Uj Idők, 1925 (31. évfolyam, 27-50. szám)

1925-08-23 / 34. szám - Herczeg Ferenc: Jelenet "A híd"-ból / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

XXXI. évfolyam Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Féléi­rt 160 000 K * ára 7000 K 1925 augusztus 23 Eioilletési 41> Egész évre 300.000 K Szerkeszti Herczeg Ferenc Negyedévre 80.000 K Egy.« cím 34. szám „­ taid" Irta: Herczeg Ferenc (Jelenet szerzőnek új négyfelvonásos történelmi SZIK művéből.) József nádor 1825 egyik téli napján budai dol­gozószobájában fogadja a felsőtábla hármas küldött­ségét, herceg Grassalkovicsot, gróf Ádámházyt és báró Wesselényi Miklóst. Jelen van gróf Széchenyi István is, a Hessen-Homnburg huszárok fiatal kapitánya, aki szolgálati ügyben jelentkezett a nádornál. A főherceg leültette az urakat a kandalló körül álló karos­székekbe. Nádor: Kvietálni akar? Kár! A katonáskodás fér­fias, szép hivatás. Széchenyi: Igen, háborúban. De most előrelátha­tóan húszéves békénk lesz. Nádor: A tétlenségtől fél! No és ha valaki Cenken agarász, az nem tétlenség? Széchenyi: Pesten maradok, fenség, dolgozni akarok. Nádor: Mi dolga lehet a magyar grófnak? Széchenyi (mosolyog): Egyebek közt egy hidat is szeretnék építeni. Nádor: Hidat? Igen, erről már hallottam valamit. Széchenyi: Állóhidat a Dunán. Ádámházy (aki nagyot hall, Grassalkovichhoz): Mit akar ez építeni? Grassalkovich: Hidrász! A' Bruckn! Ádámházy: Minek az? A nagyapánknak se volt, mégis megvolt. Széchenyi: Az ükapánknak zsebkendője se volt. (A nádorhoz.) Lehet, hogy itt senki sem érzi szüksé­gét az állóhídnak. Pest és Buda évszázadok óta far­kasszemet néznek egymással, anélkül, hogy kezet nyújtottak volna egymásnak. De én valam­i szörnyű barbárságot látok abban, hogy jégzajlás idején bé­kés polgárok — nők, gyermekek! — olykor egy látoga­tásért, egy csésze kávéért — kockára vetik az éle­tüket. Az emberi életnek ez a semmibevevése: ez az ázsiai eredet bélyege. Nádor: Honnan veszi a pénzt? Mert sok pénz kell hozzá. 1 ' i ! . ! ! ! Széchenyi: Mindenki, aki által megyen­i a hídon, fizessen egy garast. Grassalkovich: Igazán kevés! Ádámházy: Egy garas nem sok! Nádor: Majd mindjárt meglássák az urak, egy garas milyen sok pénz. (Széchenyihez.) A nemes em­beren is megveszik a hídvámot? . Széchenyi: Mindenkin, fenséges uram. Wesselényi: Az fizessen, akinek van! Grassalkovich: Ez a szabadság megsértése lenne. Ádámházy: Ha ez­­ meglesz, akkor vége Magyar­országnak! Széchenyi: Igen, vége annak a korhadt Magyar­országnak, amelyet föntartani nem is érdemes. Nádor: Lássák az urak, milyen sok pénz a garas! Ádámházy: Ellene fognak szegülni a nemzetrontó tervnek. •' 1 i " Nádor: Azt hiszem, az urak már megkéstek. Wesselényi: Megkéstek! Már hajnalodik és ha éjjeli kísértetek világos napp­al az utcán járnak, akkor az a veszedelem fenyegeti őket, hogy kinevetik őket. Nádor: Gróf Széchenyi, gondolt ön arra, ki fog az ön hídján járni? Széchenyi: A pestiek és a budaiak, fenséges uram. Nádor: Nagyobb úr: Európa — vele a XIX. szá­zad, a többé föl nem tartható haladás. Széchenyi: Akkor diadalív formán építem a híd oszlopait, hogy méltóan fogadjuk a dicső vendégeket. Nádor: Elkészült a magyarság Európa fogadására? Széchenyi: És ha nem — ,mi baj lehetne belőle, fenséges nádor? Európa: a civilizáció, a civilizáció, a szabadság, a bőség, a boldogság. Nádor: Hallottunk népekről, amelyeknek halá­luk lett az európai civilizáció. Széchenyi: Nem nagy kár az indiánusért, ha együtt pusztul a farkassal és a mocsárlázzal. Nádor:­­ Igaz, de ha én indiánus volnék, mégis sajnálnám a fajtámat. Széchenyi: A civilizáció rettenetes fegyvereket ad a népek kezébe, tudom, fegyvereket, amelyekkel ha­lálra sebezhetik magukat. De hát inkább azt ajánlja főhercegséged, hogy maradjon minden a régiben? Nádor: A világért sem! De hiába is ajánlanám, mert úgy látom, ütött a magyarság órája és a­mit ön nem csinál meg, azt megcsinálja más, de minden­esetre megcsinálódik. Abban a pillanatban, midőn a híd terve kiugrott az ön fejéből, már meg is indult a népvándorlás Ázsia és Európa között. Ezt nem le­het többet megállítani! Én csak azért beszélek, mert nem szeretném, ha ön kifelejtene a hídjából egypár padlót. " Széchenyi: Sehogy sem értem ezt, fenséges uram? Nádor: Ha az országgyűlés két táblája el­fogadja a híd plénumát, akkor elfogadta a nemes­ség adózását is. A nemesi osztály, amelyet eddig mes­terségesen védtek meg, ki lesz szolgáltatva sorsának. 17 177

Next