Új Ember, 1956 (12. évfolyam, 1-44. szám)
1956-01-01 / 1. szám
XII. évfolyam, 1. szám KATOLIKUS HETILAP 1956. január 1 TESTVÉRI EGYSÉGBEN írta s KOVÁCS SÁNDOR szombathelyi püspök Magyarország az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja. A kormány és a nemzet őszinte örömmel, de ezen tagságból folyó kötelességek teljes átérzésével fogadta az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1955. XII. 14-én tartott 555. teljes ülésének határozatát. Az első világháború után a sok vér látása, az üszkök füstje, a fajok hangja feldúlttá tette az emberi arcot. De akkor már felébredt benne az örök igazság, az örök jóság és örök szépség utáni vágy! Rádöbbent arra, hogy a legegyszerűbb józan értelem belátása szerint is igazabb, jobb és szebb, ha az ember nem az elleneséget, hanem a testvért látja. »A világ szépen él, ha mindenki gondoskodik arról, hogy a természet benne meg ne háborodjon; széken él, ha gondoskodik arról, hogy az igaz életet el ne hagyja — mondja Chuang-Cse bölcs (Kr. e. 300 körül). Ez az emberi belátás és igaz után való vágyakozás kereste a testvéri kezet. De a gyarlóság, a gyengeség, a szenvedély csak nyújtogatta a kezet a Népszövetségben, de meg nem találta egymás testvéri jobbját. A II. világháború borzalmai egészen a hirosimai atombomba rombolásáig, oly mélyen rázták meg az emberek lelkét, hogy minden eddigi erőnél jobban tört ki a vágy, ember az emberben találja meg a testvért, fogja meg a kezét, és éljen egymással békességben. Ez a mély emberi vágy teremtette meg az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amelynek tagjai sorában most már helyet foglal Magyarország is. Amikor hazánkat az ENSZ közgyűlése tagjai sorába felvette, tette ezt abban a tudatban, hogy az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően az emberi személy méltóságát, szabadságát és jogait, a béke biztosítását, az egyetemes béke és biztonság fenntartását és megszilárdítását, maradéktalanul betölti. Az emberiség jólétének előmozdítása érdekében mindent meg fog tenni. Támogatni fogja a népek nagy fórumán mindazon törekvéseket, melyek a vitás kérdéseknek az igazság, igazságosság, a béke és szeretet szellemében való rendezését segítik elő. A népek nagy fórumának tárgyaló asztalánál a jóakaratú és segíteni kész emberek erőfeszítésével segítik kiküszöbölni azokat a különbségeket, amelyeket a fajok között állítanak fel az igazságot és szeretetet csak ajkukon hordó emberek. Ma is elevenen emlékezem arra az élményemre, amely 30 év előtt történt a római szent Péter téren. A szentévi zarándoklatban vettem részt. Kíváncsi emberek karéjában két papot láttam, akik mosolyogva nézték az őket figyelő embereket, és mosolyukból annyi jóság és szeretet sugárzott. De egymást megérteni nem tudták, mert nem ismertek közös nyelvet. Volt azonban valami, ami megérttette őket, és ez a jóság és szeretet, amely a szemükből csillogott, s amely viszonzást kapott a csodálkozó zarándokoktól. Mert a bámulok fehérek voltak, a megcsodált két pap pedig barna maláji. S mikor az egyházunk közös nyelvén beszélgetni kezdtem velük, annyi meleg szeretetet, jóakaratot, nemes emberi vonásokat láttam meg bennük, hogy mélyen meghatódtam. Azóta sem felejtem el ezt a találkozást. De nem felejtettem el azt az ígéretet, hogy az úr oltáránál minden nap megtaláljuk egymást. A költő azt mondja: «Azt akarom, hogy a nap mindenkire süssön, hogy ember embert soha többé arcul ne üssön.« (Harsányi L.: Többet kívánok. Az ENSZ közgyűlésének határozata kétségtelenül annak az emberi jóakaratnak a megnyilatkozása, amely életfeltétele az emberi testvériségnek. Amikor megszólalnak a betlehemi harangok, amikor az isten dicsősége a jászolból kisugározva mindeneket betölt, amikor vigasztaló ígérettel békesség száll a jóakaratú emberek közé, akkor érkezzék el az igazi testvériség áldása. Érkezzék el az az áldott idő, amikor az emberben nem ellenfelet, nem haragost, hanem igazi testvért látunk. Testvért, akinek az öröme a mi örömünk, szenvedése a mi szenvedésünk. Testvért, akinek szüksége a mi szükségünk, s akinek a gyengeségére a mi erőnk nyújtson támogatást. Testvért, akit segítünk gyarlóságai fölé emelkedni, és nem engedjük, hogy meg nem fegyelmezett indulataival embertestvérének kárt okozzon. Testvért, akit az igazság, a jóság és a szépség életajándékaiban kívánunk részesíteni. Testvért, akik egymás kezét szorosan megfogják. Egymás szemébe tudnak nézni. És egymást meg tudják ölelni. Az új esztendő küszöbén a jó Isten áldását kérem a magyar és valamennyi népre, s a népek békés testvéri egymás mellett élésére. Az ecseri templom kettős ünnepe A Pest megyei Ecser község ódon temploma a közelmúltban kettős ünnepet ült: plébánosának, Iser Józsefnek ezüstmiséje egybeesett az új falfestmények püspöki benedikálásával. A rózsafűzért tisztelő hívek buzgólkodása tette főként lehetővé, hogy az egész templomot, templomhajót és szentélyt újrafestethették Szilágyi János festőművésszel. A művészi festmények is a rózsafüzér titkait ábrázolják. Az ünnepélyes ezüstmise után, melyben Töttössy Miklós volt a jubiláns plébános manuduktora és Szolnoky János csongrádi apátplébános az ünnepi szónok, következett az új festmények megáldásának szertartása. Ezt Kovács Vince püspök végezte dr. Vaszary Mihály kanonok és Vigh Tivadar püspöki titkár asszisztenciája mellett az újjá varázsolt templomot színültig megtöltő áhítatos hívők részvételével. A Merry del Val néhai bíborosállamtitkár boldoggáavatási ügyében a kiküldött bizottság helyszíni szemlét tartott a bíboros sírjánál a vatikáni grottában annak megállapítására, nem történt-e meg nem engedett liturgikus kultusz. Hála Teneked... Peregnek a percek, s a haldokló esztendő utolsó órái nekiiramodva suhannak el az idő végtelenjébe. Mintha az alkony is hamarább borulna rá ablakodra ezen a délutánon. Utolsó ajándékával kedveskedik így a búcsúzó év. Megtoldja eszédet, hogy maradjon néhány perc az elszámolásra, a csendes magadba tekintésre. Ne gyújts még lámpát — most elegendő egy gyertyaszál világa is, talán a karácsonyfán — s ennél a piciny, imbolygó fénynél tekints vissza a megtett útra. Mit hozott számodra ez az esztendő, s mi marad meg abból, amit magaddal vihetsz az útba? Mennyi mindent szeretnél letörölni az idő elforgatott lapjairól, ahonnan elédmerednek a meghiúsult tervek, szándékok és vágyak, de még a beteljesültek is úgy tűnnek most, mint az alvó ember tünékeny álmai. Szeretnéd felírni a holnap tiszta lapjára azt a kevés jót, amit cselekedtél, amit megnyertél magadnak Isten jóságából, könyörületességéből és szüntelenül felkínált ajándékaiból. Elsősorban azért adj hálát, hogy ajándékot kaptál az időben, hogy mindent pótolhass, amit elmulasztottál. Hány embertársadnak nincs már ez módjában, akinek lejárt az ideje az év során és elhivatott a végső megméretésre. De adj hálát mindazon jókért is, melyeket a világi szóhasználat szerencsének, jósorsnak mond. Ne csak a magad piciny sorsát tekintsd, de gondolj embertársaidéra és a haza sorsára is. Hogy ez az esztendő is békességben telt el, s munkádat háborítatlanul végezhetted. Hogy benned és a világban már csendesednek a háború fenyegetésének hullámverései, s egyre jobban élvezheted a megnyugvásnak, és a nemzetek közötti békének áldásait. Hogy többet tudtál törődni családoddal, nagyobb kenyeret szeghettél nekik, és békességesen teríthetted meg az ünnepi asztalt. Adj hálát és mondj köszönetet mindezért, legalább ezen az estén, ha már a többi napokon el is mulasztottad. Pedig az Egyház szava mindennap szólít a szentmisében. A Glóriában ajkadra adja: »Gratias agimus tibi propter magnam glóriam tuam__Hálát adunk neked a te nagy dicsőségedért ...« A Credóban: »Adjunk hálát a mi Urunknak, Istenünknek! ...« De ha nem is figyelmeztetne az Egyház mindennapi szavai a tiszta szív, a romlatlan lélek mindig megtelik hálával, ha valamit kap embertársaitól vagy Istentől. Az igaz ember nem tud hála nélkül élni. Akinek nem nyílik az ajka olykor-olykor a hála szavaira, akinek soha nincsen megköszönni valója, az azigazán szánalomra méltó ember. S ha máskor nem is, de legalább a mai estén azzal indult el a templom felé — íme már a harangok szava is hív —, hogy most nem kérni, nem könyörögni, hanem megköszönni és hálát adni mégy. Ott vár rád aranyos trónusán az ostya színe alatt rejtőző i Isten, ki az időknek határát kimérte, s örök bölcsességével sorsunkat intézi benne. Egyesült lélekben testvéreiddel, a hívők közösségével abban az imában, melyet nevedben előmond a pap. Ne fösvénykedj ma a szóval, hanem suttogd utána. Szólítsd szaporán Jézust a litánia édes mondataiban. Lesz talán egy mondat, vagy csak egy szó, amikor megpattan szíved zárja, s érezni fogod: ez a te nagy pillanatod, amikor ő neked mindent megígér, s te is megígérhetsz mindent. Olvadj össze a Te Deum csodálatos áradásában — ami soha nem zeng ilyen egetverő lángolással, mint a mai estén — az örvezndezve hálát adó Egyházzal, hogy hosszan tűrő jóságával többet adott ebben az évben is izgalmából, mint szigorúságából. Fogadd a repülő idő szárnyán feléd igyekvő új esztendőt szíved kicsorduló hálájával: — Hála Tenéked! !i Szentatya karácsonyi szózata a keresztény kötelességekről és a békéről XII. Pius pápa karácsony vigíliáján a hagyományos keretek között fogadta a bíborosi testület köszöntését. A Szent Kollégium tagjai Tisserant bíboros-dékán vezetésével jelentek meg december 24-én délelőtt 10 órakor a Szentatya előtt. Tisserant bíboros üdvözlő beszédében a régi szokásnak megfelelően beszámolt a Szentatyának az elmúlt év legfontosabb világegyházi eseményeiről majd tolmácsolta a bíborosi testület és Róma egész papságának karácsonyi jókívánságait. A Szentatya körülbelül háromnegyedórás beszéddel válaszolt az üdvözlésre. A pápai szózatot a vatikáni rádión kívül igen sok európai rádióállomás is átvette. Pontosan 11 órakor kezdődött a beszéd, amely három gondolat köré csoportosult. Beszéde első részében a Szentatya a Betlehem örömét vázolta. A betlehemi jászolból kiáradó isteni fény évszázadok óta közvetíti a béke isteni üzenetét, amely boldogságot és biztonságot hirdetett a földön élő minden ember számára. Ez az üzenet ma is változatlan erővel hangzik a jeges hómezőkön éppen úgy, mint a trópusok őserdeiben; a világvárosok hatalmas háztömbjeibe éppúgy eljut, mint a szétszórt legkisebb emberi településekhez. Az öröm örök és megszakítatlanul csobogó forrása ez a jászol. Amióta az első emberek, az egyszerű betlehem-környéki pásztorok először érezték szívükben kigyulladni a karácsony boldogságát, óriásit változott a világ. Az ember hatalmat szerzett a szerves és szervetlen világ felett, behatolt a fizikai világ legbelsőbb titkaiba. A modern technikai civilizáció embere azonban éppoly alázattal borul le az isteni Gyermek jászola előtt. Mert bármenynyit fejlődött is a világ, a karácsony isteni gondolatában nem történhetett változás, hiszen a viszony Isten és az ember között változatlan és nem változott az a tény sem, hogy Betlehem óta mi Krisztusé vagyunk és Krisztus a mienk. A Szentatya beszédének második gondolatkörében az emberek társadalmi együttélésének keresztény elveit fejtegette. Kifejtette, hogy a megváltatlanság bizonytalansága után az isteni Gyermek megszületésének minden ember számára a biztonságot kellett volna meghoznia. Igen sok emberi erőfeszítés is irányult erre az elmúlt kétezer év során. Bármilyen tökélyre emelje is azonban az emberiség a maga technikai civilizációját, bármilyen nagyszerű , természettudományos felfedezésekkel teszi is kényelmesebbé az emberi életet itt a földön, mindez nem nyújt az egyes ember számára biztonságot, ha a földreszállt Krisztus tanítása át nem hatja egész életünket Éppen ezért mindig gondolnunk kell arra, hogy nem elég a tisztán szellemi tartalmú kereszténység. A betlehemi jászolban megszületett, majd férfivé nőtt Krisztus nemcsak Isten, hanem ember is volt. A keresztényeknek tehát nem szabad megelégedniök azzal, hogy vallási kötelességeiknek a templomban eleget tesznek, hanem egész keresztény mivoltukkal kell beleállni a közösségbe és azt áthatni az Isten gondolataival. Beszéde harmadik részében a Szentatya a függőben lévő nagy nemzetközi kérdésekről beszélt. Sajnálattal állapította meg, hogy a világ még mindig oly távol van Krisztus békéjétől és az abból folyó bizalomtól. Az atombomba réme semmivel sem fenyegeti kevésbé ma az emberi életet és az emberi kultúrát, mint az elmúlt évek során. A világnak ebben a fenyegetett állapotában az emberiség vezetőinek meg kell találniuk a megegyezés módozatait. Meg kell szűnnie annak, hogy erőszakkal akarjanak érvényt szerezni bármiféle elgondolásnak. Senki sem erőltetheti rá a maga felfogását fenyegetésekkel a másikra. Minden erőnek össze kel fognia arra, hogy az atomenergia feltárásában az emberiség kezébe jutott hatalmas erőket békés célokra használják fel és oda kell hatni, hogy megszűnjön a gyilkos fegyverkezési verseny. A népek biztonsága megköveteli, hogy tárgyalások útján jussanak el a nemzetek vezetői az igazságon alapuló békéhez. Ahhoz a békéhez, amely a karácsony és Betlehem szelleméből fakad. Ebben a gondolatban adta a Szentatya a megjelentekre és szózatának minden hallgatójára apostoli áldását. A Szentatya a karácsonyestet legközelebbi rokonaival töltötte együtt. Az egész év folyamán ez az egyedüli alkalom, amikor a pápa előtt együtt jelennek meg legközelebbi rokonságának valamennyi tagjai. A régi szokásnak megfelelően a Szentatya családi karácsonyfáját a Santa Maria de l’Amma egyházközség ajánlotta fel Ennek fényénél imádkozott a Szentatya együtt egész csalládjával, majd szétosztotta ajándékait. Az éjféli misét magánkápolnájában mondotta el a legszűkebb környezetben. December 25-én délelőtt 10 órakor a Szentatya megjelent a Szent Péter templom erkélyén és a Szent Péter téren összegyülekezett többszázezres tömegre, rómaiakra és zarándokokra, »Urbi et orbi« áldást adott.