakkal ecsetelte a hadifoglyok hely­zetét. Bethlen István gróf miniszter­elnök kijelentette, hogy mindent el fog követni, hogy a hadifoglyok mi­előbb hazakerüljenek. Éppen tegnap fogadta Jungert Mihály osztály­tanár esős jelentését, ki a hadifoglyok ki­cserélése ügyében Reva J­ban tárgyalt. A kérdéssel egyébként a holnapi mi­nisztertanács is foglalkozni fog. A horvát egyesülés pártja is el akar szakadni Jugoszláviától­ ­A belgrádi Trrenna című lap a következőket íta: Drinkovics volt kir­ályi miniszter, a horvát egyesülés vezetője, cikket ír a szerbekhez, hor­­vátokhoz és szlovénekhez, akik egy nép voltak. " Gratulálunk az uraknak az ilyen alkotmányozó gyűléshez “- írja cik­kében , és azt kérdezzük tőle, me­lyik hát ez a nép? A szerb, a hor­­váth, vagy a szlovén-e ? Bármint le­gyen is, akár egy nép vagyunk, akár három, a belgrádi kormány lapja be fogja látni, hogy a horvát nép sem a jelenben, sem a jövőben nem vesz semmiféle részt Pasics úr és társa kormányzati tevékenységében. A Tribuna a horvát pártvezérnek ebből a nyilatkozatából arra következ-­­tet, hogy most már Drinkovics pártja sem ismeri el a nemzeti egységet és hogy a Radics-féle földmivespárthoz hasonlóan el akar szakadni Jugoszlá­viától. Már olcsón vásárolhat sodronyt, •irdltkerk­óe anyagot »ld. Stadlec Hihály R.*T. gyápában, Swdape*t VI. Jvtr., 30 t. Land­o­wton SS. Vaiftt Vjimss­eaSwéfut 30. mm­.. Kik vannak útban haza a hadifogságból ? - Negyedik­ közlemény — — Az „új Barázda" tudósítójától - Budapest, április 21. A keletszibériai (Nikols-tsureski) hadifogolytáborból a legutóbbi szál­lítmányokkal Nikolska-ba(Szibéria) ér­kezett hadifoglyaink folytatólagos név­sora: Bán Mihály 60. gye­, Barna Sándor 65. gye, Kis János 65. gye, Mudik József 52. gye, Halász József 11. hgye, Szebel­­lédi István 6. he, Balogh István 29. hgye, Csirzó József 52. gye, Varga János 76. gye, Pápai János 31. hgye, Major Jó­zsef 10. hgye, Antal Aladár 62. gye, Kasu József 32. ve, Matus Lajos 83. e­ye, Soós János 20. hgye, Horváth­yula 83. gye, Poczli János 17. hgye­, Pemea József 1. hgya, Dancs István 22. hgye, Tóth János 10. hgya, Gombos János 6. hgye, Dömös Lajos 19. hgye, Fürnstein Ádám 19. hgye, Szkiba Fe­renc 10. hgye, Mayer István 7. hgye, Baráth József 11. hgye, Szabó Mihály 3. hgye., Felnagy Mihály 38. gye, Ver­ese László 10. hgye., Lenárd Ferenc 30. hgye, Nagy Imre 68. gye, Rozsnyai István 5. hgye, Mosonyi Sándor 83. gye., Kiss Károly 37. gye, Pongrácz János 38. gye., Moravek Gyula 30. hgye, Végh Mózes 82. gye, Engi Zsigmond 82. gye, Kleg Mátyás­­52. gye., Ru­dolf J­ózsef 52. gye, Kiri István 67. gye, Jodhencz József 46. gye, Németh Jó­zsef 48 gye, Sudár János 67. gye., Jan­­kovics Gyula 32. gye, Matrovics Vince 52. gye., Misurák Imre 29. gye., Istvánfi La­­­jos 22.­­gye, Dese Ferenc 69. gye., Dobrádi István 38. gye., Tassi József 60. gye. Kontra János 16. hgye., Horváth Rátár Imre 86. gye. Lőwy Adolf 1. hgye. Katz Ignác 5. gye. Rótt Géza 2. hgye. Tanai Lajos 2. hgye.. Lakatos Ferenc 4. hgye. Körösi Lajos 61. gye. Végh László 68. gye. Farkas Mátyás 8. he. Juhász Imre 32 vdzlj. Kovács Sándor 11. hgye, Csuta András 5. gye, Mandics János 5. gye, Bök Bertalan 65. gye, Skader Ignác 60. gye., Baráth József 65. gye., Rénásy Albert 30. hgye., Ritzinger József 81 gye,, Grósz János 33. gye, Gara Sándor 23. voll. Fekete István 19. gye, Milleker Rezső 7. hgye, Hegedűs Mihály 76. gye, Pálosi Péter 20. hgye., Szűcs­ Lajos 33. gye, Tóth János 60. gye, Szőke Ferenc 2. gye, Siető Bálint 65. gye, Nagy Gábor 19. gy.-ezr, Hatt János 19. gy.-ezred, Hay Sándor 37. gye, Horváth Kálmán 83. gye, Hinek Schei Lipót 30. hgye, Wildmann Ferenc 17. hgye, Spitzer Lidor 19. gye, Traun­­tenberger Antal 86. gye, Nagy János 23. gye, (Folytatjuk.) HÍREK — A svájci követ átnyújtotta meg-­­bízólevelét a kormányzónak. A kor­mányzó ma délben 12 órakor fogadta Bourcart Károly Dániel svájci rendkívüli követett és meghatalmazott minisztert, aki megbízólevelét nyújtotta át. A kö­vetet a Kormány a­ ünnepélyes kihallga­táson fogadta, kételyen ar gyengélkedő külügyminisztert 1 gró W­ Ambrózy Lajos rendkivüli követ­őjkénegfiatalmazott mi­niszter helyettesítette. A kihallgatás után Bourcart követ bemutatta a kormányzó­nak Rantzenberger Miksa első követségi titkárt. — A lengyelek budapesti látoga­tása. A lengyel közgazdasági küldöttség tagjai ma reggel megtekintették a köz­raktárakat és az Elevátort, ahol Worov­­szk­y igazgató kalauzolta őket. A délelőtt folyamán még megtekintették a főváros közélelmezési szerheit is,délután a ven­dégek egyik csaje is e f elrándult Csepelre. A Magyar-Lengyel kereskedelmi kamara este 9 órakor ünnepi vacsorát adott a vendégek tiszteletére, amelyen közgazda­sági életünk számos kiválósága részt vett. Országot Apponyi-jubileum. Ap­­ponyi Albert gróf május 29-én tölti­ be hetvenötödik életévét. A nagy állam­férfiú születésnapját országos ünnep keretében fogják megünnepelni és e ennek megbeszé­lése céljából Arcpopyi Albert gróf tisz­telői és hívei értekezletet tartottak. Az értekezlet az országos bizottság elnöki tisztére Rákosi Jenőt kérte fel. Az Ün­nepséget, mivel Apponyi gróf május 25-én Svájcba utazik fontos, nemzeti küldetésben, junius második felében ren­dezik.­­ A német császárné temetése az uralkodóház melletti tüntetés volt A volt császárné potsdamii temetéséről a francia lapok hosszabbá­ki­ekben em­lékeznek meg és fölegk­ap képeket is közöl. A gyászü­nnep'' a francia tudósí­tókra a volt uralkodóház melletti tüntetés benyomását tette és újból megerősítette a németek ragaszkodását a Hohenzollernek­­hhez. Berlini jelentés szerint a kiadott vasúti menetjegyekből megállapították, hogy kétszázezer ember vett részt a te­metésen.­ — Világ közgazdasági és pénzügyi sajtóiroda Budapesten. A párisi köz­­gazdasági és pénzügyi sajtóiroda Buda­pesten íroda­nyitott. A sajtóiroda Fran­ciaország és Csaeópa egyik legnagyobb gazdasági sajtóvállalata, Yves Quyot, az ismert közgazdásszal az élén. A világnak egyetlen vállalata, mely az egész világ gazdasági életét és ennek napi hullám­zásait a legpontosabban és legfrissebben közli. Legújabban külön hetenként meg­jelenő magyar mellékletet nyitott. — A sajtófőnök. Az egész keresztény sajtó örömmel vette tudomásul, hogy Eckhardt Tibor miniszteri tanácsos az új miniszterelnök felkérése folytán meg­marad a miniszterelnöki sajtóiroda élén. Eckhardtnak jelentékeny része van ab­ban, hogy a nagy nehézségek a vasúti közlekedés hiányai, az idegen tőke el­lenséges erőkifejtése, a politikai súrló­dások — dacára a keresztény magyar sajtó megerősödött s a bécsi ,emi­gráns­ kalózoktól félrevezetett külföldi sajtó fokozatosan tiszta képet nyert. Legerőteljesebben szól Eckhardt mellett Drózdy képviselő mai támadó beszéde, melyből kitűnik, hogy még a félhivatalos bel- és külföldi hírszolgálatot is meg­tisztította a nem magyar elemektől. — Veszprém a bomlasztó újságok ellen. Veszprémből írják nékünk, hogy ott tegnap az összes magyar társadalmi intézmények és egyesületek sajtónagy­­gyű­lést­­ rendeztek,­­amelyen Zadravecz István katolikus tábori püspök is meg­jelent. Fámtpok Gábor dr. lapszerkesztő megnyitója után Stachla Margit nemzet­­gyűlési képviselő beszélt, majd Bertalan László előadásában határozati javaslatot fogadott el egyhangúan a nagygyűlés. Ebben felhívja a nemzetgyűlést, hogy hozzon új sajtótörvényt, amely a ke­resztény világfelfogás érvényesülését elő­segíti. Felkéri a belügyminisztert, hogy minden olyan sajtóterméket, mely er­kölcstelenségével megmételyezheti a lel­keket (pl. Fidibusz), azonnal szüntessen be. A nemzetgyűléshez felirattal fordul, hogy a forradalom előkészítésében bűnös sajtó törvényhozás útján felelősségre vo­nassák. Egyesületi hírek A Magyarországi Tarán­ Szövetség csütörtökön ismeretterjesztő előadást tartott, amelyen Ch­osnal­y Jenő dr. .A régi magyarok hadviseléséről* tartott előadíjt — A nauih’t Tirtaság rendezésében Si­btri Qyuls csütörtö ttön délután felolvasást tar­­tett h­azánk világgazdasági helyzetért­. — Nyugalom a török-görög harc­téren. Athéni jelentés szerint a fronton teljes a nyaperem­ A törökök támadá­saikat nem ismételték meg. Konstanti­nápolyi jelentések szerint a kurdok láza­dása Kemal pasa­ kormánya ellen mind­inkább tért hódít — Németország mozdonyokat ad Jugoszláviának tízezer ló helyett, Beligrádból is táviratozzék. A jugoszláv korm­ány­ elfogadta Németországnak azt az ajánlatát, hogy vasúti mozdonyokat és szerelvényeket ad ahelyett a 10 ezer ló helyett, amelynek kiszolgáltatására Né­metország a jóvátétel címén kötelezve lenne. — A valódi faaina-sodrópapirt viz­­nyomásnál^ kérje minden trohanytóle­ — Az­­elszakított göd­őfi -ma­gyarság shtnepe. Rimaszorzátból je­lentik az itt Barándk-pak­­. Gofförmegyi­, elszakitot részének magyarsága, mely a cseh uralom alatt is gerincesen, őrzi nemzeti sfecsétt immár he,ivondt . közsé­­gében megszervezte a magyar kisgazda-, földmivestys kisiparospárt gömöri kör­zetét. A­­Házét' az elmúlt szombaton gyűlést tartott Siffplyen dnökü­l válasz­totta Törköly Jette dr. rimaszombati ügyvédet, a Felvidék­ magyar politikai életének­­egyik legdouzgóbb­­harcosát. V­­gyűlésen Szentivinyi Gózetf és­­Fi­­séry Kálmán prágai magyar képviselők­ lel­kes beszédet mondottak. Aznep este a „Tátrának­“ átkeresztelt ,Hungária" szálló nagytermében magyar gazdabál volt, melyen magyar nemzeti viseletben több mint százötven leány és asszony jelent meg. A bálról a divatos uj táncokat tel­jesen kirekesztették s csak palotást, csárdást, könnyet, körmagyart, négyest és tipegőt táncoltak. — Képzőművészeti kiállítás Mad­ridban — Magyarország javára. Pá­risi híradás szerint Madridban megnyílt a Magyarorsság javára rendezett képző­művészeti kiállíás. A kiállításon legin­kább festmények és műtárgyak szere­pelnek. A megnyitáson jelen voltak az anyakirályné, a közoktatásügyi miniszter és a társadalmi élet főbb előkelőségei.­­ Az alkohol elleni küzdelem új sikere. Om­arhó államban (Amerika) nép­szavazás­ folyt az alkoholtilalom kérdésé­ben. A ninlliiliij)|ili­li Mir~tiiok­ százötven­­ezer szavazattal többségbe jutottak. — Amerikába utazók figyelmébe. Hivatalos helyről nyomatékosan figyel­meztetik azokat, akik­ az Északamerikai Egyesült­ Allamfliibe'Szándékoznak utazni, hogy?«da—s26 fő szabályszerű útlevelek és megfelelő útiköltség nélkül útra ne keljenek. Az oda való utazáshoz szüksé­ges beutazási engedélyeket pedig kizá­rólag a Budapesten székelő amerikai missziónál (VI. Andrássy­ út 3) sze­rezzék be. Mexikóból az Egyesült­ Álla­mokba való bejutás a beérkezett hírek szerint teljesen lehetetten. — A pozsonyi cseh propaganda­­iroda visszaélései. Az Uj Barázda mér többször megemlékezett a pozsonyi cseh propagendairodíts,4*visszaéléseiről Eddigi é­rtesülés­ibenez most még ezeket csa­toljuk : A propagandairoda ügynökei és felbujtói a jó magyarok álarca alatt be­tolakszanak a magyar társaságokba s már eddig is tömérdek ártatlan embert letar­tóztattak, akiket azután a fogságban­ bru­tális módon megkinoznak. Az egyes le­tartóztatásért Szobár miniszter külön pénzjutalmat utal ki. —Az erdélyi—­és a bánáti föld­­birtokreformraa Qaroflid földmive­­lésügyi miniszter a napokban a par­lament elé terjesztette az erdélyi és bánáti földbirtokreformra vonatkozó törvényjavaslatot. Az indokolás sze­rint a törvényterv egymillió hatszáz­ezer hold földet oszt fel és sajátít ki, mís 1919 óta csak 300 ezer hold föld állott kényszerbérletben. — Hétszáznyolcvan magyar vasutja elbocsájtása Kolozsvárott. Kolozsvár ‘■levelezőnk juttatta hozzánk a következő hírt: s­zerd­élyi magyar vasutasokat, akik, a magyar állameszmének törhetetlen tá­mogatói, az oláhok a legképtelenebb módon üldözik és különböző cím­eken fosztják meg őket a mindennapi kenye­rüktől. A kolozsvári üzletvezetőség ren­deletet kapott a bukaresti oláh vasúti igazgatóságtól, hogy 780 magyar vasutast bocsássanak el a szolgálatból.­­ Az üveg árának újabb leszállí­tása. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság közt, hogy az üveg árát újból leszállította még­pedig átlag 20 száza­lékkal, így a legelterjedtebb, úgynevezett négynegyedes táblaüveg négyzetméteren­­kérni tájékoztató ára a fogyasztók ré­szére bevágási munkadíj nélkül, 203 ko­rona 50 fillér lesz. — Pusztító jégeső Mezőkövesden, Mezőkövesdről, jelentik: Szerdán délután hatalmas­. Jégfeső vonult el a község fe­lett. Majdnem tyúktojás nagyságú jégda­rabok hullottak, melyek több centiméte­res vastagságban borították a földet. A jég a virágzó gyümölcsfákban és vetés­ben igen nagy kárt okozott.­­ Nagy tűz a kaposvári cukor­gyárban. Kaposvárról jelentik az Új Barázdá­mk, hogy az ottani cukorgyár­ban tegnapelőtt délben tűz ütött ki. A gyár közepén levő faépület belsejében keletkezett a tűz, amely nagymennyiségű fát és kátrányt pusztított el. A kár több mint félmillió korom.

Next