Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 28-53. szám)

1936-09-13 / 38. szám - Imecs Béla: Klasszikus bor. Martinez de la Rosa verse / Versek - Martinez de la Roza: Klasszikus bor. Fordította: Imecs Béla / Műfordítások

Klasszikus bor — Martinez de la Iíosa — Düböröghet kinn a vihar, Nem félem az erejét, A villámcsapás sohase sújtotta a venyigét. Még a Vezúv lángja is a Bor istenét kedveli, És a forró lávájában Szőlőtőt nevel neki. Régi h­ősök, régi bölcsek Emlékeit kutattam. Mindhiába, csak a romok Emlékével maradtam. Rómából csak egy halvány kép Maradt, homállyal teli, Herkulánum csak egy árnyék, És csak egy sír Pompei. De a kedves Falernumban Nem változott a világ, S Horatius emlékére Ürítettem a kupát! Spanyolból fordította: IMECS BÉLA Egy angol nap Londony augusztus. Amikor az ember reggel fölébred, a napfény különös foltokban hull be az ablakon. London a világ leg­füstösebb városa s még nyáron is, amikor felhőtlen az ég, napfényben ott kavarog és hullámzik a füst alig észrevehető pászmája. A kis kert mögött, amely minden angol ház elengedhetetlen kincse, óriási emel­vények merednek az ég felé. Az an­golok az utolsó néhány esztendőben fedezték föl a lakást, amely csak nagyon lassan szorítja ki a házat. Kensingtontól Hampstead-ig, a Whitechapeltől a Baker mindenütt óriási flat-block-ok Streetig épül­nek, ahol a legmodernebb kényelem­mel, bútorozott lakásokkal várják a lakókat. A flatblock olyan, mint egy gigászi szálloda. Halljában fod­rász, telefon, állandó háziújság, cocktail-bár. A szobák kicsik, de kí­nosan tiszták és kényelmesek. De az igazi, konzervatív angol mégis inkább egész házat bérel vagy vá­sárol — ahol egyedül lehet. A flat­block-ban csak a kishivatalnokok s a nagyon gazdag emberek laknak, no meg a rövid ideig itt-tartózkodó külföldiek, akiket nem csábít a boarding-house vagy a szálloda. Mert ezek a lakások csak addig ol­csók — aránylag! —, amíg egyetlen szobát, fürdőszobát és teakonyhát bérel az ember, — a kétszobás lakás már csaknem olyan drága, mint egy régimódi, de jó karban levő ház bére. (Az egyszobás-fü­rdőszobás-tea­konyhás lakás bére körülbelül an­­nyi, mint nálunk egy ötszobás la­kásé.) • Az angol házban már régóta nem használnak asztalterítőt. A mahagóni asztalon mindenki sima szá­mára egy-egy kerek celluloid vagy üveglapocska áll a tányér számára, legtöbbször gyertyafény mellett va­csoráznak, a villanyt nem szeretik. A reggeli az angol ember számára szinte szertartás — jóformán a nap főétkezése. Grapefruit-tal (az alma és a citrom sárgadinnye nagyságú keresztezése) vagy más gyümölcs- CERUZAJEGYZETEK csel kezdik, smoked tea-ve­l, kissé füstízű indiai teával, kávéval foly­tatják s a szalonnás tojás, többféle hal, hideg hús, dzsem, vaj, meleg pirítós elengedhetetlen, az alsó kö­zéposztálynál is. Közben a lepedő nagyságú újságok terülnek szét, így már érthető, hogy fél tíz előtt nem igen van hivatalos óra sehol, mert az angol ragaszkodik a nyugodt, lassú reggelizéshez és az újságolva­sáshoz. Viszont a közlekedés olyan kitűnő, hogy percek alatt tesznek meg olyan utakat, amelyekre nálunk félórák kellenének. A világ legnagyobb irodalmi ügy­nöksége a Covent Garden egyik mel­lék­utcájában van, régimódi, kopot­tas házban. A Covent Garden kü­lönben a londoni operaház, ahol azonban csak négy-öt hónapon át, a season-ben játszanak. S a Covent Garden egyúttal a gyümölcspiac, ahol lármás, sokszagú, mozgalmas jelenetek során veszik és adják a legexotikusabb gyümölcsöket is. Gigászi halmokban­­ hever itt az ananász, a kókuszdió, a banán. A nag­y brit birodalom minden gyü­mölcskincse feltárul itt. S pár lépéssel odább egy­­ délelőtt néhány ezer fontos szerződéseket gépelnek a régi, fekete házban. Nem erry ,,világhír" indul el innen, hi­szen H. G. Wellstől kezdve Sinclair Lewisig, Gerhardt Hauptmanntól ezer meg ezer kisebb íróig ez az ügynökség intézi a világ irodalmá­nak „anyagi ügyeit". Az angrol és amerikai író nem szívesen tárggyal közvetlenül kiadókkal, újságokkal, hetilapokkal, színházakkal és film­gyárakkal. Az ügynökségre bízza ezt s ez a berendezkedés már hosszú évtizedek óta kitűnően bevált. A szerény ügzynöki jutalék sokszoro­san megtérül a megsokasodott be­vételi forrásokból. Londonban több mint ötven ilyen tervnökség műkö­dik s Newyorkban többszáz. De külön ügynöksége van az újságcikkeknek is. Az International Press Service például­­ kilencven éves. 1845-ben alapították s még ma is él. Ugyanabban a két kis szobá­ban, amelyben 1845-ben elkezdték a munkát. A vilász minden tájáról, a világ­ minden tájára küldenek cik­keket, fényképeket és kilencven esztendő után épp oly lelkes frisse­séergel dolaroznak, mint Pitt, Canning idején. Csak Disraeli, éppen a politikai események és pártok vál­toztak most azóta világszerte, a hí­rességek kicserélődtek — de a sajtó munkája ugyanaz. • A Piccadilly Circus: London szíve. Olyan forgalmas, hogy a késő délutáni órákban az ember es­yik autóbusz tetejéről a másikra­­ lépve kényelmesen végigsétálhatna rajta. Középen Ámor szobra áll őrt, a finom kút fölött, előtte virágárus­asszonyok. Ámor szobra — ez a lon­doni számára ugyanaz, mintt Buda­pesten a Nemzeti Színház villany­órája vagy a Berlini Tér „banán­szigete". Szerelmes párok találkoz­nak védő mosolya alatt, az esti szó­rakozásra induló London világító­tornya ez a kis szobor. Lynch-re a Piccadilly egyik mel­lék­utcájában egy „bécsi" étterembe ülünk be. Bécshez ugyan semmi köze nincs a kis helyiségnek, csak éppenhogy bécsi szeletet szolgálnak föl gyorsan és ügyesen. Az angol mustárnak torma, az uborkának mustáríze van — nem is szólva a egyéb meglepetésekről, amelyekben kontinentális koszthoz szokott ember részesülhet. Az egyik modern flatblock már­ványbejáratának belső falán óriási freskó: bénák, vakok, koldusok, nyomorultak nyújtják kezüket jól­öltözött urak és hölgyek felé. Nem póz vagy komédia ez. A nagy már­ványházban lakó, jómódú embere­ket figyelmezteti a kép, mielőtt ki­lépnek a forgóajtókon, ne feledkez­zetek meg ezekről sem. Az egyik előkelő moziban koradél­után próbavetítést nézünk végig. Két angol filmet játszanak — az egyik egy középkorú, kopasz úriem­ber boldogtalan házaséletét mutatja be; anyóssal, sógorral, feleséggel kell harcolnia a szerencsétlennek, a másik bonyolult történet arról, hogy milyen életkorban a leghelye­sebb házasodni. Ódonsült elméssé­gek, unalmas, lassú cselekmény — de a nagyrészt szakemberekből álló közönség lelkesedik. Miért? Mert a két film angol. S minden, ami angol, jobb, mint a külföldi. Korda Sándor, aki az angol filmgyártást valóban újjá­teremtette, az állami támogatást, a gyors sikereket nem kis részben köszönhette annak, hogy az angolok utálták a hollywoodi filmszínészek kiejtését és a leg­komolyabb kritikusok rémülten hirdették­ az igazi, nemes angol nyelvet, az Oxford­ English-t tönk­reteszik az amerikai filmek. Teázni egy Lyoni­s-ba megyünk. A Lyon's a legjellegzetesebb angol intézmény. Hatalmas büffészervezet. Londonban százhúsz étterme és teázója van, négy-öt közülük ak­kora, mint a Corvin-áruház. A Lyons nem zár be soha — huszon­négy órán át nyitva van. Minden­féle ételt kapni benne, remek ita­lokat — de alkoholt nem. Nagyon olcsók az árak s a teájuk kitűnő. Lyon kis cukrászdával kezdte, ma nagy részvénytársaság. Nagyobb esküvőkre, ünnepségekre Lyon küldi a tortákat, süteményeket — nem egyszer Újzélandba, vagy Rhodéziába is. Majdnem minden Lyons — sarokházban van, ez üzleti elv. Ha valaki egy új Lyons vendége, élete végéig ingyen első fo­gyaszthat. A sarokház-tradíció fenntartása miatt sokszor lehetet­len áldozatokat hozott a cég , viszont a legsötétebb esztendőben is többmillió font a tiszta jövede­lem. A Lyons-ok arról is híresek, hogy itt van a legtisztább, legjob­ban kiképzett, legudvariasabb sze­mélyzet , akik számára a nagyobb éttermek tető­kertjében tennisz­pályákat, fürdőmedencéket, olvasó­termeket rendeztek be. F82

Next