Új Barázda, 1921. október (3. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-01 / 218. szám

Mi van hátra? (I.) Nem , egységes pártra van szükség, h£nem parlamenti egy­ségre a hátralevő ..kr munkához. Ha a tiszántúli választásoktól számít­juk is a szertt­etgyűlés kiegészülé­sét, egy éven belül föl kell oszol­nia a törvényhozásnak. Oly rövid ideje van még a parlamentnek a hátralevő munkára, hogy minden hazafias erőnek össze kell forrnia a megoldásra váró nagy reformok tető alá hozása végett. Nem szabad felejteni, hogy a nemzetgyűlésnek alkotm£olgozó hi­vatása van. Már­pedig az alkot­mányozásból a sürgőssé vált gaz­dasági reformok — földreform, házhelyek, az állami , pénzügyek rendezése, mezőgazdasági kama­rák, tisztviselők óriás és az árdrá­gítás elleni küzdelem­­— előtérbe takilása folytán alig végzett vala­mit a nemzetgyűlés. Mi van tehát még hátra? A választói reform megalkotása nemzeti és demokratikus alapon, a felsőház reformja, a közigazga­tási választói reform és az állam­fői (királyi) jogkör rendezése. A választói reformot az eddig hozott alkotmányjogi törvények is paran­­csolólag követelik. A közigazgatás bölcs átszervezése is halasztha­tatlan. De az alkotmányjogi refor­mok mellett nyitott szemmel kell néznie a törvényhozásnak a föld­reform végrehajtásának, a házhely­kiosztások s a termelés és köz­munkák megindításának elhanya­golt kérdéseit is. A földmunkák, csatornázások, árvédelmi munkák és útépítések nagy tervei készen vannak. A kenyérkérdést csak ezeknek lendületes életbelépteté­sével lehet megoldani. Nekünk a párttaktikák nem im­ponálnak. Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy eme sürgős feladatok elhanyagolása csak egy, vagy két pártnak ártanak. Felelős érte valamennyi párt s minden politikus, aki korm­ánybuktatási, vagy pártintrikázási célzatból másra fecséreli az időt. Nem ilyen, vagy amolyan párt­­alakításokra, hanem erős, komoly és bölcs munkára van szükség. Ne azt nézzék a honatyák, ki milyen párton van, hanem fogja­nak össze pártállásukra való te­kintet nélkül, akik önzetlenül dol­gozni akarnak­­ az országért. Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök Igszságljat, hízik Hajdarazssás feltámadásában! r ^ ■ / / ti / - ^ III. évfolyam, 218. szám Ára­l-A^otrá Szombat, 1921. október 1. poawkMz^: Meskó^Pál^ El0fi^et^si ^ra: ( József 55—40 * J­ózsef 55—40 Telefon:­­ KISGAZDÁK ÉS FÖLD­MÍVESEK POLITIKAI NAPILAPJA Telefon: I §efuo-5? Az oláhok ráfér­tek az ensfant-bizottságra — A ZytTI BARÁZDA tudósítójától — Gyalof. szept­ember 30. A határmegállapitóó bizottság, amely az oláh demarkációs vonal mentén végezte működését, három autón tegnapelőtt dél­ben a demarkációs vonal túlsó részéről a kötegyáni úton magyar területre akart átjutni. Mikor a bizottság autói a vonalra érkeztek, közvetlen közelből három lövés dördült el és a golyók a japán lobogó alatt haladó gépkocsi mellett süvítettek el. A kocsiban Sana japán ezredes és Tur­­chányi Tihamér miniszteri tanácsos ültek. A gépkocsik azonnal megállották, de a lövöldöző oláh határőrök akkorra meg­ugranak. A bizottság tagjai között a merénylet óriási felháborodást keltett. A nagyköveti értekezlet kedvezően fogadta az olasz közvetítést — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Róma, szeptmber 30. A Stefani-ügynökség közli: A magyar kormány javaslatot juttatott el Della Torretta márki olasz külügyminiszterhez, amely arra irányul, hogy vállalja el a közvetítést Magyarország és Ausztria között a nyugatm­agyar­­országi kérdés barátságos megoldása érdekében. Tekintettel arra, hogy a javaslat a trianoni szerződés végrehajtásán alapszik, az olasz külügyminisz­ter beleegyezett abba, hogy ezt a javaslatot közli az osztrák kormánnyal. Az osztrák kancellár a maga részéről kijelentete, hogy komoly és sürgős megfontolás tárgyává teszi az olasz külügyminiszter közvetítésével hozzá eljuttatott kérést. A nagyköveti értekezlet ezek után a dolgok mostani álla­potáról nyert tájékozás alapján kedvezően fogadta a folyamatban levő köz­vetítést és ugyanakkor leszögezte, hogy a közvetítés nem érinti a Magyar­­országnak átadott ultimátumot, amelynek határideje október 4-én telik le. Lenes külügyimniszter elhalasztotta közbelépését Bécs,­ szeptember 30. A Neue Freie Presse értesülése szerint a magyar kormány az ántánt ultim­átímm­­ára adott válaszában jelzi, hogy arra az esetre, ha a köz­vetítő tárgyalások október 4-ig nem fejeződnének be, az ántánt részéről a kiürítésre kitűzött határidő meghosszabbítását reméli. Itteni antant-körökben tv­a azt beszélik, hogy Benea külügyminiszter a maga közvetítését elhalasztotta, még­pedig avval a nyilatkozat­­tal, hogy a közvetítés napját az ultimátum lejárta után fogja megadni. patban három ember megsebesült. A mi részünkön sebesülés nem történt. Újabb osztrák képzelődések Bécs, szeptember 30. A lapok jelentik, h­ogy tegnap kikiál­tották az „önálló nyugatmagyarországi állam“-ot és hogy ,a Friedrich István vezetése alatt álló országvédelmi bizott­ság­ proklamációt bocsátott ki.­­ A bécsi sajtó által terjesztett e hírek­kel szemben a Magyar Távirati Iroda megállapítja, hogy Friedrich István Buda­pesten tartózkodik, Nyugat-M­agyarorszá­­gon pedig ilyen proklamációról semmit sem tudnak. Bécsi felett­én azabad­­csapsíninusról Bécs, szeptember 30. A Neues Achfuhrblatt jelenti: E hó 20-ika óta a magyar­ szabadcsapatok élénk felderítő működést fejtenek ki, főleg Bruck mellett a halár területen. A szabad­­csapatok eközben a mi területünkre is lövöldöznek. A védőrség három tagja megsebesült. A múlt éjfél és ma a haj­nali órákban Németóváraái ütközet zaja volt h­allható. Az ütközetről eddig jelen­tés nem érkezett. Múlt éjjel Ujlak­ és Deutsch Haslau mellett ütközet volt erős magyar szabadcsapattal. A szabadcsap Többségi pártról már nem beszélnek­ ­, két testvérpárt függetlenül vesz­­te­ a harcot az I­j kerületekben — A miniszterelnök pécsi utja bizonytalan — Az Új BARÁZDA tudósítójától — Budapest, szeptember 30. Politikai körökben az érdeklődés szinte kizárólag a n­yugatmagyar­­országi események felé fordul. Az antant ultimátuma dacára is meg­van a remény, hogy egyes hatalmak köz­benjárásával sikerül tárgyalás útján ezt a kérdést egyelőre nyugvópontra juttatni a lehetőséghez képest. Bethlen István gróf miniszterelnök október 9-én Pécsett tervezett be­szédjét valószínűleg nem mondhatja el, mert a külső politikai események teljesen elfoglalják és hivatalát még egy napra sem hagyhatja el. A Délvidéken felszabadult kerüle­­tekbe­l a két testvér kereszténypárt teljesen szabad kezet biztosított ma­gára­, és egymástól függetlenül ve­szi fel a küzdelmet. A most kiegé­ i­s szült öt csonka­ kerület azonban amelyeknek a képviselői egy régebbi párközi határozathoz híven a bara­nyai választás után lemondanak man­dátumukról, a kisgazda- és földmi­­vespárt biztosra veszi, hogy a ke­reszténypárt nem fog ellenjelöltet állítani, mert bizonyára nem célja, hogy nehézséget gördítsen éppen, azoknak a képviselőknek újból való megválasztása elé, akik a keresztény és nemzeti irányzat törhetetlen har­cosainak bizonyultak. Most már a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának körében is meg­állapítják, hogy egységes vagy több­ségi pártról tárgyalások nem foly­nak és a keresztény párt egyik ve­zető tagja egy délutáni lap munka­társának kijelentette, h­ogy egységes­­ párt megalakítása csak új választás s­orán sikerülhet.­­ A kormány tagjai ma délután mi­nisztertanácsra gyűltek össze, ame­lyen részletesen megvitatták az új­ lakásrendeletet. A lakáskérdést azon­ban kizárólag rendeletek útján sza­bályozni nem lehetséges. A lakás­hiányon más eszközökkel kell segí­teni. Siessen a kormány azoknak az intézményeknek segítségére, amelyek a vidéken és fővárosban egyaránt megindíthatnák az építkezést. Az altruista intézeteknek nyújtandó ke­zességi kölcsön nagyot lendíthetne a vidéki építkezések megkezdésén és rövid időn belül megszüntetné azt a visszás állapotot, amely nem­csak a fővárosban, hanem az egész vidéken csak elkeseredést szül. Minisztertanács a nyugat­­magyarországi kérdésben A kormány tagjai ma délután 3 órakor a miniszterelnökségi palotá­ban Bethlen István gróf miniszter­­elnök elnöklésével minisztertanácsra gyűltek össze, amelyen a nyugat-­­ magyarországi kérdést és folyós ügye­­ket tárgyaltak. A minisztertanács a késő éjjeli órákban ért véget. nagyobb mértékben lehessen eleget tenni. Az értekezletet, amelyen számos fel­­szólalás hangzott el, holnap délelőtt folytatják.­ ­ A kormány megváltoztatja a lakásrendeletet Szakértekezlet a nép/HWW minisztériumban — Az Új BARÁZDA tudósítójától — Budapest, szeptember 30. A népjóléti minisztériumban ma dél­előtt 9 órakor Bernolák Nándor népjó­­léti miniszter elnöklésével értekezlet volt az új lakásrendelet tárgyában. Az anké­ten maga Bernolák Nándor népjóléti mi­niszter elnökölt és részt vettek az összes érdekelt hatóságok képviselői. Az értekezletet Bernolák Nándor nép­jóléti miniszter hosszabb beszéd kísére­tében nyitotta meg, amelyben rámutatott arra, hogy feltétlenül szükség van a la­kásrendelet megváltoztatására, mert nem bizonyult elegendőnek arra, hogy a lakás­ínségen nagyobb mértékben enyhítsen- Az építkezés ugyan már megindult, de csak kis mértékben, úgy, hogy ezzel a la­kásínségen segíteni nem lehetett. Ennél­fogva nem marad más hátra, mint a­­ lakásrendeletet oly módon megváltozatni,­­ hogy azzal a lakásigénylők kérelmének

Next