Új Élet, 1986 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1986-03-25 / 6. szám
Film Piedone: a modern Gulliver Bud Spencer, a jószívű óriás A lábairól elnevezett, ám ökleiről híres Nagylábú, azaz Piedone, aki az olasz kalandfilmgyártásnak köszönhetően már végigbunyózta a fel világot Hongkongtól Afrikáig, minden évszakban telt házat és persze kasszasikert ígér a filmforgalmazóknak. Steno olasz rendező a Piedone-sztorikat a szokásos lendülettel bonyolítja a kalandos végkifejletig. Nápoly rettegett felügyelője ugyanis mindig könnyedén elbánik egy egész sereg banditával, akik közül egyeseket a földbe „kalapál“, vagy éppenséggel a levegőbe röpít. Főleg a gyermekek kedvence ez a jószívű óriás, de a felnőttek is jól szórakoznak kalandjain, és jóleső érzéssel látják csemetéik boldog arcán, hogyan drukkolnak a jó védelmében bunyókba keveredő, szakállasóriásnak, és hogyan derülnek előre sejtett „sikerei“ láttán. Egyébként a filmekben is Piedone partneréül szegődik gyakran egy arab, néger vagy éppenséggel úrgyerek, s így a liliputi teremtés és a jóságos Gulliver kölcsönösen segítik egymást. Bud Spencer személyével már sokat foglalkozott a sajtó, a kritikusok közül egyesek a port is elverték rajta, mint ahogy ez a kedves óriás veri el ellenfeleit. Filmjei valóban nélkülöznek bizonyos művészi erényeket, a közönség azonban mégis igényli ezeket a világsikert arató kalandos, szórakoztató paródiákat, melyek sok millió fiatalnak szereznek boldog órákat a moziban. Tehát nézzük meg közelebbről hősünket: ki is tulajdonképpen Bud Spencer, és hogyan lett mindannyiunk kedvence? A nyolc centiméter híján két méter magas, száznegyven kiló, szakállas, kék szemű óriás 1929. október 31-én született Nápolyban, Carlo Pedersoli néven. Gyerekkorában az uszoda volt a „játszótere“, kétéves korában tanult meg úszni. Az edzők felfigyeltek tehetségére, és hamar olasz ifjúsági bajnok lesz a gyorsúszó-számokban. Játékból beáll egy vízilabdacsapatba csatárnak, ahonnan már el sem engedik többé. Olimpikon lesz, 1952-ben Helsinkiben bejut a döntőbe az olimpiai 100 m-es gyorsúszó-számban, négy évvel később Melbourne-ben az olasz vízilabda-válogatott nélkülözhetetlen tagja. A kiváló sportoló jeles tanuló is egyúttal. Jó matematikus, irodalmár, több idegen nyelvet beszél, jó zenész, legújabban maga komponálja filmjei zenéjét is! Magas ösztöndíjjal került be az egyetem jogi karára, és a doktori címet is megszerzi 1955-ben. 1956-ban az olimpián nem ér el különösebb sikert, ezért abbahagyja sportpályafutását. Melbourneből egyenest Dél-Amerikába utazik, minden előzetes tervezgetés nélkül. Ott erdőmunkás, csoportvezető, mijd egy nagy fafeldolgozó vállalat exportosztályának munkatársa. Csak 1959-ben látogat haza Nápolyba, és találkozik az uszodában a régi barátokkal. Itt ismerkedik meg egy egyetemista lánnyal. Maria Amatóval 1960- ban összeházasodnak. Három gyerekük születik: 1961- ben Giuseppe, 1963-ban Cristina, majd 1972-ben Diamante. Apósa filmproducer, s így Carlo Pedersoli akarva-akaratlanul bekerül a film világába. A fiatal pár egyik barátja, Giuseppe Celizzi filmrendező, felkéri egy készülő filmje főszerepére. A próbafelvételek kiválóan sikerülnek, és így Carlo Pedersoli lett az Isten megbocsát. Dzsango nem című film főszereplője. Azonban csak Bud Spencer néven volt hajlandó szerepelni, mert nem akart Johnny Weissmüllerhez hasonló úszósztár lenni, így aztán a pólósvilágban használt „Buddha“ becenevét (amelyet ritkaságszámba menő nyugalmáért kapott) lerövidítette Budra, és összevonta kedvenc színésze, Spencer Tracy keresztnevével, így lett Bud Spencer. Régi neve pedig lassan feledésbe merült. Nemsokára igazi színészi feladatokat igénylő produkciókban kap bizonyításra alkalmat. Giuliano Montaldo Vesztesek és győztesek, valamint Francesco Rosi Két misszionárius című alkotásában. 1967-ben az Ave Maria négyesében összekerül egy Mario Girotti nevű, nála 12 évvel fiatalabb színésszel, aki azonban már akkor — amerikai felesége családnevét használva — a Terence Hill nevet viseli. A kék szemű, szőke, vonzó férfi Bud Spencer kiváló partnerének bizonyul, és közös, bunyós komédiáik világsikert aratnak. Körülbelül 15 filmet forgatnak együtt. A műfaj beválik, és a producerek rájönnek, hogy a két színész külön-külön is sikert arat. Stefano Vanzina író, színész, rendező, művésznevén Sieno, komédiát ír Bud Spencer számára egy talpaló, nagy lábú rendőrről, akivel sok mulatságos, bunyós kaland történik, így születik meg Piedone, majd a Piedone-filmek (Piedone Afrikában, Pedone Hongkongban, Piedone Egyiptomban stb.). Bud Spencer, a jószívű bunyós, csak a jó védelmében és érdekében használja 33 cm átmérőjű öklét, és igazi sztár lesz, a kaland, a szórakoztatás mestere. Mivel a jogi pályán — annak ellenére, hogy 1955-ben doktori címet is szerzett — nem tudott elhelyezkedni, egy textilipari főiskolát is elvégzett, s most ezt a szaktudását kamatoztatja magánéletében: egy gyermekruhaüzemet vezet, nagy hozzáértéssel. De a sportot most sem hanyagolja el: rendszeresen fut és úszik, hogy állandóan tréningben legyen újabb filmjeihez, amelyeket a romániai közönség is nagyon vár, legyen ő Piedone, Bulldózer avagy Seriff. (A felújított Piedone-filmek is újabb és újabb sikert aratnak, mert a fiatalok képesek többször is végigizgulni már ismert kalandjait.) Bud Spencer a mai, modern Gulliver, a fiatalok jószívű óriása, aki minden fegyver nélkül, saját öklével védelmezi a jót, humoros jelenetekkel szórakoztatja a közönséget, hogy miután befejezi a bunyót („ez jó mulatság, férfimunka volt"), elfogyassza a maga megérdemelt, nagy tányér spagettiját. POZYÁNKI SÁNDOR Eri Spencer a Különben dühbe jövök és a Seriff az égből című filmben Testvérek a jövő nyáron című filmben játszik Claudia Cardinale és testvére (ezúttal vetélytársa is), Fanny Ardant. Típusban mintha hasonlítanának egymáshoz... A jól ismert és népszerű Claudia Cardinaléról csak annyit érdemes megjegyezni, hogy hazájában már nem foglalkoztatják tehetsége szerint A párduc, a Volt egyszer egy vadnyugat és sok más film szép sztárját. Ami Ianny Ardant-t illeti, ő most a francia filmgyártás egyik csillaga. Főként drámai szerepeket játszik. Képünkön: Claudia Cardinale és Fanny Violant César-díj Alain Delonnak A francia César-díjat (amely megfelel az Oscar-díjnak) az idén Alain Delon nyerte el A mi történetünk című filmben nyújtott alakításával. A film, amelyben a színész egy megrögzött alkoholistát játszik, közönségsikerű lett, de hivatalos elismerést keveset kapott. Sokan ezzel magyarázták, hogy a díj átadásának ünnepségén Alain Delon nem jelent meg, így hát a csalódott rendezőség „házhoz küldte" a kis szobrot. A filmsztár, aki egyébként elfoglaltságára hivatkozott, nemrég fejezte be Kongóban a ,,Pa- I roie de flic" című nemzetközi produkció forgatását. ZTÁROK ALBUMA