Uj Kelet, 1923. április (6. évfolyam, 37-58. szám)

1923-04-04 / 37. szám

Szerda 1923. április 4 A temesvári verseny Az itt következő hangulatos cikket dr. Kobányi Menyhért, a Tarbut fiú­­gimanázium kitűnő igazgatója írta a te­mesvári szellemi tornáról. Hetek óta­­lázban égtek a növendékek. A temesvári versenyvizsgára készülődtek. Lesték,­­ki­­nek mi lesz az értéke. A három zsidó líceumból a legkiválóbbak mennek , ez komoly dolog! .. A legjobbak is csak kétkedő aggodalommal mertek jelentkezni. * * * Nagyvárad tíz növendéket küldött. Temesvár szerepelt — nagyon érthető — a­ legtöbbel. A nagy­váradi diákok már Temesvárott voltak, amikor az aradi cserkészek vendéglátó szeretőtéből újabb le­bilincselő vendégszeretetbe cseppentünk. Dr. Dóz­­nay Viktor, a temesvári zsidó líceum igazgatója, Taub Ábrahám cserkészparancsnok és egy fegyel­mezett cserkészgárda fogadott bennünket a temes­vári állomáson. Ami ezután öt napon át követke­zett," felejthetetlen élmény mindnyájunk számára, akik a cserkészkonferencián és a versenyen részt­­vettünk. Előzetes információim alapján sokkal keve­sebb növendékre és tanárra számítottam Temesvá­ron, mint amennyien mentünk. Dóznai igazgató mégis valamennyiünket elhelyeztetett, végül már több volt a vendéglátó hely, mint az elhelyezésre váró vendég. Temesvár zsidó közönsége verseny­zett a vendéglátásban. Szeretet­ben úsztunk az első pillanattól az utolsóig. . * , * * Szombaton, március 24-én volt a nagy is­merkedés. Összegyűlt a három liceum növendékse­­rege és hamarjában valami programfé­lót rögtönzött. Szavaltak és énekeltek. Ünnepelték a szereplőket. Örültek, tapsoltak. Mindegyik iskola adott valami eredetit. Mindegyik adta a maga különlegességét. Gyakran lehetett hallani : — Ez nálunk még nincs! . . . . Egyik iskolásom tüntetett önmagával. Szívé­lyesen, szeretettel közeledtek egymáshoz. . * * * A cserkészkonferenciát soha el nem felejtem újabb példáját láttam, miként lehet fegyelemhez szoktatni a zsidó ifjúságot. Nívós előadások, értel­mes hozzászólások, határozott közös kívánalmak, döntő elhatároz­sok az ifjúság részére. Öt város zsidó fiainak a harmóniája lepett itt meg. Vágyak keltek itt szárnyra, amelyek sejttették, hogy a zsidó ifjúság jó úton halad. Nem adja fel szellemi kin­cseit, de keresi és megtalálja a testi regenerálódás útjait. Elismerés derék és öntudatos vezetőiknek!... Aztán jött a verseny. Amilyen becsületes volt a gondolat, olyan becsülesen volt megrendezve. Dr. Déznai Vik­tor igazgatót illeti a kezdeményezés babérja. De a­rímet mindazoknak, akik a munká­ban kívüle részt vettek Mert mindenki derekasan, becsületesen dolgozott És szent komolysággal! . És a verseny makulátlanul tiszta volt. Minden ver­st új­zó érezte, egy történhet nem nyer. De szá­mol­ vele abban a pillanatban, amikor a tételt megkapta. Ha a növendék érezte, hogy nem tud m megbirkózni a témával, habozás nélkül felállott és elhagyta a versenyző termet A feladatokat érett­ségi dolgozatok mintájára több megadott tételből egy a líceumok tanári karain kívül álló szakember jelölte ki és küldötte be kidolgozás végett a te­mesvári líceum igazgatóságához. ■ * * • * Egy percre álljunk meg, tisztelettel mindama zsengék előtt, amiket növendékeink felmutattak. . De tisztelettel kell megemlékez­nünk: arról a fárad­ságot nem ismerő munka és a páratlanul ritka szeretetről, amellyel a bírálóbizottságok minden tagja darabokra szedte s újból összerakta­ , megint szétszedte a ujra, tette-vette az értékeket és gyen­géket, hogy kihozza végül a maga becsületes és minden versenyzőt megnyugtató ítéletét. Minden bírálónak adózom e megállapításommal, de hódolat­teljesen­ adózom vele Havas Adolf kollegámnak, aki minden bizottságban otthonosnak érezte magát. N­'j'okat áldozod , versenynek, mondhatnám min­den perce a v&i­swaye volt. Megható volt nézni' , mint lesett a tehetségekre, hogyan kereste — sa­ját szavaival élve — a gyömbért a munkákban és mint tört ki túláradón az öröm belőle, ha egy­­egy általa már a versenyteremben felfedezett érték minden bíráló egyhangú tetszésével találkozott. Már­pedig tehetségekben nem volt hiány. Adott a három iskola arányosan, szépen ! . . . Nagy­várad, amely látszólag legkevesebbet szerepel, a matematika és rajz első nyertesein kívül Katz Lászlót adott. (Kötelességemnek tartom kikorrigálni az Új Kelet március 30-iki számának téves köz­lését, mert Katz László a zsidó irodalomból csak­úgy első díjat nyert mint Antal János.) Forrongó, feltörd, önmagát kutató tehetség ! . . . Ahány ver­senyen részt vett, annyi díjat nyert. Pályadíjakban sem volt hiány. Hatezer lej került kiosztásra. Még az utolsó pillanatokban is sűrűn megnyíltak a jutalmakat szaporító esetek, mert fájtak a lelkek a sok jutalmazni valók láttán. Meleg köszönet a munkára serkentő jutalmazók­­nak ! . .. * '• ' * * Mialatt mi a munkálatok áttanulmányozásán fáradoztunk, növendékeink ítták magukba a dél­vidéki kulturcentrum minden nevezetességét és élvezték az ottan már pezsdülő tavasz kábító illa­tát. Megtarkult tőlük déltájt a korzó, ha kevesen voltak is; élénk volt beszédjüktől az iskola folyo­sója a 11­.perceken, döcögött velük a villamos és szárnyra kapta őket a szóbeszéd, mert mindegyik természetes volt, mert mindegyik azt adta lelkéből, amit magával vitt — az énjét. Cserkészlányaink ámulatot keltettek egymáshoz való ragaszkodásuk­kal. S összetartásuk valóban több volt, mint meg­ható. Cserkészi fáink fegyelmezettségükkel imponál­tak. A nagyváradiak kedves, szeretetreméltó pajtá­sokká lettek. A vendégszerető temesváriak intelli­genciája tiszteletet parancsolt a vendégek lelkéből. A szemlélő tisztán látta, hogy itt egyik a mási­kat bámulja, lesi kiválóságait, elnézi gyengéit és tombolt a lelkem, azaikor azt állapíthattam meg, hogy a három iskola növendékei érzésben és gon­dolatban, nemesben és szépben hamar eggyé tud­nának forrni. Még egy maradandó emlék ! , , , A dijak kiosztása. Márton Izidor kollégánk okosan, az iskolák növendék-szónokai kedvesen, Katz Róza lendületesen, Hajdú Frigyes dr. meghatón beszéltek. A nyertes növendékek megilletődtek, mi pedig könnyekig megindultunk azon a mély összeforrottságon, amit a jutalmak kiosztásának ünnepén három zsidó város ifjúsága váltott ki gondolatban elütő, de érzésben oly egységes zsidó lelkekből. mIELE! Minisztertanács - kormányátalakítással Vajsr a-­­ vevőd a zsidókérdésről, Ki biztosította a zsidók jogait. A protestáns államok tiltakozása az alkotmány ellen — Az Új Kelet tudósítójától — • Mialatt az ellenzék parlamenten kívül foly­tatja a harcot és három demonstráló nagygyűlést tartott, a kormány hozzáfogott felfrissítéséhez, hogy ezzel a liberálisok uralmát meghosszabbítsa. A csü­törtöki minisztertanácson átszervezik a kormányt. Bizonyosnak látszik, hogy Vaitoianu, Cozma és Florescu miniszterek kiválnak a kormányból. A csütörtöki minisztertanács a tisztviselők kérdésével is foglalkozik, akiket olcsó élelmiszerrel látnak el. A protestáns államok tiltakoztak Duea kül­ügyminiszternél, hogy az ortodox egyházat az al­kotmány uralkodó­ jellegűvé tette meg. A tiltakozó jegyzékre a román kormány nem válaszolt. A három ellenzéki nagygyűlésnek, amelyet Galacban, Brailában és Targovistában tartottak meg, egyik kiemelkedő eseménye Vajda-Voevod Sándor nyilatkozata volt a zsidókérdésről és a kisebbségek jogairól. Vajda-Voevod Sándor dr., aki a galici gyűlésen szólalt fel, annak kijelentésével kezeli, hogy teljes­ őszinteséggel fog beszélni. Teljes szere­tettel van az ifjúság iránt, még akkor is, ha hibákat követnek el. — Ami a zsidókérdést illeti, — mondotta Vajda — kénytelen voltam egy külön intarnacionális szerződést aláírni, mivelhogy az öreg­ Bratianu ebben a kérdésben szavát adta ugyan, azonban nem tartotta be. Parisban, Bratianu, a fiú csak nagy nehézséggel tudott bejutni Lloyd Georgehoz és Wilsonh­oz és végül amikor Wilson fogadta, meg­kérdezte , mi van a zsidókérdéssel ? Bratianu erre azt válaszolta, hogy más országok zsidói elárasztják az országunkat és nálunk más a gazdasági helyzet az. Erre Wilson azt felelte: Ismerem mindezeket, de tudom azt is, hogy Ön nem tartotta meg szavát, ezért nem hiszünk benne és így szükségesé vált, hogy a szerződésbe védjük a kisebbségek jogait. Ugyanezen a napon Bratianu megtáviratozta annak a dekrét törvénynek a szövegét, amely a Monitorul Oficial 1319 május 28-iki számában jelent meg és amely jogokat ad a zsidóknak, Cuza szemérmetlenül azt mondotta, hogy rabszolgalelkű vagyok, mert jogokat adtam a zsi­dóknak. A valóságban Bratianu volt az, aki alá­írta a versaillesi szerződést és belépett a népli­gába s ezzel megadta a kisebbségek jogait. Nem visszavágásképen állapítom meg ezeket, mert hi­szen bármely kormánynak kötelessége lett volna ezt megtenni, mert egy ország szavát nem lehet lábbal tiporni. Nem ismerem el a liberális alkot­mányt, ennek ellenére azonban a megszavazott al­kotmánynak szükségszerűen a zsidók jogait is meg kellett adnia.­­ —­ Mi Gyulafehérváron saját akaratunkból élővé tettük az óhajt, amikor elismertük az összes itt élő nemzetek jogait. Nem a magyarok iránti szeretetből tettük ezt, de tettük Nagyrománia iránt való szerek­ből, amely csak akkor élhet, ha egyenlő jogokat ad mindenkinek, gyűlölet, intrika és hazug­ság nélkül. —­­Gyűlölettel nem lehet kormányozni az országot. A diákmozgalom megindulásakor már megmondottam, hogy a liberálisok az irányítói s végül cserbehagyják a diákságot. A zsidókérdés a galaci népgyűlésen Ma­dg­ormni parasztpárti képviselő felszólalására került szóba. ; Egy antiszemita közbekiáltót a teremből kidobtak. ; Az ellenzéki népgyűlés elítélte az antiszemita akciót. . J Telefon Ifit Ládagyár Telefon 81. Mindennemű ládákat és fadobozokat összeszegezett és szétszedett részekben megrendelésre azonnal készít és szállít a legolcsóbb napi áron 1361 Lajovics és Lubovits Czaj, Sírad a Cérnától (volt Kajintól-itt) 1 szám­­ Harisnya, kaztyi­ és k#*eit* érukufősg&gssség&k­er&dati gyári árban _ BLA Sketőft-szövett áruháza 1 Glus-Kolozsvár, Főtér 731 N. o, hölgyközönség figyelmébe ajánlom újon­nan fényesen átalakított női Kalapszal­onomat Pária modellek megérkeztek. Átalakításokat ho­zott kelméből is jutányosan vállalunk. Gyász-­­ kalapok 3 óra alatt készülnek Moskovits Rózsika (Aubon Marche) Cluj, Str. Memorandului (v. Unió­ utca) 9. 142? Masamod cikkek gyári po árban oo ROSENZWEIG ANTAL Cluj, fűszer­­kereskedő Plata M­. Vitoaxul No. 38 Húsvéti HuB SIT főszer cikfrrim mint minden évben kaphatók U. tu. cukor. kávé. frank, beck, r?«% «cetifcwr. »V «n­o. te*« sativfrrtuffi* fifcetéfe* ttffcuss **b. U2\ 3 oldal

Next