Uj Idők, 1898 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1898-04-10 / 15. szám - K.: Húsvét falun / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
— 333 — szabású elbeszélés, a többi csupa rövid lélekzetű, de bájos apróság. Ilyenek: Az ősi férjek, A feltámadás, Ragyi uram fajtája. Sok humor van a Patt címűben. Ennek hősnője a kis Kató, egy nagyon kacér bakfis, aki Gyulus és Jani nevű játszótársaival flirte ás mindenikkel elhiteti, hogy övé a szívecskéje, meg hogy csak ő kapott a Kató szőke hajfürteiből emlékbe. Mikor kiderül a turpisság, Gyulus és Jani elhatározza, hogy döntsön a sors. Nem vívnak párbajt, hanem egy játszma sakkra bízzák, hogy ki legyen a győztes a szerelem háborújában. Katóéknál estély van, a két levente ott játsza el a döntő partit és mialatt mindenféle furfanggal küzdenek egymás ellen, Katát megkéri egy harmadik levente, aki még az este el is gyűrűzi a kis hamist. Gyulus és Jani, amikor ezt megtudják, annyira megzavarodnak, hogy elvesztik a játék fonalát és a játszma köztük eldöntetlen marad. A díszes kötet Singer és Wolfner kiadásában jelent meg. Diák-Otthon: Az alma mater, a tudományos egyetem egy jó anya, aki nem éri be azzal, hogy fiainak lelkébe a tudomány szeretetét csepegteti, hanem néha megteszi azt is, hogy világi szükségleteikről gondoskodik. Sokan nagyon is rászorulnak erre az anyai gondoskodásra, mert mikor elindultak a tudomány magasra vivő ösvényén, nem vittek magukkal egyéb úti kíszletet lelkük nemes vágyánál. Azzal pedig nem lehet ruházkodni, könyveket beszerezni, de különösen nem lehet jóllakni. Szerencsére találkoznak nemes gondolkozású emberek, akik visszaemlékeznek a saját egyetemi életük küzdelmes nyomoruságára és megterítik a mensa academicát, a diákasztalt. Ez afféle varázsasztal, ahol a szegénysorsú diákember mindennap megtalálja a maga meleg leveskéjét, a puha kenyerét és tán egy kis sültet is. Azok a jó lelkű emberek nagy társadalmi akciót kezdenek, hogy az asztalt mindennap meg lehessen teríteni. Szép asszonyok fölügyelnek a főztére, gazdag bankárok belenyúlnak a pénzes tárcába és kivesznek belőle ropogós bankókat, hogy az asztalra mindig kerüljön ennivaló. Az a bohémvilág, ami írókból is művészekből alakul, sem marad el a többi mögött. Asztalt nem teríthet, pénzt nem adhat, de tollából, ecsetjéből kipattannak okos és szép mondások, csinos képek támadnak, amiket letesz a diákasztalra csemegének. A csemegének vevője akad és a befolyó pénzből pár hétre jóllakik az éhező diákság. Ilyen gondolatokkal és rajzokkal díszes füzet jelent meg a múlt héten. Vagy nyolcvan író és ugyanannyi művész hordta össze apró adományát, egy íróember , Hevesi József összeállította, két derék nyomda féláron megcsinálta és elkészült a Diák-Otthon. Egy forintjával vesztegetik és aki megveszi, az két egyetemi hallgatónak biztosította egy napra való ebédjét. Vegyék meg, szépen kérjük önöket, vegyék meg! MŰVÉSZET. Új köntösben. Az Uj Idők mai címlapjáról. nem Titkos örömmel vártuk, mikor készülel Rupert Bunny képének kliséi, hogy azokkal kinyomassuk az Uj Idők legújabb borítékját. Annyira kíváncsiak voltunk, mint fest reprodukcióban a csodaszép eredeti festmény, hogy amikor megjött a sok klisé, amivel különkülön nyomják az egyes színeket, szinte ki se várhattuk, míg a nagy gép kiadja magából az első színes lapot. Még úgy nedvesiben széjjelkapkodtuk az egyes lapokat. A nehéz munka, amely annyi fáradságot adott a klisérnek és gépmesternek, fényesen sikerült. Pompázó színekben ragyogott Bunny legszebb kompozíciója s a művész maga is gyönyörűséggel világhírű nézné művének e sok ezerszeres megsokasodását, ha most Párisból hirtelenül itt teremne. S akkor emlékezetünkbe jutott a legszebb címlapnak kalandos története. Mert biz valóságos története van ennek a fényes képnek, amely mától fogva új köntöse lesz az Uj Időknek. A történet visszamegyen Indiáig. Ne tessék ezt mesének venni, mert szórólszóra úgy vagyon. Indiában egy kiváló magyar író a fájdalom, korán elhunyt Justh Zsigmond megismerkedett egy fiatal skót vadásszal, aki puskája mellett festőszekrényt is vitt a vállán. A fiatal vadász a világ egyik legzseniálisabb művésze volt: Rupert Bunny. Összebarátkoztak, jó cimborák lettek, együtt kószáltak és együtt tereferéltek művészetről és szép asszonyokról. Akkora lett köztük a barátság, hogy amikor búcsúzni kellett, a skót megígérte a magyarnak, hogy majd meglátogatja. Egy nyári napon poros parasztszekér állott meg Justh Zsigmond alföldi portája előtt. Hozott egy fiatal angliust, aki nyakába ugrott a házigazdának s csak annyit szólt: Megjöttem. — Nini Rupert! Isten hozott! Visszajöttél Indiából? — Most az egyszer Ausztráliából — szóltam az. — Meglátogattam az apámat. Aztán ott ragadt jó ideig, a nagy művész s festögette az Alföld csodás hangulatait, míglen ismét fogta sátorfáját s hazament Párisba. Justh Zsigmondnál a beszélgetés során szóba került a magyar művészet is,amelyet a finom ízlésű és rendkívül képzett házigazda ismertetett meg a vendégével. Azóta jó idő telt el, a szegény Justh elköltözött jobb hazába, Bunny pedig szorgalmasan küldte csodaszép képeit a budapesti tárlatokra, ahol azok valósággal lázba ejtették a kritikát. Párisban folytatta Justh hátramaradt barátaival a jó viszonyt s nagyon megszerette őket. Náluk látta az Uj Időket s e lapokból figyelemmel kisérte a magyar művészetet. Egyszer aztán lapozgatás közben fölkiáltott Bunny : — No, csinálok én is majd valamit, ha egyebet nem, valami színes ruhát az újságotoknak. Egy napon a párisi postával nagy, gondosan becsomagolt papírcső érkezett. Amikor kibontottuk, előttünk feküdt egy végtelenül előkelő vonásokkal megrajzolt, finom, leheletszerű színekkel festett akvarell. Rupert Bunny szavát állta : megküldte az Uj Idők címképét. Egyszeribe öröm fogta el a körülállókat, mert ehhez hasonló finom címlapot még a legnagyobb szabású külföldi lapokon sem láttunk. Kézről-kézre járt, míglen sietve elküldtük a klisékészítő műintézetbe. Most pedig ide fektetjük, olvasóink asztalára ezt a gyönyörű képet. És előre is tudjuk, hogy olyan élvezetet szerzünk vele előfizetőinknek, mint amilyent láttára mi s a fővárosi műbarátok mindnyájan éreztünk. Egy zseniális művésznek egyik legfinomabb alkotása az. A gavallér ösztöndíja. Páratlan példája esett tavaly a nemes műpártolásnak : egy gazdag úr nagylelkű alapítványt tett, amelynek évi 4200 frtot kitevő kamatjait tehetséges festőknek szánta ösztöndíjul. Ki ez a nemes mecénás? Nem tudjuk, mert ő maga nem akarja, hogy a világ megtudja nevét. A stipendium azonban szépen kiosztásra kerül ez idén is. Most írta ki a Képzőművészeti Tanács az erre szóló pályázatot, amelyen részt vehet az iskolai képzésen túl levő minden fiatal magyar festőművész, aki tanulmányait a külföldön akarja folytatni. Ajánljuk ezt a nemes példát gazdag főuraink figyelmébe. Nemzeti Színház Ohnet és Müsset új, de korántsem javított kiadásban : ez volna a legrövidebb kritika arról a két darabról, amely múlt pénteken került először színre a Nemzeti Színházban. Míg azonban Abonyi Árpád darabja bizonyos előkelő írói tulajdonsággal dicsekedhetik, az Egy estély egészen dilettáns munka és föl sem érhető közönséges észjárással, hogy miért kellett azt az ország első műintézetében színre hozni. Ennek az egyfölvonásosnak különben sem a egészen kifogástalan az előélete : pályázott szegedi Dugonics-társaság díjára, ahol nagyon rossz bizonyítványt adtak neki. Ilyen útlevéllel jutott el a Nemzeti Színházhoz, ahol megkísérelték a szegedi kritika felülbírálását. De a kísérlet rosszul ütött ki, mert a közönség épp oly rosszul fogadta, mint a kritika. Abonyi darabjának szép sikere lett w