Új írás, 1963. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)

1963-11-01 / 11. szám - Galgóczi Erzsébet: Két üveg bor (elbeszélés)

— Nem. — Alkoholt? — Nem. — Tornásztál? — Nem. — Tanultál a továbbképzésre? — Nem — mondta ellenségesen a lány s folytatta volna, de a férfi közbe­vágott : — Akkor mitől vártad, hogy elmúljék a fejfájásod? — Hisz épp azért nem tudtam tanulni, mert fájt a fejem! — Azért fájt a fejed, mert tunya vagy! Érted? Tunya, szenvelgő, tehe­tetlen! — Ne kiabálj velem — könyörgött a lány. — De kiabálok! Addig kiabálok, amíg ilyen tehetetlen alak leszel! Anna szeme megtelt haraggal. — Te vagy az oka! Mert nem engeded, hogy felhelyeztessem magam Pestre? Azért fájt a fejem, mert hiányoztál. Tudod? — s bíborvörös lett az arca. De a férfi, mintha nem is figyelt volna rá. —­ Tehetetlen vagy — kiáltotta valami furcsa mámorban. — Gyurgyókat sem érdemled meg. Add csak Tide a kisfiút — s egyetlen mozdulattal kimarkolta a kezéből. — Gyere, kisfiam, fölmetszem a hasikádat. Mivel akarod? Kiskéssel, vagy kisollóval? — kérdezte becézve. Anna felsikoltott. — Nem engedem! Add vissza! Add vissza a gyereket! A férfi hirtelen megállt. Kiengedte tüdejéből a levegőt, kutatva a lány sze­mébe nézett s lassan elmosolyodott. — Fáj még a fejed? Anna meghökkenten figyelt befelé egy pillanatig, aztán idegesen elne­vette magát. — Nem fáj. — Sóhajtott. — Hatásos gyógyszereid vannak, mondhatom — s jó erősen pofonütötte a férfit. Az elkapta a kezét, megcsókolta. Aztán a száját, a nyakát is összecsókolta. — Ne haragudj .. . Most elmegyünk és jól bezabálunk. Akkor ettem utol­jára, amikor itt voltál. Múlt vasárnap. — Ne hazudj — nevetett a lány. — De te tényleg akkor ettél utoljára, ugye? Látom a derekadon. Megint fogytál másfél millimétert. Mit ettél a héten? — Majd elmesélem a vendéglőben. — Meséld el most, míg megmosod a kezedet. Anna a kezére pillantott s elnevette magát. De kicsit bosszúsan. — Te mindent észreveszek. — Mindent. — Gábor olyan pózba vágta magát, mint a rossz, nagyképű tanárok. — Aki pedagógusnak születik — szónokolta — az pedagógus marad élete minden pillanatában, ha akarja, ha nem ... Tiszta már a kezed? Ebéd után bevásároltak vacsorára, meg másnap reggelire, vettek egy üveg bort is, sétáltak kicsit a napsütötte utcán, csodálkozva, hogy múlt szombat óta minden fa kilombosodott, csak a legfiatalabbak nem, mert elfagytak a ke­mény télben, aztán hazamentek. A délutáni nap éppen besütött a szobába. — Kitakarítok — mondta a lány. — Jól van, de siess — mondta a férfi s lefeküdt a heverőre, szemközt a szobával. Anna levetkőzött kombinéra — fehér selyem volt rajta minden, semmi­lyen más színű fehérneműt nem szeretett, igazán veszek neked egy fekete kém-

Next