Új Barázda, 1938. április (20. évfolyam, 14-17. szám)
1938-04-03 / 14. szám
1938 április 3. (JJBARAZUA 3 Drága szén végzetes árpolitika A magyar vezető szénbányák hatalma A világháború előtt érdekes jelenséget tapasztalhattunk a magyar politikában. A gazdaközönség túlnyomó részben függetlenségi párti volt. Ma már ismertetni kell a fiatal nemzedék előtt, hogy mi volt a függetlenségi párt és miért volt feltűnő jelenség, hogy a gazdaközönség túlnyomórészben a függetlenségi pártot támogatta. Az ifjabb nemzedék előtt már csak történelmi emlék, hogy Magyarország ezelőtt húsz esztendővel még sajátságos viszonyban élt Ausztriával, amely akkor még hatalmas birodalomnak látszott. Magyarország és Ausztria úgynevezett intézményei perszonális unióban éltek egymással. Uralkodójuk Magyarország királya és Ausztria császára egy személy volt. A külügy és hadügy, valamint a külügyre és hadügyre vonatkozott pénzügy közös volt. Azért, hogy Magyarország mezőgazdaságát és Ausztria iparát istápolják, külön megállapodással egységes vámterületet is alkottak és a gazdasági élet forgalmi rendjét egységes bankjegykibocsátó intézménnyel, az Osztrák-Magyar Bank útján biztosították. A közös vámterület Magyarország mezőgazdaságát tényleg megfelelően szolgálta, mert a mezőgazdasági terményeknek bizonyos állandó értékűséget biztosított. A búza ára ugyan a dolog természetéhez képest ingadozott, de általában meglehetősen egy színvonalon mozgott. Ugyanezt tapasztalhattuk az állatáraknál is. Általában az egységes vámterület a magyar mezőgazdaságnak előnyére szolgált. Magyarországon sokan voltak, akik ezt az állapotot meg akarták változtatni. Az országos politikában ezek a törekvések különféle „függetlenséginek nevezett pártok programjául szolgáltak. Több függetlenségi párt volt, de valamennyinek programja az úgynevezett gazdasági önállóság körül forgott. Annyit jelentett ez, hogy gazdaságilag szakadjunk el Ausztriától, szüntessük meg az egységes vámterületet és a közös Bankot. A függetlenségi pártok azzal okolták meg a maguk törekvéseit, hogy Magyarországnak szüksége van az önálló vámterületre és önálló magyar jegybankra, mert ezek nélkül a magyar ipart fejleszteni nem lehet. A mezőgazdasági viszonyok tekintetében nem vonták kétségbe a közös, illetve egységes vámterület hasznait, csak azt vitatták, hogy önálló vámterülettel is lehet biztosítani a mezőgazdasági érdekeket. A függetlenségieknek az volt az álláspontjuk, hogy nem kerül a mezőgazda rosszabb helyzetbe az önálló vámterület mellett, viszont az önálló vámterület alkalmas arra, hogy önálló magyar ipar fejlődjék. A magyar kisgazdák voltak azok, akik a függetlenségi pártot fenntartották és támogatták, míg az ipar, kereskedelem és pénzszervezetek képviselői a közös ügyesnek nevezett liberális kormányokat és pártokat támogatták, ezekre szavaztak! Mi volt ennek az oka? Az ipari és kereskedővilág jól tudta, hogy a magyar ipar sorsa nem azon múlik, hogy önálló vámterület vagy közös vámterület van-e. A magyar ipar fejlődését ugyanis egészen különös tényezők akadályozták, mégpedig a szénbányáink árpolitikája. Lássuk ennek egyes adatait. Magyarországon 1900-ban egy métermázsa barnaszén ára bányahelyen 67 fillér volt, ami 1910-ig 92 fillérre szökött. Ugyanekkor Ausztriában ugyanolyan minőségű szén ára bányahelyen métermázsánként 54 fillér volt és állandóan annyi is maradt, Németországban pedig 1900- ban 29 fillér volt és ez 1910-ig 25 fillérre csökkent. A háztartási fekete szén áránál körülbelül hasonló volt az árak aránya. A magyar szén tehát körülbelül kétszer oly drága volt, mint az osztrák szén és körülbelül háromszor oly drága, mint a német szén. A modern ipar legfontosabb termelési tényezője a szén. Képzeljünk el egy olyan gyárat, amelyik évi 1000 vagon szenet fogyaszt. Egy százméter mázsás vagon szén ára Ausztriában 40 koronával, körülbelül 50 pengővel volt olcsóbb, mint Magyarországon, a gyáros tehát Ausztriában 1000 vagon szénnél 50 ezer pengővel kevesebbet adott ki szénre, mint Magyarországon. Ez keresetnek is szép összeg. Aki tehát gyárat akart építeni, közös vámterület mellett, inkább ment Ausztriába. Ezért nem fejlődhetett ki a magyar ipar, hanem a tömeges ipari termelést átadtuk Ausztriának és magunk itthon csak abból tengődtünk, amit a mezőgazdaság nyújtott. Ezt a magyar ipari és két mezőgazdasági termények értékesítése és a gazdaközönség jövedelmének szempontjából igen nagy jelentősége van a budapesti piacnak. Budapest nemcsak a mezőgazdasági termények legnagyobb fogyasztója, hanem a kivitel tekintetében is főgócpontja az országnak. Azonkívül az ipari nyersanyagokat is itt dolgozzák fel a legnagyobb tömegben, hiszen az ipar is Budapestre van központosítva. Nem közömbös az országra és így a mezőgazdaságra, hogy Budapest főváros milyen intézkedésekkel mozdítja elő, illetve akadályozza meg a mezőgazdasági termények értékesítését, milyen eszközökkel befolyásolja az árak alakulását. Ha bizonyos intézkedések a fővárosi autonómia hatáskörébe is tartoznak, nem vitatható, hogy ezek az intézkedések csakis az országos érdekek szempontjából bírálhatók el. Budapest törvényhatóságában csak két gazda foglal helyet, akik az ország mezőgazdaságának érdekeit nem tudják a nagy többséggel szemben megvédeni. Ezért a kormánynak kell az általános közérdeket a főváros pénzügyi érdekével szemben megvédeni. A főváros vámszabályzatának módosított tervezete a legrövidebb idő alatt tárgyalás alá kerül! Az ország gazdatársadalmának az a véleménye, hogy elvi szempontból ez a helyzet tarthatatlan. Nem lehet állam az államban Budapest székesfőváros! Lehetetlen, reskedővilág tudta. Tudta azt is, hogy nem a vámterületnél, hanem a bányáknál kellene megfogni a kérdést. Erre viszont módja nem volt, mert pénzintézeteink is ugyanabba az érdekeltségbe tartoztak, amelybe a szénbányák. Ezért, aki ellenkezni mert volna, az egyszerűen nem kapott volna hitelt. A magyar ipar és kereskedelem tehát a saját látszólagos érdeke dacára kitartott a közös vámterületes és közös bankos szabadelvű politika mellett. Mezőgazdáink azonban, akik nem függöttek ennyire a pénzintézektől és egyéb hasonló érdekeltségektől, öntudatosan harcoltak a függetlenségért. Legközelebb szénbányáink mai árpolitikáját fogjuk bemutatni. Bányász, hogy az állam határain belül pénzügyi vámokkal külön vámhatár legyen és ez döntő súllyal befolyásolja az egész ország mezőgazdasági termelvényeinek és az iparcikkeknek az árát. Budapest az agrártermékekből egymaga többet fogyaszt, mint amennyit súlyos áldozatok árán külföldre szállíthatunk. Nem lehet közömbös a magyar mezőgazdaságra, hogy az agrárterményeket külön pénzügyi vámokkal terheljék. Még akkor sem, ha ezek a fogyasztókra átháríthatók, mert ezzel a fogyasztóképességet csökkentik. A mai nehéz napokban nem szabad a fogyasztóra mindent áthárítani s ezért minden ilyen fővárosi pénzügyi vám a mezőgazdaság jövedelmének a rovására megy. A főváros vámszedési joga 1703-ból való kiváltságlevélen alapszik. A vámbevétel kétségenkívül fontos szerepet játszik Budapest háztartásában. Azonban emellett a vám mellett csak lokális pénzügyi indokok hozhatók fel. Ezért ennek a belső vámrendszernek a megszüntetése igen fontos. A mezőgazdasági termelés érdekében a kormány jelentős áldozatokat hoz és sok intézkedéssel siet annak előmozdítására. A főváros nem nehezítheti meg ezekkel a vámokkal a termelést. Keresni kell a módozatokat, hogy a közgazdaságilag nem indokolt és a mezőgazdaság egyetemes érdeke ellen való rendszer megszűnjék. Szüntessék be a budapesti városi vámok szedését Adjon kárpótlást az állam