Uj Idők, 1918 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1918-09-08 / 36. szám - Lengyel Gyula: Leánynézőben / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
huppant Cser Gábor is. Kampó előhúzta a dohányzacskóját s a kondás felé nyújtotta: — Töltsék egy pipával. Ebbe még nem szagolt a finánc. — Jó csikarós a füstje. Fájnn dohány! — ereszti a füstöt az öreg kondás. — Itt van-e az Ecsegi Bálint szalmája, ezen a rakodón? — tapogatódzik tovább Kampó. — Az az ott, amelyiknek kajla a teteje, — int a kondás a pipaszárral egy nagy kazal szalma felé. — Úgy látom, hogy figyelmeteknek nem is annyira disznó kel, mint. . . lány, azért kérdezik a szalmát. . . — No, no, azért nem muszáj beszélni, — szól a kondás beszédébe Gábor. — Értem, értem, — bólint a kondás. Az öreg Kampó és Gábor körüljárják a kazal szalmát. T Volt vagy négyszáz kereszt.. . — szólal meg Kampó. —• Öt is volt. Aratástól már ebből, fogyott az álom, — ellenkezik Gábor. — Semmi nő. Van olyan csomó, mint az enyém. Úgy látom, megfelelő lesz a lány. Mehetünk, — mondja elégedetten Kampó, a kocsi felé indulva. Gábor kihúz a kazalból egy marék szalmát s Kampó felé nyújtja. — Jó gazda ennek a gazdája. Nézze, milyen vastagszálú a szalmája. Nem sajnálja a földjétől a kövérítőt. A kövérítőt meg a jószág termi- Lesz ott szarvas jószág is elég. — Megtekintjük, — hagyja rá Kampó az ülésre kapaszkodva. A falu végénél megcsipkedi Pista a két sárga csikó hátát az ostorral. A két fiatal jószág táncos lépésekkel viszi az úton a könnyű kocsit. Az úton egy ballagó fiatal legényt szólit meg Gábor. — Melyik az Ecsegi Bálint háza, öcsém? — Az a tornácos! — mutat egy új házra a legény. Pista a kapu elébe hajtat a két csikóval. Az udvarról elősiet a gazda, Ecsegi Bálint. Gábor örömmel szorongatja a kezét: — Erre jártunk a komámmal meg a fiával. Mondtam, lakik nekem itt egy jó ismerősöm. Meg kellene nézni, hogy van. — Isten hozta. Kerüljenek beljebb, — nyitja a kapu szárnyát Ecsegi. — Ha nem leszünk terhire? — szabódik Kampó. — Hajts be öcsém. Osztán fogd ki a lovakat, vess elébe szénát, hadd egyenek, — biztatja Pistát Ecsegi. Ecseginé is kitekint az ajtón. Sietve ugrik vissza. Bekiált a szobába: — Maris te! Kapd össze magad. Lánynézők jöttek! Maris is kíváncsian tekint ki az ajtón. Mire benyitnak Kampóék, már a kályha mellett ül, ahol egészséges piros arca még pirosabb lesz a melegtől. Lassan indul meg a beszélgetés. Vásárról, jószágról, az időjárásról esik szó. Pista nem szól bele a beszédbe, csak lopva egyet-egyet pillant Maris felé. Egyszerre Maris kisurran az ajtón. Pista is feláll. — Megnézem a lovakat. — Az udvaron az apró jószágot mondja. eteti Maris. Pista hozzámegyen. Kedvtelve pillant végig az egészséges piros arcú lányon. A kezét nyújtja felé: — Jó gazdasszony vagy húgom. Hol találok egy vedret? Megitatnám a csikókat. Maris elszaladt. Sietve tért vissza egy favederrel. Pista a vederrel együtt megfogta a lány kezét is. — Segíts itatni, húgom, — kérte. — Szivesen, — ajánlkozott Maris. A csikókat megitatta Pista. Aztán az istállóajtó egyik félfájához támaszkodott, a másikhoz Maris. Beszélgettek: — Hogy is hívnak, húgom? — Marisnak. — Tudod-e, miért jöttünk?— Hogyne tudnám? Erre jártak, hát bejöttek. — Maris. — pederint egyet Pista a bajuszán. — Nem véletlenségből jöttünk mi ide! — Ne mondja! — csodálkozik Maris. — Nekem lány kéne . . . Feleségnek való. Azért jöttünk. — Ejnye, osztán a maga falujába nem kerül ? — Kerülni kerül, de egy sincsen olyan szép, mint te! — nyúl Pista a Maris keze után. Maris még jobban elpirul. Pista halkan beszél tovább. — Hát Maris, ha te is .. . ha szívelhetnél... én eljönnék máskor is. — Jaj, mit szól édesanyám? — ugrik el Pistától Maris és szalad befelé a házba. Pista a bajuszát pödörgetve néz utána.— Ejnye, de kedvemre való egy lány, — mondja csendesen. Odabent a szobában, a pap tehenétől kezdve, a harangozó-változásig letárgyalódott már minden. Nehezen, meg-megakadva folyt a beszélgetés. — Ej, mit kínlódunk így szárazon? Gyerünk ki a pincébe, — állt föl Ecsegi. — Nem vagyunk a lónak elrontója, — egyezett bele Kampó. Pista újra befogta a lovakat. Az emberek elhelyezkedtek a kocsin és sebes iramodással megindult a két sárga a pincék felé. A pincegádorban elhelyezkedtek. Ecsegi szíves szóval kínálta a borát. Egyszerre Gábor felállott a tőkéről s a torkát megköszörülve, szónokolni kezdett: — Tisztelt házigazda! Valóságosképpen mi nem azért vagyunk itt, amért itt vagyunk, hogy tulajdonképpen igyunk, hanem más van itt a dologba. Kelmednek takaros lánya van. Ez az én keresztfiam se utolsó. A komámnál készen van a lakodalmi bor is. Aki akarja, értse. A többi diákul van. — A legelső a barátkozás, — nyújtja kezét Gábor felé Ecsegi. — A fiatalok dolga! Nekünk csak a pohárra legyen gondunk. utdnícZS Tanszékek a beszédművészeti iskolában Mühlbeck Károly rajza 2 Ob