Uj Kelet, 1920. február (3. évfolyam, 6-9. szám)

1920-02-05 / 6. szám

1920. 6. sz. UJ KELET ha ezen fájó érzés a jobbakat arra készteti, hogy az egyesítés gondolatával foglalkozzanak. Az is racionálisnak látszik, hogy az egyesítés csak cionisztikus alapon történhetik meg, mert hiszen a cionizmus a zsidóságot mint népet állítja be, már pedig egy nép széles keretében a vallásos és nem vallásos elem mindig egyaránt meg szokott férni. * De viszont nem szabad el­felejtenünk, hogy az orthodoxia és a neológia kettéválásának tör­ténete van és ezen történetnek­­ pedig mélyen nyugvó okai vannak! A neológ sajtó mindig úgy tüntette fel az orthodoxnak az egyesülés iránt való ellenszenvét, mintha itt csupán személyes ha­ta­lmi kérdésekről lett volna szó. De h­a a kettéválásnak igazi hátterét tanulmányozzuk, könnyen reájövünk, hogy itt történelmi erők álltak egymással szemben, hogy itt világnézetek ütköztek össze, hogy a kettéválás proceszusa nem azért történt meg, mert azt néhány rabbi akarta, hanem azért, mert a szakadásnak, mély törté­neti indítóokai következtében ok­vetlen napvilágra kellett jönnie, mivel az a lelkekben már amúgyis meg­volt . Hiszen akik keveset is foglal­koznak a zsidók történetével, tud­ják, hogy ilynemű összeütközések nem egyszer fordultak elő a zsidó­ságban. És amint nem állíthatjuk, hogy például az asszimiláns ten­denciájú hellenistákkal békésen megférhettek volna az akkori idők zsidó nemzeti irányzatú, vallásos pártjai — mert hiszen a vallásos párt megmaradni akart a zsidó­ságban, a hellenista párt pedig kifelé igyekezett belőle — épp úgy nem állíthatjuk, hogy orszá­gunknak a zsidósághoz ragasz­kodó orthodoxiája megmaradha­tott volna az asszimiláló által — végeredményben — a teljes megsemmisülés felé haladó neo­lógéval. Mégis, mindenki érzi, hogy a hellenisták természetüknél fogva nem maradhattak meg az akkori jámborok mellett és viszont és senki sem ütközik meg, ha róluk Graetz azon megállapítását olvassa, hogy: .Annyira nem értették egy­mást, mintha nem is ugyanazon törzs fiai, nem is ugyanazon nép ivadékai lettek volna." A mai orthodoxiának és neológiának azon­ban mégis folyvást arról cikkez­nek, hogy értsék meg egymást és egyre emlegetik a közös múltat. De mit használ a múltnak közös pontja, ha az abból kiágazó irány­vonal eltér egymástól és más-más jövő felé mutat? Értsül­ meg, hogy itt nem csu­pán arról van szó, hogy például az orthodoxia vezetői a Ti­n 613. vallástörvényéből hánnyal többet tartanak meg, mint a neo­lógja vezetői — mert íriszen pld Men­delsohn Móze* bizony valóban a Sulehan Áruch­ alapján állott a gyakorlatban is és mégis tagald­­­hatatlan, hogy a zsidóságnak nagy mértékben tudott ártani — hanem­­ arról hogy ezen vezetők iránya a zsi­dóságot, mint fenntartandó népet, történeti szempontból hova vezeti ? Ha pedig belátjuk, hogy a szét­válást az irányvonalaknak egymás­tól való­­eltérése és a zsidóság jövőjének más-más alakban való elképzelése okozta s igy a szaka­dás természetes és szükségszerű volt, úgy azt is be kell látnunk, hogy mindaddig, mig mindegyik párt a maga iránya mellett kitart, az egyesülésről szó sem lehet Sőt az egy pontból kiinduló vo­nalak természeténél fogva az egye­sülés annál lehetetlenebb lesz, minél tovább haladt a két párt, mindegyik a­ maga irányában. És mivel ma a zsidóságnak nem holmi tizedrangú vallási kérdéséről van szó — mint Har­­sányi dr. hiszi — hanem egye­nesen arról, hogy végeredmény­ben a zsidóságot, mint olyat akar­juk-e megtartani a jövőnek, avagy az asszimiláció hullámain a meg­semmisülés tengerébe akarunk-e evezni, természetes, hogy a két párt mai formájában az egyesü­lésnek közös alapot nem találhat, mert hát itt­­ éppen a főalap nagyon is nem közös. Világos tehát, hogy egyesülés­ről — igazi, tartalmi és nem csu­pán formai egyesülésről — csak akkor lehet szó, ha a két párt egyike eddigi irányát megváltoz­­­­tatná. Erről pedig mindedig nem volt szó. Sokan azt hiszik, hogy a cio­nizmus az alap, amelyen a két párt mégis egyesülhetne. Ezen tervet támogatni látszik azon tagadhatatlan tény is, hogy a cionisták kdében valóban talá­lunk vallásos és vallástalan ele­meket is. A cionizmus tehát azon tér, ahol a két párt találkozhatna. Azonban ez csak látszat. Az asszimiláció sohasem találkozhat a fajtudatossággal. Éppen itt rejlik a nagy téve­dés. — Tudnunk kell ugyanis, hogy nem minden vallásos zsi­dó: orthodox és nem vallás­talan: neológ­. — Orthodoxnak csak azt nevezném, aki vallásos életmódja mellett a zsidóságnak további fennmaradását — tőle , telhetőleg — biztosítani igyekszik. Neológnak pedig azt, aki életirá­nyánál fogva a zsidóságból kifelé­­ törekszik. A cionista pedig (val­lási dolgoknak megtartásától vagy meg nem tartásától függetlenül) a zsidósághoz ragaszkodik és abban, mint jövővel biró népben,­­meg akar maradni. Világos tehát, hogy a cionizmus a neológizmusnak a legélesebb elleniránya. És ha azt átütjük, hogy Mendelsohn Mózer volt az, aki az asszimilációt megindította, úgy bátran állíthatjuk azt is, hogy Herzl volt az, aki az asszimilált zsidóságot az asszimiláció irányá­ban megtett útról a zsidósághoz visszavezetni kezdte. Igaz ugyan, hogy a cionisták között együtt látunk vallásos és nem vallásos zsidókat, csakhogy utób­biak már korántsem neológok, mert az igazi cionista már rég elvetette a neológia legfőbb krité­riumát: az asszimilációt . Vigyáznunk kell tehát, hogy a vallástalan, de cionista zsidót jól megkülönböztessük a neológ, s vagyis az asszimiláns zsidótól.­­ Mert m­a az utóbbi a zsidóság­­t­­ól kifelé igyekezik, eddig az­­ előbbi — ha még oly vallástalan is — a zsidóságba befelé halad. És ép azért az a meggyőződésem, hogy ha az 50 év előtti modern zsidóság cionista elveket vallott­­ volna, úgy még a szent koroneai leb Hillel sem pártolta volna a szakadást. Láthatjuk tehát, hogy itt nem egy szokásos politikai átcsopor­­tulásra van szükség, hanem meg­győződéseknek, felfogásoknak, a lelkekben mélyen nyugvó érzé­sek lassú, fokozatos átalakulására! Az asszimiláns neológ tömegek­nek lassan-lassan meg kell győ­ződnek az asszimiláció helytelen voltáról, az idők kemény szava folytán ki kell ábrándulniok az asszimiláció téves ígéreteiből, végre meg is kell undorodniok eddigi irányuktól. Ha aztán ily módon cionistákká váltak, akkor nem is kell többé a neológia egyesítéséről beszélni, mert az már automatice megszűnt létezni. Ami pedig az orthodoxiát illeti, már az el­mondottakból is láthat­juk, hogy az sokkal közelebb áll i­ s.

Next