Új Ember, 1990 (46. évfolyam, 1/2269-52/2317. szám)

1990-01-07 / 1. (2269.) szám

­ Nagyobb szabadságban fokozottabb felelősséggel Újévi beszélgetés Cyulay Endre püspökkel Egyházunk alapvető igénye és legalapvetőbb feladata: a meg­újulás. Leggyakrabban a nagyon hiányzó intézmények felállítá­sára gondolunk ilyenkor, a szükséges anyagiak előterem­tésének nehézségeire — vagy netán a közelmúlt vétkeseinek elszámoltatására. Kevesebb szó esik az egyházkormányzás, a lelkipásztori módszerek, a pa­pok és a laikusok viszonyának és munkamegosztásának, s az egyházmegyei és egyházközségi élet ugyancsak szükséges meg­újításáról — ami talán, a leg­sürgősebb volna. Ezekről a kérdésekről és tennivalókról be­szélgetünk Gyulay Endre sze­­ged-csanádi megyéspüspökkel. A megújulás lehetőségei Amikor átvette az egyházmegye irányítását, lényeges változások tör­téntek annak életében, kormányzá­sában is. Arra a szokatlanul hatá­rozott koncepciójú, energikus ve­zetésre gondolunk, amely működé­sét kezdettől fogva jellemezte. Ez a céltudatos magatartás modell­érté­­kűnek bizonyult. Hogyan látja ma a magyar egyház megújulásának lehe­tőségeit egyetlen egyházmegye szintjén? — Többféle nézőpont van: az el­ső a papok „elosztása”, egyénisé­güknek, képességeiknek, életkoruk­nak és teherbírásuknak megfelelő munkahelyre állítása. Azt hiszem, hogy e feladatok nagy részét egy­házmegyémben sikerült megolda­nunk. A második nagyon fontos­nak érzett tennivaló az egyház­­községek életrekeltése, az új sza­bályzat szerint, vagyis a 75 éves­nél idősebbeket tiszteletbeli tagok­ként foglalkoztatva, a testületeket fölfrissítve olyanokkal, akik képesek azt a munkát elvégezni, amire ma sükség van. Az egyházközségek­ek konkrét munka­tervet próbái­dra adni. Azt tervezem, hogy kör­letenként egy-egy templomba ösz­­szehívom a képviselőtestületi tago­kat, hogy ezeket a kérdéseket ala­posan megbeszélhessük. Az a cé­­lnk, hogy segítségére legyenek a lelkipásztoroknak. Akár az anyagi dolgokban, az egyházközségi hozzá­járulások begyűjtésében, akár az építkezési, javítási munkákban. Természetesen tovább folytatódik az öregek, betegek felkutatása, hu­f­mánus segítése. Ez egyébként az idei esztendő legfőbb lelkipásztori­­­yennivalója. De döntően fontos te­­r­ülete a laikusok tevékenységének,­­ hogy „toborozzák” a gyerekeket a ’ aitekézisre, beszéljenek a sz­ülők­­ighát kifejezetten lelkipásztori miunkát is várnék tőlük. Ezt tudatosítani papjaimban. Ipegye megújulásában­­a­­­legfontosab­b. Országos Actio Catholica sze­­tziázása és helyreállj­­hen ez a laikus mun­meg. A magyar egyház erősen kleriká­lis. Papok részéről is tapasztalható ellenállás a hívek bevonásával kap­csolatban, de sokszor a hívek sem szívesen fogadják, ha a laikusok aktívabban — olykor a papot he­lyettesítve, pl. temetéskor — vesz­nek részt az egyház életében. Eze­ket a változásokat hogyan fogadták egyházmegyéjé­ben? — Sajnos nem sikerült még úgy megvalósítanunk, ahogyan kellene. Alig néhány templomban van fel­olvasó, valósággal „birkóznom” kell a laikusokkal, hogy vállalják­ a hívekkel, hogy elfogadják; a pa­pokkal pedig azért, hogy belássák: a laikusoknak küldetésük van az egyházi életben. Pedig az egyház nem szolgáltató üzem, amely egy­szerűen kiszolgáltatja a szentsége­ket és ezzel be van fejezve, hanem keresztény közösségi élet. Nagyon szeretném, ha az általános iskolák nyolcadikosai átkerülnének az ifjú­sági csoportokba, és azokban neve­lődnének tovább olyan alkalmas világi hívőkké, akik később képvi­selőtestületi tagként az egyház fe­lelős emberei lehetnének. Az ifjú­sági csoportmunka a lelkipásztorok egyik legfontosabb tevékenysége. Időnként beszámolót kérek tőlük: van-e, illetve hány csoport van, ki foglalkozik velük. Ha szükséges, újabb csoportokat indítunk, olyan világi hívek vezetésével, akik erre képesek. Sajnos egyelőre nagyon kevés olyan hely van, ahol a pap ne győzné ezek irányítását. Közösségteremtés... Egyházunkban növelni kellene az egyházközségek közösségformáló erejét. Az ifjúsági csoportokban va­lami ilyesmi kezdődik, de mikor tagjaik megházasodnak, bekerülnek a „felnőtt életbe”, többnyire fel­bomlanak az addigi közösségek. Szerveznek-e felnőtt-, valamint há­zascsoportokat? — Van egy álmom. A franciák­nál láttam a mintáját: összehozzák a jegyeseket, akik nagyjából egy­­időben fognak megesküdni, megis­mertetik őket egymással, együtt tartják számukra a jegyesoktatáso­kat, és csoportmunkára szoktatják őket. Tehát a házasságkötésnél ala­kulnak csoporttá, s nagyjából egy­­időben születnek a gyerekeik, küsz­ködnek lakásgondjaikkal, nevelési problémákkal, a megoldások kere­sésében, a feszültség feldolgozásá­ban segítik egymást. Ezt ilyen for­mában még nem sikerült megvalósí­tanunk, de több helyen még plébá­nos koromban megszerveztem a fia­tal házasok csoportjait. Ezek a lelkipásztori módszerek beváltak a városi plébániákon, de nagyon nehezen indulnak el a falusi plébániákon. Egyáltalán megvalósít­hatók ilyen formában faluhelyen? — Nagyon kis községekben nehe­zebben, a nagyobbakban azonban mindenképp megvalósítható volna. (Folytatás a 4. oldalon.) Ára: 10. — Ft 1990. január 7. VISSZÁS­L az állam- a*z ingatla­n ld. INTERJÚ Lukács Margit színművésznővel — 6. old. INDUL A­z életközösség­i fogyatékosok — 7. old. KATOLIKUS HETILAP XLVI. 1. (2269.) „Áldd meg Urunk, Románia szent földjét”. II. János Pál pápa, a római Szent Péter bazilika erké­lyéről december 25-én délben elmondott, karácsonyi „Urbi , et orbi”-áldásában külön megemlékezett Romániáról. „Különösen áldd meg, ő Urunk, Románia szent földjét, amely ezt a karácsonyt félelemben és rettegésben ünnepli — sok, tragikusan kioltott emberi élet fölötti fájdalommal, ugyanakkor azzal az örömmel, hogy ismét a szabadság útjára lépett.” NYÍLT LEVÉL az összes magyarországi pártokhoz — 2. old. MILYEN EGYHÁZBAN SZERETNÉK ÉLNI? év eleji körkérdés — 2. old. ..Megrendült orom — segítő együttérzés Döbbenetes karácsonyi ünnepeket éltünk át. Most, amikor — december 27-én — január 7-i lapszámun­kat állítjuk össze, szinte áttekinthetetlenül torlódnak még egymásra az események. Erdélyből, Romániából iszonyatos véráldozatokról kapunk híreket, s közben megmozdult az emberek millióiban az a segítőkészség és szeretet, amelyet a jászolban született Gyermek sugározhat ránk, s amely kötelességünkké teszi, hogy keresztények módjára, válogatás nélkül nyújtsuk ke­zünket és szívünket a bajba jutottak és a szenvedők felé. Egy egész ország szorongott a rádió és a televízió előtt, az újabb híreket várva, a megbékélés jeleit re­mélve. De közben meg is mozdult ez az egész ország, s legyőzve a pártharcok megosztottságát, egységbe forrva tett meg mindent, h­ogy a veszélyek között is támogassa a romániai szenvedőket, rászorulókat. Imáinkkal ostromoltuk az eget, hogy szülessék meg végre a béke, hallgassanak el a fegyverek, megnyitot­tuk pénztárcáinkat, kamráinkat, hogy összegyűjtött javainkból minél többet adhassunk. Ez a testvéri kö­zösség olyan erőforrás, amely reményt adhat a jövő­re, amely segíthet túlemelkedni a fájdalmakon és szenvedéseken, és begyógyítja azokat a sebeket, ame­lyeket a történelmi félreértések ütöttek a közép-euró­pai kis népeken. Vérből, fegyverek ropogásából, halálból születik ez a kínban fogant békesség. A magyar katolikus társa­dalom az első pillanattól kezdve mindent megtett és megtesz ezután is, hogy egyre erősödjék a népeink közötti testvéri kapcsolat, hogy áthassa a karácsonyi szeretet. E tevékenységünk legfontosabbnak érzett mozzanatairól igyekszünk tájékoztatni olvasóinkat. Távirat Gyulafehérvárra Jakab Antal megyéspüspök úrnak, Alba Julia Az elmúlt héten egész népünk aggódva és együttérzéssel figyelte a Romániában bekövetkezett eseményeket. Püspöki karunk, papjaink és híveink imádságaikkal kísérték a szabadságharcában sokat szenvedett népet. Áldozatos lélekkel nyújtunk segítséget a szenvedések enyhítésére. Továbbra is buzgó­­ lélekkel kérjük Isten áldását és a Boldogságos Szűz közbenjárását az ország társadalmi felemelkedéséért, amely az emberi jogok alapján lehetővé teszi a megbékélés szellemében a kibontakozást, a nemzetiségek jogainak elismerését, a katolikus egyház fejlődését és a görög katolikus egyház szabad működését. Ebben a szellemben kívánunk szebb és boldogabb Út esztendőt. Esztergom, 1989. december 27. Paskai László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke Ökumenikus nyilatkozat Az elmúlt órákban Romániából érkező hírek mindnyájunkat azzal a reménységgel töltenek el, hogy ennek az országnak népei számára is megnyílt a szabad és igazságos élet útja. Ezek az események igazolták, hogy nem voltak hiábavalók a­­múlt szenvedései, főleg az utóbbi véres napok életáldozatai. Megerősödtünk abban a hitünkben, hogy a Mindenható Örök Isten, a történelem Ura, meghallgatja imádságainkat. A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsa együttérzéséről és szolidaritásáról biztosítja Románia sokat szenvedett népeit. Mindnyájan együtt imádkozunk a tragikus ese­mények elhunyt áldozataiért és gyászoló hozzátartozóikért. Hisszük, hogy az a reménység, amelyért oly sokan életüket áldozták, Isten kegyelméből minél teljesebben és hamarabb megvalósul. Karácsony napján templomainkban felcsendül az ének: „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek.” Bízunk­ abban, hogy ez az imádság is meghallgatásra talál, és Jézus Krisztus születésé­nek ünnepe meghozza mindnyájuk számára az igazi békét és szabadságot. Arra szólítjuk fel papjainkat és híveinket, hogy saját egyházuk rendje szerint imádkozzanak sokat szenvedett testvéreikért, és azért, hogy Isten adja meg a békés fejlődés ajándékát és az emberi jogok érvényesülését Románia egész népének, az ott élő magyar és más nemzetiségű testvé­reinknek. Paskai László bíboros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke Tóth Károly református püspök, a­­Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke A Magyar Katolikus Püspöki Kar felhívása A Magyar Katolikus Püspöki Kar a rádión és a televízión keresztül kéri ,a lelkipásztorokat és a híveket, hogy nyújtsanak­ segítséget Románia szenvedő népeinek. Az idei karácsony legyen mindenki számára az együttérző szeretet ünnepe. A szentmiséken közös imádsággal kérjük Isten áldását Románia békés átalakulásához és a szabadság kibontakozásához. Adjon az Úr a szen­vedőknek erőt és vigasztalást, az elhunytaknak pedig örök nyugodalmat. Az imádság mellett anyagi segítségre is szükség van. Ezúton hirdetjük meg, hogy karácsonykor az éjféli miséken összegyűjtött adományokat a rászoruló romániai testvérek megsegítésére fordítjuk. Kérjük híveink nagylelkű segítségét, együttérző felebaráti szeretetük tanúságtételét. A lelkipásztorokat pedig arra kérjük, hogy az adományokat soron kívül juttassák el saját egyházmegyei központjukhoz, hogy minél előbb a rá­szorulók, segítségére siethessünk. Isten fizesse vissza bőségesen mindazt, amit nagylelkűen nyújtanak rászoruló, szenvedő testvéreiknek. (Elhangzott december 23-án.)A Magyar Katolikus Püspöki Kar í­rt­­­a óráról órára Olyan gyorsan követték az ese­mények egymást a karácsonyi ün­nepek alatt, hogy a szinte 24 órás ügyeletet tartó tévéhíradó, a rádió és a híreket naphosszat izgatottan figyelők is alig tudták nyomon kö­vetni, így írta meg Paskai László bíbo­ros érsek és Tóth Károly reformá­tus püspök a MKIPK és a MEÖT közös nyilatkozatát 22-én, pénteken délelőtt, hogy imádságos lélekkel emlékezzék a temesvári tüntetés ál­dozataira, s együttérzéséről bizto­sítsa a szenvedőket Mire a szöveg elkészült, a rádió­­bejelentette Ceau­­sescu bukását. A nyilatkozatot hir­telen átfogalmazták: a gyász mel­lett hangot kapott az öröm, a re­mény is. A MK­PK és a MEÖT kép­viselői, pénteken délután hivatalo­san is átadták az MTI-nek a közös nyilatkozatot, avval, a kéréssel, hogy ,a rádió, a televízió és a sajtó útján tegyék közzé. (Máig érthetetlen, ho­gyan tűnhetett el nyomtalanul. Az MTI átadta az Országos Sajtószol­gálatnak, az ország népe azonban legföljebb külföldi adókból értesül­hetett róla, a hazai hírközlő szer­vekből nem, holott egyre-másra tették közzé a legkülönbözőbb nyi­latkozatokat.­ Az együttérzés és testvéri rokon­­szenv konkrét cselekvésben folyta­tódott. Amikor megnyitották a ro­mán határt, Gyulay Endre szegedi Csanádi püspök, a­ki eddig is irá­­nyította az erdélyi­­menekültekről való gondoskodást, azonnal összeál­líttatott egy kamiont gyógyszerek­kel és élelemmel, s titkárának kísé­retében Temesvárra küldte. A szál­lítmány épségben meg is érkezett. Haladéktalanul útnak indult a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat veze­tője, Kozma Imre zugligeti plébá­nos is. A „magyar máltaiak” Euró­­pa-szerte ismertté váltak a német menekültek ellátásával. Kozma Im­re nemrég kapott német kormány­­kitüntetést. Gondoskodásuk köz­pontjában azonban mindig az er­délyiek álltak: a zugligeti plébá­nián rendszeresen fogadták őket, s négy év óta a legnagyobb titokban folytatták segélyszállítmányok át­juttatását Erdélybe. Tizen- és­­hu­szonéves fiatalok (havonta mintegy 250—350-en) nekiindultak a román határnak, hátizsákkal, batyuval, hogy gyógyszert, élelmet vigyenek (Folytatás az 5. oldalon.)

Next