Uj Kelet, 1925. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-01 / 1. szám
% Csütörtök, 1925 Január 1 ÚJ KELET Leweget a szervezési alap javára. És 3sutin is mindig és mindenütt az elnök között volt a késdemélyezésben, a nuntiban és áldozathontalban. A legtöbbat az erdélyi andótág Bijtóorgánuma, az Új Kelet köszönhetett neki, amelynek termaradását csak az ő határtalan áldozalkészsége tette lehetővé. — Nincs a dí elitéinek esava, mely elegendő lenne az ő egyéniségének érdem szerinti méltatására. Joggal siratom őt az egész erdélyi ■sidódág nagy halottja gyaránt. Méltán szeretném kiáltani, h gy vies! hang 011 ék erei ági észt) tk bér• sei: ״ Erdélyi seidék ! Zoko! j• teb, mert meghalta ti Bergner Mólotok ! Sirjetek, mirt aláhullott koronátok! Ojászoljatok, mert bfiszkestiteket viszik siba! Vajha mi egyszer megszollhatnám kezét ! Sokkal leenjtottabb vagyok, sen hogy e pillanatban oly gondolatok fonalát találhatnám meg, mely a megnyagás, a vígasztaláé rellixióiához vezet. — Úgy érzem, mintha legközelebbi hozzátartozói, a grátz legfeketébb éjélájába tanított özvegye és gyermekei mellett lenne a helyem, azok mellett, akik őt legjobban ezerenék. Hitten oly nagyon elerettem unia őt, akinek egyenee lelkileégéten, jót ágában és önzetlenségében láttam gyakran a szépet, mi elégtételöl szolgál a sok rútért, millyel a■ életben találkozni kell ! Vajha még egyszer megszólíthatnám a kezét, mely annyi jót cselekedett! — Hiába minden!ő már némán fekszik a koporsóban és csak annak az életnek ragyogó példája beszél holláok, amelyet leélt közöltünk. Oh, beszéljen is mindig! Fiainak, barátainak, ismerősei• Bek aa erdélyi zsidóságnak, jelen és jövő nemzedékeknek, hogy buzditem a jóra, szépre és nemsere, a miknek ez az élet oly gyönyörű foglalatja volt! — Elvesztett, drága jó öreg barátom, Bergner Mór ! Elvesztett hinünk és büszkeségünk ! — Isten kivételes áldása volt működéseden, minden tetteden, egyes életeden. Isten kivételes kegyelme volt veled életednek végső pillanatában?s mely engedte, hogy minden kin és gyötrelem nélkül, észrevétlenül szenderegj át ■z elmúlásba. Az Örökkévaló áldása és kegyelme kísérjen most utolsó út idon és legyen veled ott tolnán 1.1! — Megtörtén, mély elszomorodottsággal, sajgó h ívvel követjük koporsódat. Dicső emlékedet ■űvftnkbe véstük. Nem fogják azt feledni soha ! Az utolsó út Ferenczy Gyula búcsúztatta ezután lendületes, mélyen átérzett szavakban a Mezőgazdasági Bank igazgatósága nevében a halottat Mist felhangzott aa ״ £í mólé radimim״ című gyáradéi bápat09 akkordja. A barátok odatülekedn ki, mint aki nem találja ki magát a városban; minden házat megnéz, az utca egyik oldaláról a másikra megy át. Ez az ember, mondom magamban, bizonyára idegen itt, utánamegyek és megnézem, hogy mit csinál. Bemegy az egyik udvarba, én meg utánna. Felmegy a lépcsőn, én meg követem. Bemegy az egyik előszobába, én meg állva maradok az ajtóban. Majd egy beretvált arcú úr jön ki az előszobába. Egyáltalán nem néz ki zsidónak bizonnyára a ház gazdája. A fiatalember kivesz a zsebéből egy könyvet, mely akkora mint egy koldustakaznya és a házigazdának nyújtja. A beretvált képel csak úgy kívülről nézi meg a könyvet és azonnal visszaadja a fiatalembernek: ״ Hagyjatok már békét ezekkel, nem használhatóra őket״ mondja. A fiatalember azonban nem hagyja magát elriasztani, dicsérni kezdi magát *, azt mondja, hogy ▼alami felséges dolgot hozott össze ebben a könyvben. Azonban minden hiábavaló volt és így megszégyenülten vonult vissza. Mindjárt utánna beléptem az előszobába és szerényen alamizsnát kértem. Néhány garast kaptam és ezzel vidáman odébb álltam. —Most végre jó uton vagyok!“ — mondom magamban: az Isten fonalat ad azoknak, akik szőni akarnak, a karc*márosnak sört és az idegen kaldusnak megmutatja az utat. Most csak ne veszítsem el a szemem elől !“ — És akár a borja az anyját, követni kezdem a hatalembart és mindenüvé utánamegyek. Neki, szegénynek, nagyon rosszul megy. Mindenütt ugyanazt hallja :״ Már ki sem lehet bírni, ahogy ezek az emberek elszaporodtak ן _ vagy pedig: — ״ Csak menjen, menjen, nincs szükségünk rája. ״ Üres kézzel áll tovább, míg nekem, — hogy el ne kiáltsam — nagyon jól megy. Itt egy hatost, ott két, három garast kapok, annyit fogadok el, amennyit adnak. — Micsoda különös koldus ez? — csudálkozom. Világéletemben nem hallottam ilyet. Úgy látszik, itt az a szokás, hogy a szegény emberek könyvvekkel házalnak. Ezek egészen újfajta koldusok és hozzá még német ruhában járnak ezek a bolondok. ״ Mit házalnak ezek könyvekkel, mikor egyszerűen koldulhat az ember! Én amint az már nagyapáink idejében szokás volt, házrólházra járok, jótékony adományokat kérek és ezzel sokkal jobb üzletet csinálok, mint ezek a könyveikkel. No de mindegy, akár bolondok, akár nem, hozzászegődöm a fiatalemberhez, lépten-nyomon követem, közben ugyancsak vigyázok, hogy észre ne vegyen. Eleinte az sikerült is. Később azonban észrevett s ez bizony nem tetszett neki. Minden pillanatban megállott, körülnézett és mindent elkövetett, csakhogy tőlem megszabaduljon. Én az ártatlant játszottam, oldalra néztem, mintha észre se venném és tovább ál׳lottam. ״ Nem, te ugyan nem szabadulsz tőlem, kedvesem !• gondoltam magamban. — ״ Ha senki sem tud felhasználni s a magad hasznára sem tudsz lenni, úgy majd én veszem-e hasznodat Kitűnően megtanulom tőled, miképen juthat be az ember a házakba” . Az egyik házban végül a következő történt: A Házigazda épen az asztalhoz akart ülni, amikor az én könyves barátom megjelent. A fiú rápróbálta beszélni, s szóból szó eredt, végül is a háziúr alaposan dühbegurult edatuszkolta a fiatalembert az ajtóhoz, ahol engem is ott talál és mind a kettőnket kidob ... Közös sorsunk azután összehozott bennünket. Mialatt a lépcsőn lementünk, üzlettársam mérgesen méregetett. Elfordítom a fejem és nem tudtam, hogy most mit csináljak? ׳ Arra vártam, hogy ő menjen előre. Néhány percig így állottunk és mindketten ugyancsak kellemetlenül éreztük magunkat. Végül megkérdezte: • ״ Mit akar Reb Jid?“ ״ Semmit, — válaszoltam — ugyanazt, avatta maga.“ ״ Amit én? — és tetőtől talpig végigmért. „ Talán maga is iró?“ Abban a hiszemben voltam, hogy az iró egy német szó és nálunk a koldusokat hívják így. Tehát kollégák vagyunk. Ezért én is németül válaszoltam neki: ״ Igen, én is író vagyok !“ . ״ Mit alkotott eddig?“ — kérdi erre tőlem. i ״ Sok mindent — feleltem magamban — azon megismerhetni־• — kérdi édes mosollyal. ״ Hogyne, a legnagyobb örömmel. Igen örvendek, amilyen igaz, hogy élek!“ — feleltem nagyon barátságosan. ״ Nos, hol van a műve?“ ״ Hiszen itt állok a szemei előtt, hogy az Isten tartsa meg jó egészségben“. ».Vigye el az ördög !e — mondotta dühösen és elrohant. Amikor az udvarról az utcára kijutottam, hát látom, hogy a barátom, mint egy őrült, elrohan. Hirtelen befordult egykis sikátorba és eltűnt. Úgy állottam ott, mintha pofonütöttek volna és kérdem magamtól, hogy ugyan micsoda különös ember is lehetett ez ? Bizonyára bolond. ■ Különben egész tűrhető volna, de ha rájön a bolondériája, akkor megvadul... Hiszen nem mondottam neki semmi rosszat és az ő nyel-vén feleltem a kérdéseire. duttyi» Mi t tek a koporsóiul, szegények és előkelők és vitték a gyászkocsihoz, smily*86u menetien indult a temető felé. A gyászmérethez óriási tömeg csatlakozott, az üzletik redőnyeit lehúzták és Bernner Mór, az állattertvi, aki életében mindenütt szeretetet és bizakodást jelentett amikor megjelent, most mindenütt, ahol elvonult, gyászt, csuklást és könnyeket hozott. A temetőben is sok sok ember hintett rögött Bergner Mór sírjára Sí&tiadcD |8rí2dálkcú11Ek a vasúti zsebtolvajok ׳|¡׳"¡"׳־, Érdekes leleplezések az utazó közönség fosztogatásáról ~ (Cluj-Kolozsvár, decimber 31 Az UJ Felel iBúCsikjdól) Mér évek óta szirte el g v*n nip, 1 ailor Kok »vér és Tövis Ifiött a vonalon »*batteres ne lőnéme. M 11 ha ható légeink telj*ee» tibettderbl él nékk e ;6• imrvizett vnuli tolvajbsndéval »tahin, mert »Lelett, hogy a h*lyz*t javulni, njabb é• »jat b !Belek azt fizetniték, hogy a veeuti bandékon kifejni nem־ lehet. N»p nap után tragédia 11/mta 011 ne ere• nézyen félszedtik le a vamll vtnal egyis állatsiin. Pár nap elött egy főmivtat 10*2■ toltak ki. Egy évig co’jooit a mrerciéilm n&tytzslintsl tmbtr a 1»gétb»n tiérte kis• fiával együtt és verejték•■ minlável tizenkét• ezer lejt gyűjtött 611ze. Az oldavéri élli nafatn ״ megvágták “, elvették a tizen kétezer lejét, egy év keserves kiresmélyét. A szerelnátha ember a vonat elé vetette xmglit, előzzakkal kellett a sírekről elhurcolni. — Úgy 1■ biéba m!rd*n, — mondotta — nincs mihez kezdenem. Orbon, Natyszilontin feleségem és öt gyermekem egy év óta várja koplalva, relgyi esn a napot, hogy hazaérkezzem. Most min tndok eléjük kerülni. Ugyanazon a napon egy magyaromig!ntaatozztották tejesen ki. Az ütes megfogta a zsebmetezőt és kiadta az állomási szigmatoknak. A zsebmetező azonban hangosan tiltakozott ez ellen és azt kiirtotta magéról, hogy ő is detektív. A dolog vége az lett, hogy a szerencsétlen magyarorszégi ember, akitől roiaz néven vették, hogy ősik magyarul tud, alapo-sa n filpcfőzték, a »elmei»tö!u'nak «vesztették, hogy szntkn méimp Szamomjvkrén egy lelkiismeretes rendőrösmester végre lecsípje. A vstnti zsebtolvajoktak legnagyobb ellensége nem a rendőr ég, ezt nem le a detektívek, hanem néhény főkarrez és föellenőr, akik gyakran életük veszélyeztetésével védik meg az utazó közönséget a zsebtolvajok garázdálkodksétól. Egyik vizagáló föellenőr nagyon érdekes adatokat bocsátott rendelkezésünkre az itt működő vasúti zsebtolvajok munkájáról. A vasúti tolvajok gyüjtőkiloméra Apahde, ahol gyakran tizenöt busz zsebtolvaj száll fel egyszerre a vonatra. Különösen a Kolozsvárról 6 órakor délután felé induló személyi vonat örvend nagy létogatottságnak. Az utazó zeibtolvajok főképtn a harmadosztály utánira pályáznak és télen igazén nem válogatósak. A limatit áldozatot herman négyen vérzik körül, a fehtériáinál tolakodnak ■ a szerentséihn többnyire cask akkor veszi énbre, hogy pénztárcája jegygyel, pénzzel együtt eltűnt, amikor a jegyet kért tőle a kalauz. Ezek a vasúti zabtok a jók hihetetlenül merészek és tátrak. Gyakran a robogó vonatról olyan ugrásakat nűztek meg, hogy valóban az életükkel játszanak. Természetein vannak közöttük sobblm öltözött vezérek, akik a második osztály utajai között, eét az első osztályon garázdálkodnak. Egyik leghíresebb vasúti zsebtolvaj egy tin.golcag szemesújvári hentesnek a fia, akinek az óri pénztárnál négyszázezer lejt van lététe Ennek egyik látyája évente egy két hónapot tölt Remésiában, különben a legelőkelőbb rondoni és párisi széllők lakója és a világ legismertebb szállodát olvasa. — Téiy az — mondotta informátorunk — hogy a hatóságok tehetetlenek a zsebtolvajokkal síimben, sőt nagyon gyakran kiderült, hogy a kemiszár összejátszik a zaebtolvajji á Átalánosan ismert dolog a visúti zsebtolvajok között, hogy egye■ komiszároknak keresményük ötven százalékát le kellett adják. Feltétlenül kivétel ezalól a tövisrendőrség, amelynek mostani vezetője a legnagyobb eréllyel őrködik az útszelőtöség vagyonára. Nam rózsásak szállipotok a kolozsvári pályaudvaron nem, ahol küülönösen a pályaudvari szigoranca ellen vannak panaszok. Különben hivatalos felkérést intézett a CIR. kolozsvári igazgatósága Bsmu auguraros vezérfelügyelőhöz, amelyben kérte, hogy néhány abszolút megbízható detektívvel tisztítsák meg a vonalat a zsebtolvajoktól. A karácsonyi tömeges utaznak pompás alkalmat szolgáltattak a zsebtovajoknak, úgy hogy rengeteg vebmetazéa történt és többízben sikerült a tetteseket is elfogni. Minden- 1setre megfelelő erélyességgel igen könnyű szerrel meg lehetne szabadítani az utazó közttudégat a CFR tizedik csapatától, az utazók ebtől vajoktól.