Új Európa, 1983 (22. évfolyam, 1. szám)

1983-01-01 / 1. szám

HABSBURG OTTÓ: Egy okos magyar emigráns politikus egyszer azt mondotta, hogy az emigráció egyike a legkegyetle­nebb próbáknak. Ha egy évnél tovább tart, mindenki lesüllyed a saját nívójára. Ez a mondat kifejezi az emigráció problémáit és lehetőségeit. Akinek az a sors jutott, hogy otthon ma­radt, az tovább él saját környezetében. Ez a körül­mény azt eredményezi, hogy nem tud olyan mélyre süllyedni, mint az, aki mögött nincs meg az a társa­dalmi szerkezet, amely támogatná. Igaz, nem is emel­kedhet olyan magasra, mint az, aki egyedül dönt mindenben, aki egyedül áll, és az idegen környezet nem adja meg neki azt a támaszt, amit a hazai tár­sadalom nyújt. A legnehezebb feltételek mellett ön­magának kell döntenie sorsáról. Ezért az emigrációból fakad a legjobb és a legrosszabb. Azok az emigrán­sok, akikben nincsen belső morális erő, lesüllyednek és ezzel sokat ártanak ügyüknek. De azok, akik rendelkeznek a belső morális erő­vel, rendkívül termékenyek, mind az irodalomban, mind a művészetben. Emlékezzünk csak a spanyol emigránsokra: mily sokat tettek Dél-Amerikában a kulturális haladásért azok, akik a polgárháború után kénytelenek voltak elhagyni hazájukat. Még egy olyan tehetség, mint Don Salvador de Madariaga sem érte volna el azt a magas színvonalat, amely írásaiból árad, ha nem kényszerül elhagyni hazáját. A politikai tevékenység és a társadalmi kötelezettségek otthon lefoglalták volna ideje nagy részét. Az emigrációban ellenben a lényegesre tudott koncentrálni, ennek foly­tán itt születtek legszebb művei. Csonka Emil ezt a tételt igazolta. Élete nagyobbik részét emigrációban töltötte. Nem tudjuk, mi lett vol­na belőle, ha otthon marad. Tény azonban, hogy rit­kán találunk valakit, aki oly lelkes hazafi lett volna, mint Csonka Emil, aki a hazafias szellemet oly sok­irányú irodalmi és egyéb tevékenységben juttatta ki­fejezésre. Sok honfitársa, aki hozzá fordult segítsé­gért, tapasztalhatta önzetlenségét. Mindannyian tud­juk, milyen keményen dolgozott a Szabad Európa Rádióban is azért, hogy az otthon élőket az igazság­nak megfelelően tájékoztassa a világ dolgairól. Való­ban kevesen vannak az emigrációban, akik úgy ismer­ték a hazai helyzetet, mint ő, hiszen minden idejében ezzel foglalkozott. A hazai helyzetnek és a világ dolgainak mély is­merete vezette őt ahhoz a felismeréshez is: mi az emigráns, mi az emigráció igazi feladata, hogy ne mondjuk: hivatása. Több mint húsz évvel ezelőtt, amikor az „Új Európa” című folyóirat elindult, az emigrációban ádáz ellenségeskedés folyt különböző pártok, csoportok között. Sokan alkotmánytervezete­ket készítettek, mások terveket arról, hogy milyennek képzelik a jövendő Magyarország politikai és gazda­sági berendezését, elfelejtvén azt az alapvető tényt, hogy Magyarország szuverenitása a magyar nép kezé­ben maradt. Igaz, hogy nemzetünk ma nem tudja szabadon kifejezni akaratát az idegen elnyomás mi­att, de ez nem változtat azon az alapelven, hogy a nép van hivatva dönteni arról, milyen politikai és gazdasági rendszerben kíván élni felszabadulása után. Aki igazán magyarnak érzi magát, ezt kell megérte­nie, és éppen ezt értette meg Csonka Emil. Ezért lett az „Új Európa” húsz éven át pártpolitikától mentes, ezért nem vett részt azokban a pártos harcokban, amelyek az emigrációban dúltak. A lapban szóhoz engedte jutni minden irányzat képviselőjét, amennyi­ben a szerző azt vallotta, amit ő: a nemzet legfőbb feladata a függetlenség visszaállítása! Csonka Emil ezenkívül azt is megértette, hogy a magyar jövőt csak az Egyesült Európa biztosíthatja. Más megoldás Magyarország számára nincs. Ha nem sikerül megteremtenünk az Egyesült Európát, eltű­nünk a történelem süllyesztőjében. Ezért lett a lap neve: Új Európa. Csonka, aki tájékozott volt a magyar irodalom­ban, éppen úgy, mint a történelemben, tisztán látta, hogy Magyarország egyik nagy tragédiája az volt, hogy a magyar politikusok — tisztelet a kivételnek (folytatás a 4. oldalon) Az emigráns magyar Búcsú az A tavalyi utolsó számban főszerkesztőnktől, Dr. Csonka Emiltől búcsúztunk. Most az Olvasónak mondunk „Isten veled”-et. A lapot kiadó Új Európa Társaság — a szerkesz­tőség és a kiadóhivatal javaslatára — úgy határozott, hogy Dr. Csonka Emil halála után nem folytatja to­vább működését, az Új Európa megjelenését beszün­teti. Főszerkesztőnk munkáját, áldozatvállalását lehe­tetlen pótolni. Ezért szenteljük ezt a januári — és egyben utolsó — számot, teljes egészében az ő emlé­kének. Főszerkesztőnk pénzszerzési küzdelmei és előre­látó gondoskodása, az adományozók segítsége és a munkatársak önkéntes, anyagiaktól mentes közremű­ködése lehetővé tette, hogy a 21. évfolyamot adósság­­ olvasótól mentesen, sőt, megtakarítással zárjuk. Az ilyen mó­don fennmaradt összeg — az Új Európa Társaság alapszabályainak értelmében — a Burg Kastl magyar gimnázium Iskola Bizottságát illeti. És ezzel... búcsúzunk az Olvasótól. Szomorúan, de ugyanakkor hálatelt szívvel is. Köszönjük, hogy lapunkhoz hűségesen ragaszkodtak. Köszönjük a sok­sok elismerő, további munkára serkentő levelet. Kö­szönjük szeretetüket és arra kérjük valamennyiüket: őrizzék meg főszerkesztőnk és lapunk emlékét és tá­mogassák továbbra is az emigráns irodalmi alkotáso­kat, sajtótermékeket, a magyar betűt és gondolatot. Az ÚJ EURÓPA szerkesztősége és kiadóhivatala

Next