Uj Idők, 1937 (43. évfolyam, 27-52. szám)
1937-12-26 / 52. szám - Narkotikum / Versek
Madárka nem jártas a lélektanban, tehát komolyan veszi a csajágröcsögei vándorcirkuszt. Ijedten kap a szerződés után: — Aláírom én, ha Jani nem akarja — kiáltja elszántan, de ekkor Opitz, egészen váratlanul, nyájasan mosolyogni kezd és pajzánul mellbe bokszolva Janit, újabb ajánlatot tesz: — Te link csirkefogó, tudod milyen okos vagy? Akarsz hatvanat? Jani ordít: — Nem akarok! Mondja meg, mi van itt, hogy egyszerre minden pénzt megérünk a tulajnak? — Sikeretek van — pislog kétségbeesetten Opitz. — Tegnap is sikerünk volt. Itt valami nagy disznóság van a dologban... — Úgy éljek... — kezdi az ügynök a tiltakozást, és öt vastag ujját kabátjának arra a helyére teszi, ahol, áthatolhatatlan hájrétegbe ágyazva, állítólag a szíve dobog. — Én úgy éljek... ... élni fog, legalább is ettől az esküjétől biztosan. Mert ebben a pillanatban Madárka elszántan közbelép, kikapja az írást Opitz kezéből és erélyesen aláírja. Az ügynök megkönnyebbülten zuhan vissza a pamlagra és reszketeg kézzel tölti ki a szerződésen az összeg helyét. — Gratulálok — mondja széles vigyorral és átnyújtja Janinak az egyik példányt. — Hetven pengőt kaptok. Elég? Te zsaroló ... — A bűnügyi főtárgyaláson találkozunk — sziszegi oda Jani Opitznak és visszavonul a spanyolfal mögé. Nem kell sokáig a fejét törnie, mi van a dolog mögött, a titok — már az ajtó előtt áll... már ott van az öltözőben ... Feltűnően magas, feltűnően szélesvállú, feltűnően öltözött, feltűnően illatos és feltűnően felékszerezett úriember a titok, aki együtt lép be a mulatóhely tulajdonosával. — Good evening — mondja angolul, aztán kifogástalan pesti zamattal — na, Opitz? Opitz úr úgy ugrik fel, hogy bármily elcsépelt ez a hasonlat, csak egy lilásvörös gumilabdára emlékeztet. — Ó... Mister Messinger... — Messzenzsé... — javítja ki az idegen és Madárkához fordul... — Messzenzsé vagyok, Dzsó Messzenzsé, talán hallotta már a nevemet... Jani, fürdőköpenyben, úgy áll a spanyolfal előtt, mint a Fővárosi Nagyáruház nyári a fürdőköpenyes próbabábú, dermedten, kirakatában mozdulatlanul. Madárka is szinte révületben nyújt kezet az idegennek. Messinger ... Joe Messinger ... Hogy hallották-e már ezt a nevet? Napok óta egyébről sem írnak az újságok, egyébről sem beszélnek a pesti éjszakában, mint a párisi, londoni, brüsszeli varieté-fejedelemről, aki hazajött Budapestre, meglátogatni az öreg Messinger papát és Messinger mamát, akik ott laknak valahol a legsötétebb Eötvös utcában. Nevezett Messinger papa és Messinger mama dehogyis sejtették volna húsz év előtt, amikor egyetlen fiúk, a Jónás, a tisztes cipőkereskedői szakmából külföldre szökött egy igen kevéssé fiatal, de annál vagyonosabb artista hölggyel, hogy nevezett Jónás húsz év múlva, mint Dzsó Messzenzsé varietémaharadzsa fog bevonulni az Eötvös utcai lakásba. Az egész világon csak Budapestről indulhatnak el ilyen karrierek és az egész világon csak Budapest tud méltányolni ilyen karriereket. Amióta Joe hazajött, a budapesti éjszaka felett, mintegy vörösen izzó neonfénybetűkkel izzik ez a név: Messinger. Az előkelő dunaparti fogadó, ahol Joe titkárnőjével megszállt, soha sem látott annyi kétes küilsejű egyént, mint e pár nap óta. Ott várnak a kapu előtt, megszállják a hallt, a folyosókat és egytől-egyig szegény rokonai, iskolatársai, gyermekkori jóbarátjai, ezredtársai és a cipőkorszakból ittmaradt Az első bál •989