Uj Kelet, 1924. május (7. évfolyam, 98-121. szám)

1924-05-01 / 98. szám

Csütörtök, 1924 május 1 ÚJ KELET Ez történt... Az előrelátó rabbi Jehuda. Egy jómódú, de nagyon fösvény zsidó, meghívott egy fiatal bóchert a széderestére. A vacsoránál a bócher­­'­ i *s nek a bort pálinkáspohárban szervírozták fel. Amikor a tíz csapást elmondták és a­­szokásos tíz cseppet a po­hárból kifreccsentették, a­­ bóchernek egy csepp bor sem maradt a poharában. Hogy a házigazda figyelmét erre a körülményre fölhívja, kérdést intézett hozzá ilyen­formán : — Rabbi Jehuda a tíz csapást­ három jel­szóban foglalta össze (decách, adás, beacháv). Szerinte csak három cseppet kell kifreccsenteni. Miért tette ő ezt? A házigazda nem tudott kielégítő magyará­zatot adni, de a bócher megfelelt: — Rabbi Jehuda előrelátható ember volt, mint minden bölcs. Tudta, hogy lesznek fös­­vény bárbászok, kik a bóchernek csak pálinkás­pohárban fogják adni a­ bort. Ha a tíz csapást sorjában elszámlálják és tízszer fognak a po­hárból freccsenteni, úgy fognak járni mint én, akinek nem maradt egy csepp bor sem a po­hárban. V. I. B. Ciocarlau ★ Kever orosz. Elül havában egy zsidó, aki szokás szerint egyik hozzátartozója sírjához za­rándokolt, hallja, hogy a szomszéd sírnál egy öreg zsidó jajveszékel keservesen és szivettépően kiáltozza: — Oh miért haltál meg, oh miért haltál meg. A zsidó kiváncsi volt megtudni, hogy kit gyászol szomszédja ennyi fájdalommal és elol­­vasta a sírkő feliratát: Itt nyugszik N. N., meghalt 65 éves korában. Mikor azután a szomszédja egyre szivetté­­pőbben zokogott, részvéttel fordult hozzá: — Miért siratja olyan keservesen ezt az em­bert,— kérdezte — hiszen már öreg volt, ami■ kor meghalt. ׳ — Hogyne siratnám, — zokogja a másik — hiszen a feleségem első férje volt. D. Jenő, Beclean * Miért dohányoznak a nők. Egy híres cad­­diktól megkérdezték egyszer, miért dohányoz­nak a nők, mire a caddik így válaszolt: — Addig, míg a férfiak csak hétköznapokon (és szombaton nem) dohányoztak, a dohány­zás Micvesz esze s’hármán grume vö nu­im pötirin volt (ugyanis a Talmud szerint a nők csak ama parancsolatokat kötelesek teljesíteni, melyek nincsenek időhöz kötve, tehát míg a férfiak csak hétköznapokon dohányoztak, addig a nők nem voltak kötelesek velük tartani, hisz időhöz volt kötve, mert szombaton nem dohányoztak­. Most azonban, hogy a férfiak szombaton is dohányoznak, ez Micvesz esze s’lo hármán grume ve nusim hajovesz (tehát nincs időhöz kötve, mert úgy hétköznapon, mint szombaton dohányoznak, tehát a nőknek is kötelességük velük tartani), ezért van az, hogy a nők is dohányoznak. R. E Satumare ★ Amikor a sadd­en kiesik a szerepéből. Egy gazdag, öreg agglegényhez beállított egy sad­­dhen és mindenáron rá akarta beszólni a házas­— Lássa, milyen rideg a maga élete — mondja a saddhen. Egész nap a kávéházakba­n és vendéglőben ül. Este hazamegy, nincsen senkije, kihez egy szót szóljon. Hát élete ez ? Én szegény ember vagyok, egész nap látok­­futok egy kis kereset után. Este fáradtan hazamegyek. Elémbe szaladnak a gyermekek — sollen leben. Mind a nyolc egyszerre kérdi: apuka mit hoztál ? A feleségem —­ az Isten tartsa meg — kezd hozzám beszélni, a kis csecsemő elkezd sírni, a nagyobbak lármáznak. A feleségem csak beszél és beszél, a kicsi sir és sir. Bár sohasem ismertem volna meg a házaséletet. V. I. B. Ciocarlau . 3 Aranyértékben kell fizetni a lakbért Magyarországon Tizenhatezer papírkorona egy aranykoronám Az önálló jegybank részvényei­nek jegyzése­ ­Budapest, április 30. Az Új Kelet tudósító­jától.­ A magyar nemzeti bank részvényeinek jegyzése úgy a fővárosban, mint vidéken nagy érdeklődés mellett folyik. Az összes foglalko­zási ágakból tömegesen jegyzik a részvényeket. Az eddigi jegyzések a legjobb eredményt he­lyezik kilátásba, habár technikai okokból számszerű adatok még nincsenek. A községi jegyzők egyesülete értekezletet tar­­tott, amelyen kimondották, hogy a kormány tegye lehetővé a részvények jegyzését a közsé­gek számára is. A jegyintézet aranyrudakat is átvesz a részvények jegyzésére. A színarany kilóját 3280 aranykorona értékben fogadják el. A magyar nemzeti bank megalapítását a bécsi „Neue Freie Presse“ is kezvezően mél­tatja. A lap azzal fejezi be cikkét, hogy Ma­gyarország rövidesen a gazdasági és pénzügyi megszilárdulás útjára lép. Holnap jelenik meg a népjóléti miniszté­rium lakásrendelete, amely a lakbéreket az aranyérték 11,75 százalékában, az üzletbéreket pedig az aranyérték 25,50 százalékában álla­­pítja meg. Az aranykorona átszámítási kulcsa tizenhatezer papírkorona. Nincsen románellenes hangulat Oroszországban A román határ­megállapító bizottság nem tapasztalt katonai készülő­déseket a román-orosz határon. Jugoszlávia és a beszarábiai kérdés. Bizonytalan a kisantant konferenciájának az időpontja. Fooh marsall ellenzi a román-francia szövetséget (­ ­Bukarest, április 30. Az Új Kelet tudósító­jától.) A román-orosz vegyesbizottság román tagjai Kamenec-Podolskból hazatérve kijelen­tették, hogy az oroszok igen szívélyesen fo­gadták őket és semmit sem tapasztaltak az Oroszországban állítólag elterjedt románellenes hangulatból. Három napig tartózkodtak orosz területen, ahol elég szabadon mozoghattak és semmiféle csapatkoncentrációt nem észlelhettek a román határon. A bizottság munkálatait ked­­vező eredménnyel végezte és júniusban újabb ülést fognak tartani román területen. A londoni ״ Morning Post­ belgrádi jelen­tése szerint az orosz-román feszültségnek a kis­­antant államaiban észrevehető hatásai nyilvá­nulnak meg, különösen Belgrádban vitatják so­kat ezt a problémát. A jugoszláv kormány, amely felhívást kapott, hogy csatlakozzék a román-francia szövetséghez, válaszát elhalasz­­tottá­k a parlament megnyitásáig, amikor új vég­leges kormány alakul, miután a jelenlegi kor­mánynak — ideiglenes jellegénél fogva — nem áll jogában ily fontos kérdésben dönteni. Ez­zel szemben a „Morning Post“ megállapítja, hogy bár az öszszes kormányok antibolsevisták, mégis nehéz Románia és Jugoszlávia együtt­működését feltételezni Oroszország ellen, mert a pánszláv érzés az összes szerb osztá­lyokat áthatja. Épp ezért nagy várakozással tekintenek a kisantant legközelebbi konferenciája elé. A fél­hivatalos prágai ״ Tribunal arról értesül, hogy a kisantant államainak külügyminiszterei Prá­gában fognak találkozni június végén, vagy július elején, mert a tavaszi hónapokat Benes cseh külügyminiszter Amerikában fogja tölteni, ahol előadókörutat tesz. Nem lehetetlen, hogy a konferencia megtartását októberre halasztják. A jugoszlávoknak a román-francia szövet­séghez való csatlakozás kérdésében tanúsított rezerváltságával egyidejűleg meglepetésként hat a ״ Dimineaţa“ római távirata, mely szerint a ״ Messagero“ azt írja, hogy Foch tábornagy a francia kormánynál a román-francia szerződés ellen nyilatkozott, mert szerinte ez a szövetségi szerződés nehéz helyzetbe hozná Franciaorszá­got. A ״ Messagero“ szerint ez volna az oka a tárgyalások húzódozásának, noha Franciaország újabb fegyverkezési kölcsönt ajánlott fel Romá­niának. Ezt a hírt a legnagyobb fentartással közli a ״ Dimineaţa“, mert a ״ Messagero“ az olasz kormány hivatalosa ugyan, de a francia­román szövetség ellenes álláspontjáról ismeretes. Az erdőkisajá­títá­s új rezsimje erdővágatási engedélyek feltételei. Mi történik a távollévők erdőivel 7­ ­Bucuresti-Bukarest, ápr. 30. Az Új Kelet tudósítójától.) Dr. Marcu országos faegyesületi elnök a napokban eljárt Constantinescu föld­­mivelésügyi miniszternél, hogy a községi erdők céljaira kisajátított és a jogutódlás címén a kincstár kezébe átment erdők régi tulajdonosá­nak, illetve bérlőinek ügyében felvilágosításokat kérjen. A miniszter kilátásba helyezte a kincs­tár által kifizetendő kárpótlást, de csak abban az esetben, ha ezek a bíróság útján meg tud­ják ítéltetni jogaikat. A községi bérlők cél­jaira kisajátított erdők tekintetében a minisz­­ter kötelezte magát a kisajátítás előtti meg­szerzett jogok respektálására. Azonban vég­leges, vagyis a kitermelt anyag kifuvarozására is jogot adó vágatási engedélyeket csak akkor ad: a) ha az agrárkomité által igazoltatik, hogy nevezett erdőrészlet végérvényesen legelő céljaira van kisajátítva, b) ha az erdőtörvény által előírt üzemterv, vagy kezelési szabályzat elkészíttetett״, illetve be­mutattatott. Viszont ideiglenes, a kitermelt faanyag kifuvarozását meg nem engedő vágatási engedélyeket e nélkül is ad. Ami a magántulajdonban lévő (tehát nem régi kincstári, vagy egyházi, vagy közbirtokossági, vagy absentista) kategóriabeli erdőket illeti, e tekintet­ben a­ miniszter ez évre csak ideiglenes vágatási engedélyek kiadására hajlandó. Amennyiben az egész erdőterület mentes maradt a kisajátítástól, az egész erdőterületre. Amennyiben a kisajátítási eljárás véget ért s csak az erdőterület egy részét érintette, az az által nem érintett terület­részekre. Végül, ha a kisajátítás nem ért ugyan véget, de előreláthatólag csak egyes részekre terjed ki,az addigi kisajátítási határpontoktól nem érintett részekre. Dr. Marcu kérésére a miniszter megígérte, hogy az ideiglenes engedélyek kiadásának módját legközelebb a legprecízebben fogja szabályoztatni. A minisztertanács egyébként külön is foglalko­zott az érdekisajátítások új rezsimjével és a tör­vényjavaslatot egy négyes miniszteri bizottság fogja átvizsgálni. A bizottság tagjai: Bratianu Vintila, Constantinescu, Chirculescu és Tatarescu minisz­terek. A kisajátításra kerülő erdőket a törvény­javaslat a következő kvóta szerint sajátítják ki: Sík területeken háromszáz négyzetmétert minden egyes házhely számára ; hegyvidéken 5000 négy­­zetmétert, havashegyvidéken 10 ezer négyzetmétert, vagyis egy hektárt. A birtokosok erdőin kívül minden erdő kisajátítható. A kihasználásra enged­ményezett erdőkre nézve a következő eljárást követik: " Az alkotmány kihirdetése előtt szerződésszerű­­leg kihasználás alá adott erdők érintetlenek ma­radnak. Hasonlóképen figyelembe vétetnek azok a kihasználást engedélyező szerződések, amelyeket a törvényjavaslat parlament elé terjesztése előtt kö­töttek és a kihasználás meg is kezdődött. ( A ״ Hercules“-Tápsör A Czell-Sörgyár )

Next