Új írás, 1963. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám - VITA - Olvasólevelek Veres Péter cikkéről
nak a kultúráját olyan mozgalmi kultúrának tekinteni, melynek egyetlen érdeme az volt, hogy segítette a napi politikai harcokat, viszont semmi maradandót sem alkotott. Természetesen a mozgalmi időszakokban is vannak kiemelkedő és kevésbé jelentős alkotók; utóbbiak valóban kihullanak, ahogy azt Veres Péter föltételezi, vagy csak névtelen piramisépítői lesznek a kultúrának, de az előbbiek nevükkel és műveikkel jelképezik azt a kultúrát, melynek alakítói voltak. A névsort, azt hiszem, fölösleges megismételni: elég gazdag ahhoz, hogy már napjainkban is jelentős kultúra épülhessen rá. Akik ösztönösen vagy érvekkel támogatva igyekszenek alapvető különbséget tenni a „harc” és a „béke” szakaszai közé, alighanem épp a fejlődés folyamatát értik félre. A „hősi idők” visszasírói önmaguk eszményeit cáfolják meg azzal, ha a „harcot” nem eszköznek, hanem célnak tekintik. Ez pszichológiailag érthető és magyarázható, de elméletileg semmiképp sem helyeselhető. Veres Péter bizonyára nem tartozik közéjük, de talán közelebb jutnánk a megoldáshoz, ha nem választaná olyan szigorúan szét a harcot és az élvezetet. A harc — az idézőjel nélküli harc — természetesen folytatódik. De ez már a hatalmon levők harca, mely azért is folyik, hogy minél több élvezet jusson a hatalomra került népnek. A küzdelem, amíg idáig eljutottunk, nagyon kemény volt, nem egyszer keservesebb, mint szükségszerű lett volna. Nem kell sajnálni, hogy túljutottunk ezen, mint ahogy szégyellni is csak fölösleges keserveit kell. Persze, még mindig nyitva marad a kérdés — s tulajdonképpen ezt kérdezi Veres Péter is —, hogy a viszonylagos nyugalom korszaka nem vezet-e az elkorcsosuláshoz. De vajon csak ez a két véglet létezik: vagy az élethalál harc, vagy a tespedés, a dekadencia? Ha ez igaz lenne, a szocialista társadalom semmiben sem különbözne az osztálytársadalmaktól. De ha nem, akkor nem szabad félni az olyan rendtől, mely játszani is engedi fiait. Hogy Veres Péter fölhívja a figyelmet mindarra a veszélyre, melyet a kispolgáriság okozhat, azt csak helyeselni lehet. Helyeselni kell a bírálatot is, hogy nem élünk a lehetőségeinkkel, hogy sokszor bosszantóan és elkeserítően kevesebbet teszünk annál, amennyit tehetnénk. De hogy mindezek ellen csak a jövőbe vetett hitét szegezi, azt keveslem. Tegyük még emellé azokat az ismereteket, melyeket a művészetek és tudományok művelői emberről és társadalomról ránk hagytak, hogy ne csak a helyzetet lássuk, hanem értsük a folyamatot is. És tegyük mellé a szocialista kultúra minden eredményét — ide sorolom Veres Péter jó néhány művét is —, a kispolgáriság elleni harc így lesz igazán eredményes. OLVASÓLEVELEK VERES PÉTER CIKKÉRŐL Egyike vagyok a szépíró Veres Péter olvasóinak és őszinte tisztelőinek. Mégsem tudom megállani — és talán éppen ezért nem —, hogy rá ne mutassak annak a „paripának” a kispolgári természetére, amit Veres Péter, a publicista, az esztéta, az „ideológus” az Új Írás 1963. évi 5. számában közölt vitacikkében („Kispolgáriság?” címmel) meglovagol. Egyetértek mindazzal, amit a cikkíró a falusi és városi polgárságunk jelentős százalékának kulturális igénytelenségéről elpanaszol. Kevéssé azzal, amit az igénytelenség eredetéről sejtetni enged. Megdöbbent azonban, amikor a hazai, „a mindenkori elit-értelmiséget, amely — véleménye szerint — minden társadalom szellemi haladásképletét adja”, individualizmussal, „harc-vallás” helyett „a birtokon belüliek” tespedésével, „az élvezet-vallás” gyakorlásával vádolja azért, mert az intellektuel ma nem a „munkás-, pláne nem a paraszti életformát” választja, „hanem a máról-holnapra élő bohémeskedést...” Nemcsak egyesek, hanem cakk-pakk, egész elit-értelmiségünk. Mióta célja és feladata a szocialista építésnek kétkezi mezőgazdasági és ipari munkára fogni a szocialista értelmiséget — amikor a technika, a gépesítés előbbutóbb a parasztot és a munkást is megszabadítja a fizikai munka mai formáitól? Mióta jelent individualizmust és „tespedést”, ha valaki fizikai munkára (kéretlenül) nem vállalkozik? 857