Új Barázda, 1932. december (14. évfolyam, 145-149. szám)
1932-12-01 / 145. szám
932 december 1, csütörtök CJIMMZM „Magyarországnak éppúgy joga van az önvédelemben az egyenjogúságra, mint Németországnak" Angol hang Magyarország érdekében Lord Sydenham of Coombe, Bombay Tolt főkormányzója s a lordok házában a konzervatív főrendek vezére, a leszereléssel foglalkozva, a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda londoni levelezőjének : " A leszerelés körül folyó nemzetközi viták általában csak Németország egyenlőség iránti jogát említik. Ez nyilván eszik a rövidség kedvéért kialakuló puszta szólásmód, amelynek meggyökereződését azonban még idejekorán meg kell akadályozni. Sem a békeszerződések, sem a háborút kizáró egyezmények és egyéb nemzetközi okmányok és nyilatkozatok nem tesznek különbséget és nem állítanak fel sorrendet a volt központi hatalmak között. Ahhoz nem fér a legcsekélyebb kétség sem, hogy a békeszerződés alapján Magyarországnak feltétlen joga van követelni, hogy az általa foganatosított lefegyverzés az általános leszerelés bevezetése legyen És úgy követelheti Magyarország saját jogánál fogva, hogy az önvédelem szempontjából teljes egyenjogúságot élvezzen a többi hatalommal. Ebből önként adódik, hogy mindazok az engedmények, amelyeket a hatalmak vagy a leszerelési konferencia Németországnak tenni fognak, Magyarországot is meg fogják illetni. Tekintettel az általános világgazdasági válságra, amely különös súllyal nehezedik el Magyarországra, még különleges megfontolást érdemel a gazdasági szempont is. Magyarország önvédelmi költségeit a békeszerződés által rákényszerített korlátozások lényegesen növelik. Akik tehát, őszintén szívükön viselik Európa gazdasági egyensúlyának mielőbbi helyreállítását, azok egyenes kötelessége követelni, hogy Magyarországra minél előbb terjesszék ki gyakorlatilag az egyenlő elbánás elvét a jegyvétkezések és az önvédelmi jog tekintetében. Megjelent a borfogyasztási adó mérsékléséről szóló miniszteri rendelet A Budapesti Közlöny november 27-iki Száma közli a pénzügyminiszternek a belügy- és földművelésügyi miniszterekkel egyetértésben kiadott 1932. évi 2100. P. M. számú rendeletét. A rendelet értelmében a borfogyasztási adó eddig érvényben volt legmagasabb tételeit 1933 január elsejétől kezdődően legalább ötven százalékkal mérséklik. A honvédség, folyamőrség és határőrségnél kiszolgáltatásra kerülő bor után borfogyasztási adót nem kell fizetni. Vidéken az 1932. év végével a szemleívvel rendelkező adózók készletei ösze- íratnak és az 1933. évben készítendő szemleívekbe vezettetnek át. Budapest székesfőváros zárt területén az 1932 október 1-ét követően az adó lefizetése mellett behozott és 1933 január 1-én tároló bor, pezsgőbor, habzóbor, bormust, szőlőcefre, borseprő, gyümölcslé (gyümölcsbor) után a rendelet szerint járó csökkent fogyasztási adóval lefizetett többletet a visszatérítést igénylő javára kell írni. A visszatérítés iránti igényt legkésőbb 1932 december 10-ig kell bejelenteni. A borfogyasztási adó leszállítása következtében a község (város) költségvetésében előilló hiányt elsősorban takarékossági rendszabályok életbeléptetésével kell megszüntetni. Ha a hiány teljes megszüntetése ily módon lehetetlennek bizonyulna, a városok (községek) felhatalmaztatnak, hogy az el nem kerülhető hiány fedezésére szükséges határig a pótadó kulcsát legfeljebb 10 százalékkel felemelhessék. Bethlen István gróf volt miniszterelnök beszédei két kötetben összegyűjtve megjelentek A revízió mentheti meg a magyar nemzetet Két hatalmas kötetben most hagyták el a sajtót Bethlen István gróf válogatott beszédei, közöttük számos olyan beszéd, amelyek még a miniszterelnökségét megelőző ilőben, a háború idején és a háborút megelőzően hangzottak el. Bethlen István nagyterjedelmű bevezetést írt a két kötethez, melyből a következő részeket közöljük: A gyűjtemény magában foglalja a háború előtti politikai beszédeim jórészét is. Ezek úgyszólván kizárólag a nemzetiségi kérdés különböző oldalaival és Erdély ügyeivel foglalkoznak. Fájdalmas emlékeket idéznek fel. Fájdalmas bizonyítékai annak, hogy a magyar politika és élet realitásai mellett elhaladva, gyakran mennyire a felszínen mozog. Élet-halál- harcokat képes megvívni másodrangú jelentőséggel bíró ellentétek miatt, de ugyanakkor nem méltatja kellő figyelemre a nemzet fájának gyökerén rágódó halálos kórokat és üres formulákkal próbálja azokat, elintézni. Nézzünk körül határainkon. Ha csak egy századrészét alkalmaztuk volna 1867 óta azoknak a harci eszközöknek, amelyek az egyenlő elbánás elvével összeegyeztethetők, úgy 1914-ben a nemzetiségi kérdés lényegében meg lett volna oldva és szomszédainknak alig lett volna, érdemes háborút, kezdeni. Ehelyett ma úgy állunk a világ előtt, mint a népek elnyomói, akiket csak a kiérdemelt büntetés ért utól. Azt az ötvenéves békekorszakot, amely rendelkezésre állott arra, hogy a nemzetiségi helyzetet Magyarországon— legalább nagy vonásokban — rendezzük, hogy fajunk veszélyeztetett létérdekeit megmentsük, nem használtuk ki. Az elmulasztott alkalom soha sem tér többé vissza. Azóta bekövetkezett katasztófánk más feladatok elé állított. Jobban mondva, ugyanazt a feladatot más eszközökkel, más módszerekkel kell ma megközelítenünk. A magyar nemzet fennmaradása ma attól függ, hogy képes lesz-e azon a területen, amelyet a Kárpátok öveznek és amely a Duna-Tisza medencéjét öleli át, a maga uralmát újból kellően biztosítani. A török háborúk nyomán erre a területre mélyen benyomultak északról az északi, délről a déli szlávok, délkeletről a románok, a Habsburgok ellenséges telepítési és nemzetiségi politikája, lényegesen súlyosbította meg ezt a helyzetet. A kiegyezés után feladatunk az lett volna, hogy megfelelő gazdasági, földbirtok- és nemzetiségi politikával az egyensúlyt a magyarság javára helyrebillentsük. Sajnos, elmulasztottuk ezt kellő időben megtenni és ennek lett a következménye, más szerencsétlen körülmények közrejátszása folytán , hogy ezeket a területeket elvesztettük. A magyar állam mai földrajzi határai mellett ez a nemzet végleg el fog pusztulni, ha nem képes uralmát az olyan területekre is újból kiterjeszteni, amelyek nélkül biztosított önálló léte és fennmaradása el nem képzelhető. A Gondviselés azonban még egy újabb moratóriumot engedélyezett életünknek. Meddig tart ez a moratórium, ki tudná megmondani? Lehet, hogy még egy évszázadig is. Életünk attól függ, várjon ezt a moratóriumot ki tudjuk-e használni és meg tudjuk-e idejében oldani a problémát, amely elé a sors állított. Nincs tehát veszteni való időnk egy pillanatnyi sem. Az egész magyar politikát ennek a feladatnak a megoldására kell beállítani, mzért ez a magyar politika fő kérdése, amellyel áll, vagy bukik a nemzet. Ha valamikor kétséges lehetett, ha valamikor vitatkozni lehetett afelett, hogy merre állítsuk be a politika szekerének a tutiját; hogy mi a sürgős és mi a halasztható feladat; hogy a katonai kérdés, vagy a nemzetiségi probléma-e, hogy radikális demokrácia, vagy fokozatos haladás szolgál-e a nemzet érdekeinek — ma mindez másod- és harmadrangú kérdéssé vált ennek a fenyegető veszélynek a láttára. Segíteni, segíteni! Ma csak egy feladatunk lehet: összefogni, összetartani, a vezetést erős kezekkel koncentrálni, félretenni apró kis csetepatéinkat, félretenni minden problémát, amely ellenséges táborokra oszthat; megtenni mindenkinek mindent, akármilyen táborba tartozik, azon a ponton, ahol áll; segíteni, segíteni és újból egymásután segíteni, úgy, ahogy azt a nemzet élére állított vezetőség kijelöli, előírja, meghatározza, még akkor is, ha vele nem értünk egyet mindenben, mert háborúban vagyunk, végső létért küzdelmet folytatunk és a háborúban jobb a rendelkezésre álló erőket, még ha a taktika nem is mindig szerencsés, egymással összefogva felhasználni, mint egymás ellen, egymással szemben testvérimróban pusztulni hagyni. Rendbe kell hozni elsősorban mindent otthonunkban, hogy kifelé mentés hamarabb akcióképesekké váljunk. Egyik napról a másikra dobtam el magamtól a hatalmat Tízévi miniszterelnöki működésem alatt ezek a meggondolások vezettek és semmi egyéb. Minden hatalmi vágy, vagy diktatórikus hajlam távol állott tőlem. Hiszen egyik napról a másikra dobtam el magamtól a hatalmat, jóllehet, semmi kényszerítő ok nem volt reá. S tettem ezt csak azért, mert az elvégzendő feladatok megoldására mást alkalmasabbnak láttam. Hogy a mai világválság közepette, amely az egész földgömbön megbontotta a népek vezetésének rendszerét amely sokhelyt felfordulást, káoszt, forradamat gyújtott lángra, amely lovat adott mindenütt az elégedetlenség alá és nem egyszer politikai összeomlással járt. — Magyarországon a politikai, a gazdasági és szociális rendet fenn lehetett tartani, bizonyítéka annak, hogy ez a rend jól volt megalapozva és a benne működő erők egyensúlyban voltak. Az előszó így végződik: ... az törjön pálcát, aki a nemzet életéért többet tett ez idő alatt Én ott állottam a nemzet betegágyánál, amikor a forradalmak után lázban delirálva feküdt és orvosai nem tudták, hogy a beteg a reggelt megéri-e? Hol vagyunk mi ma ettől az állapottól? És ne higyye senki, hogy a gyógyulás magától ment. A világon semmi sem megy magától. Ezt csak azok hiszik, akik még soha semmit sem alkottak. Én tudom, hogy nehezen ment és tudom, hogy sok súlyos gonddal, sok nehéz munkával, sok keserves csalódással kellett fizetni érte. De mindezeken túl még a gyógyulás csak azoknak az akadályoknak leküzdésével haladt előre, amelyeket azok dobtak az utamba, akik azt mondják, hogy minden magától alakult és minden rosszul van, mert nemi ők voltak a nemzet orvosai. Igenis, tíz év keserves küzdelmeiről tesznek tanúbizonyságot a jelen két kötetben közreadott politikai beszédek. A bennük élő politikai gondolatok felett az törjön pálcát, aki a nemzet életéért többet tett emiatt az idő alatt. 3 m Sürgősen vegyen fil. Hír. Gilantsorsjegyek Főnyeremény 40000 aranypengő és számos 20.000, 10.OOO, 5000, 2500, 2000, 1000 stb. nyeremények Húzás december 6-án Mikulás napján Sorsjegy árak: egész 3 P, fél 1.50 P. Kapható a fodrusitóknál, bankokban, sorsjegye mástoknál és dohánytőzsdékben. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után azonnal teljesít a M. Kir. Pénzügyigazgatóság, Budapest, V., Szalay utca 10. Friedrichfrur ir Friedrich István, aki a forradalmakat bevezető lánchídi csatával tette híressé, sőt hírhedtté a nevét, szokott cinikus modorában vezércikket irt az egyik reggeli újságban — a bizakodás ellen. Rosszallan csordája a fejére csúfolódik, viccelődik azokkal, akik bizalmat öntenek a csüggedőkbe és a, szebb, jobb jövőt akarják megeremteni a magyar nemzet számára. Friedrich István nem tartozik a nemzet építő munkásai közé. Olyan ő, mint az itteni bántusz lebzselő, aki nem, dolgozik, csak száj tátva, nézi, hogy építik a házat s amikor már készen van, elkezdi ócsárolni, kritizálni és pocsékolni. Mit segít várjon ezzel? Megjavíthatja-e a ház esetleges hibáit? Erősebbé tehette a fundamentumot, vagy szebbe az oromzatot Friedrich Istvánnak, ha tud valami nemzetmentő tanácsot adni az ország gazdasági helyzetének megmentése érdekében, kötelessége azt nyilvánosságra, hozni. Ha nem hozza nyilvánosságra, vagy nincs meg az, a mentő nagy gondolata, vagy megvan, de nem akar az országon segíteni. A magyar nép mosolyogva nézi Friedrich István bukfenceit, de csak annyira veszi komolyan, amennyire a vásári komédiás mutatványait. A magyar nép az után a férfiú után megy, aki bizakodó, bátor tekintettel, hivéletekkel vezeti a, szebb jövő felé és nem hallgat arra, aki azt mondja: „magyar testvér, vége már mindennek, ragadj a sárba, nimi már, segítség“. Végzetes hiba magáncsot vetni annak lába elé, aki a menet felvirágoztatásáért munkálkodik, De szörnyű hiba elkedvetleníteni is, illetőleg megpróbálni elkedvetleníteni, mert Gömbös Gyula olyan fából van faragva, hogy a Friedrich-féle támadások nem fognak rajta. Gömbös maga előtt látja a nagy célt és hiába ágál Friedrich István, Gömbös Gyula, határozott egyenes vonalban megy tovább azon az útón, amely a nemzet feltámadásához vezet.