Új Ember, 1988 (44. évfolyam, 1/2166-52/2216. szám)
1988-01-03 / 1. (2166.) szám
Az Élet parancsa Szeretet nélkül, emberbaráti szív nélkül és a Teremtő iránti hálás tisztelet nélkül — akinek parancsa az irgalom és sajátos nagysága a szeretet minden iránt, ami él —, nem beszélhetünk igazi boldogságról. Charles Dickens Ára: 5 Ft 1988. január 3. KATOLIKUS HETILAP A Magyar Püspöki Kar téli ülése A magyar katolikus püspökkari konferencia december 15—16-án tartotta téli ülését, Paskai László prímás, esztergomi érsek elnökletével. Paskai prímás az elmúlt negyedév egyházi eseményeiről készített összefoglalójában a Püspöki Kar novemberi „ad limina” látogatását értékelte Fontos napirendi pont volt az 1988- ban folytatódó Mária-év és a kettős magyar évforduló ünneplésének előkészítése. A Mária-kegyhelyeken és minden templomban — a már megjelent főpásztori program szerint — minden alkalmat meg kell ragadni a Mária-tisztelet elmélyítésére. Ennek külön jelentőséget ad Szent István király halálának 950. évfordulója is, hiszen a Szent Király felajánlása alapozta meg a magyar Mária-tisztelet sajátos vonásait. A Szent István jubileumot úgy is ünnepeljük, hogy nagy nemzeti ereklyénket, a Szent Jobbot az év folyamán minden püspöki székesegyházban tiszteletre helyezik ki, augusztus 20-án pedig a budapesti Szent István bazilika előtti téren lesz ünnepi szentmise, amelynek keretében ünnepélyesen megújítjuk aSzent Király felajánlását, a Boldogasszony oltalmát kérve. Az 1938-ban Budapesten megrendezett XIV. Eucharisztikus Világkongresszus 50. évfordulójáról Űrnapján emlékezik meg helyi egyházunk. ,A Mária-év és az évfordulók kellő lelkipásztori elmélyítése a Püspöki Kar reménye szerint nemcsak a hitélet elmélyítését, de országos gondjaink közepette a nemzet jövőjének építését is szolgálni fogják. ( A Szent István jubileum ünnepléseként a Püspöki Kar zarándoklatot fog szervezni Passauba, Szent Istvánfeleségének, Boldog Gizellának sírjához és Rómába, az apostolfejedelmek bazilikáiba. * A Szentatya június 24—28. közötti második ausztriai apostoli látogatására az Osztrák Püspöki Kar meghívta a magyar püspököket és híveket is. A Püspöki Kar arra kéri a híveket és a lelkipásztorokat, hogy az egyházmegyei központokban jelezzék utazási szándékaikat, útiterveiket. A Magyar Püspöki Kar képviselői Paskai prímás-érsek vezetésével hivatalos megbeszélést folytattak december 1-jén a Magyarországi Egyházak ■ ökumenikus Tanácsának vezetőivel az egyházaink közötti ökumenikus kapcsolatok elmélyítésére. Erről közös nyilatkozat jelent meg. Ebben is kifejezésre jutott az az óhaj, hogy a most következő (január 18—25. közötti) keresztény egység-imahét alkalmát minden egyházközség használjafel testvéri imatalálkozókra, az ökumenizmus célkitűzéseinek jobb megismertetésére. Újév napján immár 21. alkalommal tartja a világegyház a béke világnapját. A Szentatya békeüzenetének szellemében kapcsolódjanak az egyházhöz ennek megtartásába. Az anj ... ... - ik vezetésére és az urnatemető - vonatkozó végleges szabályozás Püspöki Kar hamarosan közzéteszi. Cserháti József pécsi megyéspüspök, a Püspöki Kar titkára a külföldi segélyszervezetekben bekövetkezett személyi változásokról adott tájékoztatást. Dankó László kalocsai érsek beszámolt az Országos Egyházművészeti és Műemléki, Tanács, valamint az Egyháztörténeti Bizottság tevékenységéről. Megállapították, hogy jobb együttműködést kell kialakítani az Országos Műemléki Felügyelőség, a Képzőművészeti Alap és az egyházimegyei bizottságok között. Az egyházmegyei egyházművészeti bizottságok működését élénkíteni kell, jobb irányítással és anyagiakkal egyaránt. Beszámolt az érsek a katonai szolgálatot teljesítő kispapok helyzetéről, felvetette továbbá az egyházmegyék egységes anyagi ügyintézésének kialakítását. Marosi Izidor váci megyéspüspök a hitoktatás időszerű feladatait vázolta és a hittankönyvek korszerűsítésének állandó feladatáról szólt. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök időszerű lelkipásztori kérdésekről szólt, több konkrét javaslatot tett az ifjúsági lelkipásztorkodásra vonatkozóan. A legfontosabb a hitoktatók képzése és továbbképzése. A teológiai jegyzetek készítésének jelenlegi helyzetével is foglalkozott. Egyházunk ügye az Országgyűlés előtt Legutóbbi számunkban már hírt adtunk róla, hogy az Országgyűlés téli időszakának napirendjén szerepelt kormányzatunk egyházpolitikája. Az erről szóló jelentést Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke terjesztette elő. Az államtitkári jelentés bevezető részét, most, folytatását és a hozzászólásokat legközelebbi számunkban közöljük. A jelentés bevezető része történelmi távlatba helyezi a magyar egyházpolitika jelenét: „A mai magyar társadalmi valóság egyik fontos jellemzője, hogy immár hosszú idő óta megnyugtatóan rendezett az állam, valamint az egyházak és vallásfelekezetek kapcsolata. A párbeszéd, az alkotó együttműködés olyan időszakát éljük, amikor a figyelem a népjavára végzett közös munkára és összefogásra irányul. A jelenlegi kedvező helyzet több évtizedes küzdelmekkel, útkereséssel teli fejlődés eredménye, amely a szembenállástól a szocializmus építésében vállalt felelősségig, a haza javára végzett közös munkáig vezetett. A felszabadulás után a hatalmi, politikai viszonyok demokratikus átalakulása gyökeresenváltoztatta meg az állam és az egyházak kapcsolatait. A korábbi társadalmi viszonyok között élő egyházak — csakúgy, mint a világ történelme során oly sokszor — nehezen tudtak alkalmazkodni az új körülményekhez és viszont, a forradalmi változások közepette formálódó új társadalom is nehezen tudtabefogadni a régi társadalmi rend intézményeit. Meg kellett határozni az egyházak helyét és az állam hozzájuk való viszonyát. Sor került az állam és az egyházak különválasztására, és történelmük során először létrejöhetett az egyházak és vallásfelekezetek teljes, valódi egyenjogúsága. A kapcsolatok rendezésében kiemelkedő jelentőségű esemény volt az állam ésaz egyházak, felekezetek közötti megállapodások létrejötte 1948 és 1950 között. E megállapodásokban az egyházak ésvallásfelekezetek elismerték a Magyar Népköztársaság államrendjét és törvényeit, az állam pedig az Alkotmány szellemében biztosította a vallás szabad gyakorlásának feltételeit. Az 1950-es évek első felében azonban jó megállapodások értelmében kialakuló kapcsolatok fejlődését hátráltatták a politikai élet dogmatikus torzulásai, az egyházakkal szembeni bizalmatlanság, ahívő embereket sértő türelmetlenség, valamint az egyházakon belül fellépő visszahúzó erőknek a népi demokratikus átalakulással szembeni kísérletei. Mindezek következtében bonyolult egyházpolitikai körülmények jöttek létre, amelyeket az 1956-os ellenforradalmi események még tovább nehezítettek. E súlyostársadalmi megrázkódtatás után a Magyar Szocialista Munkáspárt a társadalom előtt álló feladatok megvalósításához elengedhetetlenül szükséges nemzeti egység érdekében új alapokra helyezte szövetségi politikáját. Abból a felismerésből indult ki, hogy a szocialista társadalom eredményes építésének feltétele a különböző világnézetű emberek összefogása és politikai szövetsége. E politika az állampolgárok számára az egyenjogúság teljes elismerését és mindenfajta megkülönböztetés megszüntetését jelentette. Lehetővé vált, hogy a vallásosemberek lelkiismereti konfliktusok nélkül, egyenrangú állampolgárként vegyenek részt a szocializmus építésében. Egyre következetesebben érvényesült az a meggyőződés, hogy honfitársaink megítélésének igazi mércéje a társadalomért végzett ,alkotó munka, s hogy aki a társadalom felemelkedéséért, boldogulásáért dolgozik, — világnézeti meggyőződésének megtartása mellett — a társadalom megbecsült hasznos tagja. A kormány ezekre, a társadalom valóságos viszonyait számba vevő, a szocialista humanizmus eszméinek megfelelő elvekre építette egyházpolitikáját. E törekvését fokozatosan szélesedő támogatás övezte. Történelmileg rövid időre volt szükség ahhoz, hogy a marxisták és hívők között javuljon a megértés, teljesebbé váljon az állam ésaz egyházak közötti bizalom, kibontakozzon és a társadalmi élet részévé váljon az együttműködés. Tapasztalataink szerint a kedvezőbb helyzetkialakulásához az egyházakon belül lezajlott mélyreható változások is hozzájárultak. Széles körű teológiai munkával újraértékelték a társadalomhoz való viszonyukat, korszerűsítették az egyházak belső életét szabályozó törvényeiket. Elfogadták, hogy a lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlása, valamint azállampolgári jogok és kötelességek nem állíthatók szembe egymással. Meggyőződtek arról, hogy egyházpolitikánk alkotmányos alapokra épül, megvalósítását törvényeink garantálják. Egyházpolitikai viszonyaink további javulását tette lehetővé a Magyar Népköztársaság és a Vatikán között 1964-ben kötött részleges megállapodás. (Folytatás a 2. oldalon) Fontos közlemény Karácsonyi számunk 15. oldalán megjelent és az Új Ember árának módosításáról szóló közleményünktől eltérően lapunkat a sajtótermékek árának általános rendezéséig az eddigi áron árusítjuk. (2166.) XLIV. 1. Az adópénz két dala ÍRTA: MAGYAR FEREN Túl a Karancson régóta nem duruzsolja már téli altatóját az öreg vízimalom. De ilyenkor, karácsony táján, mindig és mindenütt utolér a köszvényes malomkerék panaszos nyöszörgése, meg a felülcsapóból leomló víz csobogása, amikor karácsony vigíliáján megállították a malmot. Az ünnepi csend szétterült az ipolymenti falu házai felett, s ebbe a virrasztó hallgatásba csördült bele újesztendő hajnalán a kantálé gyerekek éneke. Új esztendő, vígságszerző most kezd újulni... Attól félek, hogy a mostani újesztendő reggelén bosszankodva kergetnénk el a „vígságszerző újesztendőről” kántáló gyermekeket, mivel az ország könyvében a követel-oldalról a tartozik-oldalra fordított az élet, s így csaknem elillan a szilveszteri vígság, hogy utat engedjen az újesztendő gondjainak. Keressük az okokat, elemezzük a gondokat kiváltó tényezőket. Hogyan és miért is jutottunk idáig? Eleinte, túlnyomórészt a gazdálkodás területein keresgéltünk a hibák és a mulasztások útján. Újabban már kezdenek feltárulni azok a mulasztások is, amelyek éppen abból származnak, hogy az anyagi világ, a technika, a tudományos fejlődés, a gépi és számítástechnikai kultúra bűvöletében megfeledkeztünk az emberi alkatnak arról a tartományáról, ahol az alkotáshoz, a továbbteremtéshez, de még a jó gazdálkodáshoz is elengedhetetlen és legértékesebb emberi tulajdonságok teremnek. De nemcsak megfeledkeztünk, hanem sokszor még szántszándékkal is taroltuk, pusztítottuk, cinikusan elszikesítettük ezt a tartományt. Ó, korántsem egyedül a vallásos értékek tartományára gondolunk itt, hanem minden egyébre, amit előszeretettel utaltunk a „nem-termelő” szektorba. Holott éppen ebben a tartományban teremnek azok az értékek, amelyek nélkül sem az anyag, sem a tudás, de még a legcsodálatosabb technológia sem tud létrehozni a nemzet és az emberiség közös javára szolgáló eredményeket. Mert ahogyan az anyagi valóságok tagadása ki tudja húzni a talajt az ember lába alól, ugyanúgy a lelki, erkölcsi, eszmei, kulturális és etikai valóságoktól való elrugaszkodás is eliszaposíthatja az emberi fejlődés egyéni és közösségi útjait. Ez a fajta eliszaposodás jelentkezik abban is, hogy milyen gyorsan meg lehet szokni a követelődzést: az államtól, társadalomtól, szakszervezettől, a gyártól, a téesztől, az Állami Biztosítótól, a bolti kiszolgálótól... és még mi mindenkitől. De ugyanilyen könnyedén le lehet szokni arról is, hogy az ember önmagától tudja megkövetelni a becsületességet, a helytállást, a lelkiismeretes munkát, az udvariasságot, a mások iránti kíméletet, a szülők, az öregek, a gyengék, az elesettek iránti tevékeny segítőkészséget és még mi minden mást, amit ez-a fogalom tartalmaz: emberség! Olcsó demagógia lenne most azt suttogni vagy éppen kiáltozni: lám, Isten malmai lassan őrölnek! íme, ránkszabadult a hét szűk esztendő bibliai átka! — Nem, nem ezt kiáltjuk. Hanem csendben, de annál komolyabban mondjuk: még nincs késő! Keressük meg az igaz emberség elvesztett vagy elsikkasztott értékeit. Ezek ugyan nem szerepelnek a különböző hiánycikkek listáján, de már most is látszik, hogy menynyire kellenének ahhoz, hogy évről-évre közelebb kerüljünk ahhoz az új esztendőhöz, amely újból vígságszerző áldásokkal köszönt ránk. Ezen az új esztendőre fordulón érdemes volna mindnyájunknak eltöprengeni azon, hogyan is tudná az emberi sorsot a könyörtelen végzetszerűségek hínárjából kiszabadító természetfeletti értékek tudatára ébreszteni az ifjú nemzedéket az a társadalom, mely éppen ezeket az értékeket viszszahúzó erőknek bélyegzi az emberi felszabadítás folyamatában és — többek között — a szabadság szent eszméjét is a szabadosság gyakorlatává zülleszti. Beletörődhetünk-e annak a szemléletnek elhatalmasodásába, hogy igazán szeretni csak a gazdag és bőkezű, az adakozó hazátátét? S miféle hazafisághoz sorolható az a fajta találékonyság, amellyel kiki keresgéli a módját, hogyan tudna kibújni a terhek alól. Pedig most a hazafiságnak arra a találékonyságára kellene rátalálnunk, amivel megosztjuk egymás terhét és a közös haza keresztjének súlyát! Csakhogy az ilyen fajta hazafiság és hazaszeretet aligha terem ott, ahol jámbor prédikációnak minősül az ősi tapasztalat: nemcsak kenyérből él az ember ...! És még valamit az Istenben hívő, a Benne bizakodó és őt evilági gondjaikba is beavató emberek figyelmébe. Panaszkodunk, hogy állandóan csak ijesztgetnek minket a ránk leselkedő terhekkel, bajokkal, nehézségekkel. Tele van vele a sajtó, a rádió, a televízió, az utca, a munkahely, a családi otthon: jönnek az adószedők! Levonják, behajtják, bruttósítják ...! Csak el ne felejtsük, hogy az adópénznek két oldala van, és mindenki tudja, hogy a Császárral nem lehet alkudozni. Neki meg kell adni a magáét. Eközben mi meg szüntelen csak azt akarjuk eltagadni, rejtegetni, megspórolni, amivel Istennek tartozunk. Azzal kívánunk minden hívő embernek Isten áldásaiban és segítségében is bővelkedő új esztendőt, hogy a jókívánságokhoz csatoljuk az emlékeztetést: amivel Istennek adósok maradunk, attól magunkat fosztjuk meg.