Uj Kelet, 1923. január (6. évfolyam, 1. szám)
1923-01-18 / 1. szám
élet^ is n*y «W^phez jut a föld és táipar. a zsidósag egyeteme a «alis pánkon Koprodukcióban van. K., litt, náloui ia csak az Iahet a helyedl» és Wr y. hogy a zsidó tort visszatérjük a tölnhöz és a z « ipari. Mi szeretlök elsősorban raegakadozni a szellemi pályák felé való W-x,úl. bá mennyire groteszkus hat ' az etetvék legjobb«, ha a párágya megváltoznék és a Rjd.iíjusú; nem ilyen tömegekben kérem az intellektuális pályákat, hanem földm.vt - n kertészet, az is az, afordulótabb pályák felé igyekeznél,ogy ezt a progamot nem tudtuk odamegvalósitani, nem a mi hibánk. De ránkbizzák és megkapjuk a módokih.Ezé meg tudjuk valósítani a zsidik áttagozódását, amely önmagától igazi vitatja numerus , klatusz gondatát is. Hiszen a mostani szegény eszközeink mellet is iskolánkban írhuzamosap a szellemi neveléssel, folyik a gyakorlati pályákra való nevelők. Igarunkban asztali és epeszműhelyek vannak, ahol kézingyenségre praktikus termelő munkára tanítják az ifjú-ügy. A nevelőilyen módszere mellett érettségizett cipészeket 63 asztalosok adunk az álamnak. A difokérdésnek, amely a zsidókérdésnek részege, itt van a lényege. Át kell csoportosítani a zsidóságot, meg kell vétőzetni a mai rétegeződését. Mi akarjuk ezt legjobban. Ifjúságunkat a produktív munka felé akarjuk vinni, el akarjuk téríteni a szellemi pályák felé törekvő útjukról és el akarjuk vezetni a termelő munka felé. Ehhez azonban az állam jóindulatú támogatása kell, a támogatás százszorosan meg fógja helyi gyümölcsét, mert megszünteti csíráiban a zsidókérdés gondolatát és fagyizommal szaporítja a termelő elveket A kormánynak gondolkoznia kell ajra ha gondolkozik, meghallgat bennünket és segít nekünk. Főügy;si Ur! .1 f&!- es szemtanúja volt ezekaz eaostényeknek, amelyek miatt Kele* közel két hónapja csak fent túl megjelenni és esek olyan Bslemblek, amellyel sehogyan sem I n. hivatásának. A mi kény-I ításunk ideje alatt olyan tik burjánzottak fel egyéb készséges közéjük- V tala- ■ ilyek joggal ethhettek fel E . kételyt: müS^-c a fö-I és ha igen, \úv^ fsának I m? I lének vagyuns felvetni ezt a I a kissé megkésve is, mert I t kolozsvári lap, amely megfestt volna arról a féktelen izg*Lt lelkiismeretlen uszításról, mélytőleg a „Daeia Noua“ fenye- I hetenként Erdély társadalmi békéjét. [ Az Ur! Erdély zsidósága, mu.'"1. es minden körülmén /; tt jóaddozatus amely polgári égésnek a legmesszebbmegnescezebb ,órákban is meg* ily zsidósága ellen gyilkossógat egy román,nyelvü hetiynek felelős szerkesztőjét nevsmerjük, mert a törvény zenellenére sem írta ki nevét a idössze annyit tudunk meg falairól, hogy állítólag a kegyetemi hallgatóság lapja és lav hallgatókból álló bizottság . Mi jóhiszeműek vagyunk és hisszük el. Nem hisszük, nemrég csak gondolni sem arra, omán nemzeti kultúra elitor vezetői írjanak olyasmit, -galább bátrak vagyunk magyar nőn és szemelvényekben Fórnak és olvasóinknak ia be* •tott . Sokáig tűrtük már inzultusaiig többek között a zsidókról .iaNoua‘. Keztyüs kézzel bán- . ddigvalüsz, ezután az öklünket ó- igénybe venni. Ha itt az órokban tovább ia támadni fog,élbafojtjuk őket. Összezúzzuk a mint mérges viperákét s floccsantjuk agyvelejüket. Ütött a, amikor mindazokat, akik szegülnek nemzeti fejlődésik, eunuchokká tesszük. .. Ha ' ,nem szolgáltat igazságot neigazságot szolgáltatunk majd aknak mit ■" Szükségünk van hullákra az ^alat«jcefefesetl a .jJae/ai^oVia^ velső szám első oldalán .jelent mindez, de nem volt ennek a ipnaa egyetlen sora, amelyben a lege§ab antiszemitizmus és a legsötétbb /alölet ne ordított volna. Nem sok megfenyegetett zsidóság, de inden jóérzésü ember, hatósági és porban ügyészsági eljárást várt, de vident csalódott. A következő hétenőt megjelent a „Dacia Nova“ és íróivel, gúnyverseivel, karikatúráival hevesebben izgatott és uszított adók ellen. A harmadik szám vez .cikke emlékezetébe idézi az egyetemi hallgatóságnak, hogy: ... az egyetemen belül megindult nemzeti mozgalom nem tisztára egyetemi kérdés. Általános kérdése lett ez az egész román nemzetnek és ezért, ha kívánságainknak megfelelően el is intézik egyetemi követeléseinket, nem fogunk visszaíri az 1922 októberi status quohoz. "sem. A »Dacia Noua“ nem fog megelégedni a numerusz klauzusszal sem, tovább fog izgatni és uszitani és ezt nyíltan be is jelenti vezércikkben. Marosvásárhely rendőrprefektus.,a megértette: a.1 fenyegetést és kétszer is alkohoztattfc a • »Dacia NouaM Kolzsváron**a dkp tovább is megjelentetett' A negyedffi" SÍSfh ' bejelenti a marosi' vásárhelyi lapelkobzást és természetesen megfelelően_ l^idózza^C*?»»^ az elkobzd tfcíiífrr pretentust. Beelenti, hogy a belügyminisztériumhoz fordul a »Dacia Noua“ jogorvoslatért és mi amulva kérőjük: ilyen bujtogatók és izgatók jogorvoslatot is kérhetnek? főügyészi úr! önnek kötelessége a sajtó működését megfelel keretek közé szokítani. Nem a sajtószabadság megsértését kérjük, de követeljük a sajtótörvényalkalmazását. Az országnak a nyugalomra, rendre és jogbiztoságra van szüksége és százszorosan szüksége van erre ma, amikor az ország határain felhők tornyosulnak. Az ország védelmére katonai intézkedések történnek, de a belső polgári béke és rend fentartására a legelemibb óvintézkedéseket is elmulasztják ? Egyetlen kolozsvári lapnak sem volt bátorsága megemlékezni a »Dacia Noua" veszedelmes működéséről. A román, magyar és félzsidó lapok egy szót nem találtak a hazafiatlan és veszedelmes izgatás ellen. Az Új Kelet felhívja rá Főügyész Úr figyelmét és elvárja, hogy a lakosságnak az a békés és munkás része, amelyet oly súlyosan megfenyegettek, kellő jog vAJoltMnk Ia » fíl ‘hifii Nyilt levél Balasan főügyész úrhoz II ÍJ KELET Csütörtök, 1923. január 18. a Palesztina-kivándorlók fl- Kycsznébe. Miután az utolsó időben aránytalanul megnövekedett a Palesztinába kivándorolni óhajtók száma, s rengeteg borzúságot, felesleges kiadásokat és utazásokat okoz, hogy az útlevelek nem a szükségesnek megfelelően vannak kiállítva, ezúton ismételten és nyokosan felhívjuk a biléndailfv. £ e hogy a Palesztinába van az nliás áttéve.oe a prefektunát minden körülmények között b.ií. n .ó a név alá úgy a román, mint a francia oldalon e két szó: „Cetetean Romín*, illetőleg „Citoyen roumain*, ugyszintén a rendeltetésiorsztágok közé feltétlenül és kifejezetten szerepelnie kell a „Palesztina” szónak. Ellenkező esetben a helybeli angol konzul semmi körülmények között nem vizumozza az útlevelet. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség Palesztina-hivatala. Hosszú hallgatlanok ideje alatt nagy vesztség érte a zsid' népet: meghat Bea Jehuda, ta ujheber nyev ni',alapítja őt mestere. Az ábki megható nekrológot egy magyar ortzigi haluc, Mordechaj Avi-Sbaul küldötte Jeruzsálemből az új Keletnek. „Ével gád tá ehudim.* Nagy gyásza van Izraelnek. Az új Inber nyelv feltámasztója, teremtője és makacs, nagy harcosa örök álomra hunyta le fáradt szemeit. Kieser Ben Jehuda meghalt. Ott feküdt kiterített, kis törékeny teste a szegényes fogadószobában, egy szives szőnyegen, — azzal a kékfehér tásszal volt fedve, amelyhez hasonló volt ruházata,amelyben Jeruzsálem utcáit rótta még néhány évvel ezelőtt. A tagadó zsidónak tálsz volt a ruházata és őrültnek nevezték érte, úgy, mint negyven év előtt a faéber beszédjéért. Negyven évvel ezelőtt jött Jeruzsálembe Eliezer Ben-Jehuda. Ismeretlen ember volt — egy cikk a Smolenskin lapjában volt egyetlen irodalmi tette — s elkezdett héberül beszéli a szent városban. Az ellenségek: vagy dühöngtek, vagy gúnyolódtak — a barátok: vagy sajnálkoztak, vagy könnyeztek : senki sem bízott benne. De Ben-Jehuda házában csak héber szó hallatszt. S az 5683. év danukájának harmadik napján tízezer felnőtt héber és 5000 héber iskolásgyermek kisérte a nagy mestert az Olajfák hegyére — örökutjára, — — azon a tömegen kívül, mely még nem lépte át a ,Párdész* kapuát. Ugyanezen a széken ültem ezelőtt öt héttel , velem szemben a beteges testü, hőslelkű Atya. A zsidó nemzeti múzeumról beszélt s üzenetet küldött a gilum zsidóságának. S most, amint itt fekszik rideg testtel, a könnyek fojtogatják a torkomat, s amikor irom e sorokat, felcuklik bennem egy-egy kevery jajt . . . „Sokat dolgoztk, Mester ?“ — kérdeztem akkor. „Jöjj velem” — szólt és kivezetett dolgozószobájába. Egy hosszú asztalon rengeteg nyitott könyv feküdt rendszeres összevisszatóban és a fal mellett egy keskeny kis munkaasztal. Az asztalka felett, a falon arannyal hímzett fekete terítő, arra mutatott a Mester, feleletül: „Hajom bácér, vehamelacha merubba.“ Rövid a nap, sok a munka. E mondás életelve volt a Mesternek. Éjjel-nappal dolgozott a nagy szótáron; a munkája mintha az egész héber zsidóság munkája lett volna: mindenki szívszorongva kisérte haladását. A héber irodalom nosztalgiás Vágya a nagy „Mollon“ — elárvult... „Ki lesz az árváknak második atyja ?* — kérdezte a héber irótársaság elnöke Ben Jehuda még nyitott sírjánál. A kérdés a héber néphez volt intézve és az összegyűlt ezrek némán és összeszoritott ajkakkal — mintha nem merték volna meghallani a kérdést: torkukba szorították fájdalmuk könnyeit Igen, ezt kérdezzük, ki lehet atyja az árváknak, ki bírja folytatni azt a gigás munkát, amely egy egész tudós társaság energiáját és tudományos ismeretét követeli és amely most félbeszakadt? Van-e még olyan „makacs” héberünk, mint a Mester volt ? Pénteken még dolgozott, szombaton reggel kifaürt a teste. Szótárának utolsó szava „nefes“ volt. Misztikus érdekes .. Ki merne beléhatolni ?... Rechov-Hecabasim, Rechov-Jaffa, Rechov-Szulejman, — amint végig hömpölygött a gyászoló tömeg a szent Város utcáin a Ház hazétim felé, olyan volt, mint egy nagy jajt a nagy Istenhez ... S az útvonalon, amikor Ussiskin a cionista Világszervezet nevében Dávid Jelcin a „Vaad Haleumi" nevében, Meludesz és Dr. Mazin a Vaad Halláson halvrit“ nevében, Dr. Klausner az írók nevében és a többiek, a többiek mind, a művészek, a tanitók, a gyermekek, a munkások, — a nép nevében gyászolták — olyanok voltak a gyászbeszédek, mint a nagy sajmak sikolyai.. . Mikor a Damaszkusz-kapu elé értünk és vittük vállainkon a Mester Tetemét, — akkor elállt az eső és mi feltekintettünk a Har-Hacofim felé — k sütött a nap és egy nagy szivárvány keretezte be a csodás képet. Akkor úgy éreztük már, hogy a gyászoló tömeg egy nagy reménységgé olvadt egybe ... Oh, ha igaz lenne a Reménység! Berdicsevsky, Frischmann, Ben Jahuda, — van-e még sok veszten valónk ? S a Remény mégis valósággá fog válni! Megesküdtünk a Mester sírjánál. -Óh, te kicsiny, szegény kis Siloah itt alattunk! Mióta itt folydogálsz Jeruzsálem falai alatt, hányszor láttad már örömömben és hányszor gyászban, az örök népét?! S hányszor simál gyászdalt Juda és Efraim felett, amikor a város falain belül halott, mort duhajkodott a barbár ellenség?... Lásd, mi mégis itt vagyunk! Mert itt leszünk örökké! * Hatvanöt éves korában halt meg Ben-Jehuda és negyven évig szolgálta a Népet. Mit adott ő nkünk ? A könyvek nyelvét az élet nyelnyelvvé tette, az írók nyelvét a gyermekek nyelvévé avattatta, a tudomány nyelvét a mindennapi élet beszédjévé gyúrta át. S teremtett, e szónak legszentebb, legnemesebb és legigazabb értelmében. * Amint ő cselekedett a zsidó nép nyelvével azt más népek csak évszázados sőt évezredes fejlődéssel szokták elérni nyelvükben. Ben-Jehuda különbséget tudott tenni a »szeretném* és az »akarom‘ között. Minden zsidó megtanulhatna a Mestertől „akarni*. A csodák embere volt ő. Nem csoda-e, hogy gyermekek tízezernek lett anyanyelve a héber, mely negyven év előtt csak az irodalom nyelve volt?-Nem csoda-e, hogy ma Erec Jiszrael egyik hivatalos nyelve a hébe, mely csak 2000 év élő volt az s ennek negyven évvel ezelőtt még olyan volt a kulturnép k fülének, mint a négerek és zulu-kafferet nyelve ?! Legalább olyan csoda, mint a zsidó nemzet otthon maga, mely huszonöt év előtt még „utópia“ volt. S várjon volna-e ma zsidó nemzeti otthon és kormányoztatna-e a „Nediv Jehuda Vejiszraél“ a Harbacofimon emelkedő palotából — ha Ben-Jehuda nem lett volna ? Ben-Jehuda nem volt tudós bizonyos értelemben és nem volt szó bizonyos értelemben. S mégis többet tett és többet teremted, mintha tudós, iró és művész lett volna abban a bizonyos értelemben is. Hát nem volt-e ő fia annak a bizonyos népnek, melyről az van írva, hogy „Ám késősres hú*?... Milyen kicsiny dolog» volt: lefordítani Emile Zolának a »Pénz“ című regényét héberre. Milyen kicsiny dolog volt: újságot alapítani Jeruzsálemben és abba héberül írni politikáról napi eseményekről és tanügyi kérdésekről. S mit jelentenek e Skiny dolgok hégy évtized elmúltával! Kevés nagy embernek jut osztályrészül az, ami Ben-Jehuda osztályrésze volt, munkájának eredményét látni. Ha még kevesebb népnek jut osztályrészül az, ami a zsidó nép osztályrésze lett: egy nagy Master tanítását gyümölcseiben élvezni — közveti mál. Óh testvéreim, talán érdemes ezen eltűnődni, még valamin az a férfiú, aki palotát épített népének, nem érte meg, hogy az ő saját hajléka felüpül Beai Jehuda halálára