Új Ember, 1961 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1961-01-01 / 1. szám

51 $18 Készpénzzel bérmentesítve Bp. 72. az. postahivatalnál Ára: 1 forint Egyetemi Könyvtár 5 Z B'QBC w.orio* for IS. AZ Ő NEVE Sehol nem éli át a hivő ka­tolikus az egyházi évet úgy, mint Rómában. Ezen a mai napon, újév napján ez a fel­irat áll a világ minden latin misekönyvében a szentírás szövege fölött: »Statio ad Sta Maria in Trasteverse«. Azaz ennek a misének színhelye valóságosan és jelképesen egy­aránt: oda van csatolva a Tiberisen túli ősi Szűz Mária Bazilika oltárához, amelynek apszis-félkörében a világ egyik legszebb mozaikja ragyog. Nem puszta szó, hogy »ra­gyog«. Vörös, zöld, arany és fehérlő színei Szűz Máriának a Kisdeddel együtt trónoló alakja köré gyűlnek; a kép egyszerre sugároztat látomást és valóságot. Az emberré lett Isten: valóban gyermek az ő anyja térdén. Nincs olyan vakmerő képzelet, amely Is­tent mintegy »hamisítani« akarta volna ezzé, valóságos gyermekké, védtelen, gyönge kisdeddé. Csak a valóság le­hetett, hogy végtelen irgalmá­ban és szeretetében ilyenné is kívánt testesülni, amikor az emberéletet vállalta: gyönge gyermeknek is, aki rászorul anyja dédelgető karjaira. Az újév ezért Mária-ünnep is, ezért van odacsatolva Róma ez ősi Szűzanya templomához. A misében pedig a Gyermek Jézus tiszteletére jelenik meg a három karácsonyi misének mintegy együttes szövege: fel­hangzik benne a »Puer na­­tus ...«, a »Gyermek született nekünk...« felülmúlhatatlan édessége, s felhangzik újra és újra az ő neve, Jézus, men »semmiféle más név nem ada­tott nekünk az ég alatt, hogy elérjük az üdvözülést« —­­amint ezekben az újévet kez­dő napokban Jézus legszen­tebb nevének miséjében a szentlecke mondja. Az üdvösség történetében minden név jelent valamit. Nem érzelgős belemagyarázás, hogy »Ádám« azt jelenti: »Férfi a föld porából«; Péter a »kőszikla«. Isten neve a »Jahveh« is súlyos jelentésű: »Az, Aki Mindig Van«. Ugyanilyen súlyos jelentésű a Jézus név is. Nem volt fölös­leges, hogy már az üdvözlet angyala közölte anyjával: »Ezt a nevet adod neki, Jézus ...« Még többet közölt az angyal az óvó-nevelő Jó­zseffel: »A Jézus nevet adod neki, mert ő lesz, aki meg­váltja bűneitől az ő népét.. .« A név — »Jehosua« — való­ban Isten velünk való létét jelenti, a megváltást; az »ő népe« pedig mi vagyunk, ke­resztények. Ezért hódolunk úgy ennek a névnek. Ezért nincs számunkra szentebb név. Ez a nap, az újév, a kará­csony nyolcad­napja is. Az egyház újra elvezet minket a Gyermek Jézus bölcsőjéhez. Ezen a napon még gyermek ő, akit a szívünkre szoríthatunk. Igen, a szívünkre szoríthatjuk Istent, mint kisgyermeket. Adhatta-e magát így más, mint ő, a valóságos Isten? Létének alig lehet dicsőbb, dia­dalmasabb apologetikája, mint valóságos gyermek­ volta; tör­ténelmi létének egyik legna­gyobb bizonysága éppen a neve: »Az, Aki Megadja A Túlvilági Üdvösséget... - I. A. Grősz József kalocsai érsek újévi üzenete a magyar katolikusokhoz Grősz József kalocsai érsek, a püspöki konferenciák ez idő szerinti elnöke december 21-én, szerdán Kalocsán fogadta az Új Ember küldöttségét. A kül­döttség tagjai: Saád Béla fele­lős szerkesztő, Mihelics Vid fő­munkatárs és Magyar Ferenc segédszerkesztő voltak. A küldöttséget elkísérte a lap­tulajdonos Actio Catholica képviseletében Várkonyi Imre c. prépost, az Actio Catholica országos igazgatója. A küldött­ség az Új Ember szerkesztő­sége és kadóhivatala nevében a külföldön betegszabadságon levő Pénzes Balduin nevében is a közelgő karácsonyi ünne­pek és újév alkalmából hódo­latteljes jókívánságait fejezte ki az érsek előtt. Grősz József kalocsai érsek szívélyesen el­beszélgetett a küldöttség tag­jaival s viszont jókívánságait küldte a szekesztőségnek és kiadóhivatalnak, hogy tovább­ra is odaadással, lelkes hiva­tástudattal végezzék az egyház ügyét szolgáló, sokszor való­ban nem könnyű feladatukat. Ez alkalommal adta át az érsek az Új Embernek újévi üzenetét. Az Új Ember szer­kesztősége, amely 1960-ban ünnepelte fennállásának ti­zenötödik évfordulóját, már előzőleg azt a kérést terjesz­tette az érsek elé, intézzen új­évi üzenetet az Új Ember ol­vasóihoz és a magyar kato­likusokhoz. Kérésünkben rá­mutattunk arra, hogy az em­beriség és a magyar nép Krisz­tus születésétől számított hu­szadik század hetedik évtize­débe lép. Olyan világproblé­ma gondja vetődik az új év­tized küszöbére, mint a béke és leszerelés. A magyar nép maga jelentős belső életforma­változáson megy keresztül, amelynek tényezője a techni­kai civilizáció ugrásszerű fej­lődése éppúgy, mint a demok­ratikus és szocialista előreha­ladás. Grősz József kalocsai érsek újévi üzenete a következő: Amikor Szent Szilveszter pápa ünnepének estéjén, a tovatűnő év utolsó napján megszólalnak templomaink harangjai, hogy a katolikus híveket az évvégi hálaadás­ra hívják, mindnyájan érez­zük, hogy ha visszatekin­tünk az elmúló évre, sok minden van, amiért hálatelt szívvel kell leborulnunk a világmindenség Ura és Te­remtője előtt. Mindenek­előtt azért kell hálát ad­nunk, hogy ebben az évben is megőrizze nekünk egyik legnagyobb kincsünket, a békét. Magunkra alkalmaz­hatjuk a zsoltáros szavait: «A szelídek pedig öröklik a földet és élvezik a teljes bé­kességet.» (Zsolt, 36, 11.) Mindnyájan tudjuk, hogy fejlődő életünknek alapvető követelménye a béke. Hálát kell adnunk azért, mert eb­ben az évben is több új templom építkezését fejez­hettük be és renoválhattuk a régieket. Hálát kell adnunk azért is, mert dolgozó ma­gyar népünk sok új hajlék­hoz jutott és sok nagy alko­tást hozott létre. Hálát kell adnunk a mindenség Urá­nak, mert megadta mun­kánk nyomán a föld termé­sét és minden magyar csa­lád asztalára az élethez szükséges eledelt. Amikor szívünkben él a hála a Mindenhatóval szem­ben, ugyanakkor a XX. szá­zad hetedik évtizedének kezdetén bizakodó szívvel tekinthetünk előre. Hisszük, hogy a világ Ura és Terem­tője a most kezdődő évti­zedben is, szorgalmas mun­kánk és buzgó imádságaink nyomán megőrzi nekünk az életünkhöz és fejlődésünk­höz szükséges nagy kincsün­ket, az egész világ békéjét. Nem ismeretlen előttünk, hogy »A bűnösök kardot rántanak, megfeszítik ijju­­kat, hogy az igaz szívűeket megöljék. De a saját szí­vükbe hatol kardjuk és ösz­­szetörik ijjuk« (Zsolt, 36, 14.) A mi Megváltónk a bé­kesség Fejedelme, aki nem akarja az emberiség pusztu­lását, hanem azt akarja, hogy minden nép békesség­ben és egyetértésben élhes­sen. Hisszük, hogy katolikus híveink a jövőben is buzgón élnek azokkal a kegyelmi kincsekkel, amelyeket Meg­váltónk a kereszten bizto­sított számukra. Buzgón fognak eleget tenni kato­likus kötelezettségeiknek. Buzgón járnak a vasárnapi és ünnepi szentmisékre, kü­lönös figyelemmel és oda­adással hallgatják az Isten igéjét, megtisztítják botla­dozó szívüket a bűnbánat szentségében és gyakran já­rulnak az élet forrásához, az Oltáriszentséghez. Gyakran fog fülükbe csengeni Szent Pál apostol szava: »Újulja­tok meg gondolkodástok szellemében és öltsétek ma­gatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben ÖTÖDMAGÁVAL írta: SINKÓ FERENC Vámosgyörkön kapaszkod­nak fel a gyorsra. Az édesanya és a négy gyereke. A legöre­gebb a gyerekek közül: egy tizenkét éves kislány, c­iipeli a legnagyobb bőröndöt. Mö­götte tízéves öccse birkózik két kisebb csomaggal. Hét­éves húguknak is jut egy ba­tyu. Meg az anyjuknak is, aki a legkisebbet, a kéteszten­­dős csibészt viszi a karján, a libasor legvégén. Gömbölyded, de izmos és formás asszony, a született többgyermekes anyák fajtájából való, értel­mes, nem vitrin-nő­s kenyér­asszony, akit nem sokat dicsér­nek, nem is sokat emlegetnek, csupán szüntelen fogyaszta­nak. Négy gyerekkel felmászni vonatlépcsőn, nem egyszerű feladat. A bőrönd visszaránt­ja a legnagyobbik kislányt és hozzákoccan az öcs koponyá­jához, hogy félrebillen a jel­vényekkel körbe tűzdelt Stü­­szi-vadász kalap. Olyan nagy riadalom szorongatja a magas vagonajtó előtt a szíveket, hogy elmarad a dühös kitö­rés is, amely máskor legalább egy »hülye!« csatakiáltásban nyilatkoznék meg. Kalauzok, utasok segítségével kerülnek fel a folyosóra, meg a kis tér­dek, sípcsontok sajgása árán. — Menjetek, menjetek! — sürgeti őket az édesanya. — Mariska, nyisd ki a szemed, te is Gabi, hol van hely, le­hetőleg legalább kettő egymás mellett Gábor, tedd le itt a csomagot szaladj végig a ko­csin. Gábor leteszi a csomagot, és végiglépdel először a termes szakaszon. Minden hely fog­lalt. Belép a kis folyosóra, ahonnan a fülkék nyílnak. Az egyik különfülke előtt meg­torpan. Integet: — Itt van két hely egymás mellett! Anyu, gyertek! A fülkében a nyolc helyen öten ülnek. Mikor a gyerek megjelenik, oda se figyelnek. Egy fiatalember, jegygyűrű­vel jobb kezén, regényt olvas. Egy öregebb férfi mellette napilapjába mélyed. Egy fia­talabb asszony, finom, csíkos blúzban és kesztyűvel a kezén, kinéz az ablakon. Két idősebb nő élénken társalog. — Annyira szeretjük azt a cseppséget, hogy ki se mond­hatom — mondja éppen az egyik. — A nagyapja?! Egysze­rűen oda van tőle. Már szep­temberben azon törte a fejét, hogy mit hozzon a Jézuska az ő imádott unokájának. Ekkor ér a fülke ajtajába a kis karaván. Feltorlódnak a csomagok is, a gyerekek is. — Szabad ez a hely, kérem szépen? — kérdezi az anya szerényem­. Mintha érezné, hogy kegyet­lenség ennyi gyerekkel ráron­tani egy békésen és gyanútla­nul utazó társaságra. Ijedt és fagyos csend támad a riasztó kérdés nyomán. A két idősebb asszony a fejét behúzza, kezét rázza. Nem, ők nem tudják. Csak most száll­tak fel, nemrég, Hatvanban. — Azt hiszem, szabad! — mondja bizonytalanul a fiatal­ember. Az asszony, aki úgy imádja unokáját, lesújtó pillantást vet a fiatalemberre, aki el­árulja és tönkreteszi egy kö­zösség nyugalmát, aztán vállat von. — Úgyis átszáll­unk Füzes­abonyban! — mondja a másik idősebb asszonynak. Az anya bevonul a fülkébe. Először a kétévest teszi le a padra. Az rögtön felfedezi a hamutartót, és csattogtatni kezdi a fedelét. Csitt-csatt, csitt-csatt — élesen cseng a fémfedél, ahogyan felüti és levágja Az idősebb férfi le­engedi az újságot a kezében, és összehúzott szemöldökkel nézi először a kis fickót, az­tán az anyját. — Lacika, nem szabad! — szólal meg az édesanya — Piszkos! A két kislány nekiugrik La­cikának, elrángatják a hamu­tartótól, lenyomják az ülésre. Lacika visít és rúgkapál. Mind­addig agyarog, amíg anyja le nem ül, miután a fiatalember segítségével felrakta a csoma­gokat a polcra — Meddig tetszik utazni? — kérdezi udvariasan a fiatal­ember. — Jaj, Miskolcig! — sóhajtja az anya — Ezekkel nem vol­na semmi baj. De ez a kicsi! A hárommal együtt nem küsz­ködtem annyit, mint ezzel... Verítékcseppek ülnek ki a homlokára Az édesanya gyé­mántkoszorúja. Ebben a pillanatban felsi­­kolt a fiatalasszony a csíkos blúzban. — Jaj, Istenem! Lezuhan. Lacika a pad szélén egyen­súlyoz, háttal a mélységnek. Az édesanya odafordul. Le­gyint: — Nem esik le! Ez ilyen gye­rek! Nem mindennapi. A fiatalember mosolyra húzza a száját. — Ejtőernyős lesz belőle. A fiatalasszony viszont fel­kel. Odaszól a társaságnak. — Kérem szépen, átmegyek az étkezőbe. Szíveskedjék vi­gyázni a csomagjaimra. Úgy surran el, mint egy őzike. A helyére boldog öröm­mel fészkeli be magát a ki­sebbik leány. Egynéhány pil­lanatig csend van. Lacika ül az anyja mellett és pislog. Töri valamin a fejét. Úgy lát­szik, eszébe jutott a megfelelő ötlet. Feláll és gondosan ki­számított mozdulattal — püff — akkorát csap az idősebb férfi újságjára, hogy az be­szakad. A férfi elképedve bá­mul a leendő ejtőernyősre. Az barátságosan néz a szemébe. — Lacika! — kiált az édes­anya kétségbeesetten. — Ha­szontalan. Nesze neked, dá, dá! Rápaskol a gyerek kezére. A gyerek bömbölni kezd. Az idősebb férfi felugrik. Fejébe vágja a kalapját, egyik hóna alá a kabátját, a másik alá a táskáját, és köszönés nélkül kiviharzik a fülkéből. — Akkor mi leülhetünk, ugye édesanya? — kérdezi a legnagyobb kislány. Az anya sóhajt. A felszaba­dult helyen valóban ketten el­férnek. Üldögélnek sorban elé­gedetten, mint a fecskefiókák, akik hazataláltak. Lacika el­keseredett birkózásba kezd anyjával. Mindenképpen sze­retne az ablakhoz kerülni. Az idősebb asszonyok egyszerre szólalnak meg: — Most következik Füzes­abony, ugye, kérem szépen ! Készülődhetünk. — Még van idő! Először Kál­­kápolna jön! — nyugtatja őket a fiatalember. A két asszony azonban nem nyugszik meg: — Mindegy!... Hordjuk oda a csomagokat az ajtóhoz — mondják. — Nehogy utolsó pillanatban kapkodjunk... Lesz szíves segíteni? A fiatalember lesegíti a cso­magjaikat. Udvariasan el is viszi nekik a kocsi végébe. Aztán kint marad a folyosón, és rágyújt Az idősebb nő, aki imádja unokáját, elmenőbem odaszól társnőjéhez: — És nálatok mikor jön a kis unoka? A másik felel. A zajban nem hallani, hogy mit válaszol. Lacika a padon az ablak­hoz totyog. Anyja melléje hú­zódik. Visszapillant a fülkére. Aztán kinéz az ablakon, a tá­volba nyúló barna táblára, amelyen egy traktor igyekszik a látóhatár felé­­ m alkotott teremtmény.« (Ef. 4, 23—24.) Hisszük, hogy katolikus magyar népünk lelkipászto­­rai példás életükkel, papi munkájuknak hűséges és becsületes elvégzésével, a jó Pásztort követve fogják szétosztani a hívek között azokat a kegyelmi kincse-' ket, amelyeket Megváltónk az Anyaszentegyházra bí­zott A katolikus hívek példa­­adóan fognak helytállni a munkás életnek azon a terü­letén, ahová Isten akarata tehetségüknél fogva állította őket. Érezzék át, hogy nekik tettekkel kell megmutatni, hogy a katolikus erkölcstan tanítása a munkát nemcsak verejtéknek és fáradságnak hirdeti. Be kell bizonyíta­niuk, hogy a becsületes és eredményes munkájuk nem­csak nekik és közvetlen hozzátartozóiknak, hanem az egész magyar népnek fejlődését és boldogulását szolgálja. Hallják meg és kövessék a zsoltáros szavait: »Bízzál az Urban s a jót cse­lekedő, lakjál a földön és élvezd gazdagságát, az Ur­ban leld gyönyörűségedet és ő megadja neked, amit kí­ván a szíved.« (Zsolt, 36, 3.) Ezekkel a gondolatokkal kívánok katolikus híveink­nek az új esztendőben és a most kezdődő egész évtized­ben békés és áldásos mun­kát és küldöm nekik főpász­tori áldásomat. Katolikus hetilap 1961. január­­ XVII. évfolyam, 1. szerk Féltékenység a családon belül — Pokorny Emánuel — Az éhség üvöltése a 75 éves Mauriac művében — XXIII. János pápa karácsonyi rádiószózata — Genovéva Négy új bíboros A Magyar Kurír jelenti: Hi­vatalosan közzé tették, hogy XXIII. János pápa 1961. ja­nuár 16-ra bíborost kreáló nyilvános konzisztóriumot hí­vott egybe. Valószínű, hogy január 12-én titkos és január 14-én fél nyilvános konzisz­tóriumot tartanak. A januári bíborost kreáló konzisztóriu­­mon a következő négy új bí­borost kreálja a pápa: Mgr. Joseph E. Ritter, Saint-Louis érseke (Missouri állam), szüle­tett 1892-ben, pappá szentel­ték 1923-ban, Mgr. Concha Cor­doba, Bogota érseke (Colum­bia), született 1891-ben, pappá szentelték 1916-ban, Mgr. Jose Humberto Quintero, Caracas érseke (Venezuela), született 1902-ben, pappá szen­telték 1926-ban, Mgr. Giuseppe Ferretto c. érsek, a konziszto­­riális kongregáció asszeszora. A négy új bíborossal a bí­­borosi szent kollégium tagjai­nak száma eléri a 86-ot LOMOKBÓL — CI­­HÁZAK Brugges belga város egyházi és világi hatóságai 1 066 360 frankot nyújtottak át a Nobel­­díjas Pire atyának, aki az álta­la alapított mozgalom segítsé­gével egymás után építi a lakó­telepeket a hajléktalanok szá­mára a legkülönbözőbb orszá­gokban. Az összeget úgy terem­­tették elő, hogy a város minden házában lomtalanították a pad­lásokat. A haszontalanul elhe­verő tárgyakat eladták. A ka­pott ellenértékből gyűlt össze a hatalmas összeg.

Next