Új Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-10. szám)
2001-01-01 / 1. szám
Magába roskadtan ül, ölében Ujját szopva édesdeden Alszik egy gyerek. Éppen Úgy, mint azokon a képeken. De puffadt arca a legcsekélyebb értelem nélkül mered a távlattalan semmibe. Önmagát látja benne istene? FERENC GYŐZŐ: ikon Olyan gyorsan történt, pislantani sem volt ideje. A kutya egyszer csak ott állt az út közepén, akárha a semmiből termett volna elő, a lány még látta, hogy szeme felvillan a fényszórók fényében, majd jött a tompa puffanás. PÉK ZOLTÁN: Hajnal nővér napszámakor Egymással szemben, már csak kétfajta ösztön, semmi más, tehetetlenül attól, hogy ez még ebben az életben történik mindig. Részint a buszpályaudvar falai, műmárvány borítással, húgytól sárgállva, és az Utasellátónak az üvegpultja, háttérként, részint a „túldimenzionált égbolt ”, a busz visszapillantótükre, műszerfala, és a nyitott ajtóban utolsóként te. SOLYMOSI BÁLINT: Semmijel Könnyed - és szép - szerelmes dalokat ír a feleségéről, alkalmi - ám komoly - verseket mesterekhez, példaképekhez (József Attila, Weöres Sándor, Tandori) - ezek által is deklarálva a hagyományokhoz való erős és eredeti kötődését de alapvetően a kötet vége felé súlyosabbá válik a mondanivalója, egy sor - a válogatott kötethez méltó - igazán „nagy", csöndekből-elhallgatásokból építkező, klasszicizáló verssel zárja az eddigi, töretlen pályaívet. Hiszen - ahogy Pilinszky mondja - nem az a lényeg, hány szárnycsapással halad a madár, hanem hogy íveljen. JÁSZ ATTILA: Töretlen ív (Ferencz Győzőről)