Uj Kelet, 1920. február (3. évfolyam, 6-9. szám)
1920-02-05 / 6. szám
1920. 6. sz. UJ KELET ha ezen fájó érzés a jobbakat arra készteti, hogy az egyesítés gondolatával foglalkozzanak. Az is racionálisnak látszik, hogy az egyesítés csak cionisztikus alapon történhetik meg, mert hiszen a cionizmus a zsidóságot mint népet állítja be, már pedig egy nép széles keretében a vallásos és nem vallásos elem mindig egyaránt meg szokott férni. * De viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy az orthodoxia és a neológia kettéválásának története van és ezen történetnek pedig mélyen nyugvó okai vannak! A neológ sajtó mindig úgy tüntette fel az orthodoxnak az egyesülés iránt való ellenszenvét, mintha itt csupán személyes hatalmi kérdésekről lett volna szó. De ha a kettéválásnak igazi hátterét tanulmányozzuk, könnyen reájövünk, hogy itt történelmi erők álltak egymással szemben, hogy itt világnézetek ütköztek össze, hogy a kettéválás proceszusa nem azért történt meg, mert azt néhány rabbi akarta, hanem azért, mert a szakadásnak, mély történeti indítóokai következtében okvetlen napvilágra kellett jönnie, mivel az a lelkekben már amúgyis megvolt . Hiszen akik keveset is foglalkoznak a zsidók történetével, tudják, hogy ilynemű összeütközések nem egyszer fordultak elő a zsidóságban. És amint nem állíthatjuk, hogy például az asszimiláns tendenciájú hellenistákkal békésen megférhettek volna az akkori idők zsidó nemzeti irányzatú, vallásos pártjai — mert hiszen a vallásos párt megmaradni akart a zsidóságban, a hellenista párt pedig kifelé igyekezett belőle — épp úgy nem állíthatjuk, hogy országunknak a zsidósághoz ragaszkodó orthodoxiája megmaradhatott volna az asszimiláló által — végeredményben — a teljes megsemmisülés felé haladó neológéval. Mégis, mindenki érzi, hogy a hellenisták természetüknél fogva nem maradhattak meg az akkori jámborok mellett és viszont és senki sem ütközik meg, ha róluk Graetz azon megállapítását olvassa, hogy: .Annyira nem értették egymást, mintha nem is ugyanazon törzs fiai, nem is ugyanazon nép ivadékai lettek volna." A mai orthodoxiának és neológiának azonban mégis folyvást arról cikkeznek, hogy értsék meg egymást és egyre emlegetik a közös múltat. De mit használ a múltnak közös pontja, ha az abból kiágazó irányvonal eltér egymástól és más-más jövő felé mutat? Értsül meg, hogy itt nem csupán arról van szó, hogy például az orthodoxia vezetői a Tin 613. vallástörvényéből hánnyal többet tartanak meg, mint a neológja vezetői — mert íriszen pld Mendelsohn Móze* bizony valóban a Sulehan Áruch alapján állott a gyakorlatban is és mégis tagaldhatatlan, hogy a zsidóságnak nagy mértékben tudott ártani — hanem arról hogy ezen vezetők iránya a zsidóságot, mint fenntartandó népet, történeti szempontból hova vezeti ? Ha pedig belátjuk, hogy a szétválást az irányvonalaknak egymástól valóeltérése és a zsidóság jövőjének más-más alakban való elképzelése okozta s igy a szakadás természetes és szükségszerű volt, úgy azt is be kell látnunk, hogy mindaddig, mig mindegyik párt a maga iránya mellett kitart, az egyesülésről szó sem lehet Sőt az egy pontból kiinduló vonalak természeténél fogva az egyesülés annál lehetetlenebb lesz, minél tovább haladt a két párt, mindegyik a maga irányában. És mivel ma a zsidóságnak nem holmi tizedrangú vallási kérdéséről van szó — mint Harsányi dr. hiszi — hanem egyenesen arról, hogy végeredményben a zsidóságot, mint olyat akarjuk-e megtartani a jövőnek, avagy az asszimiláció hullámain a megsemmisülés tengerébe akarunk-e evezni, természetes, hogy a két párt mai formájában az egyesülésnek közös alapot nem találhat, mert hát itt éppen a főalap nagyon is nem közös. Világos tehát, hogy egyesülésről — igazi, tartalmi és nem csupán formai egyesülésről — csak akkor lehet szó, ha a két párt egyike eddigi irányát megváltoztatná. Erről pedig mindedig nem volt szó. Sokan azt hiszik, hogy a cionizmus az alap, amelyen a két párt mégis egyesülhetne. Ezen tervet támogatni látszik azon tagadhatatlan tény is, hogy a cionisták kdében valóban találunk vallásos és vallástalan elemeket is. A cionizmus tehát azon tér, ahol a két párt találkozhatna. Azonban ez csak látszat. Az asszimiláció sohasem találkozhat a fajtudatossággal. Éppen itt rejlik a nagy tévedés. — Tudnunk kell ugyanis, hogy nem minden vallásos zsidó: orthodox és nem vallástalan: neológ. — Orthodoxnak csak azt nevezném, aki vallásos életmódja mellett a zsidóságnak további fennmaradását — tőle , telhetőleg — biztosítani igyekszik. Neológnak pedig azt, aki életirányánál fogva a zsidóságból kifelé törekszik. A cionista pedig (vallási dolgoknak megtartásától vagy meg nem tartásától függetlenül) a zsidósághoz ragaszkodik és abban, mint jövővel biró népben,meg akar maradni. Világos tehát, hogy a cionizmus a neológizmusnak a legélesebb elleniránya. És ha azt átütjük, hogy Mendelsohn Mózer volt az, aki az asszimilációt megindította, úgy bátran állíthatjuk azt is, hogy Herzl volt az, aki az asszimilált zsidóságot az asszimiláció irányában megtett útról a zsidósághoz visszavezetni kezdte. Igaz ugyan, hogy a cionisták között együtt látunk vallásos és nem vallásos zsidókat, csakhogy utóbbiak már korántsem neológok, mert az igazi cionista már rég elvetette a neológia legfőbb kritériumát: az asszimilációt . Vigyáznunk kell tehát, hogy a vallástalan, de cionista zsidót jól megkülönböztessük a neológ, s vagyis az asszimiláns zsidótól. Mert ma az utóbbi a zsidóságtól kifelé igyekezik, eddig az előbbi — ha még oly vallástalan is — a zsidóságba befelé halad. És ép azért az a meggyőződésem, hogy ha az 50 év előtti modern zsidóság cionista elveket vallott volna, úgy még a szent koroneai leb Hillel sem pártolta volna a szakadást. Láthatjuk tehát, hogy itt nem egy szokásos politikai átcsoportulásra van szükség, hanem meggyőződéseknek, felfogásoknak, a lelkekben mélyen nyugvó érzések lassú, fokozatos átalakulására! Az asszimiláns neológ tömegeknek lassan-lassan meg kell győződnek az asszimiláció helytelen voltáról, az idők kemény szava folytán ki kell ábrándulniok az asszimiláció téves ígéreteiből, végre meg is kell undorodniok eddigi irányuktól. Ha aztán ily módon cionistákká váltak, akkor nem is kell többé a neológia egyesítéséről beszélni, mert az már automatice megszűnt létezni. Ami pedig az orthodoxiát illeti, már az elmondottakból is láthatjuk, hogy az sokkal közelebb áll i s.