Új Ember, 1997 (53. évfolyam, 1/2528-52/2579. szám)

1997-01-05 / 1. (2528.) szám

­­ tt Betlehemben az 1600 éve épített templomban Jeruzsálem latin pátri­árkája, Michel Sabbah mondta az éj­féli misét. Beszédében óva intett at­tól, hogy a vallásosságot politikai­ideológiai érdekeknek vessék alá. Felszólította az izraelieket és a pa­lesztinokat, tartózkodjanak a politi­kai szélsőségektől, s tegyenek to­vábbi erőfeszítéseket a közelkeleti békéért. Minden újabb lépés a béke megteremtéséért köszönetet érde­mel. Élesen bírálta a megszállt pa­lesztin területeken folytatott izraeli politikát, az utcalezárásokat, az iz­raeli telepek létesítését a paleszti­nok lakta területeken. A szentmisén jelen volt a palesztinok vezetője, Jasszer Arafat. Názáretben is ünnepi éjféli misét tartottak, amelyet az iz­raeli televízió élőben közvetített. Szomorú esemény árnyékolta be a karácsonyt Németországban. A frankfurti evangélikus templom­ban néhány perccel az éjféli isten­­tisztelet előtt bomba robbant. A me­rényletben három nő meghalt és ti­­zenketten súlyosan megsebesültek. A rendőrség megállapította, hogy öngyilkos merényletről volt szó. Az országban minden szentmisén megemlékeztek a tragikus frank­furti eseményekről, imádkoztak a halottakért és a sebesültekért. Peruban, a limai japán nagykö­vetségen továbbra is a marxista ge­rillák fogságában van több mint száz túsz, akiknek igen szokatlan karácsonyban volt részük. Az éjféli misét ugyanis egy jezsuita pap tar­totta, aki a túszok egyike. Másnap pedig a sokak által vitatott Opus Dei mozgalomhoz közel álló Juan Luis Cipriani püspök celebrált szentmisét, aki Fujimori elnök ké­résére közvetíteni próbál a rendőr­ség és a gerillák között. Algír francia püspöke a főváros­ban tartott ünnepi szentmiséjén megbékélésre szólította fel az egy­mással szemben állókat. A funda­mentalista-szélsőséges muzulmá­nok idén több száz embert gyilkol­tak meg — nemcsak az ország ha­tárain belül. Néhány hete ők köve­ték el például az egyik francia gyorsvasút elleni merényletet, mert az Alain Juppé vezette francia kor­mány támogatja az algériai veze­tést. Szerencsére nemcsak tragikus esemény történt december 24-én a világban. A legmeglepőbb hír Irán­ból érkezett. Az ország elnöke, Ali Akbar Rafszandzsani kellemes kará­csonyi ünnepeket kívánt Irán, s a világ keresztényeinek és reményét fejezte ki, hogy a jövőben jobban együttműködnek a különböző egy­házak. Az iráni „Iszlám Köztár­saságban" a lakosság 0,7 százaléka katolikus. Ugyanezen a napon Kí­nában az egyes médiumokban ugyancsak boldog karácsonyt kí­vántak az emberek. A hivatalos kí­nai újság, a China News címlapján is az újság szerkesztősége jókíván­ságait fejezte ki az ünnep alkalmá­ból. A világ legnépesebb államában karácsony mindeddig babonának, a kommunista Kína számára elfo­gadhatatlan nyugati életstílus ün­nepének számított. Karácsony első napján, december 25-én újra a Vatikán került a világ figyelmének középpontjába, II. Já­nos Pál pápa Urbi et Orbi üzenetét ugyanis sosem látott érdeklődés kí­sérte. A földkerekség hetven orszá­gában kétmilliárd ember követte nyomot­. A Szent Péter téren több tízezer hívő volt jelen, habár az idő lehetett volna jobb is: egyfolytában ömlött az eső, és nem lehetett több öt foknál. A Szentatya beszédében újra emlékezett az ünnep legfőbb mondanivalójára: a Karácsony Krisztus születése, az öröm és re­mény ünnepe. A pápa arra szólított fel, hogy senki se törődjön bele a világban tapasztalható erőszakba, mert ennek elfogadása a Karácsony adta öröm és remény elutasítása lenne. Megemlékezett a ciprusi, af­ganisztáni és természetesen a kö­zép-afrikai válságról, ahol „a föld­rész történelmének legkegyetle­nebb drámája zajlik". Felszólította a nemzetközi szervezeteket, tegye­nek többet a béke helyreállításáért. A közel-keleti helyzettel kapcsolat­ban elmondta: fejezzék be a véron­tást a térségben. Zárásként a követ- Karácsony a világban A világ ötven országában félmilliárd ember követhette nyomon II. János Pál pápa éjféli szentmiséjét. Szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy Karácsony, Krisztus, Isten fia születésének napja, ezért Karácsonyt az öröm ünnepeként éljük át. „A Szent Péter-bazilikából azt üzenem, hogy mindenki részesüljön az örömből, amely Krisztus születése nyomán keletkezett". Hat nyelven imádkozott a Szentatya a világ szegényeiért, üldözötteiért és a kiszolgáltatott sorban élő gyermekekért. Kiemelte, szavait nemcsak a keresztényekhez intézi, hanem a „nem keresztényekhez is", mert mindenkinek imádkoznia kell a világ békéjéért, kezét mondta: legyen béke min­denhol, ahol „nevedet említik". II. János Pál pápa ezután szoká­sos karácsonyi jókívánságait mondta el negyvenhat különböző nyelven, így magyarul is. Igen nagy feltűnést keltett kínai üzenete. Néhány héttel karácsony előtt ugyanis „Kína katolikusainak" kül­dött levelet, melyet a kommunista vezetés „az ország belügyeibe való beavatkozásnak" tekintett. Végül latinul szólt a hívekhez. Némi iró­niával jegyezte meg: „Most olyan nyelven szólok hozzátok,, amelyen e napon igen keveset beszéltünk. Mégis, ez a nyelv sok más nyelv szülőanyja." December 26. nemcsak Kará­csony, hanem Szent István első mártír ünnepe is. II. János Pál pápa e napon a XX. század mártírjaira emlékezett. 26-án reggel ugyanis castelgandolfói nyári rezidenciájára utazott. A Rómához közel eső vá­roska főterén valóságos ítéletidő fo­gadta az egybegyűlt híveket. Fújt a szél és még hidegebb volt, mint előző nap. A híveknek szóló üzene­tében a Szentatya a következőket mondta: „Karácsony öröme még ma is áthatja szívünket". Megemlékezett Szent Istvánról az egyház első vérta­nújáról, majd hozzátette: „nemcsak régen, hanem a mi századunkban is voltak olyanok, akik az igazság tanúi voltak. Nem kevesen közülük mártí­rok lettek, ők jelentik számunkra a bizonyosságot. Emlékezzünk rájuk Karácsony ünnepén". Sarkady Balázs Legyen béke mindenhol, ahol „nevedet említik" mondta Urbi et Orbi áldásában a pápa. * I V * Szemben — magunkkal Nem feltétlenül okoz örömöt, ha tükörbe nézünk. Mintha növeke­dett volna ráncaink száma. Tavaly ilyenkor még nem láttam ezt a szarkalábat. Á, hagyjuk az egészet. De már ott toporog az unokám, ő is szemlélni szeretné a tükörképét. Nosza, nyögve fölemelem. S ahogy mosolygó, derűs ábrázatát figye­lem, egyszerre megfeledkezem a sajátomról. Csak azt a huncut szemvillanását, kíváncsi ábrázatát lesem, s a szívem megmelegszik, mert arra gondolok, ha ilyen bol­dog, reménykedő marad, akkor ta­lán ilyen lesz az élete is. Tulajdonképpen minden újév ön­sajnáló számvetéssel kezdődik. Pe­dig mennyivel hasznosabb volna, ha nem sebeinket nyaldosnánk, ha­nem reményeinket vennénk szám­ba, a megvalósítandókat mérlegel­nénk, s belehelyezkednénk a köl­csönös szeretet áramkörébe! Az Új Embert is olyasformán dé­delgetjük, mint az unokáinkat. Né­ha ugyan, amikor arra gondolok, hogy több mint negyven éve lép­tem át az akkori kiadóhivatal kü­szöbét, kicsit összeszorul a szívem, hiszen kedves arcokra emlékezem, amelyeket soha többé nem látha­tok, biztató hangokat vélek hallani, amelyeket őrzök, s amelyek ma is arra tanítanak, hogy érdemes biza­kodni, reménykedni. A halottak mindig beleépülnek az élőkbe. Az emlékek életünk nagy tanulságai. De az emlékekből, bármilyen szépek, szívet melengetőek is, nem élhetünk meg. Kellemes el-elme­­rengeni, de csak akkor, ha közben előre is tekintünk. Hiszen tömér­dek a tennivalónk, rengeteg a mu­lasztásunk, melyek között szégyell­ni valók is vannak bőven. Szégyenletes például, hogy kép­telenek vagyunk egységben élni és cselekedni. Nem válik dicsősé­günkre az állandó torzsalkodás, veszekedés. Ha csak arra gondo­lunk, hány nagyszerű kezdemé­nyezés feneklett meg ezek miatt, hányszor került bíróságok elé olyan ügy, amely fontos, s amelyet egy-két jó szóval el lehetett volna igazítani, akkor bizony pirulnunk kellene. Ho­gyan képviselhetjük a Gyermek üze­netét, ha megfeledkezve életünk végső céljáról folyvást evilági kitün­tetéseket, rangot hajszolunk? Miképp lehetünk a társadalom kovászai, ha csak önérdekből cselekszünk? Rálép­­hetünk-e arra az útra, amely az életé — az igazi életé — és az igazságé — az egyetlen igazságé —, ha folyvást azt hajtogatjuk, hogy nálunk az igaz­ság, s fütyülünk minden másra? A kereszténység csak akkor ke­rül — látszólag — vert helyzetbe, ha rosszul képviseljük. Csak akkor érezzük magunkat gyengének és kiszolgáltatottnak, ha hiányzik be­lőlünk az igazi hit szilárdsága, összetartó ereje. Csak akkor érez­zük magunkat cselekvésképtelen­nek, ha hiányzik belőlünk a jó megvalósításának szándéka, képvi­seletének bátorsága. S ehhez a bá­torsághoz az is hozzátartozik, hogy óvjuk közös javainkat, nem prédál­­juk el azt, ami fontos. Bizonyára némi elfogultsággal mondom, de ilyen közös értékünk­nek tekintjük — mi legalábbis — az Új Embert. Az új esztendő bennün­ket is önvizsgálatra, erőink kon­centrálására késztet. De jóra irá­nyuló szándékunkat csak úgy való­síthatjuk meg, ha nem maradunk magunkra, ha továbbra is érezzük barátaink és olvasóink támogató sze­­retetét. Ennek sugárzásában van, le­het értelme munkánknak. Amikor minden kedves olvasónk­nak boldog, békés új esztendőt kívá­nunk, azt is kérjük, hogy ezzel az erőt adó szeretettel támogassanak to­vábbra is, hogy eredményesen szol­gálhassuk hitünket és egyházunkat. Rónay László 1997. január 5 TETT HITTEL VÁROM 1997-ET" • Beszélgetés Szokolay Sándorral • 6. oldal ADOK VAGYUNK — „HA IGAZ" • Karácsonyi lapszemle • 7. oldal ZAADTA PANNÓNIÁT" • Nemeskürty István a Honfoglalás c. filmről • 7. oldal

Next