Új Barázda, 1936. május (18. évfolyam, 18-22. szám)

1936-05-03 / 18. szám

1936 május 3. vasárnap VJ BARAZM MI TÖRTÉNT E HÉTEN Kuglin szerzett vőlegény Országszerte kedvelt játék a kugli. Ha falusi vagy kisvárosi korcsma előtt haladunk el, halljuk a bábuk szétesését, a golyó dü­börgő visszagurulását, zugó éljen­zést, ha valaki kilencet talált ütni. Ennek a szenvedélynek áldozott Bakó Béla pestszentlőrinci keres­­kedősegédi is, akit szenvedélye a vádlottak padjára ültetett. Gondatlanságból okozott testi­sértés volt a vád a tekesport lelkes­ítője ellen. A feljelentés szerint a kuglizásnál a golyót olyan módon gurította el, hogy Varjasi Juliska 19 éves leánynak kilenc fogát ki­ütötte, száját felrepesztette és egyéb súlyos sebeket okozott neki. A bíróság ebben az ügyben a napokban tartotta meg a főtár­gyalást. Kihallgatták a kuglisport barátját, Bakó Bélát, aki azzal védekezett, hogy ő nem látta a tekepálya szélén tartózkodó leányt. Már elgurította a golyót, amikor észrevette, hogy Juliska a lécek között bedugja a fejét és úgy fi­gyeli a játékot. A bíróság hitte is, nem is a vád­lott előadását, s hogy teljesen tiszta képet alkosson, meghall­gatta a sértettet is. — Na, Juliska — figyelmeztette a leányt a bíró — tanúképpen hallgatom ki. Figyelmeztetem, hogy a tiszta igazat mondja, mert a törvény a hamis tanúzást öt évig terjedhető fogházzal bünteti. Varjasi Juliska vallott. Beis­merte, hogy minden úgy történt, ahogy a vádlott azt elmondta és saját magát okolta a balesetért. Ezek után a királyi ügyész nem tehetett mást, mint elejtette a vádat Bakó Bélával szemben. A­­ törvényszéki tanácselnök az ügyé­szi vádelejtés folytán megszün­tette az eljárást. Mielőtt azonban kihirdette volna határozatát, sér­tetthez fordult a törvény által elő­írt kérdéssel: — A királyi ügyész úr elejtette a vádat. Most pedig feleljen: át­veszi-e a pótmagánvádat Bakó Bélával szemben?— Kiván-e elég­tételt? — Már megkaptam az elégtételt — válaszolt szégyenlősen a fiatal leány szemeit lesütve. —­ Hogyan? Fogat fogért? — kérdezte csodálkozva az elnök. — Olyanformán — mondta Varjasi Juliska. — Voltunk már a községházán és már ki is hir­dettek minket... Két hét múlva lesz az esküvő! Hankó Márton pécsi tanár időjóslása Május hónapban sok esőt vár­hatunk. Régen nem volt már ilyen nedves május, mint az idén. Fagyhullámot is kapunk, de csak egy napra. A legvalószínűbb, hogy csak egyetlenegy éjszakán köszönt reánk.* Az Új Barázdai olvasóközönsége ér­dekében felkértük Hankó Mártont, hogy kéthetenként adjon a részünkre időjárásjóslást. Hankó Márton eddigi időjárásjós­lásai szenzációs módon beváltak. A tudósok vitatkozhatnak egymással, hogy milyen rendszer szerint helyes az időjárásjelentés megállapítása, a gazdáknak viszont csak az a fontos, hogy a jóslás beváljon. A belügyminiszter ünneplése A Nemzeti Egység kedden este az Esterházy­ utcai klubhelyiségé­ben zártkörű vacsorát rendezett, amelyen a kormány tagjai közül Kozma Miklós, Kánya Kálmán, Fa­­binyi Tihamér és Winchkler Ist­ván vettek részt, továbbá Sztra­­nyavszky Sándor házelnök, Ivády Béla és Preszly Elemér jelentek meg a képviselőkön és főispánokon kívül. A vacsorán Farkas Elemér Kozma Miklóst köszöntötte fel ab­ból az alkalomból, hogy a legna­gyobb kitüntetésben részesült. Kozma Miklós belügyminiszter válaszában meleg szavakkal mon­dott köszönetet az üdvözlésért. Hét fok­on felmentettét­ a Kúria négy évi­­egyházra ítélte Tóth István 81 éves pécsi ma­gánzó évtizedek óta rossz viszony­ban élt öreg feleségével és özvegy­asszony leányával. A család tag­jai között napirenden voltak a ve­szekedések és az öreg ember szá­mos alkalommal fenyegette meg családját, sőt kést is emelt sok­szor öreg feleségére és leányára, özv. Turcsin Imrénére. Az elmúlt esztendő egyik napján ismét kés­sel akarta leszúrni az öreg Tóth a feleségét, mire 58 esztendős leánya, Turcsin Imréné kicsavarta atyja kezéből a konyhakést, majd hirtelen haragjában felkapott egy baltát és azzal szétverte édesapja fejét. Az öreg leány tettének el­követése után önként jelentkezett a rendőrségen, ahol letartóztatták. A gyilkossági­ ügyet elsőfokon a pécsi törvényszék tárgyalta, amely jogos védelem címén felmentette a 3 leányt a vád alól. A pécsi Ítélő­tábla ugyancsak felmentő ítéletet hozott, de nem jogos önvédelem címén, hanem az öntudatlanság megállapítása alapján mentette fel özvegy Turcsinnét. Két egybehangzó felmentő íté­let után a Kúria Leyczel­ tanácsa elé került az ügy, amely a perbe­szédek elhangzása után, megsem­misítette az alsóbíróságok ítéletét és a vádlottat szándékos ember­ölés bűntettében bűnösnek mon­dotta ki s 4 évi fegyházra ítélte. Az ítélet jogerős. KÜLFÖLDÖN Az angol külügyminiszter közvetítő javaslata a rajnai kérdésben Eden angol külügyminiszter tervei szerint a következő indítványokat ter­jeszti elő: • 1. Létesítendő olyan népszövetség, amelybe az európai nemzetek száz százaléka tartoznék. 2. Németország és szomszédai kö­zött egyezmények létesíttessenek Lo­­carno mintájára. 3. Egyezményeket kellene létrehozni a keleteurópai államok között, ame­lyek támadások kizárására vonatkoz­zanak. Schuschnigg feltűnő beszéde Az osztrák kancellár Badenban va­sárnap nagy beszédet mondott, amely­ben kifejtette, hogy Ausztria ellen támadásokat intéztek, ezek ellen fel­világosítási propagandával kell vé­­dekezni. Tüntetések Pozsonyban Az elmúlt­ szombaton Pozsonyban­ zsidóellenes tüntetések kezdődtek. A tüntető tót diákok végigvonultak a pozsonyi gettó főutcáján, a zsidó­utcán, ott ablakokat vertek be és a járókelőket inzultálták. A tüntetők vezéreit a rendőrségre vitték, ahon­nan igazoltatás után elbocsájtották. Magyar Mezőgazdasági Társaság vagy Magyar Élet és Járadékbiztosító Az „Új Barázda** március 22-iki számában hosszabb cikk keretében ismertette a Magyar Mezőgazdasági Társaság és a Magyar Élet és Jára­dékbiztosító Intézet közötti vadhá­zastársi viszonyt. Cikkünk megjelenése után többen figyelmeztettek arra, hogy tévedés­ben vagyunk, mert a két társulás közt semmi néven nevezendő össze­köttetés nincs. Készséggel adunk helyt ezeknek a helyreigazításoknak, csupán azt nem értjük, hogy miért szerepelnek akkor a Magyar Mezőgazdasági Tár­­ saság által kiadott taggyűjtő nyom­tatványon a Magyar Élet és Jára­dékbiztosító életbiztosítási feltéte­lei? Avagy termelés irányítására ala­kult Magyar Mezőgazdasági Társa­ság biztosítási ügyletekkel is foglal­kozik? Sok társadalmi és érdekképvisele­tet láttunk már, de praxisunkban nem fordult elő olyan, ahol a fél maga tölti ki az előzetesen aláírt tagsági igazolványt és azután küldi be a belépési nyilatkozatot. Már­pe­­dig az említett fura társaságnál ez a szokás. Valahonnan megszerzett címjegyzék alapján szétküldték az itt bemutatott hármas levelezőlapot, a cím kitöltötte saját nevére az iga­zolványt és ezzel a Társaság tagdí­jat nem fizető rendes tagja lett, levágta a Társasághoz címzett szel­vényt és beküldte a hátlapon kitöl­tött belépési nyilatkozatot. Néhány nap múlva aztán felkereste a Tár­saság — ős nem a biztosító — tit­kára és percek alatt megkötötte az üzletet. Ez volt a menetrend! Várjuk a belügyminiszter vizsgá­latát, hogy rendet teremtsen végre az agrárálarcban megindított fel­hajtásnak. ›zo33‹ c--1J 5® ‚73co‹■O m­ín —1

Next