Új Európa, 1980 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1980-05-01 / 3. szám

Magyar múlt meséi — Népi gyűjtés -A róka keresztelőbe megy Volt a világon egy róka, bal­lagott, mint fonyóházat keresni. Előtanálta a farkast. — Hova megy, róka koma? — Elmék a fonyóba. — Én is elmék. — Gyere nő — azt mondja—, leszünk ketten. Ballagtak, ballagtak. Útköz­ben tanáltak egy házat. Bemen­tek, hát ott van egy kosár szil­va, nincs megfőlve. Hát róka elküldte a farkast tűzrevalót szedögetni, a meg addig jól be­­szödögetett a szilvából. Meg­­gyújtották a tüzet, kifőzték a lekvárt, fölvitték a padlásra, lőtt három kantaderékkal. Azu­tán bementek a házba, a far­kas beült a kuckóba, a róka meg a kis padkára. Egyszer a róka mögélözött, elkezdi a kis pad­kán: — Frincifráj, Krisztinaj, Gyere Körösztölni! Megint elkezdi a róka: — Frincifráj, Krisztinaj, Gyere Körösztölni! Szólt a róka magában, azt mondja: — Hallod pajtás, engem hív­nak körösztölni. Azt mondja neki a farkas: — Eredj pajtás, engem hív­nának, én is elmennék. Kiment a róka. Fölment a padlásra. Megevött egy kanta­derék lekvárt, aztán bement. — Nem hoztál nekem, róka koma, semmit? — Nem ám, még magam sem laktam jól, úgy ahogy kel­­lött volna. Fölült a kis padkára. Fonnak, fonnak, de már a farkas na­gyon éhes ám. Egyszer a róka mögént elkezdi szórni: — Frincisráj, Krisztináj, Gyere Körösztölni! — Hallod pajtás, farkas ko­ma! Engem hívnak körösztölni. — Bridi — azt mondja —, ha engem hívnának, én is el­mennék. Elment a róka a padlásra, mögént megevött egy kanta de­rék lekvárt. Mikor mögötte a lekvárt, legyütt a padlásról. Azt mondja a farkas a rókának: — Nem hoztál, róka koma, most sem semmit? Én már na­gyon éhes vagyok. — No, no — azt mondja —, hoztam egy kis kenyeret, eldug­tam a zsebembe, edd meg. Fölült a róka a kis padkára, fonnak, fonnak. Azt mondja egyszer megint. — Frincisráj, Krisztinát, Gyere Körösztölni! — Hallod, farkas pajtás, en­gem hívnak megint körösztölni. — Eredj — azt mondja —, ha engem hínának, én is elmen­nék. Kiment a róka, felment a padlásra, mögötte a harmadik kanta lekvárt is. Mikor gyött le a padlásról, a tarogja második fokáról leesett, mert maga is úgy akarta. Elkezdett jajgatni: — Jaj, jaj, farkas koma, gye­re. Ember van a padláson, mind mögötte a mézet. Föl akartam menni, hozni akartam neked is, leestem. Az ember gyütt be a kiska­pun éppen, még egy botot is hozott. A róka meglátta, el­szaladt, a farkas meg jól kika­pott. Mikor utolérte a rókát, a róka akkor is elkezdett jajgatni, hogy ő nagyon megütötte ma­gát, mikor a padlásról leesett, vegye föl, vigye. A farkas föl­­vette a hátára a rókát, elkezdi a róka szórni az úton: — Vert viszi veretlent, Agya­ feje töretlent, Én jóllakva, V éhen, Mégis­­ visz engem. Egy darabig csak hallgatta a farkas, mit beszél a róka, de aztán megharagudott, levágta a rókát a földre, a róka megijedt, elszaladt. Utolért egy halas ko­csit, sarogja nem volt, fölment valahogy a kocsira, sok halat ledúrt. A szegény ember nem vette észre, lecsúszott a róka is, elkezdett enni. Arra ment a farkas is, látja, hogy a róka eszik. — Mit csinálsz, róka koma, öszöl? — Hó, hon ne, hon ne — azt mondja —, lementem a Tiszára egy lékbe, nézd mennyi halat fogtam. Élig bírom mögönni. — Hogy fogtad, róka koma? — Benyújtottam a farkamat a lékbe, ott tartottam, még csak nehezen nem gyütt ki. Eridí­tés is. Lemén a farkas, belenyújti a farkát a lékbe. Egyszer meg­­ránti a farkát, orra esett. — Hazudsz, te róka koma. — Nem a! Addig tartsd ben­ne a farkadat, míg csak nehezen nem gyón ki. Addig tartotta a farkas a far­kát a lékben, míg bele nem fa­gyott. Kiabál a farkas: — Gyere, róka koma, húzzál ki! Gyere, róka koma, húzzál ki! — Tudod-e, mikor levágtál a földre? Róka jóllakott, avval elment. Mennek a Tiszára, kiabálnak a farkasnak, de a farkas csak vo­­nyított, osztán reszelgett. Oda­­mentek az emberek, látták, hogy oda van fagyva, agyon­ütötték. Így a rókának ment lett az élete. 27

Next