Uj Idők, 1910 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám - Farkas Pál: Tanárok / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások - Pintér László: Putifárné / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Fölhasította nyakán az ingét, hogy levegőhöz jusson, úgy megrohanták a látottak. Egy-két mély lélekzés után visszajött a szava, é­s óriás indulattal közeledett feléjük, mintha együtt akarná összeroppantani őket. Sikoltva hátrált előle az asszony, de a fiú helyben maradt. A szemeit rászegezte az apjára. És annyi tüz, annyi erély sugárzott ki belőle, hogy az öreg vissza­hökkent. Nem merte megütni. Mert megérezte, hogy amaz az erősebb az ifjúságával . . . De nem tartott sokáig a megdöbbenése. Újra föl­támadt benne a párjaféltő him és fenyegető ordítással támadt rájuk: — Melyik?!. . . Melyiket?! . . . A fiú kissé előrelépett. És nyugodt, megfontolt szó­val szólt neki: — Én voltam! — Te?! Te?!. . . — Én! Erre az öreg fölemelte a kezét és az ajtóra mu­tatott : — Takarodj ki a házamból!. . . A fiú még egy pillantást vetett a sápadt, reszkető asszonyra és kiment. Fölemelt fővel, nyugodtan, mint aki érzi, hogy diadalmas is lehetne. Mikor kívül volt az ajtón, a férj odalépett az as­­szonyához: — Nézz a szemembe! Belenézett. Hosszan, de nem minden félelem nél­kül. De amikor észrevette, hogy lágyul el a férfi pil­lantása, megnyugodott és kíváncsian, szinte kihívóan várta, hogy mi lesz . . . Csak nagysokára szólalt meg a férfi: — Csakugyan ő volt?­! — Ö! Ő kezdte! Úgy mondta, mint az igazságot. Még csak meg sem rezzent a szeme. Csupán a szívében nyilalt meg valami. De hát ezt nem lehetett észrevenni. A férfi egy ideig hallgatott. Aztán újra kezdte. Sürgető hangon, türelmetlenül:­­— Mikor?! Mindent tudni akarok! Csendes hangon felelt az asszony. Csendesen, mert úgyis tudta, hogy nem hiszik el: — Ma. Most. .. Az előbb . . . — Elhigyjem?! — Elhiheted! Esküszöm ! És ahogy fölemelte a kezét az arca sugárzásba ment át. Úgy ragyogott, mint a mártíroké. És a férfi nem mert kételkedni benne.: — Jó. Elhiszem! Többet nem szólt. Ezentúl sem. Úgy viselkedtek, mintha eltemetődött volna az egész. Közömbös dolgok­ról, közömbös hangon beszéltek, és úgy látszott, hogy felejtettek. Ám az asszony nem tudta sokáig titkolni az érzé­seit. Különösen, ha a férje közelített hozzá. És olyan reszketéssel tűrte csak az ölelését, hogy a férjének is föltűnt: — Mi a bajod? — Semmi, semmi . . . Pedig be szerette volna megmondani az igazat: — Utállak, gyűlöllek, irtózom tőled . . . De nem merte. Félt, hogy ez az indulatos, barom­erejű ember összetöri. A visszafojtott érzések meglátszottak rajta. Sá­padt volt, hervadni kezdett. És amikor faggatásaira nem felelt, goromba szóval vágta az­ arcába: — Úgy látszik, még mindig az a kamasz jár az eszedben! . . . Még a szívverése is elállt az asszonynak. Hát ez AZ ÚJ KÉPVISELŐHÁZ TISZTIKARA Reich fényképe Felső sor: Szász Károly, Mihályi Péter, Vermes Zoltán, Szojka Kálmán, Beszkid Antal, Rudnyánszky György. — Alsó sor: Hammersberg László, Angyal József, Berzeviczy Albert, Kabos Ferenc, Nyegre László, Szinyei-Merse Félix

Next