Új Ember, 1997 (53. évfolyam, 1/2528-52/2579. szám)
1997-01-05 / 1. (2528.) szám
tt Betlehemben az 1600 éve épített templomban Jeruzsálem latin pátriárkája, Michel Sabbah mondta az éjféli misét. Beszédében óva intett attól, hogy a vallásosságot politikaiideológiai érdekeknek vessék alá. Felszólította az izraelieket és a palesztinokat, tartózkodjanak a politikai szélsőségektől, s tegyenek további erőfeszítéseket a közelkeleti békéért. Minden újabb lépés a béke megteremtéséért köszönetet érdemel. Élesen bírálta a megszállt palesztin területeken folytatott izraeli politikát, az utcalezárásokat, az izraeli telepek létesítését a palesztinok lakta területeken. A szentmisén jelen volt a palesztinok vezetője, Jasszer Arafat. Názáretben is ünnepi éjféli misét tartottak, amelyet az izraeli televízió élőben közvetített. Szomorú esemény árnyékolta be a karácsonyt Németországban. A frankfurti evangélikus templomban néhány perccel az éjféli istentisztelet előtt bomba robbant. A merényletben három nő meghalt és tizenketten súlyosan megsebesültek. A rendőrség megállapította, hogy öngyilkos merényletről volt szó. Az országban minden szentmisén megemlékeztek a tragikus frankfurti eseményekről, imádkoztak a halottakért és a sebesültekért. Peruban, a limai japán nagykövetségen továbbra is a marxista gerillák fogságában van több mint száz túsz, akiknek igen szokatlan karácsonyban volt részük. Az éjféli misét ugyanis egy jezsuita pap tartotta, aki a túszok egyike. Másnap pedig a sokak által vitatott Opus Dei mozgalomhoz közel álló Juan Luis Cipriani püspök celebrált szentmisét, aki Fujimori elnök kérésére közvetíteni próbál a rendőrség és a gerillák között. Algír francia püspöke a fővárosban tartott ünnepi szentmiséjén megbékélésre szólította fel az egymással szemben állókat. A fundamentalista-szélsőséges muzulmánok idén több száz embert gyilkoltak meg — nemcsak az ország határain belül. Néhány hete ők követék el például az egyik francia gyorsvasút elleni merényletet, mert az Alain Juppé vezette francia kormány támogatja az algériai vezetést. Szerencsére nemcsak tragikus esemény történt december 24-én a világban. A legmeglepőbb hír Iránból érkezett. Az ország elnöke, Ali Akbar Rafszandzsani kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt Irán, s a világ keresztényeinek és reményét fejezte ki, hogy a jövőben jobban együttműködnek a különböző egyházak. Az iráni „Iszlám Köztársaságban" a lakosság 0,7 százaléka katolikus. Ugyanezen a napon Kínában az egyes médiumokban ugyancsak boldog karácsonyt kívántak az emberek. A hivatalos kínai újság, a China News címlapján is az újság szerkesztősége jókívánságait fejezte ki az ünnep alkalmából. A világ legnépesebb államában karácsony mindeddig babonának, a kommunista Kína számára elfogadhatatlan nyugati életstílus ünnepének számított. Karácsony első napján, december 25-én újra a Vatikán került a világ figyelmének középpontjába, II. János Pál pápa Urbi et Orbi üzenetét ugyanis sosem látott érdeklődés kísérte. A földkerekség hetven országában kétmilliárd ember követte nyomot. A Szent Péter téren több tízezer hívő volt jelen, habár az idő lehetett volna jobb is: egyfolytában ömlött az eső, és nem lehetett több öt foknál. A Szentatya beszédében újra emlékezett az ünnep legfőbb mondanivalójára: a Karácsony Krisztus születése, az öröm és remény ünnepe. A pápa arra szólított fel, hogy senki se törődjön bele a világban tapasztalható erőszakba, mert ennek elfogadása a Karácsony adta öröm és remény elutasítása lenne. Megemlékezett a ciprusi, afganisztáni és természetesen a közép-afrikai válságról, ahol „a földrész történelmének legkegyetlenebb drámája zajlik". Felszólította a nemzetközi szervezeteket, tegyenek többet a béke helyreállításáért. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban elmondta: fejezzék be a vérontást a térségben. Zárásként a követ- Karácsony a világban A világ ötven országában félmilliárd ember követhette nyomon II. János Pál pápa éjféli szentmiséjét. Szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy Karácsony, Krisztus, Isten fia születésének napja, ezért Karácsonyt az öröm ünnepeként éljük át. „A Szent Péter-bazilikából azt üzenem, hogy mindenki részesüljön az örömből, amely Krisztus születése nyomán keletkezett". Hat nyelven imádkozott a Szentatya a világ szegényeiért, üldözötteiért és a kiszolgáltatott sorban élő gyermekekért. Kiemelte, szavait nemcsak a keresztényekhez intézi, hanem a „nem keresztényekhez is", mert mindenkinek imádkoznia kell a világ békéjéért, kezét mondta: legyen béke mindenhol, ahol „nevedet említik". II. János Pál pápa ezután szokásos karácsonyi jókívánságait mondta el negyvenhat különböző nyelven, így magyarul is. Igen nagy feltűnést keltett kínai üzenete. Néhány héttel karácsony előtt ugyanis „Kína katolikusainak" küldött levelet, melyet a kommunista vezetés „az ország belügyeibe való beavatkozásnak" tekintett. Végül latinul szólt a hívekhez. Némi iróniával jegyezte meg: „Most olyan nyelven szólok hozzátok,, amelyen e napon igen keveset beszéltünk. Mégis, ez a nyelv sok más nyelv szülőanyja." December 26. nemcsak Karácsony, hanem Szent István első mártír ünnepe is. II. János Pál pápa e napon a XX. század mártírjaira emlékezett. 26-án reggel ugyanis castelgandolfói nyári rezidenciájára utazott. A Rómához közel eső városka főterén valóságos ítéletidő fogadta az egybegyűlt híveket. Fújt a szél és még hidegebb volt, mint előző nap. A híveknek szóló üzenetében a Szentatya a következőket mondta: „Karácsony öröme még ma is áthatja szívünket". Megemlékezett Szent Istvánról az egyház első vértanújáról, majd hozzátette: „nemcsak régen, hanem a mi századunkban is voltak olyanok, akik az igazság tanúi voltak. Nem kevesen közülük mártírok lettek, ők jelentik számunkra a bizonyosságot. Emlékezzünk rájuk Karácsony ünnepén". Sarkady Balázs Legyen béke mindenhol, ahol „nevedet említik" mondta Urbi et Orbi áldásában a pápa. * I V * Szemben — magunkkal Nem feltétlenül okoz örömöt, ha tükörbe nézünk. Mintha növekedett volna ráncaink száma. Tavaly ilyenkor még nem láttam ezt a szarkalábat. Á, hagyjuk az egészet. De már ott toporog az unokám, ő is szemlélni szeretné a tükörképét. Nosza, nyögve fölemelem. S ahogy mosolygó, derűs ábrázatát figyelem, egyszerre megfeledkezem a sajátomról. Csak azt a huncut szemvillanását, kíváncsi ábrázatát lesem, s a szívem megmelegszik, mert arra gondolok, ha ilyen boldog, reménykedő marad, akkor talán ilyen lesz az élete is. Tulajdonképpen minden újév önsajnáló számvetéssel kezdődik. Pedig mennyivel hasznosabb volna, ha nem sebeinket nyaldosnánk, hanem reményeinket vennénk számba, a megvalósítandókat mérlegelnénk, s belehelyezkednénk a kölcsönös szeretet áramkörébe! Az Új Embert is olyasformán dédelgetjük, mint az unokáinkat. Néha ugyan, amikor arra gondolok, hogy több mint negyven éve léptem át az akkori kiadóhivatal küszöbét, kicsit összeszorul a szívem, hiszen kedves arcokra emlékezem, amelyeket soha többé nem láthatok, biztató hangokat vélek hallani, amelyeket őrzök, s amelyek ma is arra tanítanak, hogy érdemes bizakodni, reménykedni. A halottak mindig beleépülnek az élőkbe. Az emlékek életünk nagy tanulságai. De az emlékekből, bármilyen szépek, szívet melengetőek is, nem élhetünk meg. Kellemes el-elmerengeni, de csak akkor, ha közben előre is tekintünk. Hiszen tömérdek a tennivalónk, rengeteg a mulasztásunk, melyek között szégyellni valók is vannak bőven. Szégyenletes például, hogy képtelenek vagyunk egységben élni és cselekedni. Nem válik dicsőségünkre az állandó torzsalkodás, veszekedés. Ha csak arra gondolunk, hány nagyszerű kezdeményezés feneklett meg ezek miatt, hányszor került bíróságok elé olyan ügy, amely fontos, s amelyet egy-két jó szóval el lehetett volna igazítani, akkor bizony pirulnunk kellene. Hogyan képviselhetjük a Gyermek üzenetét, ha megfeledkezve életünk végső céljáról folyvást evilági kitüntetéseket, rangot hajszolunk? Miképp lehetünk a társadalom kovászai, ha csak önérdekből cselekszünk? Ráléphetünk-e arra az útra, amely az életé — az igazi életé — és az igazságé — az egyetlen igazságé —, ha folyvást azt hajtogatjuk, hogy nálunk az igazság, s fütyülünk minden másra? A kereszténység csak akkor kerül — látszólag — vert helyzetbe, ha rosszul képviseljük. Csak akkor érezzük magunkat gyengének és kiszolgáltatottnak, ha hiányzik belőlünk az igazi hit szilárdsága, összetartó ereje. Csak akkor érezzük magunkat cselekvésképtelennek, ha hiányzik belőlünk a jó megvalósításának szándéka, képviseletének bátorsága. S ehhez a bátorsághoz az is hozzátartozik, hogy óvjuk közös javainkat, nem prédáljuk el azt, ami fontos. Bizonyára némi elfogultsággal mondom, de ilyen közös értékünknek tekintjük — mi legalábbis — az Új Embert. Az új esztendő bennünket is önvizsgálatra, erőink koncentrálására késztet. De jóra irányuló szándékunkat csak úgy valósíthatjuk meg, ha nem maradunk magunkra, ha továbbra is érezzük barátaink és olvasóink támogató szeretetét. Ennek sugárzásában van, lehet értelme munkánknak. Amikor minden kedves olvasónknak boldog, békés új esztendőt kívánunk, azt is kérjük, hogy ezzel az erőt adó szeretettel támogassanak továbbra is, hogy eredményesen szolgálhassuk hitünket és egyházunkat. Rónay László 1997. január 5 TETT HITTEL VÁROM 1997-ET" • Beszélgetés Szokolay Sándorral • 6. oldal ADOK VAGYUNK — „HA IGAZ" • Karácsonyi lapszemle • 7. oldal ZAADTA PANNÓNIÁT" • Nemeskürty István a Honfoglalás c. filmről • 7. oldal