Új Ember, 1954 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1954-01-03 / 1. szám
X. évfolyam, 1. szám*KATOLIKUS HETILAP * AZ Ő NEVÉBEN ITJÉV az a nyolcadnap, amellyen Lukács gondos és pontos híradása szerint a Betlehemben született Fiúcsecsemő fölött, valószínűleg még mindig ugyanott, a mészkődomboldali mezei istállóüregben, kimondták egy férfi megilletődött ajkai a Jézus nevet Századok omlása, háborúk tűztengere temette maga alá azt a tájat, ahol ez a jelenet történt, de a kereszténység nem feledte el ennek a névadásnak napját s ezt állította az évek napjainak élére. Azóta ennek a napnak visszatérése számlálja a Föld keringő útjának egy-egy betelt körét. Mindez azonban kevés ahhoz képest, amit ez a név a szívünknek jelent. Jézus neve örök programmja akár az egész kereszténységnek, akár külön-külön minden keresztény embernek és keresztény intézménynek, akár laikus hívőnek, akár papnak, akár ennek a lapnak. Próbáljuk meg akármilyen gyarlóan is egyetlen képben ragadni meg ezt a programmot! BÁRMILY vakmerőség is, képzeljük magunkat az ő helyébe, micsoda távolságba mélységbe, micsoda űrön át kelés lett leszállnia hozzánk emberek közé, de nemcsak leszállnia, hanem még emberré is lennie. A távolságot még az sem közelíti meg, ha azt képzeljük el, hogy közülünk, emberek közül akármelyikünk valami rendkívüli módon leszáll az olyan távoli és egyszerű élőlények, mint az egysejtűek világába s maga is azzá lesz, mert szereti őket, szeretetének ajándékaival akarja áthatni őket s ezért azt kapja, hogy halálra kell gyötörtetnie köztük. De talán ne folytassuk a hasonlatot, úgyis hiábavaló, hiszen Neki végtelenül távolibb örvényeken át kellett leszállania hozzánk, mint nekünk bármily más és még oly alacsonyrendű élőlények közé! De ő átszállt ezeken az örvényeken, s Máté evangélista, a számok és a tények embere, szinte elragadtatva sikolt fel ennek láttán Izaiás prófétával:A neve ezt jelenti... köztünk, az emberek között van Isten«. S ugyancsak ennek láttán így kiált fel a középkor egyik legnagyobb misztikus asszonya: »Te... a teremtményeket olyan szenvedélyes szeretettel szeretted, hogy az előttünk emberek előtt szinte esztelenségnek látszik ...« S ugyanő, Sziénai Szent Katalin az, aki ehhez hozzáfűzi: »Ha így szerettél és szeretsz, akkor mi más tennivalónk lehetne, mint Téged viszontszeretni? Emlékező tehetségünknek csak Téged kellene megőriznie, értelmünknek csak Téged kellene megismernie, akaratunknak csak Téged kellene szeretnie!VALÓBAN: ez a keresztény életnek Jézus felé és nevében összesűríthető Jézus programmja: viszonozni ezt a szeretetet! Viszonozni abból az emberi nyüzsgésből, amely közé leszállótt s amelyből azóta sem távozott el egyetlen pillanatra sem, hiszen ime az Egyházzal és kegyelmeivel itt maradt benne mindeme napig, s az emberiséggel marad mindvégig. Köztünk és velünk akarja élni életét s egyúttal a mienket is; ime ez az <3 élete és a mienk — együtt. Nem valami csillagtávolságban egymástól, hanem szorosan együvé fonva. Mindnyájunk életének ezt a kérdést adja fel: viszontszeretsz-e? S mindnyájunknak egész élete a válasz. S micsoda irgalom: ezt a válaszolást elkezdhetjük naponta újra és újra. Minden reggel. Vagy a napnak akármelyik percében. Bármely pillanatban kész fogadni és elfogadni minket s bárhol — templomaiban vagy zárt nemcsak ajtajú szobákban, hanem utcán, villamoson, emberek között — szívesen áll velünk szóba, hogy valóra válthassuk programmját, amely újra és újra örök megújhodása marad életünknek. AZ EMBERNEK a Szentírást olvasva sokszor tűnik fel úgy, mintha Jézus — természetesen Szűz Márián kívül— Szent Pált engedte volna legmélyebbre hatolni az ő ismeretében. Szent Pál nemcsak legnagyobb hittudósa a kereszténység egyetemes történetének, hanem legnagyobb misztikusa is, nagyobb akár az Avillai Terézeknél is, éppen a Krisztus-ismeretben. Nos, ez a Szent Pál írja éppen az Isten és ember közti távolság végtelen örvényén át közénk szállott Jézusról, hogy »megalázta magát« és »kiüresítette önmagát«. Hogy megalázta magát, amikor közénk jött, mind értjük, de mit jelent a kissé talán talányos »kiüresítette’Önmagát«. Vájjon mitől? A felelet: Emberré léve önként lemondott arról, hogy köztünk való időzésében is szakadatlanul megnyilvánuljon minden teremtményt Istenségének hódolatra késztető ragyogása. Egy földi élet harminchárom évén át! Kárpótoljuk érte és viszonozzuk ezt neki szerzetünkkel! — kívánja Pál, kívánja a kereszténység, kívánják az évek, amelyek közé kezdőül és felül ime mi magunk emberek állítottuk az Ő Nevének napját, mint valami tűztornyot, hogy újra és újra fölfigyeljünk az Ő köztünk és velünk maradt szeretetének szakadatlanul közöttünk örvénylő hatalmára! _______ __—1> V Dávid győzelménél; jubileuma Jeruzsálem annak a történelmi eseménynek háromezredik évfordulójára készül, hogy Dávid király leverte a filiszteusokat és meghódította Izraelt. A filiszteusok pelazg görögök voltak, akiket a jónok vándorlása űzött el szigeteikről, s aztán, miután Egyiptomba törtek be, III. Ramses, a huszadik dinasztia alapítója telepített le Dél-Palesztínában, mint afféle félig független határőrnépet a fölemelkedő zsidó hatalom ellenében. A filiszteus gariizonokban mindenütt egyiptomi kormányzók voltak a parancsnokok s az egyiptomi föliratos emlékek mint egyiptomi fegyvertényeket említik azokat, amelyeket a Biblia mint a zsidó-filiszteus háború eseményeit említ. A Refaimnál aratott zsidó győzelem megsemmisítette a filiszteusok katonai hatalmát. Dávid sokat besorozott közülük zsoldosként a maga hadseregébe. Ezen a csatamezőn talált most növendékeivel egy Wittenberg nevű tanító egy nagyméretű feliratos követ, mely az első írott és datált történelmi lelet Dávid nagyjelentőségű győzelmének színhelyén. Boldog X. Pius, az egyházzene patronusa Az utóbbi hetekben számos kérelem érkezett katolikus zenei körök részéről a pápához, hogy nevezze meg Boldog X. Pius pápát az egyházi zene égi pártfogójának. A kérelmeikre főképpen az szolgáltatott alkalmat, hogy most van a nagy reform-pápa »Inter sollicitudines« kezdetű egyházzenei Motu propriojának félszázados jubileuma. A kérelmezők között van a salzburgi püspök és a párizsi Gregorián-intézet is. Úgy vélik, hogy a pápa Boldog X. Piusnak a jövő évre várható szentté avatása után a kérelmet teljesíti. Püspöki biztos kinevezése Dr. AsgUÜ Ádám pápai kamarást Shvoy Lajos székesfehérvári püspök a Nagy-Budapesthez tartozó Székesfehérvár-egyházmegyei plébániák püspöki biztosává nevezte ki. Az új püspöki biztos feladata, hogy a budapesti érseki helynökség és Nagy-Budapestre beosztott Székesfehérvár-egyházmegyei papság között a személyes érintkezést fenntartsa. Személyi vál*o*as Hamvas András Csanádi püspök, esztergomi apostoli adminisztrátor közli, hogy Mag Béla Budapestérsekhelynökségi titkárt felmentette eddigi beosztása alól és helyébe Simon László Budapest— Bartók Béla úti lelkészt nevezte ki érsekhelynökségi titkárnak. A Ritus kongregáció új prefektusa Micara bíboros, a Rítus Kongregáció prefektusa kérte a pápától, hogy egészségére való tekintettel mentse fel tisztsége alól. A pápa elfogadta a lemondást és utódjául Gaetano Cicognani bíborost nevezte ki. A Mária-év megnyitása a Szentlöldön A Szentföldön is ünnepélyesen ülték meg a Mária-év megnyitását. Jeruzsálemben a különböző katolikus rítusok papjai és hívei közös főpapi szentmisén vettek részt, melyet Msgr. Gorí végzett Újabb kutatások a Holt-tenger közelében Többhavi kutatómunka után most tért vissza a Holt-tenger környékéről dr. G. K. Kuhn göttingai egyetemi tanár. A Holttenger északnyugati barlangjaiban értékes ősrégi írásrészleteket talált. Az írások kivonatokat tartalmaznak a Szentírásból. Az új leletekből fontos vallástörténeti következtetéseket lehet levonni. A talált kéziratokat két csoportra lehet osztani. Az első csoportba az eszenusok szektájától származó ószövetségi részletek tartoznak, a másikba pedig a második zsidó felkelés idejéből való katonai, kereskedelmi és házassági levelek. Különös érdeklődésre tarthatnak számot a bronz- és rézlemezekre írt szövegek. A barlangokból összegyűjtött anyag feldolgozása több évet vesz igénybe, Ára 1 forint 1954. január 3 Szent János áldása — Jézus neve a keresztény szemléletben — Az andocsi Szűz titka — Szilveszteri hálaadáson — Gyertyaoltáskor A IV. Magyar Képzőművészeti Kiállítás Az esztendő végéin: kulturális események egész sora igyekezett vagy összefoglaló képet adni a magyar művelődés valamely területéről, vagy egy-egy jelentős problémát feltárni és megoldani. A legnagyobb érdeklődést a Magyar Képzőművészeti Kiállítás keltette, ezen a néven már negyedik seregszemléje a magyar művészeti életnek. E szemle előtt felvonult a képzőművészeti alkotásmód minden ága a kis és nagy olajfestményektől a pasztelleken és vízfestményeken át a grafikai műfajokig, a metszetekig és ceruzarajzokig, a szobrokban pedig az apró figuráktól a monumentális nagy alkotásokig. Ennek a kiállításnak is — mint az előző háromnak — ihletője és tárgya, közönsége és bírálója egyaránt a dolgozó nép. Ez jelenik meg valamilyen formában minden alkotásban vagy közvetlenül vagy mögötte; megjelenik a mával és a múlttal egyaránt képben, szoborban, arcmásban és az élet és munka tájaiban. Témáival ez a mai magyar képzőművészet elsősorban éppen ott más, mint a régi, ahol a munka műhelyei, tájai, arcai, alkotó és dolgozó típusai felé nyúl. A festményeken megjelenik a gyapotszedés éppúgy, mint a kazán, olvasztó csarnokaink fekete-vörös világa. De szoborfőkben és alakzatokban is a munka hatalmas és kemény erői nyilvánulnak meg a nézők előtt. A megközelítően ezer műalkotás sorában a festmények ebben az évben gazdagabb, a szó szoros értelmében színesebb világot mutatnak, mint az előző három kiállításon. Festőművész is több vonult fel, mint az eddigi években. Viszont az előző három hasonló eddigi kiállítás anyagával rokon a magyar dolgozó nép múltjának, harcainak, e harcok hőseinek megelevenítése, többnyire nagy méretű vásznon. Több és sokszerűbb a nagy közintézmények nek szánt monumentális mű is, az otthonokba való közvetlen és meleg kisplasztika is. Nincs és nem lehet művészeti közönség nélkül. Közönsége a mai magyar képzőművészetnek — amint a kiállítás reggeltől estig és ünnep- és hétköznap egyaránt felvonuló látogatóiban megmutatkozik — a magyar dolgozó nép,, Társadalmunk fejlődése és képzőművészetünk alakulása egymás mellett halad és a dolgozó nép és művészet közötti kapcsolat egyre szorosabbá váló volta ezen a kiállításon abban nyilvánul meg, hogy a stílus — a szó« ciallista realizmus — a képzőmű«vészet minden területén láthatóan megszilárdult, eszközeiben ugyanakkor dúsabbá lett. A százéves „reáltanoda" A dolog azzal kezdődik, hogy az ember egyik reggel sok postai feljegyzéssel ellátott, régóta kallódó levelezőlapot talál a postaszekrényében. »Kedves Barátunk! — szól a nyomtatott szöveg — Volt iskolád, az Eötvös József gimnázium, a 1. évben kezdte meg 100. tanévét. Ez alkalomból gazdag programmot állítottunk össze és szeretnénk, ha minden volt tanítványunk részt venne, sőt részt kérne centenáris évünk megmozdulásaiból.« Hirtelen melegség önti el az ember szíve táját. Az évek óta lerakodott emlékrétegeken át gejzír módjára törnek fel a legelsőik és mégis legelevenebbek, az iskolai emlékek, fis milyen jól esik, hegyi még számontartatnak abban az öreg, szürke épületben. ’ Nézzük csak, hogy fa volt. A fejlődő polgári Pest város tanácsa, számolva a rohamosan fejlődő tudományok követelményével, elhatározta egy gyakorlati tárgyakat tanító »reáltanoda« felállítását. 1854 őszén kezdődött meg, először német nyelven, az új iskolában a tanítás. Néhány év múlva azonban a községi tanács egyik tagjának — aki nem más volt, mint Eötvös József — javaslatára megszavaztatták a diákok szüleit és a nagy többségükben a németajkú szülők egyhangúlag kérték a magyar nyelvű oktatást. Az új iskola hamarosan népszerű lett. És azok a nebulók, akik az első évfolyamokat megtöltötték, fél évszázaddal később felépítették fél Budapestet. Nem kisebb emberek voltak a mi iskolánk növendékei, mint Steindl Imre, az Országháza építője, aztán Schuíek Frigyes, Lechner Ödön, Pecz Samu, Hauser József, Györgyi Dénes és je tudná még mind felsorolni, akiknek nevéhez a modern Budapest felépítése fűződik. Most azután nincs is más hátra, mint a múltból elzarándokolni a jelenbe és befordulni a megszokott úton a Szép utcába, amely pontosan neki vezet az öreg, szűrte épületnek. Ott azután megtudjuk, hogy az igazi jubileumi évforduló voltaképpen az idei tanévkezdés lenne Csakhogy az 1954/55-ös tanév már a százegyedik. A cél pedig nem egy évforduló-nap megünneplése, hanem hogy a centenáriumot is a nevelés szolgálatába állítsák. mai Eötvös-diákok azzal az öntudattal járnak az iskoláiba, hogy egy nagymultú intézet jubiláns tanévének tanulói és a tanári kar igyekszik is mindenképpen bekapcsolni őket a rendezvényekbe. Még novemberben műsoros ünnepség volt a régi diákok közreműködésével. Februárban pedig Eötvös József »Milyen az egyenlőség« c. vígjátékát adják elő maguk a diákok. Az iskola irodalmi szakkör © hézagpótló irodalomtörténeti munkán, egy Eötvös-breviárium összeállításán dolgozik. Az iskola dekorációs műhelye a kiállítások előkészítésén fáradozik. Bekeretezik a volt nagy növendékek alkotásainak másolatait. A tanév végén pedig kiadásra kerül egy centenáris emlékkönyv is. A volt eötvösisták pedig legalább egy évre maguk is ismét diákokká változnak és szeretettel veszik körül öreg Alma Materüket. i—fiú •