Uj Idők, 1918 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1918-07-07 / 27. szám - K. L.: A ma asszonya / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

A ma asszonya Egyik újságban érdekes cikket olvastam a ma asszonyáról. Ha a cikk alá nem lett volna asszonynév írva, még akkor is tisztában lettünk volna, hogy azok a gondolatok asszonyi fejben alakultak lágy monda­tokká. Intelligens, tiszta szándékú írás volt, mely mö­gött bizonyos feminista tendenciák meredeztek, mint a kötőtű hegye a haragos feleség kezében, kinek a férje — meg merte toldani a kimaradást. A cikkíró azt mondja, hogy az asszonyt az emberiség egész törté­nete során a férfi nevelte saját ösztönére és tetszésére, a nő lelki struktúrája a férfivágy ritmikájára változott, alakult és idomult. Az asszonyi fejlődésben azonban elérkezett a függetlenedés kora, amikor is a férfitet­széstől független tényezők kezdik éreztetni hatásukat az asszonyi típus kialakulására. A független tényezők gazdaságiak, melyek szinte forradalomszerűen nyúlnak bele a családi életbe és fölvértezik a nőt harcára az életnek. A régi szalagos, illatos, toronyfrizurás, hiú, parfümös és az exterikultúrát a belső kultúra fölé ér­tékelő asszonygeneráció helyére egy művelt, öntuda­tos, széleslátókörű, a férfivel egyenlő vértezetű asszony­típus kezd nyomulni, mely a családi életben megoszto­zik nemcsak az érzésekben, hanem az anyagi teher­tételekben is. Az új asszony, a mai asszony a politikai és közéleti érvényesülés felé törtet, mely csak eszköz,­­ hogy az egyoldalú férfiberendezkedés avultságát föl­frissítse asszonyi tartalommal, asszonyi érzésekkel és módosítani tudja az ész és izomkombinációt az ész- és­­ szív-kombinációval. Az új asszony elfoglalván helyét a közéletben — meg tudja védeni a maga fajtáját, meg tudja szüntetni a régi vágy és érzékviszonyból eredő bajokat, rossz erkölcsöket, melyek az elavult asszonyi helyzet és a férfireutaltság következései. Egyszóval az új asszony (kit a ma asszonyának nevez) függetlenítődik a férfitől, az egymásrautaltság­a komoly fogalom lesz, éreztetni fogja hatását a család­ban, az új generáció fejlődésére, a közéletre, az egész históriára, mely a férfinemnek ellenséges ágyúk elé való terelésében kulminált. Mindez pompásan cseng az elmélet határai kö­zött, hiszen nincsen teória, melyet meg ne lehetne ala­pozni, de mivel csak az élet fája zöld, a teória bokrán aligha nőtt még élvezetes gyümölcs. Legföljebb virág nyílik, melyet bokrétába lehet kötni, amikor harci tor­nára száll az ember meggyőződéséért. Az élet fájának árnyékában más jelenségek bújnak meg és a meg­figyelt jelenségek más alakot öltenek. Az asszonyt, helyesebben a női fejlődésben tény­leg nagy módosulás észlelhető. A ma asszonya más, m­int a tegnapé. Élete ott kezdődik a mozgósító pa­rancsnál, meg a grodeki csatánál, mely tönkretette a tegnapot. A férfiagy­velő és izomerő javát a fizikai birkózás köti le, itthon tátongó rések szakadtak, szoknya föltűnt a munkaasztaloknál, az irodákban, a a pénz és az élet apró tápláló forrásainál. Az álmodó leányidőbe kellemetlen szóval rikolt bele a valóság, az asszony elfoglalta a férfi helyét otthon és ott, ahol lehetett. Erősebb, határozottabb, öntudatosabb lett külső körülmények kényszere alatt, de nem belső ösz­ a tönből. Abban a mértékben, amelyben keményedik, abban a mértékben nő agy­velőmunkája és — fakul­nak érzésszínei, asszonyiságának ható és értékelemei, melyet a nőmozgalmak vezérei alárendelt funkciók megnyilvánulásainak tartanak. Fizikai struktúrájuk és lelki berendezkedésük között máris nagy diszharmó­niát látunk, melyet a fejlődöttebb, értelmesebb, kultu­ráltabb rétegek műveltségük hálózatán keresztül ki tudnak egyenlíteni, de az átlag nem­. Amikor azon­ban egy kérdésről beszélünk, az átlagot kell szem előtt tartani. Mind­az, amit a mai asszonyról hallunk intelli­gens asszonyok szájából, érvényes a típussá sokszoro­zódott asszonyi egyéniségekre, de nem az átlagtípusra, melynek az új materiális viszonyok egészen más for­mákat adnak. Az ő értékük par excellence asszonyi ér­ték, egy szűkebbre szabott élet kivirágzása. ők még a férfihez való viszony szem előtt tartásában, a férfi­tetszésre, a férfimunka kiegészítésére nevelődtek, gaz­dasági szerepük teljesen jelentéktelen a családban való elhelyezkedéssel és szerepkörrel szemben. Lehet, hogy bizonyos fejlettebb mértékegységgel mérve nem talál­tatnak akkora értéknek, mint a férfitől független ér­zésvilágú, a férfitől függetlenül élni tudó (de mindig kényszerített!) nő, azonban ők a többség, a jövendő generációk életadói, kiknek módosulása nyomot hagy az eljövendő nemzedékeken. Ez a réteg keményedett és acélosodott meg a mellett a hőkisugárzás mellett, melyet háborúnak hívnak. Önállósulásának mértéke nagyobb, mint amilyen kultúrájánál fogva megilletné és ennek hatása a családi életben keserves réseket tör. Megnyilvánulásai, kirobbanásai piros foltokkal pettye­zik tele a napi sajtó krónikáját és ezek a dolgok min­dennél jobban és meggyőzőbben beszélnek arról, hogy az asszonyi lélekben mekkora változás esett. A disz­harmónia csak akkor lesz teljes, ha a normális állapot beáll, amikor a megizmosodott, megerősödött, az ön­állóságban megváltozott asszony érvényesíteni akarja szerzett jogait a férfivel szemben — aminek a család látja kárát. A városi elemnél, melyet óriás távolság választ el a falusitól, a kérdést a női fejlődés kérdé­sévé lehet magasztosítani, de amikor a nők egyete­méről esik szó, a ma asszonya, az erős, az önálló, a maga eltartó, a férfitől függetlenített, a piperétlen, a harcos asszony kevésbbé látszik szimpatikusnak a teg­nap asszonyánál. Az azonban bizonyos, hogy azok a törekvések, melyek a városi asszonyok között a poli­tikai és közéleti helytfoglalás irányában megmozdul­tak, összefüggenek a háború okozta nagy női térfogla­lással, lelki módosulással. Az elfoglalt pozíciót az as­­szony mindig makacsul tartotta, a domus regina meg­védte a családban jogát a férfi hirtelen támadt új vá­gyaival szemben. Meg fogja védeni tudni a rá nézve értéktelenebb gazdasági pozíciókat is, ami alapja lehet egy továbbfejlődésnek. A továbbfejlődésben azonban a döntő tényező az elavultnak minősített tetszés-elem lesz, melynek alapján a férfivel legkönnyebben egye­sülhet. Ez az eszköz intuitív valami, nem egészen helytálló a vád, hogy a férfi nevelte belé. Az ősi, ter­mészetadta ösztönöknek kivirágzása volt, a para­dicsommadárnál toll, a fülemülénél ének, az asszony­nál mosoly és csillogó szem, az érzések transzponálni tudása. Megvolt mindig és meglesz, az ősasszonyban csakúgy égett és lobogott ennek az ösztönnek tüze, mint a tegnap asszonyában és fog lobogni a messzi holnapután­iban. A ma asszonyának hirtelenkelt ön­tudata, önállósága, keménysége, materiális irányba való lendülése nem szünteti meg, csak módosítja. Ha ki­vész a nőből, kivész az anyaságra termettség és képes­ség is. Addig azonban megmarad és lesz mosoly, ka­cérság, könnyelműség, csábulás csakúgy, mint hűség, tragikum, férfire támaszkodás, mint eddig. A fejlődés nem hullatja el az őselemeket, csak variálja. Hol az egyik fejlődik és lesz uralkodóvá, hol a másik pihen. Az élet pedig folyamatosan zúg előre, ki tudja merre? K. L. 15

Next