Uj idők, 1941 (47. évfolyam, 27-52. szám)

1941-07-06 / 27. szám - Szerb Antal: Az első bennszülöttek / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Az első bennszülöttek írta: Sz Ha bennszülöttnek tengerentúli országok primi­tív őslakóit nevezzük: az európai ember első ta­lálkozása vele akkor történt, amikor Columbus Kristóf 1492-ben partraszállt a nyugatindiai szigete­ken. Az Afrika-járó portugál hajósok már előbb érintkezésbe kerültek a guineai négerekkel, de csak Columbusban merül fel igazán a probléma, h­ogyan viselkedjék a fehér ember a színesekkel szemben, a bennszülött ekkor lép be az európai tudatba. Erről a találkozásról maga Columbus számol be. Első útján ugyanis részletes, mindenre kiterjedő hajónaplót vezetett. E hajónapló eredeti formájában nem maradt az utókorra, hanem azokban a bőséges idézetekben és kivonatokban, amelyeket Bartolomeo de Las Casas püspök, Spanyol—Amerika első nagy történetírója őrizett meg művében. Az első bennszülöttek... Columbus annyi aggo­dalom és kétség után végre eléri a nyugati világot. Miután hálát adott Istennek és bevárta a hajnalt, kíséretével partraszáll. Kezében a castillai királyi lobogó, mellette két kapitánya, azok kezében is lo­bogó, hegyes rúdját földbeszúrják, szétnéznek és írni kezdenek. Hivatalosan leszögezik, hogy Ferdinánd király és Izabella királynő nevében birtokukba vet­ték ezt a földet, erről jegyzőkönyvet vesznek fel és aláírják... A bennszülöttek máris odagyűlnek partra, nézik őket. Nézik őket, mint szelíd, jóindu­­­latú, de félénk állatok, mint ahogy egy szarvas­csorda nézné őket, amely még sosem látott embert. Bizakodó kíváncsisággal, de minden pillanatban ké­szen, hogy elszaladjanak. A fehérek magukhoz csalogatják őket. Üveg­gyöngyöket mutogatnak — azokat a bizonyos üveg­gyöngyöket, amelyekről annyit olvastunk ifjúsági olvasmányainkban; pontosan nem is tudnám, mi az, de kétségkívül óriási hatást szokott gyakorolni a bennszülöttekre. A fehérek üveggyöngyökön kívül csengőket is adnak, a bennszülöttek ezeket fülükre aggatják és igen boldogok. Cserébe oda­adnak min­dent, amijük csak van: gyapot-gombolyagokat, enni­valót, fakérget és aranyat, válogatás és meggondolás nélkül. Columbus jelbeszéddel értésükre adja, hogy a fakéreg is nagyon kedves, de ő valahogy jobban szereti az aranyat. A bennszülöttek mosolyogva ve­szik tudomásul ízlését. Az első jó benyomás később csak megerősödik. A bennszülöttek oly gavalléros lelkek, mint hazájuk, a tropikus természet, amely sosem fukarkodik ado­mányaival. Mikor Columbus egyik hajója zátonyra kerül, a kacika, a törzsfőnök zokogva siet hozzá, ren­delkezésére bocsátja egész népét, hogy segítsenek ki­rakodni, maga is munkához lát saját felséges kezé­vel, rokonai pedig mindegyre sírva borulnak Colum­bus nyakába és kérik, fogadja el vagyonukat kár­pótlás gyanánt veszteségéért. Csak egy dologgal nem tud Columbus kibékülni: hogy ezek a tisztességes bennszülöttek, ezek az urak, ahogy időnkint nevezi őket, nem­ hordanak ruhát. A hölgyeken még van valami, de az is minimálisnak mondható. Még a királyon sincs semmi és csodála­tos képen mégis rendkívül komolyan és méltóságtel­jesen viselkedik. Idővel találkozik egy királlyal, akin ugyan szintén nincs ruha, de kezén keztyűt hord: ez már Columbus ajándéka, kezdetét veszi a civilizáció. Még különösebb, hogy a bennszülöttek a fegy­vert jóformán nem ismerik. Csak gerelyük van, az is srb Antal fából. Egyáltalán nem harciasak. Veszély esetén gyorsan elszaladnak vagy a földre vetik magukat. Rémüldözve nézik a spanyolok ujját, kardját, ágyú­ját. Három tengerész, bár semmi rossz szándéka nincs, puszta megjelenésével megszalaszt több száz bennszülöttet. Columbus ennek természetesen örül. Egészen csekély kísérettel bejárhatná ezeket a szi­geteket, írja, bizonyos benne, hogy nem esnék semmi bántódása. A legnagyobb elragadtatással ír a bennszülöttek­ről. „Felségnek higyjék el nekem, hogy a kerek föl­dön nincsenek ezeknél jobb emberek és ennél a szi­getnél (Haiti) szebb ország. Felebarátaikat úgy sze­retik, mint önmagukat, s hozzá mindig szelíden és vidáman viselkednek, udvarias szavukat mindig mosollyal kísérik. Igaz, hogy mind a férfiak, mind a nők állandóan mezítelenül járnak-kelnek, de biztosít­hatom Felségteket, hogy erkölcseik feddhetetlenek és királyuknak a legnagyobb hódolattal engedelmes­kednek". Columbus a jövőre gondol. Minthogy ezek bennszülöttek természettől fogva ilyen jók, és mint­ a­hogy úgy látszk, semmiféle pogány vagy eretnek szektának nem hívei, sőt egyáltalán semilyen val­lásuk nincsen, minden nehézség nélkül meg fognak érni a keresztény hitre, mihelyt megfelelő szent fér­fiak kioktatják őket a vallás igazságaira. Sajnos, a jövőbelátó Columbus képzelete nem áll meg ezen a nemes és üdvösséges ponton, össze tudja egyeztetni az örök és az ideig való hamar elő­nyöket. Minthogy az uralkodók új és nemsokára már keresztény alattvalói ennyire jámbor természe­tűek, semmi sem áll útjában annak, hogy azt tegyük velük, amit akarunk, fis mindjárt tudja is­, hogy mit akar: ezek a bennszülöttek fognak itt városokat és várakat építeni, dolgozni, a fehérek szorgalmas szol­gái lesznek, ez az igazi aranybánya, az ingyen munkaerő... Még sajnosabb, hogy Columbus nem maradt meg pusztán az el­gondolás mellett. Be sem várta, amíg a bennszülöttek mind jó keresztényeik nem let­tek. Későbbi útja alkalmával már száz számra fog­dostatta őket és hazavitte Spanyolországba. A zsú­folt hajófenéken a szabad levegőhöz szokott indiá­nok na­gy része elpusztult, aki életben maradt, rab­szolgának adták el. Mert az áhított aranyból Colum­bus nagyon keveset talált az Újvilág szigetein és valamivel fedezni kellett az utazások költségét, be kellett­ bizonyítania, hogy felfedezése nem haszon­talan. Bármily szomorú ez, az embernek mégis egy régi angol tréfa jut eszébe: a fehérek először térdre estek, azután a bennszülöttekre. És így kezdődik el, mindjárt az első felfedező­vel és az első bennszülöttekkel, az indián világ szörnyű, a fehér ember arcába mindmáig szégyen­pírt kergető katasztrófája. A spanyol hódítók egy évszázad alatt teljesen kiraboltak, kiirtottak, rab­szolgaságba süllyesztettek és őserdők mélyébe ker­gettek egy egész világot, amely az övéknél talán szebb és emberibb volt. A szerencsétlen indiánokért senki sem emelte fel szavát, csak Las Casas püspök, Columbus útjainak és az indiánok tragédiájának humánus lelkű történetírója, de ha volt pusztában elhangzó szó, az övé volt az.

Next