Uj Kelet, 1923. augusztus (6. évfolyam, 133-159. szám)
1923-08-01 / 133. szám
2 old*] Antiszemita tüntetések két regáti városban 4 turnuszevernilla husii botrányok (Bukarest, júnus 31. Az Új Kelet tudósítójától.) A már-már kialvófélben volt romániai antiszemita mozgalom az illetékes hatóságok közönye miatt újra lábot vetett, Codreanu hírhedt antiszemita vezér híveivel antiszemita körúton van, városok és falvak tereiről kiáltja világgá világmegváltó eszméjét. A vidék sem marad azonban el a fővárosból kiinduló akció mellett. A belföldi táviratok napok óta antiszemita botrányokról hoznak hírt, amelyek kiebb-nagyobb incidensekkel verik fel a kisvárosok csendjét. Ma egyszerre két antiszemita botrányról kaptunk értesítést. A turnuszevernni antiszemiták híres összeütközése a rendőrséggel Tegnap este, amikor a drámai színtársulat Ronetti-Roman Manasae című híres drámáját játszotta, antiszemita diákok nagyobb csoportja behatolt a színházba és hangos botrányt rögtönzött. Hasztalanul kérte a közönség és különösen a rendőrprefektus a diákságot, hogy ne zavarják meg az előadást, a diákok antiszemita dalokat énekelve, lehetetlenné tették az előadás megtartását. Végül is az igazgatóság az előadást beszüntette és a közönség oszlani kezdett A kivezényelt rendőrséget a zavargó diákok kövekkel támadták meg. A rendőrség erre kardot használt, miközben Scannern diáknak ballábát az egyik rendőrkard térdből leszelte. A rendőrprefektus utasítására a rendőrség több diákvezért tartóztatott le. Gyújtogatás, kődobálás • • • A második antiszemita botrány Husiban, a regáti antiszemitizmus fűtészkében történt. Zelea Codreanu hívei meg akarják mutatni, hogy vezérük távollétében is méltók hozzá. Míg vezérük az apostolok göröngyös útját járja, addig hívei „verejtékes“ munkával teszik halhatatlanná nevüket. A város tegnap ostromállapot képét öltötte magára. Este hét órától éjfélig tüntető csapatok járták be a várost és valóságos kőzáport zúdítottak a zsidók ablakaira és üzlethelyiségeire. A tüntető csoport azután kivonult az állomásra, ahol a zsidó kinézésű utasokat tettleg sorra inzultálták. Ugyancsak tegnap éjjel leégett a „Prutul“ nevű malom, amelynek tulajdonosa zsidó. Gyújtogatás miatt elfogták a malom egyik munkását, aki bevallotta, hogy a malom felgyújtására cuzista diákok bujtogatták fel, akiktől ezer lejt kapott fizetségül. Az antiszemita agitáció az utóbbi időben igen elharapódzott a régi királyságban és hol itt, hol ott üti fel a fejét. HARISNYA, , KEZTYÜ ÉS r 'rru AJ Kötöttáru Leszállított külön-, , rLEGESSÉGEK aram eredeti GYÁRI ÁRBAN ÁRUÍMTTATNAK Blatt KÖTÖTTSZÖVÖTT ÁRUHÁZA Leszállított olaj árak! TMlr°zsvAR FŐTÉR 13. SZÁM ALATT Állami tisztviselőknek külön engedmény 1 HA BÚTORT, ZONGORÁT MjnAijeMntat Marosvásárhelyre SZÉKELY és RÉTI ERDÉLYRÉSZI BÚTORGYÁR KÉSZV.-TÁRS. bútortermek UJ KELET Szerda, 1923 augustus 1\r Magyarországon havonként állapítják meg a tisztviselők fizetését. A munkássága kétszáz az Indexrendszer bevezetését követeli, a lapok koronára emelték. Mindenki Szinajában blaik. Budapest, iuhua 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Ma délelőtt a kormány tagjai minisztertanácsra gyűltek össze. A minisztertanács összehívását a korona katasztrófáiig romlása tette szükségessé. A miniszterek több óráen át tartó tanácskozáson vizsgálták meg a korona nagymérvű elértéktelenedése folytán előállott helyzetet. Mindenekelőtt a köztisztviselők beadványával foglalkoztak, amelyet kéri, hogy a korona hullámzása miatt minden hónapban külön állapítsák meg a köztisztviselők fizetését. A minisztertanács hosszabb vita után elhatározta, hogy a köztisztviselőket ezentúl a július havi új fizetésrendezés idejében fenállott koronaértékkel állandó arányban fogja fizetni és augusztus hóra már az új illetményszabályzat szerint járó összeg száz százalékát utalja ki. A kormány tagjai megállapodtak abban, hogy a jövőben minden hó utolsó minisztertanácsában fogják megállapítani a következő hóra járó illetményeket. A korona zuhanásával kapcsolatban az országos szakszervezeti tanács is memorandumot nyújtott át Bethlen miniszterelnöknek. A memorandumot Rádi tanácselnök, Payer képviselővel együtt vitte fel Bethlenhez. A munnkásság mindenekelőtt követeli a szabad szétvezkedést, majd pedig, legfőbb pontok kéri az Ausztriában és Németországban mér régóta érvényben lévő indexrendszer bevezetését. Ezenkívül kívánják a munkások, hogy béregyeztető bizottságok töjenek össze, amelyek a fizetések indexszerű megállapítását végezzék. A memorandumra holnap fog válaszolni. A nagyfokú drágaság miatt a budapesti, lapkiadók szindikátusa elhatározta, hogy auguszjkjus 5-étől kezdve a napilapok árát hétköznapon 200 koronára, vasárnap 250 koronára emeliel A drágaság tovább tart, erősen emelkedő tendenciát mutat és félő, hogy amennyiben a szinajai konferencián Magyarországgal szemben megnyilvánult rokonszenv a kölcsön közeli megszavazásában nem konkretizálódik, úgy a Kaisse tovább fog tartani és a magya korona lassanként az osztrák korona sorsára jut, árát Budapest, július 31. A Ház folyosóján Huszár alelnök nyilatkozott a szinajai kon- ferenciáról a „Magyar Hírlap“ munkatársának. — A konferencia Magyarország szempontjából elsőrangú figyelmet érdemel, —mondotta az alelnök — mert a kisantant most határozza el velünk szemben való magatartását. Bethlen külföldi útjának nagy sikerét látom abban, hogy Szinajában a szomszéd országok államférfiai revideálták eddigi elutasító magatartásukat. Azt hiszem elérkezett a lélektani pillanat, hogy a magyar kormány közvetlen tárgyalásokkal igyekezzék a szomszédállamokhoz való viszonyát tisztázni. Fel kell használnunk a beállott kedvező atmoszférát arra, hogy a függőkérdések megoldására megtaláljuk megoldására, mint hogy ha sokszor túlhangolt újságokból lövöldöznek egymás felé. Európa érdeke, hogy megteremtse a Dunamedence népeinek békés együttélését. Minden kormányának kötelessége, hogy ebben a tekintetben minden szükségeset megtegyen. A szinajai konferencia eseményeit politikai körökben feszült figyelemmel kísérik. 1917-ben. Hetvenezer lejt sikkasztott el az állam-/ pénztárból. A budapesti törvényszék ekkor négyes évi fogházra ítélte, de a modus vivendit. Szükségesnek tartom, hogy ne mulasszuk el a mostani kedvező időpontot a miniszterelnök első útjával elért eredmények továbbépítésére. Úgy látom, a szomszédállamokban is elérkezettnek látják erre az időt. Ha a felelős államférfiak szemtől-szembe tárgyalnak egymással, sokkal nagyobb kilátás van a problémák Huszár alelnök Színaja kihasználásáról A betörőkirály nyomában Elfogták Joliinak bűntársát a Joliinek Ferenc fantasztikus múltja (Kolozsvár, július 31. Az Uj Kelet tudósítójától.) Jelentette az Uj Kelet, hogy a kolozsvári rendőrség a strandfürdőn letartóztatta a kontinens egyik leghirhedtebb betörőjét, Jelinek Ferencet, Jelanek Ferenc kijelentette a szigurancán, hogy egy héten belül megszökik. ígéretét a legrejtélyesebb módon már a letartóztatását követő napon beváltotta, a szigurancából ahol őrizték, megszökött és m még arra is ideje maradt, hogy feltörve az irodahelyiség íróasztalának fiókját, visszalopja a letartóztatásakor tőle elkobzott kilencven dollárt. A betörőkirály legutolsó bravúrjával bebizonyította, hogy egyike a kontinens legagyafúrtabb szállhámosainak és a kolozsvári rendőrség széleskörű nyomozástíndított Jelynek kézrekerítésére. A nagy apparátussal megindított nyomozásnak máris megvan az eredménye. Petrisor I. kerületi rendőrkapiány tegnap délután egyik zugkávéházban felismerte és letartóztatta Jelynek egyik bűntársát Vanek János hírhedt nemzetközi betörőt. Vanek János az I. kerületi rendőrkapitányságon kihallgatásakor szenzációs részleteket mondott el Jelynek múltjából. Eszerint Jelynek Ferenc középsorsú polgárcslád fia, aki a háború előtt érettségi vizsgát tett és Budapesten, mint a központi adóhivatal számtisztje kapott állást. Jelűnek pontos, rendes és lelkiismeretes hivatalnok volt, de már annak idején az ivósan készült új pályájára. Rengeteg detektív- és kalandos füzetes ponyvaregényt olvasott össze és megérlelődött benne az a szándék, hogy a detektívregények hősének nyomából lép. Első szerepében hivatalában mutatkozott be Jelynek már az első évben megszökött a fegyházból. Ettől a pillanattól fogva Jelynek valóságos szökése specialistának nőtte ki magát. Rövid idő alatt Ausztria, Csehszlovákia és Románia legfélelmetesabbbetőrője lett, egész sereg bank és üzletrablást hajtott végre, többizben elfogták, de még egyetlen egyszer sem töltötte ki büntetését, minden fegyházból már a legelső hetekben megszökött. Vanek előadása szerint Jelanek mostani (■,, szereplése után Nagyváradra’ szökött szeretőjébe-, és ő követte el a múltheti sorozatos nagyváradi betöréseket, így a kolozsvári rendőrség most Nagy*váradra is kiterjesztette a nyomozást. | * Csak pár napig vendégszerepel Janios Marini világhírű szalon- és groteszkkomikus szenzációs magyar és német műsorral a Közt Télikert Bár fényes, megnyitó műsorában, díj nincs. Kezdete fél tíz órakor. Rendes étter. us 8zen-Wzpotti. Belépettem. Róka,kelme,Szőrmefestés, \\ vegytisztítás legszebb kivitelben KRISTÁLY nál Cluj. Telefon 600. Bővebb felvilágosítás az összes fiókokban