Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-04 / 27. szám

K \ A város jellege csak kevés ideig marad titokban a látogató előtt. A tiszta leve­gőhöz szokott ember itt nem győzi sze­méből a port törölgetni, és nyaka csak­hamar belefájdul a csillék bámulásába. Ostrava: Már felszabadulásunk előtt is Csehszlovákia nehézipari központja volt. Azóta ez a szerepe csak nőtt. A felszínen új gyárak, kohók, épültek, a föld meg egyre üresedett. Barna és fekete szén, kitűnő és jó minőségű, összesen harmincnégy faj­ta, számomra árnyalati különbségekkel, itt mind megtalálható. Széntermelésünk zöme itt bonyoló­dik le, és hogy gazdaságunk számára mennyire fontos ez a nyersanyag, azzal mindenki tisztában van. Felfedezés, kezdet Nyolcvanhárom évvel ezelőtt — 1889-ig — az Ostrava környéki föld belsejét még olyannak vél­ték, mint másutt. Ez az év azonban döntő je­lentőségű az Ostrava-Karviná bányavidék számá­ra. Vladimír Vondrácek mérnök, az olomouci püspöktől ez évben vásárolta meg a jogot a vi­dék kutatására. Az első „gödröt“ — mert csak annak nevezhetjük — édesapja után Ignátnak nevezte el, és akkor a bányászok egyéves mun­kájának eredményeként 111 ezer tonna szén ke­rült felszínre. Az első világháború után új bá­nyák, a Bédfich és az Odra építéséhez kezdtek a tulajdonosok. Az állandó vízömilés miatt a Bédfich megnyitására azonban sosem került sor. 1945 után az Ignát és az Odra irányítását, úgy, mint a többi bányáét, az állam vette át. A két bányát azóta Ján Sverma néven ismerjük. Szegény­­t gépesítették... jobb oldalt az igazgatóság új épülete, bal oldalt a felvonótornyok, hatalmas szénlakások, vago­nok, a magasban üres és színültig rakott csillék, a bejárat előtti parkolóhelyen vagy kétszáz au­tó... A Jan Šverma-bánya főmérnöke, Bohumil Han­­zík beszél a bánya jelenéről. — Tizennégy éve dolgozom Ostraván. A „Sver­ma“ a legpechesebb bányák egyike. Megtalálható itt a bányarémek nagy része. A ferdén és mere­deken fekvő telérek, detrituszok (kavics és víz keveréke) sokszor nyomás alatt, szén- és gáz­ömlések, vízbetörések stb. Amikor idejöttem, az idősebbek csak legyintettek a mechanizálás szó hallatán. Az ilyen bánya örüljön, hogy létezik, mondták, nem hogy még ide gépeket hozzanak... A múlt hónapban kitermelt szénmennyiség 84,5 százalékát gépek bányászták és hozták a felszín­re. Gépeink a legmeredekebben fekvő szénréte­gektől egész a 20 fokos szögben fekvőig használ­hatók. Négy évvel ezelőtt a VKR típusú szovjet szénfejtő kombájnnal 80 tonna volt a napi fejtés. Ma 300, és ezt senki sem tartja különlegesnek. Szocialista munkaverseny A bánya munkásainak és alkalmazottainak 91,5 százaléka bekapcsolódott a szocialista munkaver­senybe. Nagy Ferdinánd csoportja egyike azok­nak, amelyeknek tavaly bányásznapkor „A CSKP 50. évfordulójának kollektívája“ címet adomá­nyozták. — Mi a története bányászéletének? — Tizenkét évvel ezelőtt jöttem Saláról. Dac­ból, nem értettem egyet a szüleimmel. Megnősül­tem, három családom van. Tavaly házépítésbe kezdtünk, a csoportom öt vásárjával. Nem volt rá szükség, mert mindnyájunknak szép lakása van, de nem sajnáljuk, hogy belekezdtünk, kedv­telés, szórakozás. — Nem bánta meg, hogy otthagyta Szlovákiát? — Hozzánőttem a bányához. A legideálisabb az lenne, ha Salán lenne a bánya. De szeretem Ostravát is. Itt mindenki melós, egyszerű, dolgos kezű, nincs kivétel. Mert aki nem az, annak men­nie kell. — Tehát sikerült az élete. — Azt hiszem, igen. A feleségem is dolgozik, morva asszony, keveset magyarul is tanult. Van autónk, és minden évben nyaralni megyünk. Vol­tunk már a Tátrában, az idén a Balatonhoz ké­szülünk. Pénzünkből futja minden szükségesre. — Van a csoportjában magyar nemzetiségű bá­nyász? — Nincs, de vannak itt többen Dél-Szlovákiá­­ból. A városban kevesen telepednek le. — És a csoportja? Hogyan értek el ilyen szép eredményt a szocialista munkaversenyben? — Mi ezt merkur-mozgalomnak nevezzük. Az a lényege, hogy az ember győzze le saját ma­gát. Ez évi legjobb teljesítményünket háromszor is túlszárnyaltuk. És látja, mégsem mi vagyunk a legjobb „šyermások“. Pedig nekünk még az igazgató is szurkol. — Számít a presztízs? — De mennyire! Ez a tízórai téma, és alkalom az esti sörözésre. Presztízs, meg aztán vastagabb a boríték is. — A csoport fluktuációja? — Évente hat-hét új ember jön, huszonnégy állandó. — Munkabiztonság? — Már két és fél éve nem volt nagyobb se­besülésünk. Utánpótlás A Jan Šverma-bányának nincs saját inaskép­­zője, a fiatalok a szomszédos Győzelmes Feb­ruár-bánya Iskolájában tanulják a bányászmester­séget. Gyakorlati oktatást a „gyermásoktól“ kap­nak. Sokan azt hiszik, a bányának csak vájárok­ra van szüksége, tehát csak ezt a szakmát tanít­ják a bánya inasiskolájában. Nem így van. Gép­lakatosoktól kezdve autószerelőkön, ácsokon, vil­lanyszerelőkön keresztül a legkülönfélébb szak­mára oktatják itt a fiúkat. — Milyen az érdeklődés? — kérdem Bohumil Hanzik mérnöktől. — Az iskola iránt kielégítő. A baj a végzősök­kel van. Pár hónap letelte után sokan itthagynak bennünket... Racionalizálás Megtudtam, hogy a hónap végéig elkészül a bánya 1975-ig szőlő gazdasági terve. Ezzel egy­­időben kidolgozzák az üzem komplex szocialista racionalizálásának tervét is. A tervekhez a mun­kások is hozzászólhatnak. Az ésszerűsítéssel szorosan összefügg az újító­­mozgalom. Tavaly 230 újítási javaslatot nyújtottak be a bányászok. Ez a háromjegyű szám akkor válik igazán naggyá, amikor kifejezi azt a pénz­összeget, amelyet a bánya az újítási javaslatok el­fogadásával megtakarított: 3 086 000 korona. kitűnően működik az Ifjúsági Reflektor is. Leg­utóbb is kisegítettük a bányát, amikor már-már azt hitték, leáll a termelés — üres csillék hiá­nyában. Elég volt jól körülnézni. Az eredmény: 12 csille egy óra alatt. Félreállítva, a legkülönfé­lébb rakománnyal tele. Már hónapok óta veszte­geltek rejtekhelyükön. Nemcsak „borítékok“ Mit ad munkájának a bánya? Kötelező a rendszeres orvosi ellenőrzés, tehát szigorúan felügyelnek a munkások egészségére. A szakszervezet mindenekelőtt a bányászok sza­bad idejének, pihenésének gondjait vállalta ma­gára. Egész éven át működik a bánya üdülőköz­pontja, az Ostravica. A Balaton-parti táborban évente hatszázan üdülhetnek, kétheti teljes ellá­tás mindössze 650 koronába kerül. Évente 60 fürdőbeutalót osztanak szét a bányászok között. Lakások? Vannak. A családok fél éven belül lakáshoz jutnak, a nőtlenek azonnal, a bánya munkásszállójában. Természetesen van üzemi ét­kezde, ahol az adagokat nagy emberekre mére­tezik. Még a tányérok is nagyobbak a szokottnál. —O— Nem szólhattam mindenről. Tény, hogy a bá­nyászok nehéz munkakörülmények között dolgoz­nak, de mai életük összehasonlíthatatlan a tizen­öt-húsz év előttivel. Rájuk és munkájukra mindig feltekintett az ország. Számukra a mélység, a nagy „gödör“ nem félelmet, megélhetést, munka­helyet jelent. Zácsek Erzsébet ERŐSEBB LESZ A ROZSDA? Dél-Szlovákia egyik gyárában negy­venkét magyarországi festő dolgozik. Nem rosszallóan kérdezem. Miért? Mert nálunk festőhiány van — hangzott a szakszervezeti mozgalom üzemi bizottsága alelnökének válasza. A téma kezdett izgatni. Ugyanis tudom, hogy a járás kilencedikesei körében évente nagy az érdeklődés a gyár Inasiskolája iránt, ahol töb­bek között a festőszakmát is oktat­ják. Na mármost, ha kevés a festő, hát majd többet veszünk fel az első osztályba, és rendben. Ezen igazán ne múljék... — mondaná akárki. Hát ezen nem is múlik. Jelentkező van bőven, el is végzik az iskolát, dolgoznak is valameddig a gyárban, de amint jobb helyük akad, felmon­danak, jobb hely. Milyen a rossz, az első munkahely? Hát bizony nem a legideálisabb. Keskeny, szűk rekeszekben kell dol­gozni, meggörnyedve, meglehetősen rossz munkakörülmények között. Nyá­ron nagy a hőség, télen a hideg. Saj­nos ezen nem lehet segíteni. Ezt a műveletet minden hasonló gyárban kézi erővel végzik, ecsettel mázolják fel a festéket, amely a vasat védi a rozsdától. A munkahelyen minden festőnek meg kell próbálnia, de bi­zonyos idő letelte után máshová he­lyezik. A legtöbbje azonban nem bír­ja kivárni ezt az időt. Fiatal festőket másutt is keresnek, ugyanannyi vagy magasabb fizetést kínálnak nekik. Jobb munkakörülmé­nyek között dolgozhatnak. A kész mesterek elmennek, marad a gyár festők nélkül, és nem kell titkolóz­nunk: sokszor épp a hiányzó festő­kön múlott a terv teljesítése. Legu­tóbb is úgy segítettek magukon, hogy a gyár adminisztratív és műszaki al­kalmazottai vállalták a mázolómunka elvégzését. Úgy néz ki, hogy a gyár — sőt a gyakorlat szerint nemcsak a szóban forgó gyár — tehetetlen az ügyben. Mert míg a munkatörvénykönyv egyik kezével segíti őt, a másikkal álljt pa­rancsol. A megoldás talán az lenne, ha törvény szabná meg az időt, ame­lyet egy gyár inasiskolájában végzett mesterember köteles ledolgozni a gyárban, ahol tudásra, mesterségre tanították. Azt hiszem, ez már elég hosszú idő problémája, és nem lehet várni, hogy becsület és lelkiismeret kérdésévé válik. Ezzel birkóznunk kell. Nem szabad engednünk, hogy rozsda megegye a vasat... -z­ a . Ú­­gy néz ki, már csak rövid tíz-tizenöt esztendő van hát­ra ahhoz, hogy a vendég le­szokjék a pincérekkel való veszekedésről, a meddő fel­háborodásokról, tiltakozá­sokról, reklamációkról, mindarról, ami egy pincér szemében a leggyak­rabban nevetségessé teszi az embert. Úgy számítom, tíz-tizenöt év múlva nyugdíjba mennek azok a pincérek, akik még szigorúbb mesterkéz alatt inaskodtak, akik tudják, a vendég, nem azért ül az asztalukhoz, hogy idegeskedjék, nem azért hagyja ott a pénzét borravalóval. Akik tudják, hogy a levest melegen, az italt hidegen kell felszolgálni, akik tudják, a le­veshez kanál jár... satöbbi. Nem, nem a szolgalelkü pincért hiányolom, a kérem alássa nézőt,csak fel vagyok háborodva. De sebaj. Na­gyon is reálisak a kilátások, s tizen­öt év múlva mindezt természetesnek veszem. S ha nem, hát nem. Akkor is van megoldás, mert legfeljebb csak bü­fékbe járok majd, amelyeket ma még, uram bocsá', enyhén szólva, kerülök. Nem, nem nagyzásból, csak azon egyszerű oknál fogva, hogy manap­ság az önkiszolgáló büfékben nem­csak oxidálódott, hanem a szó szo­ros értelmében piszkos evőeszközt adnak, görből és görbét — persze alumíniumból, hogy el ne lopja a ked­ves vendég. Az ilyen evőeszközt az Vendég a javulás útján Mert ahogy a dolgokat figyelem, és saját példáimon is tapasztalom, arra a következtetésre jutok, hogy többnyire a fiatal pincérkorosztállyal van a vendégnek a legtöbb baja. Köz­tük van a legtöbb feledékeny, a leg­több szemtelen és még szemtelenebb... minek folytassam, még megsértek va­lakit. Attól félek, a szakmának ez a kor­osztálya megtanít bennünket hideg levest enni, meleg sört inni, kínai módra inni a levest, zsivány módra marcangolni a rostélyost, lordok módjára adni a borravalót. Ő is jellemzi, hogy használat után oda­tartják a csap alá, s töröletlenül, vi­zesen rakják a vendég elé. De bízom benne, hogy ez a gyakor­lat megváltozik, s öröm lesz majd büfében kosztolni. Bízom, mert hát mi mást is tehetnék. A reklamációk­ról, úgy látszik, már most kezdek le­szokni. Milyen jó nekem? Kevesebbet idegeskedem, tovább élek, tehát hos­­­szabb időn keresztül kerülhetem a pincéreket és élvezhetem a büfék nyújtotta dús örömöket. -K' ** *' új ifjúság HOGYAN TUŠIMICÉRE? A tušimicei villanyerőmű építése ifjúsági akció. Bi­zonyára köztetek is akad­nak olyanok, akik szívesen dolgoznának Tušimicén, csak nem tudják, hogy hol kell intézni. Hogyan Tušimicére? Az érdeklődőknek közöl­jük az alábbi rövid felvilá­gosítást. Tušimicére jelentkezhet minden 17 évnél idősebb fiú, valamint 18 évnél idő­sebb lány a munka- vagy lakhelyéhez tartozó SZISZ járási bizottságán. A mun­kaadók kötelesek a Tušimi­cére jelentkező alkalmazot­takat elengedni. Az egy év­re szóló szerződés megkö­tésekor a jelentkezők 1200, a három évre szóló szerző­dés megkötésekor pedig 5000 korona kapnak. A havi hűségpénzt átlagkere­setek 2-3000 korona között mozognak. Az építőipari szakmunkások ennél is töb­bet keresnek. A távolabbról érkező fiatalok naponta 20 korona pótlékot kapnak. Az érdeklődők az építőipari szakmában szakképesítést is szerezhetnek. HAZÁNK ÉS AZ ÓCEÁNKU­TATÁS A KGST tudományos ku­tatóprogramjának megfele­lően rövidesen megindul az óceán és tengerfenék ásvá­nyi kincseinek közös felku­tatása, amelyben hazánk is részt vesz. Az erről szóló több oldalú nemzetközi meg­állapodást 1972. február 23- án írták alá Rigában, és itt székel a program koor­dináló bizottsága, az INTER­­MORGEO is. A kutatás első­sorban a Balti- és a Feke­te-tengeren esedékes. KOSICE NÉVJEGYE A VI­­lÁgűrben Csak a beavatottak tudják, hogy szerény módon hazánk is hozzájárul az űrkutatás­hoz. A többi között például a Szlovák Tudományos Aka­démia Košicet Kísérleti Fi­zikai Intézete. Az Intézet munkatársai szerkesztették a kozmikus sugárzás méré­sére használt műszert, a­­mely a szovjet űrlaborató­riumokban nagyon jól be­vált. SMRDÁKY A monda szerint a Sin­­dáky (Büdöskő) -forrás gyógyhatását egy öreg pász­tor fedezte fel. Amíg a nyá­ját őrizte, köszvényes lábát a forrás vizében áztatta, és csodák csodájára elmúlott a köszvénye. A csodának ha­mar híre terjedt, és a kör­nyékbeliek emberemlékezet óta a büdös vízzel gyógyít­­gatták nyavalyáikat. Vieto­­ris József nitrai földbirto­kos 1832-ben kastélyt építte­tett a községben, és ezzel megvetette a gyógyfürdő a­­lapját. A forrás elemzése alapján egy liter víz 408,5 milligramm ként tartalmaz. Különösen alkalmas a reu­ma és a különféle bőrbe­tegségek gyógyítására. Saj­nos a múltban a fürdő fej­lesztését eléggé elhanya­golták. Mindössze 150 fek­hely áll a vendégek rendel­kezésére. 1975-ig mintegy 800 fekhelyre bővítik a Smrdáky-fürdő befogadóké­pességét, és ez helyénvaló is, mert fekvése is rendkí­vül kedvező Alig néhány kilométerre esik a Bratis­lava-Brno műúttól.

Next