Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 28-53. szám)

1936-11-15 / 47. szám - Nagyiványi Zoltán: Kényszerleszállás / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok - Ölbey Irén: Szótár / Versek

Kényszerleszállás — Elbeszélés — Írta: Nagyiványi Zoltán Andre de la Fougére még sohasem utazott ilyen nehezen. Egyik szép északfrancia várostól a másikig bal­sejtelmek gyötörték. Már akkor, amikor főnöke erre a fontos üzleti útra küldte, rossz hírei voltak hazulról. Édesanyja, kihez most, meglett férfikorban is gyermeki gyengédséggel ragaszkodott, súlyosan megbetegedett. Magas kor, aggályos tünetek és a nagy távolság Párizstól, csupa nyugtalanító körül­mény, de az ellentétes útirányú megbízatást nem lehetett kivédeni. Vagyona nincs, új elhelyez­kedést találni majdnem lehetetlen, a kiküldetés tárgya halaszthatatlan fontosságú, így a tisztviselő győzött a fiú felett és dél helyett északra utazott. Mikor végre Párizsba visszatérve, a Gare du Nord előtt taxiba szállt, olyan idegesen kiáltotta la­kása címét a soffőrnek, hogy az csóválta a fejét. — Alighanem bajt viszek a kocsimon — gondolta és rá­kapcsolt. Lakása kapujában szinte beugrott a concierge fülkéjébe, hogy felgyülemlett postáját átvegye. A sürgöny, melytől annyira félt, a levelek és újságok halmaza fölött legfelül várta. Még nem jelentette a véget, de szövege annyira rossz volt, hogy André leroskadt az egyetlen karszékbe és átfutotta a hely­zetet. A céghez, beszámolni, szabadságot kérni, egy percre Henriettehez rohanni, azután haza — ez volt a sorrend, melyet villámgyorsan megállapított. A hivatalban minden simán és gyorsan ment, de Henriette felé haladtában elfogta a kétségbeesés. A sürgöny már két napja hevert a házban és ami­kor feladták, már baj volt. Vonat lassú, autó lassú, repülőtér hiányában légi közlekedés nincs. Mikor gondolatai a repüléshez értek, könnyedén elpirult. Róbert, Henriette férje, régi katonapajtása volt, azóta is fenntartották a barátságot, mikor Robert polgári pilóta lett, megnősült és André régi bajtársa feleségének udvarolt. A baj még nem történt meg, de André tudja, hogy az asszony hajlik feléje. Éppen a férjjel szemben fennálló barátság miatt, lassított tempóban udvarol, de azért már nem tud olyan nyílt őszinteséggel Robert szemébe nézni, mint az­előtt. Hej, mikor még a repülő csoportnál szolgáltak és sikerült bravúrok után jó finom kis lakomához ültek. Hát persze az asszony mindent megváltozta­tott. Most ott tartanak, hogy minden örömmel és bánattal Henriettehez siet, aki mindig teljes meg­értéssel hallgatja. Robert otthon volt és szótlanul hallgatta végig a bajt. —• Anyád, úgy tudom, Avignontól délre lakik, egy kis faluban? — kérdezte nyugodtan. — Alig tíz kilométernyire a várostól, a Mar­seille felé vezető országúton — felelte a vendég és értetlenül bámult barátjára. A pilóta megnézte óráját, a telefonkészülékhez lépett és már tárgyalt is valakivel. Szolgálati csere, London helyett Marseille, indulás két óra múlva Le Bourgetből, egy utashely biztosítva. Az asszony és a vendég feszülten figyeltek, de nem mertek egy­másra nézni. — Indulunk — mondta csöndesen a férj, — átvettem a marseillei szolgálatot, helyed van, velem utazol, Marseilleből autón sokkal hamarabb vagy anyád mellett, mintha innen a leggyorsabb autóval indulnál. Alig búcsúztak az asszonytól. Lent a kocsiban André végre megszólalt. — Mindig jó voltál hozzám, Róbert, — szólt megindultan — de ezt a szolgálatodat sohasem fogom tudni meghálálni­­— mondta. —­ Meg fogod hálálni —• válaszolt a férj röviden és Le B­ourgetig többet nem beszéltek. Mikor a marseillei nagy postagép már indu­lásra készen állott, az utasokat beszállították, akkor Robert pilótaöltözékben­ barátjához lépett, nehéz kesztyűs kezét vállára tette, egészen közelről a szemébe nézett és André érezte, hogy tekintetéből a régi barátság sugárzik. — André! Egy kérdésem van hozzád... — mondotta és válasz bevárása nélkül folytatta. — Ugyebár te most kilépsz az életünkből és soha többé nem fogod a Henriettel való találkozást keresni? — Soha — felelte a kérdezett és lesütötte a szemét. — Nemesi szavadra? — Nemesi szavamra. Azután beszálltak. Robert a gépet vezette, Andre pedig forró homlokát az ülés melletti ablak­hoz szorítva, minden gondolatát az Avignon utáni kis falura koncentrálta. Néha mégis visszakanyaro­dott Henriette felé. — Tehát Robert észrevette, hogy a baj közeledik — gondolta, azután mindjárt hálát érzett barátja iránt. Fent a felhők között az idő is repül, André az óráját nézte és megállapította, hogy Avignon felé közelednek. Most, ha a régi pápai vár fölött elröpü­lünk, akkor jönnek a nehéz perceim, — érezte — mert Avignontól Marseillig hiábavaló utat kell tennem, melyet visszafelé autón mégegyszer meg kell ismételnem — állapította meg és fájt a szíve. Mikor a gép a régi történelmi város fölé ért, André Bayard lovagnak szobrára gondolt, mely a város főterét díszíti és úgy érezte, hogy a gép kor­mánya mellett ülő barátja tökéletesen hasonlít a híres „félelem és gáncs nélküli lovaghoz." Éppen ekkor megtorpant a gép, hirtelen kanyart írt le a magasban, azután siklórepüléssel merészen levágott. Mikor az utasok földet éreztek a gép ke­rekei alatt, felugrottak és egyikük csodálkozva kiál­tott fel: — Marseille? — Avignon — válaszolta a pilóta, majd a be­állott csendben természetes nyugalommal tette hozzá —­ kényszerleszállást hajtottam végre. André egy félóra múlva anyja betegágya mel­lett térdelt, az öreg asszony fia dús, barna haját simogatta és alig hallhatóan kérdezte: — Hogyan jöttél meg Párizsból fiam? Kocsin? vasúton? — Bayard lovag hozott el, anyám — sóhaj­totta — minden poklokon keresztül. Szótár A szívem­ szótár. Valaki ha lapozgatná, egyik árva lapján két fénylő szót találna: szeretni, megbocsájtani. ÖLBEY Irén "729

Next