Uj Idők, 1916 (22. évfolyam, 27-53. szám)

1916-06-25 / 27. szám - Herczeg Ferenc: Az aranyhegedű / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

1 XXII. évfolyam Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési Ara Félévre 10 korona igi6 junius 25 Előfizetési Ara Negyedévre 5 korona 27. szám AZ ARANY HEGEDŰ Regény írta HERCZEG FESIIENC 11. folytatás — Éppen most beszéltem­ Kádárral. .. Azt mondja, semmi olyan dolgod nincs most, amit helyetted akár­melyik nővér el nem végezhetne . .. Rád fér már egy kis pihenés, — fáradtnak látszol. Katalin megadással csüggesztette le fejét. Egypár dolgát azonban mégis el­ kellene még in­téznie. A raktárkulcsokat is át kell valakinek adni .. . Szóval, István menjen csak előre, estebéd előtt ő is otthon lesz. Arató szobája mellett volt a fiúk egykori tanyája. Most is teli volt még az ő tartalékba került civil holmijukkal: furcsa szabású sportruhákkal, vívókez­tjükkel, tennisz­ütőkkel, tornázó, lovagló, csónakázó és fürdő ifjak és leányok képeivel. István szimatolva állott a küszöbön, mintha itt keresne választ a kérdésre, amely mindjobban nyug­talanította. Mi történt a fiúkkal? Azelőtt minden apró-cseprő ügyükben ki szokták kérni bátyjuk véleményét, — még golyvás galambot is dehogy vettek volna az ő hozzá­szólása nélkül! — ezúttal azonban úgy viselkedtek, mintha éppen ő előle szöknének. Kató azt mondja: „fejükbe ment a vitézségi érem." Ez azonban semmiképpen sem vall Péterre és Pálra, sőt a mondás maga nem vall Katókára. Az asztalon fekete bőrdoboz áll. Ez is egyik fiúé. .A zára megromlott és a gazdája fiatalos feledékenysé­gében elmulasztotta megcsináltatni. A dobozban lepecsételt nagy boriték van: „Vég­rendeletünk, — csak halálunk után bontandó föl." Az ünnepiesen lendülő íráson látszik, mennyire hízelgett­­ a fiúk önérzetének, hogy ők végrendeletet ír­hatnak . . . Igaz azonban, hogy mikor első ízben vonultak hadba, kisebb gondjuk is nagyobb volt a végrendelet írásnál. Kerek kis gyógyszerész-skatulya indult meg zö­rögve István ujjai alatt. Kinyitja: vékony láncon egy-egy aranypénz,és a Katalin-érmek, miket a sógornőtől kaptak. Itthon hagyták? A tanár visszaemlékezett rá, hogy milyen mély­séges örömet szerzett a fiúknak az amulett ... A Mária Terézia-rendért sem lelkesedhettek volna jobban és azzal a szilárd eltökéltséggel akasztották nyakukba, hogy a halál sem fogja leoldani onnan. És most mégis önként levetették .. . Péter és Pál már nem akarják viselni Katóka emlékét. Itt valami fájó titok lappang . . . Száz kérdés raj­zott fel István fejében, de a fiúk alkalmasint éppen azért szöktek meg, hogy ne kelljen válaszolniuk ezekre a kérdésekre.­­ A lakás végében megcsendült Katalin hangja. Úgy látszik, már az imént hazajött, de nem jött be Istvánhoz, hanem a konyhában érdeklődött az estebéd iránt. A tanár nagy sietve civilbe öltözött. Cipőgombo­lóra volt szüksége, de nem találta meg és csöngetésére nem jelentkezett senki. Egy idő óta mintha bomladozóban volna az egész háztartás. A cselédek hatásköri összeütközéseket ren­deznek és igen önérzetesek lettek, az örökké Katóka pedig hallgat és nem törődik semmivel. fáradt A tanár a magára hagyott férfi ügyefogyottságá­val j­ár-kel és keresgél a szobákban. Olykor egy gyöngéden érdeklődő szempár tekin­tetét érzi: Kántor kutya mindenütt a nyomában van. Oh, csak tudott volna segíteni, szegény Kántor, milyen édes-örömest megtette volna! A kutya az asszony kék­ szobájába is követte gaz­dáját, aki ott férfiszokás szerint a legvalószínűtlenebb helyeken kereste a cipőgombolót. Még a Katóka éjjeli szekrényének fiókjába is bele­nyúlt. Gombolót ott sem talált, ahelyett egy fotog­ráfia akadt a kezébe: Miska százados képe. Ez mit keres itt? Kétszer-háromszor fogott kezet a kapitánnyal és mindig azt a csendes és titokzatos kis undort érezte, amellyel az ő természete bizonyos emberi fizikumokkal szemben tiltakozni szokott. Tudta azonban, hogy Katóka kedveli a századost, aki „neki köszönheti életét" és azért leküzdötte ideg­rendszerének előítéletét. De mégis — mit keres Miska a felesége fiókjában? Egyszerre valami förtelmes gyanú vicsorgatta rá a pofáját, — hirtelen jött, mint a skatulyából kipattanó ördög ... De ő rögtön elnyomta megint. Még csak az kellene! — Milyen komiszak vagyunk mi férfiak tulajdonképpen. A legtisztessége­­s­sebb közülünk is annyi mocskot látott már életében, hogy nehéz hinnie a tisztaságban. Katalin! Katóka! Az ő felesége! Alapjában véve István is, bár sok mindent látott már az életben, úgy osztályozta a nőket, mint az Arató­fiúk, a miénk és a másé. Ember- és nőismeretünk szabályai csak a más asszonyára nézve érvényesek. Később a dolgozóban találta a feleségét. Bolyhos nagy kendőjébe burkolózva, fázékonyan, magába süppedve ült a karosszékben. Most is szórakozottnak és levertnek látszott, mint újabban mindig. (Szegény gyermeket hogy kimerítette a kórházi munka!) 1

Next