Új Idők, 1945 (51. évfolyam, 1-22. szám)
1945-11-17 / 16. szám - Kárpáti Aurél: Új bor / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
A férfi dühösen harapta össze a száját. Fogta már a korsó fülét, de a kisleány nem engedte a szájához. — A testvéreim ! — mondta siránkozva. — A kistestvéreim . . . bögrét adjon bácsi, vagy poharat, akármit . . . Véghetetlen erőlködéssel szedett elő a férfi a batyujából valami edényt s odalökte a sötétben a leány karjához. — Itt van, öntse át. A víz csurgása hallatszott. Ömlött a víz, de a padlóra is. A fele elpazarlódott. — Üres lett a korsóm — mondta a leány. — Most még egyszer el kell mennem a kúthoz. Tessék, bácsi, nem sajnálom a fáradságot, ne is haragudjon reám, de, tudja, féltem a kistestvéreimet. S ment vissza a sötétben. A beteg ember ivott. Benne tartotta lázas ajkát jó darabig a hűvös vízben még akkor is, mikor nem nyelt többet belőle. Még nem tette le kezéből az edényt, mikor rettenetes robbanás hallatszott. Utána zűrzavaros hangok: — Ez a házat érte ! — Nem, itt csapott le, a szomszédban. — A hátsó udvar . . . Csak délfelé tudták félrehúzni és letakarni a szőke leány holttestét s harmadnap temették el, ott, ahol meghalt. Új bor Illés Béla regénye Minden igazi íróban él valami titokzatos honvágy. Ösztönös sóvárgás az »elveszett paradicsom« után. Valami csábító kísértés arra, hogy saját múltja fölé hajolva, megkeresse hajdani magát — a gyermekkor hajnali ködében. Illés Béla is ezt teszi regénytrilógiájának most megjelent nyitányában, az Új bor-ban: önéletrajzi regény? Ha úgy tetszik , igen. Formailag az Új bor a regényesített önéletrajzok megszokott rendjébe tartozik. Lényegét illetően mégis merőben más. Szokatlanul több annál. Vonzóan könnyed, szinte csevegően közvetlen hangja ellenére is súlyosabb és általánosabb mondanivalók foglalata. Kortörténeti keresztmetszet. Sűrített jelképe a századeleji magyar társadalom legnyugtalanítóbb szociális, gazdasági és politikai problémáinak. A magyar félmúlt színes-eleven körképe, úgy, ahogy egy eszmélő gyermeklélek első impresszióin keresztül mutatkozik meg. Ez a mozaikszerű fejezetekből összeálló, hol mosolygó öniróniával, hol fájdalmas, benső érzelmességgel telített élménygyűjtemény kemény és őszinte leszámolás a tegnappal. Egyben határozott irányjelzője annak a jövőbe vezető, izgalmas és kalandos útnak, amelyen a regény serdülő hőse elindul, előbb Beregszászról, majd egy kárpátaljai ruszin fatelepről — a nagyvilág felé. Végső soron pedig az Új bor az igazi hazaszeretet ép oly megkapó, mint meggyőző példázata. A Szovjetunióból huszonöt esztendős emigráció után hazatért magyar író lírai vallomása azokról az eltéphetetlen, belső gyökérszálakról, amelyek minden emigránst örökre idekötnek a felejthetetlen, ősi röghöz. Illés Béla regénye nagy Esze Tamás földjét, Beregszászt és környékét kelti életre, jellegzetes helyi alakjaival. A ferencjózsefi korszak Magyarországának típusai: magyarok, ruszinok, zsidók, urak, polgárok, parasztok és munkások vonulnak fel itt, a kis Bálint Géza vakmerő gyermeki csínytevései során. S a figyelmes olvasó hamarosan észreveszi, hogy az akvarell-frisseséggel odavetett komikus, vagy megható epizódoknak igazában ők a főszereplői. Minden, ami ebben a vegyes-tarka környezetben Annak a panaszos hangú asszonynak volt a legidősebb gyermeke, aki mindig az olajoskorsóját siratta. * —• Lássátok, ebben a házban voltam én az ostrom alatt — mondta a férfi. — Apuka itt feküdt, a pincében, betegen. — Jé ! — mondták a gyerekek és felnéztek a leütött vakolatú, törött ablakú házra. A kapun feketeruhás asszony lépett ki. Valakinek magyarázta éppen : — És az olajas üvegemben még volt egy kicsi tegnap, de ma már nincs . . . mivel főzzek? Az ember megállt és elvörösödött. Tétova mozdulattal nyúlt előbb a szívéhez, aztán a zsebéhez, aztán a nyakszirtje tájához, ahol olyan nagyon fájt akkor. A nap melegen sütött le reá, biztonságban sétált a családjával és nem kellett már félnie semmitől. Rápillantott még egyszer a feketeruhás, sovány asszonyra. Eszébe jutott a palackba zárt szellem. És nagyon jól érezte magát. Milyen jó ember ő ! Nem átkozta meg, aki jót tett vele. Nem, igazán nem azért pusztult el a szőke gyermekleány, mintha ő akarta volna. Még Sajnálta is. Most is sajnálja. Sajnálja az anyját is, igazán ... Aztán tovább sétált és elfeledte az egészet, a koraérett, nyílteszű, igazságra szomjas gyerekkel történik, mélyebbre mutat az érdekes események puszta felszínénél. A figurák egész osztályhelyzetüket feltárják, megvilágítják és képviselik, hogy maga a vidéki kisváros is — mint élesrajzú tükör — egész Magyarország társadalmi tagozódását villantja elénk. Az író tudatosan vezeti egyre beljebb gyermek hősét az utolsó béteévek három legégetőbb kérdésének bozótjába : a zsidókérdésnek, a nemzetiségi politikának s az elnyomott szocializmus élet-halálküzdelmének ág-bogos szövevényei közé. Mígnem a regény végére teljessé válik a szomorú felismerés. Nemcsak egy család, nemcsak egy osztály halad itt észrevétlenül a biztos romlás, a feltartóztathatatlan katasztrófa felé, hanem szinte az egész nemzet, amelyért legjobb fiai sem tehetnek semmit. A kép — amelyet Illés Béla erről a »verőfényes« magyar félmúltról fest — mélységesen lehangoló. Épp azért, mert tárgyilagosan pontos és kegyetlenül hiteles. Ezeket a problémákat ilyen nyíltan, kíméletlenül, őszintén és becsületesen nem igen állította még a megismerés reflektorfényébe mai magyar regényíró. Illés felszabadultan, minden gátlástól és illúziótól menten veszi szemügyre a magyar élet reális valóságát, amelynek komor színeit legfeljebb a megértő humor derűjével enyhíti helyenként. Hangja a született elbeszélőé. Egyenletes, biztos, tömör és folyamatos. Előadásában szívesen érvényesíti a csattanóra való kihegyezést és az időbeli inverzió váratlan, meglepő fordulatait. Itt-ott talán észrevehető a mesefűzés némely szándékos kiélezettsége, ez azonban sohasem válik bántó egyoldalúsággá. Alakjait éles világításba állítja, de a plasztikát adó árnyfoltokat is mindig megmutatja rajtuk. Közülük nem egyre — főkép Marusza dadára, a szélhámos Ferdinánd bácsira, Szevella doktorra, az önfeláldozásnak erre a romantikus hősére, a megszállott szocialista vezérre, vagy Géza ruszin játszópajtására — úgy emlékszik vissza az olvasó, mint személyes ismerősére. Szép, tartalmas könyv az Új bor. Felráz és önismeretre tanít. Aki belekóstol, egészen bizonyosan érdeklődve várja folytatását, — a Kárpáti rapszódia című trilógia második és harmadik kötetét. KÁRPÁTI AURÉL 401.