Új Barázda, 1930. május (12. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

1930 május 1, csütörtök röpcédulákkal akarták előkészíteni a vörös május elsejét, amely az előjelek szerint véres május lett volna. Éppen ezért a legszigorúbb intézkedéseket tette és kellő karhatalommal rendel­kezik és mindent megtett az utca rendjének megőrzésére. Ezek az elő­zetes intézkedések a sajtó útján már nyilvánosságra kerültek, a Népszava mai számában mégis tüntető sétára szólítja fel a munkásokat a szociálde­mokrata párt. Kijelenti, hogy a töme­gek az utcán nem lehetnek úrrá, ott minden körülmények között a karha­talom fog úrrá lenni és éppen ezért, ha a holnapi tüntető sétából­­kifolyó­­lag incidensek vagy összetűzések áll­nak elő, nem vállalja a felelősséget,­ hanem ezt már most inhárítja a szo­ciáldemokrata pártra. Ezután, áttértek az int­erpellációra­a Az interpellációk során Hegym­­égi Kiss Pál írásbeli interpellációt nyúj­tott be­ a szabolcsi burgonya romlásá­ról. Az interpellációt kiadták­ a­­föld­­mivelésügyi miniszternek. Csík József a mezőgazdasági munkanélküliséget tette szóvá és azt állította, hogy nyá­ron 250 ezer ember marad cséplési és aratási szerződés nélkül. A mezőgaz­dasági munkabérek egyes vidékeken olyan alacsonyak, hogy a minimumot n­em érik el, az iparcikkek pedig olyan drágák, hogy a mezőgazdasági mun­­­­kásbiztosításról szóló törvényjavaslat benyújtását, majd jogvédő irodát és vasúti kedvezményeket kért a mun­kásság számára. Mayer írásipat földása k íve­­lési ügy, minisztető azonnal válaszolt az interpellációra és kijelentette, hogy a mezőgazdasági­­munkanélküliség a tavaszi munkák megindulásával csökken és -így a 250 ezer szám túlzottnak mondható. A munkanélküliség kérdését állandóan szem előtt tartja, a legutóbbi időben többszázezer pengős csatornázási és vízsza­­bályozási munkálatokat adott ki, hogy munkaalkalmat teremtsen. Mindazon helyeken, ahol a munkabé­rek olyan alacsonyak, hogy nem érik el a minimumot, a bérmegállapító bi­zottság közbelép. A mezőgazdasági m­unkásbi­ztosí­tás­r­ól szóló törvényja­vaslat készen áll és azt rövidesen­­be is terjeszti. A munkanélküliség csökkentése érdeké­ben mindent elkövet a háziipar fej­lesztésére is. A jogvédő iroda fennáll, már a múltban is hasznos szolgálatot tett, a kedvezményes vasúti utazás kérdése is meg van oldva, amennyi­ben, ha a munkások legalább tizenket­­ten utaznak egy csoportban a munka­helyre és onnan vissza, akkor harmad­­osztályú féljegyet kapnak. Csik József és a Ház a miniszter válaszát tudomásul vette. Világ folyása Lon­don és Ausztrália közön telefon­szolgálat nyílt meg. A tizenkétezer mér­­földnyi távolságot összekötő telefonon MacDonal­ miniszterelnök Scullin ali­­táb­iai miniszterelnököt üdvözölte, aki kitűnően hallotta MacDonald hangját. A londoni közlekedést egységesíti a kor­mány, amely az összes nyilvános közleke­dési­­ eszközöket az állam tulajdonába akarja átvenni. A vállalatok tulajdono­sai összesen százhúszat illő fontot kap­nának. A német birodalmi kormány tiltakozott a lengyel kormánynál a keletporoszor­szági határon történő midennapos határ­sértések ellen. Necaajc szeressük, hanem terjesz* szűk is az Uj B&treé&k a DJJHARAZD& Katona Józef síremléke A kecskeméti Szentháromság-temetőben felavatott ,új síremlék, amelyet Kecskemét népe emelt halhatatlan­­szülöttjének, Ka­tómi Józsefnek, a­­Bánk bán költőjének hamvai fölé. A remek szobormű Siklósy Lőrinc és Márton Ferenc alkotása. A kő­­koporsó alatt a lépcső­­sarkán a­­tragédia. Peturjának, az örök magyar keserűség és dac­ha,Lhaia,Utt­­eraa­ny­képének bronz­­alakja is, amint ekéért hajtott fővel a jövőbe mered. A sít-elméktől Kecskemét olyan művészi alkotással gazdagodott, amelynek megtekintéséért messzi földről érdemes elzarándokolni a híres alföldi vá­rosba.­­ • - A magyar Himnuszt énekelték a kultuszminisztert ünneplő svéd diákok XöOEtfegrnvffwrr. ———­ Klebelsberg kuHass­ieiaiszlei- svédországi útja ■(Az „Új Barázda“ tudósítójától.) Stockholmból jelentik: Klebelsberg Kune grog kultuszminiszter tiszteletére soro­zatos ünnepségeket rendeztek a svéd fő­városban. Hétfőn este Lindmann minisz­terelnök díszebéden látta vendégül a kul­tuszminisztert és kíséretét. A svéd mi­niszterelnök tokaji fbort szolgáltatott fel az ebéihez és felköszöntőjében kiemelte, cimfi kbü­­ve, melyben a sierek a hadifoglyok kegyetlen •őrsit és pusztulásit, ok oross telet, a szibériai életet, •a orosz forradelm­i­ rémségeit, Risputiit szereplését ! » család véres tragid­áját, a Kölesek-ellenforre-; ' daíttat s a cselitító példátlan kegyetlenségeit irja le. & 228 ©Lei&fc&S könyv £&& r-P£N6Ö ♦ PORTŐ­­' költség 50 ph.&« Megf€tide22iti£Ó az t'j Barázda k­önyvosztályá' BáL Ára & öézis -előzetes pe^iö^e- eijene; MEGJEUM? tt.JENÖ­­/ t t ImBmm AKAfiy fiMETŐ hogy Svédország és Magyarország a tör­ténelem folyamán sohasem egymás ellett, hanem mindig egymás mellett küzdöttek. A­­jövőben is közös küzdelemre indulnak a kultúra mezején. Klebenberg miniszter válaszában kijelentette, hogy a mostani alkalom kézfogást jelent a svéd-magyar kulturális kapcsolatok kiépítésében. Me­leg köszönetet mondott a szíves fogadta­tásért. . Kedden délelőtt a kultuszminiszter megtekintette a város nevezetességeit, majd neme­skért Kiss Sándor magyar ügyvivő látta ebéden vendégül a kultusz­­minisztert és kíséretét. Ebéd után az újonnan felállított magyar intézetet lá­togatta meg a kultuszminiszter, aki este a Grand Hotel dísztermében tartotta meg már ismertetett" előadását, amely után kétszáz terítékes bankett volt. .1* estély ■megható jelenete lótt, amikor a korm­ány­­.­óra mondott p­litszku­szöntő után a svéd diákok énekkara, magyar nyelven rázen­dített a magyar Himnuszra, amelyet a közönség­ állva hallgatott végig. A kultusz­miniszter ma a híres upsalai egyetemet látogatta meg, ahol este részt vett a diák­ság nagy tavaszi ünnepélyén. A POLITIKA HÍREI Öt pengő marad a fővárosi közkórházak napi ápolási díja A népjóléti minisztérium utoljára 1927-ben öt pengőben­ állapította meg a fővárosi közkórházak ápolási díját. A főváros ezzel szemített 6,10—6,35 pengő napi ápolási díj­ megállapít­á­sát kérte, hi­vatkozva a közkórháza­k egyre emelkedő kiadásaira. A népjóléti miniszter a­­fővá­roshoz most leiratot intézett, amelyben közölte, hogy a közkórházi ápolási díjat 1927-től kezdve és erre az évre is válto­zatlanul öt pengőben állapítja meg ez egyúttal évi 1­600­0 pengőben maxi­­málja azt az ikszegés. ábi­tV-szegény be-' legek ápolási dijáért :m­égit-rit’,,a főváros­nak. A leirat. Hivatkozik­, az •.államháztar­tás súlyos helyzetére. ' amely . nem . en». gedi meg a nagyobb­ összegeket. A miniéz' tér leirata következtében a ' városházán újabb tanácskozások Indultak­,meg­ a nagy deficittel működő kórházak, költségeinek biztosítása tárgyában." 3 A felsőház közigazgatási bizottságának ülése A felsőház közigazgatási bizottsága szerdán délelőtt letárgyalta és részletei­ben és elfogadta a fővárosi törvényjavas­latot. A vitában igen sok felsőházi tag vett részt, az egyes szakaszoknál­­elhang­zott bírálatokra Kestovszky Béla, belügy­miniszter válaszolt.­ A törvényjavaslat el­fogadása után Kém­ethy Károly, a­ bizott­ság elnöke, köszönetet mondott a belügy­miniszternek és a bizottságnak végzett munkájukért. A tette­nért bőrtől vaj kiszaladt a padlásra és felakasztotta magát (Az „Új Barázda" tudósítójától,) Tiszafüreden. Tolnay ■ Lajos vendéglős pincéjéből hosszabb" idő óta­ lopkodták a palackborokat. "Azi napokban a­ vendéglős tettenérte az egyik tettest, aki futásnak eredt, felszaladt a padlásra és ott ■fel­akasztotta­­magát. A csendőrség meg­­állapította, hogy az öngyilkoson kívül a lopáis v­égrehajtásában Kacsik­ Tamás­ 41 éves földmives is részt vett. Érsekszőllősön több gazda borpiacijából bort loptak. A csendőrség megállapította, hogy a lopásokat Kurázs Kaán Lajos 33 éves napszámos követte el. Kunágota községben Urbin Péter báró földbirtokos, országgyűlési képviselő kas­télyának konyhaablakát ismeretlen tette­sek betörték és az egyik konyhaszekrény­­bűl kisebb értékű élelmet és pénzt lop­tak. Lelaflózdn­ak egy csendőri századost, aki vis­zaélése­­ket követett el a belü­g­y­­minisztériusniban­ (Az ..Új Barázda“ tudósítójától) Tegnap megírtuk, hogy a­ belügyminiszté­rium csendőrségi számvevőségi osztályán visszaélést fedeztek fel. Ezzel kapcsolat­ban a katonai hatóságok letartóztatták Balássy László gazdászati csendőr­­századost, aki­­a csendőrségi építkezések elszámol­tait­ meghamisította és ily módon­ a vál­lalkozóval együtt 3700 pengő anyagi előny­höz jutott. A rendőrség szerdán délelőtt­ tovább folytatta a vizsgál­a­tot.­­Részletesen kihallgatták­­a bűnügyben szereplő vál­lalkozót is, sőt házkutatást tartottak a lakásán, de semmi újabb bizonyíték nem merest fid, amiből arra lehetne következtetni, hogy nincs hasonló visszaélés is. tártán­­ volt M­­­ezertársipl taárrrvsnficégm.

Next