Uj Idők, 1926 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1926-04-11 / 15. szám - Hegedüs Lóránt: Jókai anyja / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok

kertbe, ahol ma is megvan az az almafa, amelyet a Jókaiak komáromi kertjéből ültettek ide. Itt álmodoztak ketten. Innét kezdték pályafutásukat, mely meteorként rohant végig a magyar égen. Petőfi kopottas katona volt. Szakadt katonaruhában járt s így nehezen tudott a Jókaiak környezetébe beilleszkedni. 1848 márciusában Pesten a forradalom szorosra fűzte barátságukat, de nemsokára meg is szakította. Március 15-én, ugyanazon a napon, amikor ketten kihirdették a Nemzeti Múzeum lépcsőcsarnokából a tizenkét pontot, Jókai eljegyezte a Nemzeti Színház ünnepelt művésznőjét, Benke Juditot, színpadi nevén Laborfalvy Rózát. Az esküvő után kitört az első tragédia. Jókai meghasonlott Komáromban lakó szüleivel és legjobb barátjával, Petőfi Sándorral. A Petőfi Múzeumban letette családunk azt a levelet, amelyet Petőfi Sándor Jókai anyjának, özvegy Jókai Józsefné, Pulay Erzsébetnek irt. Az anya keresi fiát és nem találja. Petőfi felkeresi Jókait s megtörténik köztük a végzetes szakítás. Petőfi azt írja végül a levélben: Nagyasszonyom, fia elveszett, de nem kár érte. Nagy társadalmi összeütközésről van itt szó. Az anya, Jókai Józsefné, egy ősi matrónája, aki Jókai regényeiben, pl. táblabíró-család Az elátkozott családban gyakran előfordul a maga bibliájával és védi a maga jussát, ez a matróna és a Jókaiak, akiknek okmányai között írás van róla, hogy már a mohácsi vész előtt pöröltek a mahonyaiakkal afölött, hogy az eberhardi várkastély kinek a tulajdona. Jókaiak, akik táblabírák voltak és mindenkivel ha adakoztak, egyszer csak azt látták, hogy fiuk színésznőt vesz el, aki nálánál öregebb és amellett katolikus. Azonkívül barátja egy szerb mészáros fiának, akiről semmi egyebet nem tudnak, mint azt, hogy verseket ír. Itt a tragikai összeütközés magva. De a Petőfi és Jókai éle tükba nem békültek ki többé. Petőfi-szobor leleplezése "táp !"már öregedő Jókai vioaszínű atillájában az Akadémia nagytermében tartotta felséges kibékülő beszédét Petőfihez, felszólva hozzá az Égbe. A beszéd így kezdődött: — Egyszer láttam a villámot megszületni. .. Azután Jókai felnyújtotta kezét és így végezte. — És ha én most felnyújtom karomat, tudom, hogy Petőfi Sándor lenyújtja kezét és ismét kezet fogunk. • Ez nem Castor és Pollux hideg barátsága, hanem a két magyar halhatatlan kibékülése. A másik kibékülés, az anya és a fiú között, később ment végbe. Ennek részleteit jó anyám naplója hagyta ránk, azért az eredetiből ideírom. A napló igen hosszú, de még nem alkalmas arra, hogy irodalmilag közzététessék. Csak egy része az, amit közlök. Közlöm azért, mert Jókai élete végén az eset megismétlődött. Második házassága alkalmával a család összes tagjai és barátai megint összetűztek egymással, mert, mint az első alkalommal, mindegyik a maga szempontjából csakis Jókai javát akarta és senki sem akart magának semmit. Anyám feljegyzése, mely özvegy Jókai Józsefné alakját megvilágítja, itt következik. Hozzáteszem azt, hogy a nagy kibéküléskor már az abszolutizmus borult Magyarországra és Jókai Józsefné özvegy volt, de kezében a maga bibliájával szembeszállt az osztrák hatósággal és mikor az osztrák adminisztrátor adóintést küldött neki, ő a cselédjével hamus kenyeret küldött ki, mert a Csallóközben a veszett kutyákat avval szokták tartani. Evvel befejezte az osztrák kormánnyal való politikai szereplését. Erről a nagy magyar asszonyról, szépanyámról, írja anyám feljegyzése a következőket: * „Többször hallottam emlegetni szüleimtől, ásvai Jókai Károlytól és Csontos Kalálától, hogy ők az 1849 es szomorú napok lezajlása után, miután édesatyám az ügyvédkedést tetette, kivonultak a Csallóközbe Ekesre, édesanyám birtokára gazdálkodni. Még akkor éltek édesanyám szülei. A nemesi kúria szemben volt a kálvinista templommal, öregszüleim nagyon vallásos emberek voltak, jó templombajárók, nagy kálvinisták. Mikor már elgyengültek Csontos nagyapám lábai, karosszékével vitette magát az istentiszteletre. Jókai anyjának, Pulay Erzsébetnek nagyon nehezére esett édesanyám kiköltözése, annál is inkább, mert leánya, Vály Ferencné, Pápára költözött, Móric fiáról pedig 1848 óta nem tudott semmit. Egy nap levél érkezett Komáromból, melyben írják, hogy szüleim menjenek be és vigyenek be minket is, Etelka húgomat , és engem. Jól szem, mily nagy készülődés volt a háznál és emlékmennyire örültünk, hogy Komáromba mehettünk. Ugyan a Csontos-nagymama sokkal engedékenyebb volt irányunk, mint a Jókai-nagymama, a Jókai-nagymamát mégis jobban szerettük. Mikor már mindent összeszedtek, a kocsi előállt az indulásra. Mielőtt elindultunk, köszöntünk öreg szüleinknek. Csontos nagyapám már akkor járni nem bírt, csak ült nagy székében a ház előtt. Mikor a kocsi elindult, intett utánunk. Azután nem láttuk többet! Vigan haladt a kocsi Komárom felé. Délben megérkeztünk. Jókay-nagyanyám jött elénk a márványoszlopos folyosón. Mikor elkövetkezett az idő, hogy édesapámék hazamenjenek, nagyanyám arra kérte: — Ugyan Károlykám, bar, j;';sok itt ezt a kislányt Jolánkát, legyen akivel vesződhessek napestig. Erre kérésre maradtam én Komáromban nagymamával. ő nagyon szeretett, de nagyon szigorú volt. Sohasem volt szabad bármire is azt mondani, hogy én ezt vagy amazt szeretem, mert akkor éppen nem kaptam meg. Különben is mindenkihez szigorú volt, de igazságos. Sok barátnője volt, naponként eljöttek hozzá tarokkpartira, vagy ő ment el hozzájuk s ha hozott valamit, azt csak akkor volt szabad megennem, ha külön engedélyt kaptam- Soha tétlen nem volt. Kis gazdaságát maga vezette, maga vetette be tavasszal veteményes kertjét. A háznál levő kertben sok szép minden termett, a nyarat pedig a dunai szigeten töltötte. Ott egy fabódéban szokott ebédelni. Itt hallottuk meg először Csontos nagyapám és nagyanyám halálát. Most is előttem van, amint nagyapám utoljára integetett nekem. Nagymama nem tűrte, hogy valaki, aki mellette van, ne legyen elfoglalva. Míg egyéb dolgot nem tehettem, addig tollat kellett fosztanom este a cselédlányokkal. Nagymama is velünk volt, ő olvasott egy szál faggyúgyertya mellett a bibliából. A koppantó olló mellette volt és ő maga koppantotta a gyertya kanócát. Ha a tollfosztás elfogyott, akkor jött a fonás. Most is van két szalmából font szakajtóm, melyeket nagymama használt. Egyikben a garasokat, másikban a tallérokat tartotta. A kapu mindig zárva volt, úgy, hogyha valaki be akart jönni, csak úgy engedték be, ha előbb kikérdezték, hogy kicsoda, mit akar, kit keres és mi járatban van. Míg minden kívánságát ki nem vallotta, addig be nem jöhetett. Nagymamának két háza volt egymás mellett. Egyik a Szombati utca sarkán, amelyben lakott, másik a Nagymihályi utcában, a kertünk végén. Ott 398: * Ma özvegy Ihász Lajosné, a Jókai-család feje.