Új Idők, 1945 (51. évfolyam, 1-22. szám)

1945-10-06 / 10. szám - Vas István: Török antológia / Versek

Török antológia Gázel Báki 1526—1600. Vagyunk a Szerelem-Nagyúr hű rabszolgája, életem, vagyunk a gőgös szenvedély örök szultánja, életem. A szomjú szívtől meg ne vond szépséged édes záporát, a vad vadonban tulipán bús szirma várja, életem. Mélyünkbe rejtett gyöngyökért a kapzsi végzet vért fakaszt, szivünkbe váj s a szellem uj tárnáit tárja, életem. A lélek ősforrásain ne tűrj homályos bánatot, vagyunk az ozmán büszkeség szine-virága, életem. És Báki verse körbejár, mint ünnepélyen serlegek, mert bennünk maga Csámi jött e lakomára, életem. Titkos tánc Gálib Sejk 1757—1799 Hullámzása szerelemnek — titkos tánc, hold és nap ha fent kerengnek — titkos tánc. Szerelemben mennynek, földnek titkai testet öltve megjelennek — titkos tánc. Bús szemekben gyöngy esőzik fényesen, forgószélben lenge könnyek — titkos tánc. Nézd, zarándok módra ifjú mágusok halkan körbe-körbe mennek — titkos tánc. Kóbor Medin­n lettem és fejem fölött borzolódva fészkek rengnek — titkos tánc. Szeretetnek napja, Gálib, felragyog : szent pörgése dervis-rendnek titkos tánc. Szádabáb Nedim XVIII. század eleje. Bától terhes szívem súlyát már magamban nem bírom menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom ! Odalent a kikötő, hatevezős csónakon menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom. Menjünk együtt játszani, az idő majd eltelik, új szökőkútból iszunk, Treznim vize felszökik, nézzük, hogy a sárkány szája ontja élet­csöppjeit, menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom Menjünk együtt kóborolni tó körül, fák alatt, nézzük meg a palotát, mennyi szép új árnyalat, énekeljünk hangot váltva gázeleket, sárkikat, menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom. Kérj anyádtól engedélyt, szent imára, pénteken, egy napot majd elcsenünk a zord világtól, édesem, kikötőig, halk utcákon, nem vesz észre senki sem, menjünk együtt Szádábádba, menjünk ringó ciprusom. Nem lesz ott más, csak mi ketten és egy énekes kísér, ott Nedim vár válaszodra és ha szád »igen«-t ígér, már aznapra, buja szépség, minden gondja véget ér, menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom. Gólyák a holdfényben Ahmet Hásim XX. század. Álldogálva a tó partján hosszan mozdulatlan Gólya-gólya álmodik holdas bódulatban ... A magasban mint azurszin­tó a menny ma este Rovarok a csillagok fönn az égi habban . . . Nincs vadász, ki falja őket mennyei vizekben? Csilló vizibogarak holdfénytől dagadtan ... Ilyen égi rejtelmekről lenn a földi parton Gólya-gólya álmodik holdas bódulatban ... Fehér madarak éjszaka Ahmet Hásim XX. század. Fekete éjfél mélyiben szemmel láthatod, ezüst madarak csillognak a vad homályon át : hinnéd, a hajnal házias királynőjét a fény árnyak közt hagyta el s az ő művének tartanád, hogy szerteszét a partokon kancsók állanak s kristály kancsókba gyűjti a holdfény párlatát. Janicsár—Gazel Yahya Kemal XX. század. Ali kezében ott a kard és fenyeget, csak­­ üss ! Müezzin szava tölti be az egeket, csak üss! A boldog hír igéri már a biztos diadalt, a várkapukat megnyitó győztes sereg, csak üss ! A hitetlen kolostorokra félholdat rakó világhódító padisa megérkezett, csak üss! »Allah nagy !« — híven hirdeti a harcok hajnala. Hadd érjük el az ujjongó Mohammedet, csak üss! Hotelszobák Necip Fazil XX. század Keskeny szállodaszobák mélyein panasz lobog, leng a lámpafüstön át, leng a lámpafüstön át. Titkon őrzi szürke-zöld tükre ócska üvegén elvillant szemek nyomát, elvillant szemek nyomát. Ingólábú asztalon szétdobálva öltönyök, holttetemnek tartanád, holttetemnek tartanád. Hosszú, üres folyosót papucs talpa verdesi, rejtelem csoszog tovább, rejtelem csoszog tovább. Kínok érvelése ver, dobban a csupasz falon, szögverte sok seben át, szögverte sok seben át. Még a padlás fája él, fejed fölött felropog, hallod az idő fogát, hallod az idő fogát. Jaj, ki némán, egyedül hal meg majd ti bennetek, elhagyott hotelszobák, elhagyott hotelszobák ! Találkozás Yahya Kemal XX. század. Bámultam az útra, szememet tágra kinyitva. Kérdeztem a széltől, ki is ő és mi a titka. Párducszeme volt, zöldszínű volt, vad tüze tiszta Lelkem lobogását rabul ejti e varázslat. »Mondd hát, az öröklét lakomáján veled ittam bíborszínű rózsák levelével borítottan s egy vágy remegése a szivünkben szakadatlan?« Nézett, mint egy álom közepéből, s belesápadt. A lépcső Ahmet Hásim XX. század. Lassan-lassan haladsz majd a lépcsőn fölfelé, száll lábaid nyomába aranyszínű levélsereg s amig az égre nézel majd, a könnyed lepereg. Sápad a tó... az arcod is így halványul el, ó nézd a bíbor párákat, az este már közel. A rózsa földre hajlik és vérzik szótlanul. Ágon a bülbül mint a láng s tündöklő vére hull. E márvány merthogy bronzszínű? E tó miért hogy lángra gyúl? Egy titkos jelbeszéd ez, mely lelkünknek felel, ó nézd a bíbor párokat: az este már közel. VAS ISTVÁN fordítása 272

Next