Uj idők, 1941 (47. évfolyam, 27-52. szám)
1941-07-06 / 27. szám - Szerb Antal: Az első bennszülöttek / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Az első bennszülöttek írta: Sz Ha bennszülöttnek tengerentúli országok primitív őslakóit nevezzük: az európai ember első találkozása vele akkor történt, amikor Columbus Kristóf 1492-ben partraszállt a nyugatindiai szigeteken. Az Afrika-járó portugál hajósok már előbb érintkezésbe kerültek a guineai négerekkel, de csak Columbusban merül fel igazán a probléma, hogyan viselkedjék a fehér ember a színesekkel szemben, a bennszülött ekkor lép be az európai tudatba. Erről a találkozásról maga Columbus számol be. Első útján ugyanis részletes, mindenre kiterjedő hajónaplót vezetett. E hajónapló eredeti formájában nem maradt az utókorra, hanem azokban a bőséges idézetekben és kivonatokban, amelyeket Bartolomeo de Las Casas püspök, Spanyol—Amerika első nagy történetírója őrizett meg művében. Az első bennszülöttek... Columbus annyi aggodalom és kétség után végre eléri a nyugati világot. Miután hálát adott Istennek és bevárta a hajnalt, kíséretével partraszáll. Kezében a castillai királyi lobogó, mellette két kapitánya, azok kezében is lobogó, hegyes rúdját földbeszúrják, szétnéznek és írni kezdenek. Hivatalosan leszögezik, hogy Ferdinánd király és Izabella királynő nevében birtokukba vették ezt a földet, erről jegyzőkönyvet vesznek fel és aláírják... A bennszülöttek máris odagyűlnek partra, nézik őket. Nézik őket, mint szelíd, jóindulatú, de félénk állatok, mint ahogy egy szarvascsorda nézné őket, amely még sosem látott embert. Bizakodó kíváncsisággal, de minden pillanatban készen, hogy elszaladjanak. A fehérek magukhoz csalogatják őket. Üveggyöngyöket mutogatnak — azokat a bizonyos üveggyöngyöket, amelyekről annyit olvastunk ifjúsági olvasmányainkban; pontosan nem is tudnám, mi az, de kétségkívül óriási hatást szokott gyakorolni a bennszülöttekre. A fehérek üveggyöngyökön kívül csengőket is adnak, a bennszülöttek ezeket fülükre aggatják és igen boldogok. Cserébe odaadnak mindent, amijük csak van: gyapot-gombolyagokat, ennivalót, fakérget és aranyat, válogatás és meggondolás nélkül. Columbus jelbeszéddel értésükre adja, hogy a fakéreg is nagyon kedves, de ő valahogy jobban szereti az aranyat. A bennszülöttek mosolyogva veszik tudomásul ízlését. Az első jó benyomás később csak megerősödik. A bennszülöttek oly gavalléros lelkek, mint hazájuk, a tropikus természet, amely sosem fukarkodik adományaival. Mikor Columbus egyik hajója zátonyra kerül, a kacika, a törzsfőnök zokogva siet hozzá, rendelkezésére bocsátja egész népét, hogy segítsenek kirakodni, maga is munkához lát saját felséges kezével, rokonai pedig mindegyre sírva borulnak Columbus nyakába és kérik, fogadja el vagyonukat kárpótlás gyanánt veszteségéért. Csak egy dologgal nem tud Columbus kibékülni: hogy ezek a tisztességes bennszülöttek, ezek az urak, ahogy időnkint nevezi őket, nem hordanak ruhát. A hölgyeken még van valami, de az is minimálisnak mondható. Még a királyon sincs semmi és csodálatos képen mégis rendkívül komolyan és méltóságteljesen viselkedik. Idővel találkozik egy királlyal, akin ugyan szintén nincs ruha, de kezén keztyűt hord: ez már Columbus ajándéka, kezdetét veszi a civilizáció. Még különösebb, hogy a bennszülöttek a fegyvert jóformán nem ismerik. Csak gerelyük van, az is srb Antal fából. Egyáltalán nem harciasak. Veszély esetén gyorsan elszaladnak vagy a földre vetik magukat. Rémüldözve nézik a spanyolok ujját, kardját, ágyúját. Három tengerész, bár semmi rossz szándéka nincs, puszta megjelenésével megszalaszt több száz bennszülöttet. Columbus ennek természetesen örül. Egészen csekély kísérettel bejárhatná ezeket a szigeteket, írja, bizonyos benne, hogy nem esnék semmi bántódása. A legnagyobb elragadtatással ír a bennszülöttekről. „Felségnek higyjék el nekem, hogy a kerek földön nincsenek ezeknél jobb emberek és ennél a szigetnél (Haiti) szebb ország. Felebarátaikat úgy szeretik, mint önmagukat, s hozzá mindig szelíden és vidáman viselkednek, udvarias szavukat mindig mosollyal kísérik. Igaz, hogy mind a férfiak, mind a nők állandóan mezítelenül járnak-kelnek, de biztosíthatom Felségteket, hogy erkölcseik feddhetetlenek és királyuknak a legnagyobb hódolattal engedelmeskednek". Columbus a jövőre gondol. Minthogy ezek bennszülöttek természettől fogva ilyen jók, és mint ahogy úgy látszk, semmiféle pogány vagy eretnek szektának nem hívei, sőt egyáltalán semilyen vallásuk nincsen, minden nehézség nélkül meg fognak érni a keresztény hitre, mihelyt megfelelő szent férfiak kioktatják őket a vallás igazságaira. Sajnos, a jövőbelátó Columbus képzelete nem áll meg ezen a nemes és üdvösséges ponton, össze tudja egyeztetni az örök és az ideig való hamar előnyöket. Minthogy az uralkodók új és nemsokára már keresztény alattvalói ennyire jámbor természetűek, semmi sem áll útjában annak, hogy azt tegyük velük, amit akarunk, fis mindjárt tudja is, hogy mit akar: ezek a bennszülöttek fognak itt városokat és várakat építeni, dolgozni, a fehérek szorgalmas szolgái lesznek, ez az igazi aranybánya, az ingyen munkaerő... Még sajnosabb, hogy Columbus nem maradt meg pusztán az elgondolás mellett. Be sem várta, amíg a bennszülöttek mind jó keresztényeik nem lettek. Későbbi útja alkalmával már száz számra fogdostatta őket és hazavitte Spanyolországba. A zsúfolt hajófenéken a szabad levegőhöz szokott indiánok nagy része elpusztult, aki életben maradt, rabszolgának adták el. Mert az áhított aranyból Columbus nagyon keveset talált az Újvilág szigetein és valamivel fedezni kellett az utazások költségét, be kellett bizonyítania, hogy felfedezése nem haszontalan. Bármily szomorú ez, az embernek mégis egy régi angol tréfa jut eszébe: a fehérek először térdre estek, azután a bennszülöttekre. És így kezdődik el, mindjárt az első felfedezővel és az első bennszülöttekkel, az indián világ szörnyű, a fehér ember arcába mindmáig szégyenpírt kergető katasztrófája. A spanyol hódítók egy évszázad alatt teljesen kiraboltak, kiirtottak, rabszolgaságba süllyesztettek és őserdők mélyébe kergettek egy egész világot, amely az övéknél talán szebb és emberibb volt. A szerencsétlen indiánokért senki sem emelte fel szavát, csak Las Casas püspök, Columbus útjainak és az indiánok tragédiájának humánus lelkű történetírója, de ha volt pusztában elhangzó szó, az övé volt az.