Uj Kelet, 1920. július (3. évfolyam, 26-26. szám)
1920-07-01 / 26. szám
ül. évfolyam. 26. szám. Cluj (Kolozsvár), 5680 Thamusz 15. (1920 julius 1.) SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: CLUJ (KOLOZSVÁR), SZENTLÉLEK U. 1. A cionizmus: Visszatérés a zsidósághoz még a Zsidóországba való hazatérés előtt. (Herzl.) ELŐFIZETÉSI ÁRAK*. EGÉSZ ÉVRE 150 K, FÉLÉVRE 75 K, EGYES SZÁM 3 K. Mauschel írta: Herzl Tivadar. Mauschel anticionista. Régóta ismerjük, mindig elfogott az undor, ha ránéztünk, ha az élet a közelébe, vagy pláne érintkezésbe is hozott vele. De az undor, melyet éreztünk vele szemben, mindig a részvét érzésével párosult. Megpróbáltuk, hogy történeti magyarázattal enyhítsük ezt a nyomorult, alátiprott, megtépázott fickót. És aztán: mégis csak a mi társunk a népből , ha mindjárt vajmi kevés okunk is van adni valamit e társasviszonyra. Azt mondottuk, nekünk el kell tűrnünk őt, és a mi magasztos feladatunk, hogy megnemesítsük, és hogy valamennyien erre vagyunk hivatottak és a romantikus gyöngédség egy nemével vagy gyengeségével magunkhoz kell ölelni, mert toportyán rezeg. Ha Mauschel alávalóságra vetemedett, hozzáláttunk hogy eltussoljuk. Ha Mauschel pimaszul kicsinyesen viselkedett, a világot népünknek nagyjaira emlékeztettük. Ha Mauschel kompromittált bennünket, szégyenkeztünk, vagy titokban tajtékzottunk —de hallgattunk. És most végre csinált valamit Mauschel, ami dicséretre érdemes, ami tiszteletünkre van, amivel kárpótolt bennünket eddigi türelmünkért. Búcsút mondott nekünk. Mauschel ez már döfi! De mi Mauschelről beszélünk, anélkül, hogy tisztelettel teljesen bemutattuk volna. Ki hát ez a Mauschel? Egy típus, kedves felebarátaim, egy figura, mely időnként mindég visszatér ! félelmetes kísérője a zsidónak és oly elválaszthatatlan a zsidótól, hogy gyakran összetévesz-tik a kettőt. A zsidó : ember, nem jobb és nem rosszabb, mint a többi, legfeljebb józanabb és kesernyésebb az üldözések miján és szívesen állhatatos a fájdalmakban. Mauschel ellenben az emberi jellem egy fintora, valami kimondhatatlanul alacsony és utálatos. Hol a zsidó fájdalmat vagy büszkeséget érez, Mauschelnak csak nyomorult aggodalom egy gunyoros rángatódzás van az arcán. Kemény időkben a zsidó mindig kiegyenesedik, de Mauschel még alázatosabban összetöpörödik. Ha javulnak az idők, ez csak figyelmeztetés a zsidónak, hogy legyen szelíd, másokkal szemben türelmes és hasson az általános jólétre ; ám Mauschel szemtelen lesz , és nagyképű. A zsidó a kultúra magasabb fokának kiolthatatlan vágyát hordozza sokat marcangolt szívében. Mauschel úgy a haladás, mirrt a reakció mögött csak a maga szennyes kis üzleteit bonyolítja le. A zsidó a szegénységet méltósággal és bizalommal hordozza, a jólétben megnyitja szivét a sújtottaknak és szenvedőknek és gazdagságát önként adóztatja meg nagylelkű adományaival. Mauschel a szegénységben egy szánalomraméltó snorrer, a gazdagságban még szánalomraméltóbb procc. A zsidó kedveli a művészetet és a szellemi gyakorlatokat ; az elzárkózottságban, melybe egy ellenséges társadalom kényszerítette, ezek voltak egyetlen vigasztalásai. ’ Mauschel magát a tudomány és a művészetet is a nemtelen BM előnyökért űz. Meg lehetett találni minden időben a mi népünk között mély, szemérmetesen halk műveltségű kereskedőket és iparosokat — ilyen alakzatban jelent meg a zsidó. Egyszer Spinoza Baracknak hívták, gyémántot köszörült és sub specie aetemi nézte a világot, lehetett és lehet találkozni rabbikkal, írókkal, ügyvédekkel és orvosokkal, akik csak agyafúrt énzkufárok — ilyen alakzatban lép fel a auschel A zsidónak módjában van országának kormányával szemben meggyőződésből mereven és becsületesen ellenállani, vagy nyíltan beismerni, hogy együtt tart vele. Mauschel elbukik az államellenes ellenzék mögött és titokban hecceli, ha nincs ínyére az uralkodó tekintély és rendőrkard után kapkod, vagy kezétcsókolomot rebeg, ha drukkol a forradalomtól. Ezért gyűlölte a Mauschert mindenig a zsidó — az meg úgy banzsalizott ene, mint a bolondra. És ezt a kettőt, kik lényegük mély ellenségeskedése folytán mindig szétváltak állandóan összetévesztették egymással. Hát nem-e borzasztó félreértés ? Mintha történetünknek egy homályos pillanatában egy alacsonyszintű népréteg csúszott volna be szerencsétlen nemzetünkbe, s elkeveredett volna vele — olybá kell vennünk ezt a meg nem magyarázható ellentétet. És mert mi, amióta eszmélni tudjuik a népek, mindig a leggyöngébbek voltunk a gyengék között, népjellemünk képviselőinek nem a zsidót, hanem a Mauschelt vették Az erős népeket legjobb fiaik után ítélik meg, a gyenge népeket legrosszabjaik után. A németek a költők és gondolkodók nemzete, mert egy Goethet, Schillert, Kantot produkáltak, a franciák szellemesek és vitézek, mert felszínre hoztak egy Bayardot, Dugueslint, Monteignet, Voltairét és Rousseaut. Mi a handlék és a gaunerek népe vagyunk, mert burjánzik a Mauschel és rozsdecsinyeken töri a fejét. Mauschel midig ürügyeket oferált, melyek mögül reánk támadtak. Mauschel a zsidónak átka. Ezt ösztönszerűen érezte a zsidó és gyakran előfordult, hogy jó zsidók eltávolodtak a néptől, és atyáik hitétől mivel e közösséget nem tudták tovább bírni, így a Mauschel kívülről és belülről is mggyöngítette a zsidóságot. De jött az idő, a mi időnk, amikor a vallásból való menekülés sem tudta megadni a zsidóknak a Mauschellel való szolidaritás felszabadulását. Ó jaj ! Mintha a zsidó és a Mauschel egy fajta lenne ! Nehéz volt természetesen az ellenbizonyítás és az antiszemitizmus előtt zsidó és Mauschel mindörökre meg nem másíthatóan, könyörtelenül egybeforrottnak látszanak. Ilyen időben néhány Mauschel ki szokott vetkőzni a zsidóságból, de egy zsidó biztosan nem. És akkor megjelent a Cionizmus — a zsidónak és a Mauschelnek állást kellett foglalni. És most, most először szerzett a Mauschel a zsidónak egy nem remélt nagy erkölcsi szolgálatot. Mauschel kilép a közösségből, Mauschel anticionista ! Nem szeretném, ha félreértenének bennünket ! Nem vagyunk olyan kótyagosak és örültek, ahogy minket szívesen feltüntetnek. Nézeteinknek és mozgalmunknak minden ellenzőjére LAPUNK MAI SZÁMA 12 OLDAL. HERZL TIVADAR A san-reraói határozat örömhangjaiba, mint fájdalmas sikoltás hasit bele a dátum: tamusz 20. Herzl Tivadar halálának évfordulója. A beteljesülés nagy boldogsága közepette egyszerre árváknak érezzük magunkat és halk zokogás zsongja be lelkünket. Az örömnek ezen napjaiban valaki hiányzik közülünk a királyi férfiú, ki nagyságának csodálatos erejével uj életre támasztotta a halálos álomba ájult népet s a céltalanul bolyongók elé odaállította meleg szivének tűzoszlopát, mely úgy világított a sötétben tévelygő nép előtt, mint az Úr tűzoszlopa a pusztát járó ősöknek. Csak most, a sanremói határozat után érezzük megrendítő teljességében, hogy ki volt nekünk Herzl Tivadar. Olyan az ő emlékezete, mint a Menóra, melyen minden évben egy-egy uj láng gyűl ki s az évek növekedtével a Menóra fénye is egyre nő, egyre több lángocska sorakozik egymás mellett, a pászma egyre világosabb és sugárzóbb lesz ,míg fénye elszáll a legszánalmasabb viskókba is, ahol embereink laknak ". És mint prófétai lelke előre látta: „felébrednek tompa kábultságukból, mert mindnyájunk életébe új tartalom költözik". Uj tartalom, mit tőle és általa nyertünk. A sanremói határozattal a Menóra eddig szerényen pislogó lángocskái egy vakító sugárral gazdagodtak. Mert neki, az ő munkáiénak köszönhetjük ezt a diadalt, ő állított talpra bennünket és indított el a Cion felé vezető úton. Herzl Tivadar élete egyike a legcsodásabb emberi pályafutásoknak, mi csak a nagyoknak, a kiválasztottaknak jut osztályrészül. Életében kevesen értették meg s akik megértették, azok sem értették meg teljesen. Nagysága csak az idők távlatán át bontakozik ki a maga óriási méreteiben s eszméi, miket hirdetett, csak későbbi idők megismerései után válnak mások részére is igazságokká, vagy nyernek uj, eddig nem sejtett értelmet. Ha írásait és különösen egyes kijelentéseit olvassuk, a maguk nemes egyszerűségében, avagy elragadó páthoszában, önkéntelenül a Bibliára gondolunk, oly tisztán és áthatóan és mégis oly talányszerűen csendülnek fülünkbe ezek a hangok. Jesajas próféta reményteljes lelkesedése és Juda Halévi forró Cionszerelme élt és lüktetett szavaiban, melyek úgy hangzottak el a gólosz éjszakájában, mint a havasi pásztor hajnali kürtjele. Még alszik mindenki, a nép a szenvedések kábultságában fekszik szerteszét, de ő már ébren van, ő már látja, hogy össze kell terelni a szétszórt nyájat, mert elérkezett a fiajnal, az ébredés ideje, mit nem szabad elmulasztani, mert ki tudja, virrad-e még hajnal a népnek. Herzl Tivadar legnagyobb jelentősége abban van, hogy összeterelte a szétszórt nyájat, egy irányba összpontosította a széthúzó erőket, felismerte, hogy mi nép vagyunk és néppé tett bennünket. Néppé tett azáltal, hogy népi célokat tűzött elénk és megmutatta az uta*? tpritrga a célokhoz eljuthattttk. De nemcsak megmutatta az utat — hiszen ezt már előtte is megtették Hess és Prntker — hanem a részvétlenség, rosszakarat és gáncsoskodás irdatlan rengetegjén keresztül ki is vágta az utat, melynek első állomásához most érkeztünk el San Remóba. Herzl felismerte, hogy a zsidókérdés politikai és nemzeti kérdés, mely csak a népek tanácsában oldható meg. Ez az igazság akkor még hihetetlenül hangzott, a gólosz szolgaságában elgyávult zsidó lelkek rémülten figyeltek fel a bátor és nyílt hangokra és előbb meg kellett változniok a lelkükben, hogy megérthessék a szárnyaló igazságokat, miket Herzl hirdetett. De Herzl tudta, hogy az igazság erősebb, mint az akadályok, miket ,a kicsinyes rövidlátás állít útjába. És megingathatatlanul, egyenes vonalban haladt célja felé. Lehet, hogy a töprengés óráiban kétségek szállták meg Herzlt, de ezt soha senki nem látta, ő maga tisztában volt vele, hogy megelőzte korát és tudta, hogy előbb „világosságnak kell lennie a koponyákban" s csak azután valósítható meg az eszme. Ha voltak Herzlnek tévedései, úgy ezek csak időrendi tévedések voltak, ellenfelei azonban — mert ilyenek is voltak — a lényegben tévedtek. Ahogy így az események csúcspontjáról visszatekintünk a cionizmus húsz éves külső és belső küzdelmeire, mintegy kényszerítő erővel tör reánk a gondolat, hogy mindazok a viták, melyek Herzl tanításai körül felhullámzottak,, az ő nemismeréséből fakadtak. És talán azok ismerték őt legkevésbbé, akik azt mondták magukról, hogy Herzl politikájának közvetlen követői. De nem értek fel az ő nagyságához azok sem, akik a „szellem" követelményét"szegezték az ő tanításával szembe. Sokan azt hitték, hogy már túlhaladták Herzlt és nem vették észre, hogy még fel sem emelkedtek hozzá. Mert ma már látjuk, hogy Herzl mélyen és igazán megértette a zsidóságot, ma már látjuk, hogy mindez rymista iindulat csírája értt élt Herzl írásaiban, csakhogy nála még egy testben nyugszik minden: a gondolat és a tett. A zsidó szellem nem volt idegen Herzl előtt s akik ezt tagadják nála, azok összetévesztik a formát a lényeggel. Herzl az ősi, prófétai zsidó szellem képviselője, amilyent még a zsidó történelem is keveset mutat fel, ki magában hordozta a zsidóság leglényegesebb tulajdonságait : a belső egység nagy gondolatát, a vágyat általános emberi célok után, a jövőre irányított törhetetlen bizalmat és a cselekvés ellenállhatatlan kényszerét. Herzl a megalkuvás nélküli, kemény nyelű, de melegszívű zsidó férfi-ideál, az örökifjú, kit filiszterlelkek soha sem fognak megérteni. És amilyen volt Herzl egyénisége, olyanok voltak az ő alkotásai. Magasbaleedűlők, szárnyalók, melyeknek útja a végtelenbe vezet. Herzl halála után egy ideig hanyatlás következett a mozgalomban. Az utódok nem bírták a mester szárnyalását és kishitűek lettek. A cionista mozgalom lassanként párttá sülyedt le, holott Herzl tisztán csengő hangon kiáltotta világgá: „A cionizmus nem párt... a cionizmus az egész zsidó nép útközben". Megrettentek a feladat nagyságától, mit Herzl hagyott rájuk örökségképen. Kételkedés és ingadozás lett úrrá a lelkeken. Csak amikor eljöttek Herzl igazi tanítványai, szellemének örökösei, mikor eljöttek a fiatalok, akkor kapott új lendületet a mozgalom. A fiatalok, akik lelkesedni tudtak, mint Herzl, akik égtek a tettvágytól, akik megértették, hogy mi az az ideál, az a láthatatlan eszménykép, melyért küzdeni kell, de amelyet elérni nem lehet soha. Csak közeledni lehet hozzá. És ez az irány, melyet némelyek a Herzl-i gondolattól való eltávolodásnak véltek, volt tulajdonképen az igazi Herzl-i munka folytatása. És ez kell, hogy legyen a jövő útja is. Ma, a sanremói határozat után, mikor a népek elismerték az önálló nemzeti létre valamikor" arTmzdMenelső szakaszánál mögöttünk van és új problémák rajzanak előttünk, ma fokozott mértékben kell, hogy előttünk lebegjen Herzl szelleme, a magasba néző, jövőre irányított ideál. Ma, a charter elnyerése után, nem szabad megrészegednünk az elért sikertől, nem szabad elmerülnünk a mámor élvezetébe s a pillanatnyi, anyagias előnyök kiaknázásába. Most, a nagy indulás előtt, mikor a hallatlan erőfeszítések ideje következik, most kell, hogy magasra nőjjön bennünk a gondolat, mi Herzlt vezérré tette, a mi vezérünkké, az egész zsidó nép örök vezérévé. A gondolat: a zsidó egyén és a zsidó nép felemelése az emberi szabadság és emberi boldogság magasságába. Ez pedig csak egy után lehetséges, azon az után, mit Herzl mutatott meg nekünk: Visszatérés a zsidósághoz! EGYES SZÁMÁRA 3 KORONA.