Új Európa, 1983 (22. évfolyam, 1. szám)
1983-01-01 / 1. szám
HABSBURG OTTÓ: Egy okos magyar emigráns politikus egyszer azt mondotta, hogy az emigráció egyike a legkegyetlenebb próbáknak. Ha egy évnél tovább tart, mindenki lesüllyed a saját nívójára. Ez a mondat kifejezi az emigráció problémáit és lehetőségeit. Akinek az a sors jutott, hogy otthon maradt, az tovább él saját környezetében. Ez a körülmény azt eredményezi, hogy nem tud olyan mélyre süllyedni, mint az, aki mögött nincs meg az a társadalmi szerkezet, amely támogatná. Igaz, nem is emelkedhet olyan magasra, mint az, aki egyedül dönt mindenben, aki egyedül áll, és az idegen környezet nem adja meg neki azt a támaszt, amit a hazai társadalom nyújt. A legnehezebb feltételek mellett önmagának kell döntenie sorsáról. Ezért az emigrációból fakad a legjobb és a legrosszabb. Azok az emigránsok, akikben nincsen belső morális erő, lesüllyednek és ezzel sokat ártanak ügyüknek. De azok, akik rendelkeznek a belső morális erővel, rendkívül termékenyek, mind az irodalomban, mind a művészetben. Emlékezzünk csak a spanyol emigránsokra: mily sokat tettek Dél-Amerikában a kulturális haladásért azok, akik a polgárháború után kénytelenek voltak elhagyni hazájukat. Még egy olyan tehetség, mint Don Salvador de Madariaga sem érte volna el azt a magas színvonalat, amely írásaiból árad, ha nem kényszerül elhagyni hazáját. A politikai tevékenység és a társadalmi kötelezettségek otthon lefoglalták volna ideje nagy részét. Az emigrációban ellenben a lényegesre tudott koncentrálni, ennek folytán itt születtek legszebb művei. Csonka Emil ezt a tételt igazolta. Élete nagyobbik részét emigrációban töltötte. Nem tudjuk, mi lett volna belőle, ha otthon marad. Tény azonban, hogy ritkán találunk valakit, aki oly lelkes hazafi lett volna, mint Csonka Emil, aki a hazafias szellemet oly sokirányú irodalmi és egyéb tevékenységben juttatta kifejezésre. Sok honfitársa, aki hozzá fordult segítségért, tapasztalhatta önzetlenségét. Mindannyian tudjuk, milyen keményen dolgozott a Szabad Európa Rádióban is azért, hogy az otthon élőket az igazságnak megfelelően tájékoztassa a világ dolgairól. Valóban kevesen vannak az emigrációban, akik úgy ismerték a hazai helyzetet, mint ő, hiszen minden idejében ezzel foglalkozott. A hazai helyzetnek és a világ dolgainak mély ismerete vezette őt ahhoz a felismeréshez is: mi az emigráns, mi az emigráció igazi feladata, hogy ne mondjuk: hivatása. Több mint húsz évvel ezelőtt, amikor az „Új Európa” című folyóirat elindult, az emigrációban ádáz ellenségeskedés folyt különböző pártok, csoportok között. Sokan alkotmánytervezeteket készítettek, mások terveket arról, hogy milyennek képzelik a jövendő Magyarország politikai és gazdasági berendezését, elfelejtvén azt az alapvető tényt, hogy Magyarország szuverenitása a magyar nép kezében maradt. Igaz, hogy nemzetünk ma nem tudja szabadon kifejezni akaratát az idegen elnyomás miatt, de ez nem változtat azon az alapelven, hogy a nép van hivatva dönteni arról, milyen politikai és gazdasági rendszerben kíván élni felszabadulása után. Aki igazán magyarnak érzi magát, ezt kell megértenie, és éppen ezt értette meg Csonka Emil. Ezért lett az „Új Európa” húsz éven át pártpolitikától mentes, ezért nem vett részt azokban a pártos harcokban, amelyek az emigrációban dúltak. A lapban szóhoz engedte jutni minden irányzat képviselőjét, amennyiben a szerző azt vallotta, amit ő: a nemzet legfőbb feladata a függetlenség visszaállítása! Csonka Emil ezenkívül azt is megértette, hogy a magyar jövőt csak az Egyesült Európa biztosíthatja. Más megoldás Magyarország számára nincs. Ha nem sikerül megteremtenünk az Egyesült Európát, eltűnünk a történelem süllyesztőjében. Ezért lett a lap neve: Új Európa. Csonka, aki tájékozott volt a magyar irodalomban, éppen úgy, mint a történelemben, tisztán látta, hogy Magyarország egyik nagy tragédiája az volt, hogy a magyar politikusok — tisztelet a kivételnek (folytatás a 4. oldalon) Az emigráns magyar Búcsú az A tavalyi utolsó számban főszerkesztőnktől, Dr. Csonka Emiltől búcsúztunk. Most az Olvasónak mondunk „Isten veled”-et. A lapot kiadó Új Európa Társaság — a szerkesztőség és a kiadóhivatal javaslatára — úgy határozott, hogy Dr. Csonka Emil halála után nem folytatja tovább működését, az Új Európa megjelenését beszünteti. Főszerkesztőnk munkáját, áldozatvállalását lehetetlen pótolni. Ezért szenteljük ezt a januári — és egyben utolsó — számot, teljes egészében az ő emlékének. Főszerkesztőnk pénzszerzési küzdelmei és előrelátó gondoskodása, az adományozók segítsége és a munkatársak önkéntes, anyagiaktól mentes közreműködése lehetővé tette, hogy a 21. évfolyamot adósság olvasótól mentesen, sőt, megtakarítással zárjuk. Az ilyen módon fennmaradt összeg — az Új Európa Társaság alapszabályainak értelmében — a Burg Kastl magyar gimnázium Iskola Bizottságát illeti. És ezzel... búcsúzunk az Olvasótól. Szomorúan, de ugyanakkor hálatelt szívvel is. Köszönjük, hogy lapunkhoz hűségesen ragaszkodtak. Köszönjük a soksok elismerő, további munkára serkentő levelet. Köszönjük szeretetüket és arra kérjük valamennyiüket: őrizzék meg főszerkesztőnk és lapunk emlékét és támogassák továbbra is az emigráns irodalmi alkotásokat, sajtótermékeket, a magyar betűt és gondolatot. Az ÚJ EURÓPA szerkesztősége és kiadóhivatala