Új Barázda, 1922. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1922-10-07 / 228. szám
0'IVDC e /# *3$ /-hJ . / — , 19?' Cit: (), '* ■ ----\ \ ' )* \ • A ■ ./CTr' ./ / ttM október 7, szombat Ara 5 korona Bildapest, 10. évf. 388. szám E BBBgSgSBgggSSBSMSaJrTfSgTSSSSgSggSSBSBSEI ELŐFIZETÉSI ÁRAK negyedévre 380. korona, SZERKESZTŐSÉ® i IV. ker., mietim-kilnit 1. síim" Megjelenik hétfő kivételével mindennap milliméter dlJuabaoMertnt vszt fel a kledébivatal Telefont Jéráét 55-40, Jtunes 08-88, éjjel 140-71 A blokk Liberális blokk! Ez is egy újabb elnevezés a politikai élet szótárában. Nyugtalan, izgága, részben letört, részben felfelé kapaszkodó politikusok seregletét kell érteni ez alatt, akik nem akarják magukat jól érezni a magyar bőrükben. Egy jelszót emelnek minden fölé, a szabadelvűség jelszavát, csakhogy ez a jelszó olyan, mint a feneketlen bőrönd. Belefér ebbe a feneketlen táskába a radikalizmus, az októbrizmus és a szociáldemokratizmus. Elfér benne minden szélsőség, minden túlzás, a rontás-bontás minden fegyvere. Lám, a blokkba készül ugrani Vázsonyi Vilmos, aki annak idején megszökött a vörösök elől (igaz, annak idején a fehérek elől is a külföld virányaira vonult). És benne lesz a blokkban Rassay, aki fehér állapotában nem tetszett Vázsonyinak és benne lesznek az „elvtársak” is, akik vörös állapotukban nem tetszettek Vázsonyinak. Ha most összeszűrik a levet, a jövőben várjon ki elől fog Vázsonyi Vilmos emigrálni, míg a lipótvárosi küldöttség megint érte nem megy? ! Milyen játék a szavakkal ! Azok az emberek, akiknek programmjukat tekintve, egy világ is szűk volna, találnak egy cégelnevezést, amely alatt pompásan lehet árulni közös gyékényen. Nem is tudjuk már, hogyan állunk a politika fogalmával. Mert megesett velünk, hogy jöttek emberek, akik nehezen szerzett vagyonocskánkat elszedegették. „Ne raboljatok, emberek!” — kiáltottunk, míg torkunkba nem fojtották a szót. „Kikérjük magunknak — felelték ők — mi politikát csinálunk !* Politikus volt-e vájjon Cserny, Számuelly meg a többi hóhér ? Ezt bizonyára igen nehéz megmondani, mert azok, akik velük együtt dolgoztak, politikusokként tiszteltetik magukat. Politikának kellett tekintenünk az arra való izgatást, hogy vedd el a másét; politika volt, ha felakasztották a falusi magyart, mert nem akart búzát és húst adni. Politika volt kiütni kezünkből a fegyvert, mikor a zsákmányolók ránk támadtak. Politika volt a nemzetet bevádolni, gyalázni a külföld előtt és cimborázni a hazaárulókkal. Politika az aknamunka és a cselszövény minden fogása, amellyel meg akarják akadályozni, hogy nemzeti hagyományaink alapján keresztény szellemben fejlődhessünk. Politika hát az is, hogy a sok bűnös törekvés, az ártó szándék és az oktalan jóhiszeműség egyesüljön és liberális blokknak nevezze magát. Nekünk azonban az a hitünk, hogy ez a blokk akárhogyan festi is át a diákcsoportok az egyetem előtt cégérét, csak a kártékony politikusok gyülekezete marad s addig nem lesz nyugtunk, nem tudunk dolgozni és boldogulni, mig ezeket a kártékony politikai elemeket végleg el nem távolitjuk a közélet színpadáról. s magyar fülei a magyaroké legyen Prohászka Ottokár szózata az egyetemi ifjak október 6-iki ünnepén — A liberalizmustól megfertőzött nemzedékben nem lehet bízni Koszorút helyeztek el Batthyány Lajos kivégzése helyén — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Az aradi gyásznap mai fordulóján újból kegyeletes érzések szállottak a tizenhárom hős tábornok Golgotája felé, akik meghaltak a szabadságunkért folytatott nemzeti harcban, meghaltak anélkül, hogy akkor martírvérük hullása közvetlen eredményeket teremtett volna. Kétségen felül áll, hogy mégsem volt hiába az a vértanúhalál Szinte fel sem lehet becsülni az erkölcsi tőkének, az önfeláldozásra való példának azt a jelentőséget, amelyet a kilenc kilójára húzott s a négy agyonlőtt vezér megdicsőülése képvisel. A kiegyezés utáni idők sötét évtizedeiben s később az osztrák hatalmi tultengéssel szemben való nemzeti ellenállás korszakában s most, levereltetésünk idején alig van eszményibb emlékünk, tisztább hagyományunk, amelyből a jövőre bíztatást menthetnénk, mint október hatodika. A mai pénteken újból fellobogtak az emlékezés tüzei szerte az országban s a szomorú magyarok istentiszteleteken és emlékünnepeken fognak áldozni a múlt iránt való tisztesség okából és nem utolsó sorban önönmaguk okulására. És várjon mire szorulnánk reá mainapság inkább, mint nagyon alapos és nagyon okos okulásra ? Az egyetemi és főiskolai ifjúság délelőtt tíz órai kezdettel a székesfővárosi Vigadóban tartotta meg október hatodiki ünnepét. Megnyitóul az egyetemi énekkarok adták elő a »Nem, nem soha!« című lelkesítő dalt, majd percekig tartó, tomboló ováció közben Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök jelent meg az emelvényen, hogy emlékbeszédét elmondja: — A vértanukat ünnepelni — úgymond — nagyon illik a magyarhoz, hiszen önönmaga is vértanú nemzet. Egy nagy államférfiú mondotta, hogy Európának három nagy vértanú-nemzete van: Írország, Lengyelország és Magyarország. Vértanukat ünnepelni az erkölcsi győzelem diadala és ezt leginkább az ifjúság tudja átérteni. Ehhez a naphoz a háromszinű lobogó helyett inkább Rákóczi színei illenek, a vértjelentő piros és a magyar sorsot jelképező fekete. A három utóbbi esztendő alatt sajnálatosan lohadt le lelkesedésünk és visszatért a rragyar nemtörődömség, a magyar nembánomság. A vörös lázadás idején a piros szín még jobban világított, de ez akkor arcunk szégyenpírját jelentette. — Bár nem vagyok a mai nemzedékből való — hangsúlyozta a főpásztor — de azt mondom, hogy a liberalizmustól megfertőzött nemzedékben se bízzatok. Ha azt mondom nektek: Ifjak, talpra magyar! akkor ezt úgy értem, hogy az öntudat jegyében, a nagy eszményiségek és fenséges hitelvek alapján kell talpra állanunk. Ha a magyar ifjúság újjá akarja építeni ezt az országot, akkor vissza kell térnie először a UH, másodszor a haza, harmadszor az öszszetartozás alapjaira. A liberalizmus miatt mi ránk magyarokra, kalózlobogó alatt rettenetes veszedelmek zúdultak. A liberalizmus ürügye és hamisan magyarázott lobogója alatt tudott közöttünk tábort vetni a hitközöny, a szabadkőművesség, a széttagolódás gondolata. Nekünk igenis újból meg kell szilárdítanunk a létfeltételeiben megingott Magyarországot, ez másként nem lehetséges, mint a keresztény hit által. A kultúra kell, a tudomány kell, de nem tűrhetjük, hogy a tudomány eltávolítson bennünket a mi hitünktől. A mi kultúránkból a magyar ifjúság gerincének kell kinőnie. A liberatizmus azzal csábította el a magyarságot, hogy felet a polikai uralom délibábja adta. De nekünk gazdasági uralom is kell. — A magyar föld a magyaroké legyen, ez a legfontosabb feladat. A hit és a haza fogalma magában foglalja egyben a nemzeti ellenállás eszméjét is. Mi akarjuk a szent népszabadságot, de tudnunk kell, hogy mire építjük ezt a gondolatot. Az elmúlt század liberális bölcsészei, a legnagyobbakkal egyetemben kitépték a kereszténység talajából a tiszta erkölcs rózsáját és noha e nagy filozófusok elméjében, mint valami vizespohárban még festett is ez az önálló erkölcs, de végül is arra a sorsra jutott, amire minden hervadó virág: a szemétre került. — Mi igenis valljuk, hogy a haza mellett van szülőföld, van vérközösség és testvériség, egyszersmind verejték is, amelyet bele kell gyúrnunk a földbe, bele kell kovácsolnunk az ekevasba. Mivel ez a munka eddig még kellőkép nem ment végbe, azért van a mostani gazdasági leromlás. Ismétlem: a hazai földet a magunk keresztény magyarsága számára akarjuk lefoglalni. A magyart, a turánit nem eheti meg az idegen, a magyar nemzet nem engedheti magát felfalazni. Pedig ez a Magyarország ma valahogyan nem a miénk, ebben a Magyarországban éppen a kultúrtényezők érzik át legjobban ezt a tényt. Mi senkit sem gyűlölünk, mi anyira szeretünk, hogy önmagunkat is szeretjük, hiszen az evangélium is azt mondja: Szeresd felebarátodat, tehát az idegent is, de úgy, mint önmagadat. Tehát először szeretjük önmagunkat, azután azt a másikat, az idegent. A magyar ifjúságnak szeretnie kell önmagát, jövőjét, hazáját. Ezt talán éppen legkevésbbé a magyar diáknak kell mondanunk, aki a diáknyomoruság elviselésével azt bizonyítja be, hogy szereti a hazáját. Mi igenis bízunk az Istenben és a magyar ifjúságban. Igazatok mellett tartsatok ki és ne hagyjátok elveszni a nemzeti hadállásokat. Igenis azé a föld, aki dolgozik, de megnézzük, hogy ti