Új Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1992-01-01 / 1. szám - E. Nagy Lajos: Kőben repülés (interjú)

ÚJ FORRÁS E. Nagy Lajos Kőben repülés Beszélgetés Mújdricza Ferenc és Mújdricza Péter esztergomi építészekkel (Mújdricza Ferenc és Mújdricza Péter fivérek. A hármas­ban folytatott beszélgetés írásos adaptációjában csak a kérdés különböztethető meg a nyilatkozók válaszaitól, a válaszok nincsenek névvel jelölve. A két Majdricza ugyanis együtt dolgozik, együtt gondolkodik és sok tekin­tetben kiegészíti egymást, így, amit elmondanak, egyfor­mán a sajátjuk. E. N. L.) - Lehet, hogy a világ legostobább, legmegszokottabb kérdése egy-egy beszél­getésben, de nem tehetek róla, érdekel: hogyan lettetek mind a ketten építészek? - A válasz nagyon egyszerű: már nagyapáink is építészek voltak, így tehát ez családi hagyomány. Azt lehet mondani: ez vérré vált dolog. Ugyanakkor persze egyáltalán nem volt törvényszerű: a családi tradíció olyan korlát, ami­ben meg lehet kapaszkodni, ugyanakkor el is lehet lendülni tőle. De tény: a pályaválasztásnak mélyek a gyökerei, mert például ha az ember hároméves korában már pályaudvart épít, ráadásul meglehetősen tudatosan, az már jelez valamit. Aztán az egyetemi évek, a művészettörténeti tanulmányok, a szabad­művelődés lehetőségei — mondjuk Erdély Miklós Indigóköre — megerősítik, elmélyítik a vonzalmakat és kijelölik a pályát . Ami egy építész esetében néhány évvel ezelőtt szinte szükségszerűen vala­melyik tanácsi tervező vállalatnál, meghatározott hivatali hierarchiában, a művészet szempontjainak nem mindig kedvezve indult. Ferenc egy évtizedig bírta, Péter fele ideig. Mit jelentettek végül is ezek az évek a pálya, a szakma, az énkép szempontjából, az építészi egzisztencia alakulásában? - A választ, a helyzetet meghatározza, hogy gyakorlatilag nem volt más lehetőség arra, hogy az ember tervezhessen. Ha valamiben nyolc-tíz év mun­kája van, azért az esélyért, hogy ez megvalósulhasson, egy tervező szinte bármilyen árat hajlandó megfizetni. Mondjuk akkorát is, hogy tíz évet lehúz a tervező vállalatnál, ha tudja, hogy egyébként a közelébe sem kerülhetne annak, hogy a terveit három dimenzióban viszontlássa. A tervező vállalatnál egy volt

Next