Új Horizont, 1999 (27. évfolyam, 1-3. szám)

1999-01-01 / 1. szám

ÚJ HORIZONT adja, hogy itt van például a Litván, és én utálom Litvánt, vagy itt van Tőkéczki, én utálom a Tokéczkit, hogy ne riadjanak el az emberek amiatt, hogy olyan arcot is kell látniuk, akit nem szeretnek. -Akik ide eljönnek, azokról már nem kell ezt feltételezni. - Nekem visszamondják, hogy Laci, legyünk magunk között. Ez azt jelenti, hogy aki nem ugyanúgy gondolkodik, mint a másik, az ne legyen ott. Én szeretném, hogy ütközzenek különböző felfogások és különböző profilok, és azt el lehessen viselni, hogy a magyar gondolkodás ne fekete-fehér dichotómiában működjék. Ha ehhez a Dies valamit segít, akkor jó. Persze, én ezt nem tudom Genfből kormányozni, és nagyon örülök annak, hogy Forintos György és mások ezzel komolyan foglalkoznak. - És hogyan látod most, 1999 elején az ország helyzetét Genfből? - Értesüléseim lényeges részét a Neuer Zürcher Zeitung napilapból, Oplatka András tollából s az ő tolmácsolásában olvashatom. A tudósító Budapesten él, és igencsak széles horizaotú újságíró. A hírei legtöbbször az elért eredményeket méltatják. Nem maximalista, mint a hazai lakosok széles rétege, akik mindig többet várnak el a kormánytól, mint amit az teljesítene. (De ez nyugaton sincs nagyon másképp.) Azt hiszem, az ország új vezetése ígéretes, és nemcsak azért, mert dinamikus fiatal gárda, hanem azért is, mert az elmúlt 45 év, a szovjet megszállás és az azt kiszolgáló pártdiktatúra ebbe a generációba még nem tudta belevinni a félelmet. Ez a vezetés nem fél a reformoktól, mint az Antall-kormány, amikor is sok nagy lehetőséget elszalasztott. Lengyel László Magyar alakok című írásában leírja Orbán Viktort több más fontos magyar politikussal összehasonlítva. Azt hiszem, nem túlzott a megítélés. Én is úgy látom, hogy Orbán Viktor a legtehetségesebb magyar miniszterelnökök egyike ebben a században. Remélem, megérti ezt az ország lakossága, s nem türelmetlenkedik igazságtalanul sem vele, sem a kormányával. Jó úton haladnak a polgári demokrácia és Európa felé. - Végül milyen jövőt jósolsz a Diósnek, ennek az interdiszciplináris magyar-magyar találkozónak, amelyet 1977-ben Genfben életre hívtál? - Ennek az értelmiségi találkozónak 1990­ óta nincsen szerepe. Nincsen szerepe külföldön. A magyar függetlenség ügyét, a polgári demokrácia fejlődését Magyarországon a határon belüli magyar lakosságnak, a magyar értelmiséggel az élén, de otthon kell művelnie. Az utolsó találkozót ezért „vittük haza” 1990-ben, hogy ha szükség lenne hasonló vállalkozásra, úgy a hazaiak rendezzék meg. így történt 1994 őszén: többen szükségét érezték ennek a nem pártpolitikus eszmecserélő találkozónak. Azóta mintegy harminc kerekasztal-beszélgetésre hívta össze a hazai rendezőség a különböző szellemi táborhoz tartozók egy csapatát. A találkozók egyik eredetisége a nyugati magyar értelmiség részvétele. Többek szerint ez az egyetlen rendszeres rendezvény, ahol a hazai értelmiség nyugaton élő, de magyar érzékenységű nyugati honfitársaival találkozik. A legtöbb klub, szövetség, kör, egylet elfelejti, hogy a közös munkának, eszmerendszernek a nyugati magyar értelmiséggel hasznát vehetné, így a Dies magyarországi baráti köre egy fontos értelmiségi kapocs határon belüliek és azon kívüliek közt. És úgy néz ki, hogy ezt a szerepét folytatni kívánja. Ennek igencsak örülök. 1997-1999 Éger György - Raffai István

Next