Uj Idők, 1937 (43. évfolyam, 27-52. szám)
1937-08-01 / 31. szám - Csathó Kálmán: Barátom Bálint. Regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok
5. folytatás Copyright by Singer és Wolfner Barátom, Bálint — Regény — Irta: Csathó Kálmán Mit szólhattam volna? Az izgalmas történet kezdett ellaposodni. Elvesztette minden titokzatosságát, csak a Bálint émelygős szerelmi áradozása maradt meg belőle számomra és a bosszúság, hogy belekevert a biztosítási históriába. Elhatároztam, hogy megbüntetem és mikor a legrajongóbb lelkesedéssel szónokolt, hirtelen azt kérdeztem: — Mondd csak! Telefonoztál a feleségemnek? A hang a torkán akadt, aztán elvörösödött: — Bocsáss meg, — dadogta, — elfelejtettem!... Kiment a fejemből!... — De hirtelen díihbejött és rámförmedt: — Nem is csoda különben! Annyi mindenre kell gondolnom!... Hogy érjek én rá még arra is, hogy helyetted telefonálgassak? ... Nevetséges!... Igazán kíméletlen vagy! Mikor tudod jól, hogy mással vagyok elfoglalva!... — Nem nagy baj! — feleltem. — Mert gondoltam, hogy el fogod felejteni, hát éppen azért azonnal telefonáltam haza magam. — Akkor meg miért nem mondtad rögtön, hogy te fogsz telefonálni? Megkímélhettél volna egy csomó izgalomtól... — A szeme megakadt a borfiún, aki tőlünk két lépésre ácsorgott és őt bámulta. Ráförmedt: — Mit látod itt a szádat? Mit akarsz? A gyerek megszeppenve dadogta: — Még egy sört tetszik parancsolni? — Bálint türelmetlenül felelte: — Nem! Ha kell, majd szólok!... Eredj a fenébe és ne hallgasd itt a szót! A kis pincér eloldalgott, Bálint még morgott egyet utána. — Lehetetlen őket móresre tanítani! — Majd hozzám fordult: — Mit is akartam még elmondani? Igen!... Hát kérlek van nekik egy férfitestvérük is, Barna.. Szabó Barna. Ez holmi züllött fráter, akit Marci tartott, apró segélyekkel. Mármost Marci után maradt egy nagy életbiztosítás, ami most esedékes, mégpedig a Lujza és a Magdolna javára. Ők a kedvezményezettek. Meg az özvegy. Lujzának és Magdolnának nincs ezen kívül semmije. Marci tartotta őket. De Barnának van valami zavaros elszámolási viszony alapján ellenük egy nagyobb követelése és ... Meg kellett hallgatnom az egészet, amiért viszont azzal bosszultam meg magam, hogy mikor megkérdezte, hogy mi az ügyről a véleményem, vaktában azt feleltem: — Úgy látom, a hölgyek ki akarják azt a szegény Barnát forgatni a jogos követeléséből, te pedig kötélnek állsz! Az lesz a vége, hogy magad is bajba fogsz keveredni miattuk! Holott semmi közöd az egészhez! — Hogy mondhatsz ilyet? — fortyant fel. — Csak nem hagyhatom, hogy egy ilyen züllött alak megrövidítse Magdolnát? — Honnan tudod, hogy züllött alak? Nem ismered! Csak az asszonyok egyoldalú beállítása alapján ítélsz!... Magdolna maga is Barnának fogta pártját! Ha jól értettem, éppen ezért nem volt jóban a sógornőjével!... Elhallgatott egy pillanatra, aztán zavartan felelte: — Hát ebben van valami!... Ez igaz! Erre nem gondoltam eddig! — Na látod! — folytattam diadallal. — Addig ne tégy semmit, amíg Magdolnával nem beszéltél. Mert végül nem fogja neked megköszönni! Sőt! — Igen, igen! — vakarta a fejét. — Igazad van!... Magdolna csupa szív! De viszont éppen ezért, vigyázni kell rá, mert ő képes az utolsó falatját is odaadni! Csak nem engedhetem, hogy kifosszák? Hogy elvegyék tőle az egzisztenciáját! Vállat vontam: — Miért ne?... Te majd gondoskodol róla!... Hiszen el akarod venni!... — Na és Lujza? — kérdezte. — őt is eltartod! — szóltam kajánul. — Eddig Marci tartotta, ezután te fogod!... Az előbb mondtad, hogy most már teheted, mióta örököltél!... Hogy nem kell azzal törődnöd, van-e jövendőbelidnek vagyona, vagy nincs! — Ez... ez igaz! — szólt bizonytalanul. — De az is igaz, hogy azért nem baj, ha van az asszonynak is egy kis pénze, hogy ne kelljen neki minden fillért az árától kérni!... És tudod, az én helyzetem se olyan tiszta még azért!... Mert nagy kérdés, hogy Berta mekkora tartásdíjat fog követelni! És, hogy mit ítélnek meg neki!? — Hát pedig, — feleltem, — én mégis csak amellett volnék, hogy óvatos légy! Legalább is addig, amíg nem beszélsz Magdolnával. Mert hátha a második találkozás után nem úgy fogsz róla gondolkozni, mint az első után! Elmosolyodott. — Értem! — mondta. — Értem! Most féltesz, hogy valami szamárságot találok csinálni, hát hogy visszatarts, fel akarod bennem kelteni a kétséget Magdolna iránt!... Hát nem, öregem! Erről szó sem lehet! De az aggodalmad, bevallom, jól esik! Mert ebből azt látom, hogy igaz jó barátom vagy. Szervusz! Koccintani akart, de ekkor vette észre, hogy nincs bora. Csengetett. A fiú azonban csak nagynehezen került elő, mire dühösen rátámadt: — Hol a pokolban kujtorogsz? Ahelyett, hogy itt lennél és lesnéd, kell-e valami? Egy kis üveg asztalit és két poharat! Egy-kettő!... Taknyos! Öt óra után együtt indultunk útnak. Én haza, ő a Várba, az özvegyhez, amit úgy értelmezett, hogy a Vár útba esik a Hűvösvölgybe menet, tehát beszállt a taximba, hogy tegyem le útközben. Újabb találkozót nem beszéltünk meg, de azért tudtam, hogy nem maradok sokáig hír nélkül a barátom felől. Nem is csalódtam, mert másnap már korán reggel telefonon jelentkezett: — Halló! Szervusz! Jó reggelt!... Csak azt akarom mondani, hogy őrült pehh! Magdolna betegen fekszik és nem jöhet fel a temetésre. Hogy számítottam pedig rá, hogy ott lesz! Most már nekem sincs kedvem elmenni! Mi? Mit szólsz hozzá, öregem? — Azt nem teheted! — feleltem. — El kell menned okvetlenül!... Nagyon feltűnő lenne az özvegy 151