Új Barázda, 1932. december (14. évfolyam, 145-149. szám)

1932-12-01 / 145. szám

­932 december 1, csütörtök CJIMMZM „Magyarországnak éppúgy joga van az önvédelemben az egyenjogúságra, mint Németországnak" Angol hang Magyarország érdekében Lord Sydenham of Coombe, Bombay Tolt főkormányzója s a lordok házában a konzervatív főrendek vezére, a leszerelés­sel foglalkozva, a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda londoni levele­zőjének : " A leszerelés körül folyó nemzetközi viták általában csak Németország egyen­lőség iránti jogát említik. Ez nyilván eszik a rövidség kedvéért kialakuló puszta szólásmód, amelynek meggyökereződését azonban még idejekorán meg kell akadá­lyozni. Sem a békeszerződések, sem a há­borút kizáró egyezmények és egyéb nem­zetközi okmányok és nyilatkozatok nem tesznek különbséget és nem állítanak fel sorrendet a volt központi hatalmak között. Ahhoz nem fér a legcsekélyebb kétség sem, hogy a békeszerződés alapján Magyaror­szágnak feltétlen joga van követelni, hogy az általa foganatosított lefegy­verzés az általános leszerelés beveze­tése legyen És úgy követelheti Magyarország saját jogánál fogva, hogy az önvédelem szempontjából teljes egyenjogúságot élvezzen a többi hata­lommal. Ebből önként adódik, hogy mindazok az engedmények, amelyeket a hatalmak vagy a leszerelési konferencia Németországnak tenni fognak, Magyarországot is meg fog­ják illetni. Tekintettel az általános világgazdasági válságra, amely különös súllyal nehezedik el Magyarországra, még különleges meg­fontolást érdemel a gazdasági szempont is. Magyarország önvédelmi költségeit a békeszerződés által rákényszerített kor­látozások lényegesen növelik. Akik tehát, őszintén szívükön viselik Európa gazdasági egyensúlyának mielőbbi helyreállítását, azok egyenes kötelessége követelni, hogy Magyarországra minél előbb terjesszék ki gyakorlatilag az egyenlő elbánás elvét a jegy­vétkezések és az önvédelmi jog te­kintetében. Megjelent a borfogyasztási adó mérsékléséről szóló miniszteri rendelet A Budapesti Közlöny november 27-iki Száma közli a pénzügyminiszternek a bel­­ü­gy- és földművelésügyi miniszterekkel egyetértésben kiadott 1932. évi 2100. P. M. számú rendeletét. A rendelet értelmében a borfogyasztási adó eddig érvényben volt legmagasabb tételeit 1933 január elsejétől kezdődően legalább ötven százalékkal mérséklik. A honvédség, folyamőrség és határőrség­nél kiszolgáltatásra kerülő bor u­tán bor­fogyasztási adót nem kell fizetni. Vidéken az 1932. év végével a szemle­­ívvel rendelkező adózók készletei ösze- íratnak és az 1933. évben készítendő szemleívekbe vezettetnek át. Budapest székesfőváros zárt területén az 1932 október 1-ét követően az adó le­fizetése mellett behozott és 1933 január 1-én tároló bor­, pezsgőbor, habzóbor, bor­­must, szőlőcefre, borseprő, gyümölcslé (gyümölcsbor) után a rendelet szerint járó csökkent fogyasztási adóval lefizetett több­letet a visszatérítést igénylő javára kell írni. A visszatérítés iránti igényt legkésőbb 1932 december 10-ig kell bejelenteni. A borfogyasztási adó leszállítása követ­keztében a község (város) költségvetésében elő­­illó hiányt elsősorban takarékossági rendszabályok életbeléptetésével kell megszüntetni. Ha a hiány teljes megszüntetése ily módon lehetetlennek bizonyulna, a városok (köz­ségek) felhatalmaztatnak, hogy az el nem kerülhető hiány fedezésére szükséges ha­tárig a pót­adó kulcsát legfeljebb 10 szá­zalékkel felemelhessék. Bethlen István gróf volt miniszterelnök beszédei két kötetben összegyűjtve megjelentek A revízió mentheti meg a magyar nemzetet Két hatalmas kötetben most hagyták el a sajtót Bethlen István gróf válogatott beszédei, közöttük számos olyan beszéd, amelyek még a miniszterelnökségét meg­előző il­őben, a háború idején és a hábo­rút megelőzően hangzottak el. Bethlen István nagyterjedelmű beveze­tést írt a két kötethez, melyből a követ­kező részeket közöljük: A gyűjtemény magában foglalja a há­ború előtti politikai beszédeim jórészét is. Ezek úgyszólván kizárólag a nemzetiségi kérdés különböző oldalaival és Erdély ügyeivel foglalkoznak. Fájdalmas emléke­ket idéznek fel. Fájdalmas bizonyítékai annak, hogy a magyar politika és élet realitásai mellett elhaladva, gyakran mennyire a felszínen mozog. Élet-halál- harcokat képes megvívni m­ásodrangú je­lentőséggel bíró ellentétek miatt, de ugyanakkor nem méltatja kellő fi­gyelemre a nemzet fájának gyökerén rágódó halálos kórokat és üres formu­lákkal próbálja azokat, elintézni. Nézzünk körül határainkon. Ha csak egy századrészét alkalmaztuk volna 1867 óta azoknak a harci eszközöknek, amelyek az egyenlő elbánás elvével összeegyeztet­hetők, úgy 1914-ben a nemzetiségi kérdés lényegében meg lett volna oldva és szom­szédainknak alig lett volna, érdemes hábo­rút, kezdeni. Ehelyett ma úgy állunk a világ előtt, mint a népek elnyomói, akiket csak a­ kiérdemelt büntetés ért utól. Azt az ötvenéves békekorszakot, amely rendelkezésre állott arra, hogy a nemzeti­ségi helyzetet Magyarországon­— legalább nagy vonásokban — rendezzük, hogy fajunk veszélyeztetett létérdekeit meg­mentsük, nem használtuk ki.­­ Az elmulasztott alkalom soha sem tér többé vissza. Azóta bekövetkezett kat­asztófánk más fel­adatok elé állított. Jobban mondva, ugyanazt a feladatot más eszközökkel, más módszerekkel kell ma megközelíte­nünk. A magyar nemzet fennmaradása ma at­tól függ, hogy képes lesz-e azon a terüle­ten, amelyet a Kárpátok öveznek és amely a Duna-Tisza medencéjét öleli át, a maga uralmát újból kellően biztosítani. A török háborúk nyomán erre a területre mélyen benyomultak északról az északi, délről a déli szlávok, délkeletről a románok, a Habsburgok ellenséges telepítési és nem­zetiségi politikája, lényegesen súlyosbította meg ezt a helyzetet. A kiegyezés után fel­adatunk az lett volna, hogy megfelelő gazdasági, földbirtok- és nemzetiségi poli­tikával az egyensúlyt a magyarság javára helyrebillentsük. Sajnos, el­mulasztottuk ezt kellő időben megtenni és ennek lett a következménye, más szeren­csétlen körülmények közrejátszása folytán , hogy ezeket a területeket elvesztettük. A magyar állam mai földrajzi határai mellett ez a nemzet vég­leg el fog pusztulni, ha nem képes ural­mát az olyan területekre is újból kiter­jeszteni, amelyek nélkül biztosított önálló léte és fennmaradása el nem képzelhető. A Gondviselés azonban még egy újabb moratóriumot engedélyezett életünknek. Meddig tart ez a moratórium, ki tudná megmondani? Lehet, hogy még egy év­századig is. Életünk attól függ, várjon ezt a mora­tóriumot ki tudjuk-e használni és meg tudjuk-e idejében oldani a problémát, amely elé a sors állított. Nincs tehát veszteni való időnk egy pilla­natnyi sem. Az egész magyar politikát ennek a feladatnak a megoldására kell beállítani, mzért ez a magyar politika fő kérdése, amellyel áll, vagy bukik a nem­zet. Ha valamikor kétséges lehetett, ha valamikor vitatkozni lehetett afelett, hogy merre állítsuk be a politika szekerének a tutiját; hogy mi a sürgős és mi a halaszt­ható feladat; hogy a katonai kérdés, vagy a nemzetiségi probléma-e, hogy radikális demokrácia, vagy fokozatos haladás szol­­gál-e a nemzet érdekeinek — ma mindez másod- és harmadrangú kérdéssé vált en­nek a fenyegető veszélynek a láttára. Segíteni, segíteni! Ma csak egy feladatunk lehet: össze­fogni, összetartani, a vezetést erős ke­zekkel koncentrálni, félretenni apró kis csetepatéinkat, félre­tenni minden problémát, amely ellenséges táborokra oszthat; megtenni mindenkinek mindent, akármilyen táborba tartozik, azon a ponton, ahol áll; segíteni, segíteni és újból egymásután segíteni, úgy, ahogy azt a nemzet élére állított vezetőség kijelöli, elő­írja, meghatározza, még akkor is, ha vele nem­ értünk egyet mindenben, mert háborúban vagyunk, végső létért­ küzdelmet folytatunk és a háborúban jobb a rendelkezésre álló erőket, még h­a a taktika nem is mindig szerencsés, egy­mással összefogva felhasználni, mint egy­más ellen, egymással szemben testvérimró­­ban pusztulni hagyni. Rendbe kell hozni elsősorban mindent otthonunkban, hogy kifelé mentés hamarabb akcióképe­sekké váljunk. Egyik napról a másikra dobtam el magamtól a hatalmat Tízévi miniszterelnöki működésem alatt ezek a meggondolások vezettek és semmi egyéb. Minden hatalmi vágy, vagy dikta­tórikus hajlam távol állott tőlem. Hiszen egyik napról a másikra dobtam el magam­tól a hatalmat, jóllehet, semmi kényszerítő ok nem volt reá. S tettem ezt csak azért, mert az elvégzendő feladatok megoldására mást alkalmasabbnak láttam. Hogy a mai világválság közepette, amely az egész földgömbön megbontotta a népek vezetésének rendszerét amely sokhelyt felfordulást, káoszt, for­­radamat gyújtott lángra, amely lovat adott mindenütt az elégedetlenség alá és nem egyszer politikai összeomlással járt. — Magyarországon­ a politikai, a gazda­sági és szociális rendet fenn lehetett tar­tani, bizonyítéka annak, hogy ez a rend jól volt megalapozva és a benne működő erők egyensúlyban voltak. Az előszó így végződik: ... az törjön pálcát, aki a nemzet életéért többet tett ez idő alatt Én ott állottam a nemzet betegágyánál, amikor a forradalmak után lázban deli­­rálva feküdt és orvosai nem tudták, hogy a beteg a reggelt megéri-e? Hol vagyunk mi ma ettől az állapottól? És ne higyye senki, hogy a gyógyulás magától ment. A világon semmi sem megy magától. Ezt csak azok hiszik, akik még soha semmit sem alkottak. Én tudom, hogy nehezen ment és tudom, hogy sok súlyos gonddal, sok nehéz munkával, sok keserves csaló­dással kellett fizetni érte. De mindezeken túl még a gyógyulás csak azoknak az akadá­lyoknak leküzdésével haladt előre, amelyeket azok dobtak az utamba, akik azt mondják, hogy minden magá­tól alakult és minden rosszul van, mert nemi ők voltak a nemzet orvosai. Igenis, tíz év keserves küzdelmeiről tesznek tanúbizonyságot a jelen két kötet­ben közreadott politikai beszédek. A ben­nük élő politikai gondolatok felett az törjön pálcát, aki a nemzet életéért többet tett emiatt az idő alatt. 3 m Sürgősen vegyen fil. Hír. Gilantsorsjegyek Főnyeremény 40000 aranypengő és számos 20.000, 10.OOO, 5000, 2500, 2000, 1000 stb. nyeremények H­úzás december 6-án Mikulás napján Sorsjegy árak:­­ egész 3 P, fél 1.50 P. Kapható a fodrusitóknál, bankok­ban, sorsjegye mástoknál és dohány­tőzsdékben. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után azonnal teljesít a M. Kir. Pénzügyigazgatóság, Buda­pest, V., Szalay­ utca 10. Friedrichfr­ur ir Friedrich István, aki a forradalmakat bevezető lánchídi csatával tette híressé, sőt hírhedtté a nevét, szokott cinikus mo­dorában vezércikket irt az egyik reggeli újságban — a bizakodás ellen. Rosszal­lan csordája a fejére csúfolódik, viccelődik azokkal, akik bizalmat öntenek a csügge­­dőkbe és a, szebb, jobb jövőt akarják meg­­­eremteni a magyar nemzet számára. Friedrich István nem tartozik a nemzet építő munkásai közé. Olyan ő, mint az itteni bántusz lebzselő, aki nem, dolgozik­, csak száj tát­va, nézi, hogy építik a házat s amikor már készen van, elkezdi ócsá­rolni, kritizálni és pocsékolni. Mit segít várjon ezzel? Megjavíthatja-e a ház eset­leges hibáit? Erősebbé tehette a funda­mentumot, vagy szebbe az oromzatot Friedrich Istvánnak, ha tud valami nemzet­mentő tanácsot adni az ország gaz­dasági helyzetének megmentése érdekében, kötelessége azt nyilvánosságra, hozni. Ha nem hozza nyilvánosságra, vagy nincs meg az, a mentő nagy gondolata, vagy meg­van, de nem akar az országon segíteni. A magyar nép mosolyogva nézi Fried­rich István bukfenceit, de csak annyira veszi komolyan, amennyire a vásári ko­médiás mutatványait. A magyar nép az után a férfiú után megy, aki bizak­odó, bátor tekintettel, hivé­letekkel vezeti a, szebb jövő felé és nem hallgat arra, aki azt mondja: „magyar testvér, vége már mindennek, ragadj a sárba, nimi már, segítség“. Végzetes hiba ma­gáncsot vetni annak lába­ elé, aki a men­et felvirágoztatásáért munkálkodik, D­e szörnyű hiba elkedvet­­leníteni is, illetőleg megpróbálni elkedvet­leníteni, mert Gömbös Gyula olyan fá­ból van faragva, hogy a Friedrich­-féle­ támadások nem fognak rajta. Gömbös maga előtt látja a nagy célt és hiába ágál Friedrich István, Gömbös Gyula, határo­zott egyenes vonalban megy tovább azon az útón, amely a nemzet feltámadásához vezet.

Next