Új Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Nemere István: Madárvárta; Vilma néni; Akácillat

Vilma néni Hetvenhat év, hetvenhat ránc. Arcsatörzs évgyűrűi. Csendes motoszkálás a tenyérnyi konyhában. Edényke pöfög tető alatt, csíkos törlőruha, drótkefe, új­ság, sötét keretes szemüveg. Öregszag. Filcpapucs csosszan, sóhajtás. Szom­szédasszony jóreggelije. Fiatal lábak dübörögnek a lépcsőn, a mennyezeten, ol­dalt. Már nem zavaró. Barna ősrádió, bakelitillatú, halványzöld macskaszemmel. Galambok az ablaknál. Mindig akad morzsa, egy kis mag. A konyha sötét. A szoba még inkább. Sánta szék a tükör előtt. Nem kell már tükör. Kép, piros bársonymosolyú, meztelen gyermek, aranykarikás fejjel. Alatta apró fénykép, közel kell hajolni. Az öreg. Szúrós bajusz, jó szemek. Csí­kos ágynemű, meleg cipő, rongyszőnyeg. A szekrényajtó inog. Belül a kiskabát, meg a nagykabát, a téli, prémnyakkal. Zsebkendők, ingek. Alatta kétszáz forint, meg borítékban, ami a temetésre kell. Reggel lekopog a lépcsőn. Tej, kenyér, olykor tea, túró. Jó reggelt. Miért olyan szomorú a néni, kérdi egy gyerek. Az anyja csitítja. Ebéd utánra vége az újságnak, a rádióban is kevesebb már a nóta. Délben a postás­ban, hallja lépteit. Mindig feláll ilyenkor, az ajtót nézi. De a postás el­dübörög. Csak havonta egyszer csenget, nyugdíj. Estefelé felgyújtja a konyha közepén lógó fehérfodros, porcellánvédős lám­pát. Itt a legjobb. Meleg, s közel vannak a falak. Teavíz forr, kéken duruzsol a gáz. Jaj, csak jól elzárni. Néha gyerek dörömböl. „A mama küldi ...” Idegen tányéron pogácsa. Vagy kolbász. Szőlő, alma is olykor. Aztán odakinn csend. Ágya megroppan, sóhajt. Éjszaka jön, utolsó? Röpke álom. Mosollyal üdvözli a gyér hajnalt. Évgyűrűk sűrű mosolyával. Akácillat Vadonatúj Fiat fékezett a vasútállomás előtt. A kiözönlő utasok tömegéből kivált az asszony, beült a kocsiba. — Csakhogy itt vagy — mondta a férj mogorván, és gázt adott. — Itt vagyok— jó volt ez a pár nap nélkülem? — Isteni! A sarkon fékeztek. A férj kiüvöltött egy késlekedő gyalogosra. A felesége a virágzó akácfákat nézte, sóhajtott. . . — A vonatablakból láttam egy kis házat, alig látszott ki a málnabokrok kö­zül ..... Vált ott valamilyen kis megállóhely, csak néztem . . . Gyümölcsfák. Fel­

Next