Uj Idők, 1940 (46. évfolyam, 1-26. szám)
1940-03-24 / 13. szám - Kosáryné Réz Lola: Különös ismertetőjele nincs / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Különös ismertetőjele: nincs — Regény — Copyright by Singer és Wolfrer Ilta: Kosáryné Réz Lola Közben lementek az utolsó néhány lépcsőfokon, elsiettek a portás üvegablaka előtt. A kaput a portás nyitotta ki, mély meghajlással. Magda megállt a küszöbön. — Érdekes megfigyelés, köszönöm. Jónapot! Gőgösen, megbántva, emelt fejjel indulni akart. A szélesvállú megfogta a karját. — Mit szalad? Elviszem a kocsimon. A gyönyörű autó ott volt, előttük. A soffőr kitárta az ajtót, Magda úgy állt ott, mint valami mozijelenetbei. Maga is érezte ezt. És egyszerre valami bolondos jókedv és vakmerő bátorság szállta meg. Ha mozijelenet, hát folytatódjék! — Jó, — mondta és dobogó szívvel, de angol hidegvért mímelve, az autóba ült. — Kerecsényi út harmincnégy. A szélesvállú beült melléje és ráterítette térdedre a könnyű takarót. — Nagyon siet? Vagy tegyünk egy kis kerülőt a Dunapart felé? Olyan szép az ősz. — Sietek. — Kár. De maga parancsol és én engedelmeskedem. Egyenesen a Kerecsényi útra, fiam. A soffőr elindította a kocsit. Simán indult, mintha nem is az úttesten, hanem puha felhőn futott volna. Magda várta, mit fog mondani a szélesvállú. De egész úton egy szót sem szólt, Magda is hallgatott. Csak az arca égett egyre jobban. Mit szólnak majd otthon, ha véletlenül meglátják? — Kéreim, álljunk meg itt, a sarkon ... igen ... kiszállok. — Értem. — mondta a szélesvállú. — Nem szeretné, ha meglátnák és igaza van. De azt hittem, más házszámot mondott... nem annak a háznak a számát mondta, amelyben laknak. Magda sértődötten nézett reá. — Ezért nem kell haragudni, — mondta a szélesvállú. — És azért sem, amit majd most kérdezek. .Mikor találkozhatunk ? — Nézze, kérem... — kezdte Magda, — én csak arra voltam kíváncsi, meddig megy minősíthetetlen merészségében. Vegye tudomásul, hogy én nem vagyok nevelőnő. Én Szabó Magda vagyok. Vegye tudomásul, hogy olcsó sötétkék kosztümben járok és nincs autónk, mert Magyarország szegény ország és egy miniszteri tanácsosnak, ha a fizetéséből él, nem telik kocsira. Szépítőszert nem használok, mert így nevelt az anyám és találkozni sohasem fogunk többé. Alászolgája. Ezzel elsietett. Amíg be nem ment a kapun, győztesnek érezte magát. Nagyon meg volt elégedve magával. Jól megmondta annak az alaknak! De amikor befordult a házba, halk, csúfondáros nevetést hallott. Hátranézett. Az autó ott állt már, egészen a kapu előtt és a szélesvállú kihajolt belőle. — Kezét csókolom, kis Magda! A viszontlátásra! Magda a liftben egyszerre gyanakodni kezdett. Hátha már az első perctől fogva mindennel tisztában volt ez az ember s csak úgy tett, mintha nevelőnőnek hinné? így, ha felkelthette érdeklődését, fájdalmat okozhatott asztala kis szúrással a ruhája miatt, rávette, hogy a kocsijába üljön, megtudta, hol lakik és megtudta a nevét is! De hogyan is lehet3. folytatás tett ilyen ostoba? Mindegy. Úgysem látják egymást többé. — Mit mondott a tanár Diniről, Magda? — Semmi különöset. Hogy őszinte, jellemes, érzékeny... — És a tanulás? — A tanulás? Mit is mondott? Hogy kissé hézagos a tudása, de éppen ma jól felelt. — Hála Istennek! Magda sietve ment be a szobájába. Délben, amikor Dini hazajött, az édesanyja szeretettel fogadta: — Hallom, ma jól feleltél, Dinikém. Látod, ha tanulsz, jól felelsz. Csak ezentúl is vedd át alaposan a leckét, hiszen neked jó, ha a tanár meg van veled elégedve. Dini végighallgatta az anyját, közben egyre pirosabb lett az arca. Hát még mindig nem tudják, hogy vele nem így kell beszélni? Bement a szobájába és földhözvágta a latin könyvet. Elment a tanulástól minden kedve megint. XXI. — Nem kell az a papiros, Juszti. Sietek. — De csak nem megy végig az utcán a méltóságos asszony a kezében kislábassal? Csinos csomagot formálnék belőle ... — Nekem nem kell csinos csomag! Mondom, sietek. Elmennek közben hazulról... Fekete bőrkesztyűs kezével megfogta a lábos két fülét és indult volna, ha Juszti nem állja útját. Szabóné maga is mosolygott rajta: az utóbbi időben mind kevesebbet törődött az emberek véleményével. Azelőtt? Ha kicsit nagyobb csomagot kellett volna hazavinnie valamelyik boltból, megmondta a címét, hogy küldjék el és akármennyire szeretett is olcsón vásárolni, ami minden asszonynak veleszületett vadász-szenvedélye, — mean sajnálta a kifutófiútól a borravalót. Amióta azonban Etelka férjhez ment, a legkülönbözőbb csomagokkal sietett végig, különösen estefelé, az utcákon. Egyszer őzpecsenyést, egyszer friss főtt krumplit vitt át, hogy meleg maradjon, fazékban, mert Etelka „megkívánta" és az ő környékükön nem volt olyan szép, rózsaszínű krumpli, vagy legalább azt mondta Szabóné, hogy nincs. — Tudja, hogy Etelka kisasszony nagyon szereti a melegített káposztát. — mondta Szabóné. — Ha elkésem, hiába viszem! Akkor aztán már mást eszik. Juszti csak mosolygott. Tudta, hogy mindez ürügy. A főtt krumpli, a frissensült őzpecsenye, a melegített káposzta és a többi. Látni akarja FAelkát az asszony. És mert úgy tanulta, úgy nevelték és maga is úgy emlékezett reá, hogy jobb ha az anyós minél ritkábban zavarja meg a fiatalokat, önmaga előtt is szüksége volt valami ürügyre, hogy átmehessen, még ma, most, rögtön. A telefon semmit sem ér. Különben is, a telefonhívás sokszor még zavaróbb, mint a néhány perces látogatás. Mindig félt, mindig rettegett. Boldogok-e még? Nem vesztek össze? Nem kérdezősködött, egy szóval sem. Még a tekintetére is vigyázott, ne legyen fürkésző és gonddal telti. Jókedvű emberek nem szeretnek aggodalmas arcot látni. De hitte, hogy árnyai szeme rögtön észrevenné, ha... .356