Új Idők, 1945 (51. évfolyam, 1-22. szám)
1945-09-01 / 5. szám - Ladányi László: A sziget / Versek
azok irigykedőn láthatják, az ő hármuk szétszakíthatatlan barátságát. Folytatódnak a pad alatti levelezések és a séták, amiket karöltve végeznek a tízpercekben. Anikó sem különül el tőlük ezekben a szünetekben, lemondott már a vigyázó tisztségéről, oktalanság lenne, hogy mindenáron fegyelmezni akarja ezeket a nagy lányokat, mikor éppen elég bajj van saját magával is. Katival nagyszerűen megvannak, de fél kicsit Gsulitól, azóta, hogy bevallotta otthoni dolgait, nem tud vele újból összemelegedni. S Kati nem vallja be, hogy az egész akkor csak bolondos ugratás volt. Szó sincs róla, hogy Csuli rabló lenne. Derék kislány s ő őszinte szeretettel vonzódik hozzá. Meg kellene ezt mondania, de miért tenné, hagyja, hogy esztelen elképzelései csak izgassák a másikat Sőt arra is kapható volt, hogy kettesben, akár a detektívek, tüzetesebben utánanézzenek Csuli múltjának és általában homályban maradt életkörülményeinek. Hosszú megbeszélések után egy napon elhatározták, hogy felülnek a villamosra és kiutaznak arra a környékre, ahol Csuliék laknak. Anikó ötlete volt ez, mindenképpen le szerette volna leplezni harmadik társukat. Nem azért, hogy aztán elűzze őt magától, sőt éppen azt remélte, hogy nem is olyan borzasztók a dolgok, ahogyan azt Csuli elmesélte. Gyerekes hazugságban akarta marasztalni, hogy aztán elfeledve az egészet, zavaró körülmények nélkül szerethessék egymást. Útközben azt mondta Katinak : — Leleplezzük a kölyköt. Majd meglátod, az egésznek a végére járok. — Elárulhatnék neked valamit — mondta Kati titokzatos mosollyal. — De nem mondok semmit. Nagyon izgalmas, hogy most odautazunk és leleplezzük. Erről eszembe jut, jó lenne, ha egyszer csakugyan elutazhatnánk, valahova messzire, mondjuk Ragusába Megfürödnénk a tengerben, óh, hogy vágyom ilyesmire, megfürödnék mezítelenül, aztán meglátogatnánk a kolostorokat. Jaj, talán sosem teljesednek ezek a vágyaim. Anikó, mint nem is hallotta volna barátnőjének áradozását, hideg eltökéltséggel mondta : — Leleplezzük s aztán a szemébe vágjuk, hogy hazudott. Megérkeztek a villamos végállomására. Utánakérdeztek, hogy merre lehet a Hangya tér s aztán gyalog indultak tovább. A 27-es számot keresték Megtalálták. Milyen csínos házacska, zöldre festett sodronykerítés áll előtte s az ablakokat fehér tuszorfüggöny takarja. A kis térségen majdnem külön áll a ház, előtte egy gyümölcsárus standja, ahol egy néni üldögél hatalmas vörös ernyő alatt. — No, gyerünk be — mondta Kati Anikó izgatottan leintette. — Ne butáskodj. Hadd csak. Majd én mindennek a végére járok. — Odament a gyümölcsárus asszonyhoz és kedvesen megkérdezte tőle : — Néni kérem, ki lakik ebben a házban? — Ebben a házban? — szólalt meg a néni készséggel. — Ebben a házban Müller nagyságos urak laknak. Anikó tovább vallatta : — Van egy kislányuk? — Hogyne volna — felelte a néni. — Van bizony, a Magdus kisasszony. — Olyan volt ez az asszony, mint egy automata, kellő ügyességgel csak meg kellett érinteni és bugyogott belőle a szóáradat Anikó nem nagy mesterkedéssel kivette belőle mindazt, amire kíváncsi volt. Kati is közbeszólt, szerette volna, ha a maga egészében kitűnik előttük a valóság, barátnője azonban minduntalan leintette, nevetségesen ideges és szeles volt. A néni még szívesen beszélt volna, úgy látszik, valóban jól ismeri Csulit s nemcsak megbecsüli, hanem szereti is. Anikó már semmire sem volt kíváncsi. Hirtelen, mintha megharagudott volna a nénire, elbúcsúzott tőle anélkül, hogy megköszönte volna a felvilágosításokat. — Akkor hát menjünk — mondta s úgy nekiindult, mintha máris elkésett volna valahonnan. — Nem megyünk be hozzájuk ? — kérdezte Kati. —• Ha már itt vagyunk, igazán bemehetnénk. Anikó csak úgy mellékesen felelte : — Későn van már, mindjárt besötétedik. Nem lenne tanácsos, hogy későig maradjunk ezen a vidéken. Kati nem értette meg, hogy mi van ezen a vidéken, amitől különösebben tartaniuk kellene. Rá akarta venni a barátnőjét, hogy mégis csak bemenjenek a házba, de az rá sem hallgatott. Felültek a villamosra s Anikó ott is úgy viselkedett, mintha egyedül volna. Olyan sikerült a dolog, hogy nincs róla semmi egyszerűen mondani valója. Úgy sikerült, ahogyan kívánta s most mégis csalódást érez. Tudja azt, amire kíváncsi volt, de mit ér vele ? Keserű unalom lepte meg. Talán az idő miatt érzi magát ilyen levertnek, lehet, talán az idő miatt, de az is lehet, nem azért. Úgy gondolja, ha hazamegy, gyorsan eszik valamit s mindjárt lefekszik. Aludni szeretne egy hosszút, olyan hosszút, hogy mire ismét felébred, elfelejtse egész eddigi életét Hogy tüntessen a rosszkedvével, hátradőlt a padon és hangosan ásított, anélkül, hogy kezét a szája elé emelte volna A sziget Folytatjuk Mint egy sziget, amit víz vesz körül S aminek földjén nem terem virág . Ügy fekszem itt s köröttem idegen Embertömeg zúg, idegen világ. Pattog a fagy és bennem is hideg jégkristályok nőnek egymás fölé És láthatatlan béklyóim között Tudván tudom : lelkem az ördögé. De hogy ne fájjon nagyon ez a sors Az emlékeknek köde van körül. Az ember elfárad és belenyugszik És ami jó volt, annak sem örül Most megtanultam, hasztalan csatázom. Nem lehetek más, mint ami vagyok És ami fáj, nem lehet, hogy ne fájjon És minden csillag nem nekem ragyog. Mint szigetet viharszántotta tenger, Úgy vesz körül a tenger szenvedés, A mult eltűnik, mint hajó a ködben S a lét fájdalma éles, mint a kés. Nagynéha még, mikor a köd eloszlik Egy csillag villan meg fejem felett, De a sötétség szomjasan felissza S betemetnek a zajló tengerek. * LADÁNYI L ÁSZLÓ 139